Múltból a jelenbe...: március 2014

Szasztok!

És íme újra itt. Hát mit ne mondjak, itt tényleg nagyon régen volt friss és ami a legszomorúbb, hogy a következő sem mostanában fog jönni. Igyekszem, amint tudom hozom, de most még egyelőre nincs időm ezzel foglalkozni. Nem azért mondom, mert nem fontos nekem a blog, de szeretném, ha megértenétek miért mondom ezt. Hamarosan itt vannak a vizsgák, tanulnom kell és dolgozok is. Sajnálom, hogy ne jut elég időm rátok. Amint vége ennek az időszaknak, ígérem megpróbálok több időt szakítani a blogra és rátok is, akik még velem vagytok. Bocsánat a sok kimaradásért, remélem nem haragszotok rám nagyon, ha mégis, azt nagyon sajnálom.
Most pedig jó olvasást.
Puszi: Rosalice

(Kristen szemszöge)

Órákkal és rengeteg új ruhával később befejeztük a vásárlást. Végigjártuk az egész várost, minden plázában voltunk Ashley mégsem akarta abbahagyni a vásárlást. Már másik városba is tervezte a látogatást, de végül sikerült lebeszélnünk róla. Hála istennek Nikki is mellénk állt és sikerült leszerelnünk a vásárló hurrikánunkat.

Sajnos azonban Ashley-nek eszébe sem jutott, hogy pihenjünk, így amint hazaértünk hozzánk, mindenkit elzavart tusolni. Liz is kapott egy szobát, ahol egy kicsit egyedül lehet. Bár ez a magánya nem tartott sokáig, mert amint kész lettünk a lányokkal, már mentünk is be hozzá. Ashley és Nikki a sminkjét és a haját csinálták meg én pedig a ruháját választottam ki hozzá illő cipővel és kiegészítőkkel.

Ahogy a lányokon végig néztem, hát nem csalódtam. Mind a ketten hozták a formájukat. Ashley-n egy krém színű elől cipzáras bőr ruha volt, hozzá illő magassarkúval. A sminkje visszafogottabb volt, a haja göndör fürtökben omlott a vállára. Volt az ágyon egy barna szőrmés kabát, amit szerintem csak azért kapott elő, hogy szintén világos krémszínű kabát, de szerintem megint csak dísznek hozza majd magával. A csuklóján pedig egy vastag fehér szegecses bőr karkötő.

Nikki egy ezüst színű pántos ruhát viselt, ami épp, hogy combközépig ért és az oldala kivágott volt. Ehhez egy ezüst színű magassarkú szandált vett fel és egy szürke kabáttal. Haját kivasalta és egy hajpánttal hátrafogta. Sminkje pedig passzolt a ruhájához. Mint mindig, ő s nagyon csinos volt.

Lizzy-nek egy fehér elég mélyen dekoltált rövid ruhát választottam. Fehér szandállal és egy szintén fehér szövetkabáttal. A haját begöndörítették és néhány tincset feltűztek neki, míg a sminkje egyszerű ám annál szebb lett. Ashley igazán kitett magáért.

És ha már így felsoroltam mindenkit, magamat sem hagyhatom ki. Az én mai színem a fekete lett. Egy pánt nélküli ruhára esett a választásom, ami eléggé testhez álló volt és egy hozzá illő fekete szandált választottam cipőnek, ami eléggé magas volt, de mivel már elég régen járok magas sarkúkban, nem okozott gondot a közlekedés. Ahogy a többiek, én is választottam magamnak egy fekete eléggé hosszú kabátot, ami azért lejjebb ér, mint a ruhám. A nyakamba pedig egy egyszerű szív alakú fekete nyakláncot tettem, ami olyan volt, mintha valamiféle növény kúszott volna fel rá. A sminkem pedig fekete lett, bár mondjuk egy kis szempilla spirálon és szemceruzán kívül nem nagyon használtam mást. Jobban szeretem, ha az arcomat nem teríti be a smink.

-Meg kell mondjam, mindenki tökéletesen néz ki- csapta össze a tenyerét Ashley. –Akkor akár indulhatunk is. Már mind a nappaliban álltunk, indulásra készen, már csak azt vártuk, hogy a kocsi előálljon és indulhat az este.

- Hová-hová kisasszony? –lépett be a nappaliba Joe. Nem is tudtam, hogy már itthon van.

- Bulizni megyünk apa- mosolygott rá angyalian.

- Így? –jött a következő kérdés.

- Hogyan? –nézett magára Ashley. Még jó, hogy mind felvettük a kabátunkat, így legalább csak annyit látott, hogy a ruháink, kisebbek, mint a kabátunk. Azt nem láthatta, hogy mennyire kihívóak. Legalábbis az ő szavaival élve. Nem szerette, ha ennyire rövid ruhákat hordunk, de szerintem az évek során már megszokta.

- Hát így- mutatott végig magán.

- Jaj, apa. Mostanság nem beöltözve járnak a lányok bulizni. Most tényleg lejátsszuk újra azt, amit minden hétvégén?

- Nem, dehogy is. Mikor jöttök haza?

- A bulitól függ apuci.

- Ne aggódj Joe, nem leszünk reggelig- mosolyogtam rá a nevelő apámra, aki csak megcsóválta a fejét. Ashley és én is adtunk neki egy puszit, majd megfogtam a táskámat és mind kiléptünk az ajtón, aztán beültünk az autóba. Senki nem szólt semmit. Most még Ashley sem fecsegett mindenféle hülyeségről. Szokatlanul csendben volt és ez egyáltalán nem tetszett.

- Mi a baj Ash?

- Hm? –kapta rám a tekintetét.

- Azt kérdeztem mi a baj? Eddig nem voltál ilyen. Történt valami?

- Nem. Dehogy. Miért gondolod?- lesütötte a szemét. Hazudik.

- Ne akarj átverni. Gyerekkorom óta ismerlek. Mi történt?

- Semmi. Jaj, mikor érünk már oda? Pedro?

- Még néhány perc kisasszony. Óhajtja, hogy megvárjam önöket?

- Nem Pedro, majd taxival hazamegyünk.

- Kristen. Miért ne várhatna meg minket?

- Ugyan kisasszony, nekem ez a munkám. Ha szeretné, akkor megvárom önöket idekint.

- Rendben van, de Pedro, akkor legalább gyere be. A klubnak van egy csendesebb része is, ahol bármeddig ellehetsz és nem zavarnak az olyan fiatalok, mint mi. Vagy akár jöhetsz velünk is- elmosolyodtam. Pedro a visszapillantóból rám nézett és láttam, hogy elmosolyodik.

- Nem köszönöm kisasszony.

- Akkor legalább a bárba ülj be. Ne a kocsiban rostokolj. Ha menni akarunk, majd megkeresünk.

- Rendben van. Megérkeztünk- parkolt le, mi pedig kipattantunk az autóból. A klub felé indultunk és Pedro is követett minket. Először mi is a pulthoz mentünk kérni egy-egy italt mielőtt tovább indultunk volna. Ez a törzshelyünk, már ismernek minket. Mielőtt mentünk volna táncolni, még odaszóltam a pultosnak.

- Mindent, amit az az úr fogyaszt a mai estén, írjon az én számlámhoz. Legközelebb rendezem.

- Rendben- majd odaintettem a sofőrnek és átmentünk a bulisabb részébe a klubnak.

(Liz szemszöge)

A buli egyszerűen fergeteges volt. Rengeteget táncoltam, valamelyik lány mindig mellettem volt. Nos, általában Kris volt az, akit mindig láttam, ugyanis Nikki és Ashley már a buli elején leléptek.

-Lizzy kimegyek mosdóba- kiáltotta a fülembe Kris. Alig lehetett bármit is hallani a zenétől, olyan hangos volt. –Nem jössz velem?

- De menjünk- elindultam utána. Na a mosdóban már legalább nem kellett üvöltve beszélgetnünk. Kris belépett az egyik fülkébe, én pedig kibontottam a táskámat, hogy javítsak egy kicsit a sminkemen. Éppen a szemem húztam ki, mikor hirtelen beesett az ajtón egy csajszi. Rémülten dobtam el magamtól mindent és siettem oda hozzá, mikor a lábaim elé gurult egy fecskendő. Nagyon jól tudom, mire való. Hiszen én is használtam már ilyet. Nem most, de nem is olyan régen még az ilyen és ehhez hasonló szereken éltem. Kezembe vettem a fecskendőt és elnézegettem egy darabig. Elméláztam rajta vajon milyen érzés lenne ennyi idő után megint a véremben érezni azt a mámort? Milyen egyszerű lenne meggyőzni a többieket, hogy csak sokat ittam és nincs semmi baj. Senkinek nem tűnne fel.

NEM! Üvöltöttem magamra gondolatban. Nem tehetem ezt újra.

- Liz, mi történt? –lépett ki a wc-ből Kris, de mikor meglátta a földön fekvő lányt, ő is mellénk sietett. Még annyi időm volt, hogy a fecskendőt a táskámba ejtettem, aztán minden figyelmemet Kristenre és az ájult lányra fordítottam.

- Nem tudom, egyszer csak beesett az ajtón.

- Azonnal mentőt kell hívnunk- kapta elő a telefonját Kristen és már tárcsázott is. Addig én megfordítottam a lányt, megnéztem a pulzusát és nagyjából ennyi volt, amit tehettem. Hiszen kiütötte magát. Az orvosok több mindent tudnak vele kezdeni, mint én. Megfordítottam a karját és az tele volt szúrás nyomokkal. Tehát nem az első eset. Előre sajnálom szegényt. Mert innen csak a szenvedés várja majd. Vagy addig folytatja, míg túl nem adagolja magát, vagy hosszas elvonókúra elé néz, ami szintén nagyon fájdalmas. Az a sok szenvedés, a szerek iránti vágy, az éhség. Szinte újra érzem mindazt, amin keresztülmentem. Akarom én újra ezt? Akarom, hogy a családom megint szenvedjen miatta? Tényleg megint el akarom rontani az életemet, mikor szinte még el sem kezdtem újra élni? A válasz egyszerű: NEM.

- Liz, azt mondták ne mozdítsuk meg- térdelt le mellénk Kristen. –Liz.

- Nem lesz semmi baja ettől. Csak kiütötte magát.

- Ki fogják mosni a gyomrát.

- Nem az ital miatt. Hanem ezért- és megfordítottam a lány csuklóját, hogy ő is lássa a tűszúrás nyomait. Majd elővettem a zsebemből a fecskendőt és felé nyújtottam majd lehajtottam a fejem. –Már akkor tudtam mi baja, mikor beesett az ajtón.

- Lizzy, ehhez hatalmas erő kellett, hogy ideadd nekem és mindezt elmondd. Ne szégyelld. magad. Nincs miért- emeli fel a fejem és rám mosolyog. A mosolya nem is lehetne hatalmasabb. Nem csak az ajkai, de a szeme is mosolyog. –Ez azt jelenti bízhatok benned. Azt jelenti, hogy sokkal erősebb vagy, mint hitted.

- Nem én. Csak a családom iránti szeretetem. Ha csak én lennék, már rég magamba szúrtam volna a maradék anyagot és már itt sem lennék. De nem tehetem meg újra a családommal. Nem tehetem őket tönkre megint. Nem ezt érdemlik. És lehet, hogy ezúttal úgy végezném, mint…- de gyorsan elhallgattam, mielőtt még többet mondhattam volna. Nem tudhatja meg, mi történt. Legalábbis még nem.

- Liz- de szerencsére mielőtt bármi mást mondhatott volna, betoppantak a mentők és máris visszatértek a gondolataink a lányhoz, az orvosokhoz és a rendőrökhöz. Rendőrök??? Hogy kerülnek ide.

Miután a mentősök kivitték az eszméletlen lányt, mi ketten ott maradtunk a rendőrökkel.

- Ismerik a hölgyet? –kérdezte az idősebb olyan 40-es éveiben járó férfi.

- Nem. Soha nem találkoztam még vele.

- És ön? –fordult felém.

- Én sem.

- Melyikőjük talált rá?

- Én voltam idekint, mikor beesett a mosdóba. És…

- És ezt ejtette el. Nos a telefonban nem tudtam megmondani mi történt, mert csak utána vettük észre a fecskendőt- folytatta helyettem Kris, mikor látta, hogy én képtelen lennék befejezni. –Sajnálom, de eléggé lesokkolt most minket z az egész. Lehetne, hogy esetleg hazamenjünk? Vagy lenne még kérdésük?

- Mindössze egyetlen egy.

- Természetesen.

- Nem tudják kitől kaphatta a drogot?
- Mint mondtam biztos úr, nem ismerjük a lányt. Mint az észrevette egy klubban szórakoztunk és feltehetőleg egész éjszaka itt volt, de egyszer sem láttuk. Ne haragudjon, de nem szoktam megfigyelni mindenkinek az arcát, akivel egy helységben bulizom- vágta oda neki Kris.

- Esetleg egy-egy nevet és telefonszámot vagy bármilyen elérhetőséget kérhetnénk önöktől? Természetesen azért, hogy ha további kérdések merülnének fel az ügyben.

- Nagyon szívesen, de előbb tudni szeretnénk, milyen ügyről is van szó.

- Bejelentést kaptunk, hogy ebben a klubban több fiatalt kaptak rajta, amint drogot fogyasztanak- válaszolt az idősebb, de közben mind a kettőnket gyanúsan méregetett.

- Minden rendben biztos úr? Vagy szeretne vért venni tőlünk, hogy megtudja mi fogyasztottunk-e valamit? Esetleg megelégszik a szavunkkal is? –Kristen hangjából kiérződött a harag és egy kicsit sem próbálta meg leplezni a hangjában megbújó feszültséget. - A barátnőm Elizabeth Pattinson, én pedig Kristen Stewart vagyok. Gondolom, most már tudják, hol keressenek, ha bármilyen kérdésük van- Kristen hangjából jól kiérződött a szarkazmus, valamint a felháborodás.

- Bocsásson meg Miss Stewart. Természetesen már végeztünk is. Elnézést a kellemetlenségekért. Engedelmükkel- hajolt meg előttünk a rendőr, majd a társát maga után vonszolva kiiszkolt a női mosdóból.

- Útálom ezt. Nyomorult talpnyalók- dobbantott Kristen, majd a mosdóhoz sietett és megmosta az arcát, nem törődve a sminkjével. Majd előkapott egy törlőkendőt a táskájából és letörölte az elmosódott festéket, aztán szépen megigazította a sminkjét. Most már csak a szeme volt kihúzva meg egy kis szempilla spirál volt rajta, ami gondolom vízálló volt, mert túlélte az arcmosást. –Így már jobb.

- Kristen.

- Menjünk inkább máshova. Keressük meg a lányokat- de mire ezt kimondta az ajtón belépett Nikki, Ashley és a sofőr azt hiszem Pedro.

- Jól vannak? Minden rendben?

- Persze Pedro, de menni szeretnénk.

- Kris, mi a baj?

- Az, hogy ez a hely tele van drogosokkal- morgott fel Kristen, majd kivágtatott a mosdóból és az emelet felé kezdett el rohanni, amennyire a tömeg engedte. Két férfi állta az útját, de szinte azonnal át is engedték, mikor Kristen odaüvöltött neki valamit.

- Azt hiszem, ez a hely holnap lehúzhatja a rolót- fogta meg a fejét Ashley, aki mellettem állt a mosdó ajtajában.- Menjünk át a bárba, onnan látjuk, ha Kristen menni készül- suttogta, majd óvatosan megfogta Nikki kezét, aki mint utólag észrevettem full részeg, és Pedro-val átvezették a bárba én pedig csendben követtem őket.

(Kristen szemszöge)

Szinte kopogtatás nélkül rontottam be Marcus irodájába. Egy időben olyan jó volt ez a hely, minden hétvégénket itt töltöttük és soha nem volt semmi baj. Most pedig ilyen zűrbe keveredem. Én, aki soha életében nem látott még belőve senkit.

-Mi a…

Még fel sem állt a székéből, mikor a kezem találkozott az arcával.

- Kristen- tapogatta a sajgó arcát. –Mi történt?

- Mi történt? Hogy mi történt? –keltem ki magamból és lökdösni kezdtem az asztalon keresztül. –Az történt, hogy ez a nyomorult hely tele van drogos picsákkal, akik nem tudják, hol a határ. Mégis hova lett a színvonal, ami miatt minden hétvégén idejártunk a lányokkal? Hogy süllyedhetett le ennyire ez a hely? Mi az, hogy minden féle jött-ment alak beléphet ide? Hm?

- A pénz beszél drágám, ezt nálad jobban senki nem tudja.

- Tönkreteszem ezt a rohadt kócerájt, ha a holnapi újságok tele lesznek a képekkel, vagy ha csak megemlítik valamelyikben a nevemet. Olyan botrányt kavarok, hogy lehúzhatod a rolót és soha egyetlen bárban nem kapsz munkát, nem hogy sajátot nyiss. Úgyhogy imádkozz vagy csinálj valamit, hogy ne derüljön ki mi történt itt ma este, mert nagyon jól tudod, hogy ha akarom, egy szempillantás alatt a felejtőbe veszik ez a hely. Nagy neve van a klubnak, mert ide járunk, mi gazdagok- arrogánsan hangzik, de nem érdekel. Mégis hogy képzeli, hogy mindenféle jött ment alakot beenged ide? Nem veszi észre, hogy csak rontja a klub hírnevét az ilyen és ehhez hasonló botrányokkal? Arról nem is beszélve, hogy nekem sem tenne jót, ha Joe és Michelle meglátnák az újságokat, amikben én és Ash is szerepelünk ráadásul egy ilyen botrány kellős közepén. – A mi jelenlétünk ad nevet ennek a helynek cserébe pedig elvárjuk, hogy ne ront a hírnevünkön. Szóval itt az ideje megválogatnod a vendégeidet. Jövő héten visszajövök, és ha ugyan ilyen társaság lesz, soha többet be nem teszem ebbe az átkozott klubba a lábam. De még csak a környékére sem jövök soha. Csak neked lesz belőle hátrányod, mert minden barátomnak és ismerősömnek megemlítem, hogy milyen emberek járnak ide.

- Kristen, ez azért túlzás, nem? Kint voltak a rendőrök, de biztos nem lehetett komoly, ha engem nem kerestek fel. Mire lementem volna a rendőrök már elmentek. Tudtam, hogy itt vannak.

- Ne játszd itt nekem a nagyképű tulajdonost, mert nagyon nem áll jól- morogtam rá újra.

- Kristen, most már tényleg messzire mész. Ez az én vállalkozásom, nincs jogod beleszólni semmibe. Lehet, hogy te vagy az egyik legbefolyásosabb vendégem, de itt egyelőre én vagyok a tulaj és az én szavam a döntő nem a tiéd. Szóval, ha nem tetszik valami el lehet menni.

A szám tátva maradt, ahogy kiejtette ezeket a szavakat.

-Rendben. Ha így akarsz játszani, hát legyen. Csak ne mond, hogy nem figyelmeztettelek.

- Uram, a rendőrség van itt és magával akarnak beszélni- hallottam meg az egyik kidobó hangját a hangszóróból, amin keresztül beszélgetnek egymással.

- Rendben. Máris megyek.

- Én ennyit akartam. Majd meglátjuk, mihez kezdesz, ha nem támogat majd senki- fordítottam neki hátat, de hirtelen mögöttem termett és visszafordított maga felé.

- Ne fenyegess engem.

- Én csak a tényeket közöltem veled. Te ártani akarsz nekem, akkor én miért ne tehetném meg veled? Ott fogok ütni, ahol a legjobban fáj. Ezen a klubon kívül nincs semmid. Majd meglátjuk, mihez kezdesz, ha ez sem lesz- rántottam ki a kezem a szorításából és újra elindultam volna kifelé, mikor ismét megállított, de ezúttal sokkal szelídebb hangon szólt hozzám.

- Kristen kérlek, nem úgy értettem.

- Én viszont komolyan gondoltam. Ha a jövőben te akarsz a bár tulajdonosa maradni, akkor teszel valamit ezek ellen- mutattam az ajtó felé. –Itt az ideje, hogy újra az a klub legyen, ahová szívesen jártunk. Nem akarok még egyszer egy ilyen beszélgetést a talpnyaló rendőrökkel. Világos?

- Igen- bólintott. –Csak utánad.

- Köszönöm. És Marcus, rajtad tartom a szemem. Ha nem elég ez a vendégkör és segítség kell, szólj, de ne forduljon elő még egyszer egy ilyen dolog, mert tényleg megteszem, amit mondtam. Semmivé változtatom a helyet, ha újra ilyen helyzetbe kerülök és szeretném, ha megelőznéd a firkászokat és semmit nem írnának a mai estéről, rendben?

- Úgy lesz, ahogy szeretnéd.

- Köszönöm- bólintottam, majd kinyitottam az ajtót és elindultam lefelé. Nem láttam semerre a lányokat és már épp a kocsihoz indultam, mikor a bárban megpillantottam őket.

- Minden rendben szívem? Minden rendben ment?- pattant fel a helyéről Ash, majd megsimogatta a hátamat.

- Mit értesz pontosan rendben alatt?- kérdeztem és felpattantam az egyik bárszékre. Kicsit megborzongtam, mikor kinyílt az ajtó, mert megcsapott a hideg. Eddig nem is éreztem, hogy mennyire lehűlt a levegő, de most, hogy kitisztult az agyam, már kezdek fázni. Pedro levette a zakóját és rám terítette.

- Köszönöm- mosolyogtam rá hálásan.

- Hozhatom az autót?

- Igen. Szeretnék hazamenni és ahogy látom nem csak én- néztem mosolyogva a pulton fekvő Nikki-re. –Vigyük haza hozzánk, nehogy meglássák a szülei, mert aztán kapunk a fejünkre.

- Rendben. Menjünk- szerencsére Ash is felfogta, hogy ennek az estének lőttek. Pedro elment a kocsiért, addig mi hárman összekapartuk Nikkit, majd mikor Liz és Ash megtartották, a pulthoz léptem és ledobtam a kártyámat a kiscsaj elé.

- Minden számlámat fizetem, és ha lehet, haladjunk- hangom kicsit erősebbre sikerült, mint szerettem volna és meg is lett a hatása, mert a pultos csajszi amilyen gyorsan csak tudta már húzta is le a kártyát. Miután visszakaptam a , átvettem Lizzy-től Nikkit és Ashley-vel együtt kezdtük el kifelé cipelni.

- Ne segítsek? –kérdezte Liz, miközben kinyitotta előttünk az ajtót.

- Nem, köszi. Már kitapasztaltuk mit kell tennünk vele ha ilyen- mosolyogtam rá, majd bedobtuk a hátsó ülésre. Mivel az egyik oldalt teljesen elfoglalta a kiütött Nikki, így előre ültem Pedro mellé. Egész úton senki nm szólt semmit. Otthon a ház csöndes volt. Pedro felvitte Nikki-t Ash szobájába, míg Lizzy hozzám került. Ash nagyobb türelemmel van most Nikki-hez, mint én. Ez szinte biztos. Megvártam, míg Liz megfürdik, addig készítettem ki neki egy pizsamát és megágyaztam. Magamnak is vettem elő egy pizsit, majd miután Liz kilépett a fürdőből én is megfürödtem, lemostam magamról a sminket, átöltöztem és próbáltam megnyugodni, ami félig meddig sikerült is. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe. Sosem láttam még embert ennyire szétesve. Nem láttam még belőve senkit és ez megijesztett. Mi van, ha egyszer Liz meggondolja magát és újra erre az útra téved? Mit fogok tenni? Hiszen nagyon jóban lettünk. Képes lennék ellökni magamtól? Vagy végigjárnám azt az utat, amit Rob és a családja? Én is küzdenék érte? Bele se merek gondolni, hogy mit csináltam volna, ha ma este Liz belövi magát.

-Kristen, jól vagy? –kopogott az ajtón Liz.

- Máris megyek- szóltam ki, majd még utoljára belenéztem a tükörbe és visszamentem a szobába. Bepattantam az ágyba és a hátamat nekitámasztottam az ágytámlának.

- Megijesztettél ma este. Nem tudtam hova rohansz. És azt sem mitől lettél ennyire ideges.

- Sajnálom. Én csak…

- Kris, mondd el, kérlek. Bízz meg bennem.

- Nem az a baj, hogy nem bízom benned, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mi nyomja a lelkem.

- Akkor azt mond, amire gondolsz.

- Nem tudom megmondani tulajdonképpen mi az, ami zavar. A csajszi iránt, akit elvittek a mentők, csupán szánalmat éreztem, de mikor a kezembe adtad a fecskendőt valami megváltozott. Féltem attól, hogy te is megteszed, hogy bármelyik pillanatban visszaeshetsz. Nem szép tőlem, de félek attól, hogy újra visszaesel. Törődöm veled, magam sem tudom miért, de szeretném, ha jó lenne neked. Úgy mint Ashley-nek vagy Nikkinek. A te sorsod is foglalkoztat, és nagyon rosszul esne, ha visszaesnél. Nem tudom képes lennék-e melletted maradni vagy inkább szembenéznék a fájdalommal, amit egy barát elvesztése okozna. Mert nem tudom mit tettél velem vagy hogyan érted el, de bízom benned. A barátomnak tekintelek, akiért bármit megtennék gondolkodás nélkül. Ne kérdezd miért, ne kérdezd hogyan, de beloptad magad a szívembe és meghalnék, ha elvesztenék egy olyan barátot, mint amilyen te vagy. Attól félek, hogy elvesztek még egy embert, aki fontos nekem. Világ életemben ettől rettegtem, ezért nem akarok sok emberhez közel kerülni. Mert a végén csak szenvednék- suttogtam. Liz mellém lépett, magához húzott és én sírva borultam a nyakába. Nem hiszem el, hogy alig néhány napja ismerem, és lassan többet tud rólam, mint a legrégebbi barátaim. Nem tudom, hogyan csinálja, de bízom benne, mint még egyetlen barátomban sem. Kezdem azt érezni, hogy van valaki, aki megért és nem csak meghallgat, akivel megoszthatom a gondjaimat és talán még tanácsot is tud adni, amit vagy megfogadok, vagy egyszerűen eleresztem a fülem mellett. Az már az én döntésem. És ami még jobban esik, hogy Liz személyében kaptam egy olyan barátot, aki azért barátkozik velem, amilyen vagyok és nem a nevem miatt. Ez hihetetlenül jól esik.