10.fejezet

Sziasztok!

Rettentően hálás vagyok a komikért. Nagyon köszönöm őket és örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket. Remélem ez a feji is legalább annyira tetszeni fog, mint az előző. Jó olvasást hozzá.
Puszi:Rosalice.

(Nessie szemszöge)

Valaki elkapta a karomat és maga felé fordított. Megfordultam és szembe találtam magam az apámmal.

-Mégis mi a fenét képzelsz magadról? Azonnal engedj el. Mégis mi a francot akarsz?- bárhogy próbáltam, nem tudtam kirántani a karomat a szorításából.

- Beszélnünk kell. Fontos lenne.

- Akkor eressz el. Szólok a húgomnak, aztán kapsz öt percet.

Bólintott, majd elengedett. Én pedig a kocsimhoz mentem, ahol húgom már bent ült.

-Na, mit akar már megint?- bökött a fejével Edward felé.

- Nem tudom, azt mondta beszélni akar. Most vidd haza a kocsit, otthon majd találkozunk. Oh és ne hagyd, hogy anya az erdőbe menjen- suttogtam az utolsó mondatot.

Bólintott, majd elindult én pedig visszamentem Edwardhoz.

-Talán menjünk az erdőbe, itt nem tudunk normálisan beszélni-mondtam, majd választ nem várva megindultam az erdő felé. Közben azon gondolkodtam, miről akarhat beszélni velem. Talán anyáról?

- Most már mondd, mi az. Mi az a fontos dolog, amit meg akarsz velem beszélni?- fordultam vele szembe, mikor megérkeztünk a rétre.

Elmosolyodott és csak ekkor vettem észre, hogy pont arra a rétre jöttünk, ahol anyával rengeteg időt töltöttek.

-Most itt fogsz ácsorogni és vigyorogsz, mint egy tejbe tök vagy mondasz is valami értelmeset?

Mikor meg sem szólalt, kezdtem dühös lenni.

-Na jó, nekem erre nincs időm. Azt sem tudom miért vagyok itt. Inkább elmegyek.

- Ne, várj. Kérlek, maradj. Szeretnék veled nyugodtan beszélni.

- És mégis miről? Mit akarsz még tudni? Nem volt elég, amit az ebédlőben hallottál?

- Nem. Mondd, miért rohantál el olyan gyorsan mikor Belláról volt szó?

Na így kéne lottóznom. És még csak nem is az enyém a jövőbelátás képessége. De most mit mondjak?

-Mert érzékenyen érint a téma. Fogd már föl végre, hogy ez a téma tabu.Nem vagyok hajlandó az a...Belláról beszélni veletek.-hupsz ez közel volt. Miért kell nekem állandóan annyit dumálnom? Miért nem tudok lakatot tenni arra a nagy számra? 

- De én tudni akarom miért olyan fontos neked, az ami Bella és köztünk történt? Miért leszel ideges ha ő szóba kerül?

- Azért, mert ő olyan személy az életemben, akit a legjobban szeretek. Ő az a személy, aki miatt a világon bármire képes lennék. Mert ő az én…- már kiabáltam annyira dühös voltam. 

- Renesmee. – kiáltotta Nathalie. Majdnem elárultam a teljes igazságot. De Nath még pont időben érkezett. Hogy én mekkora egy idióta...áááá nincsenek rá szavak mekkora hülye vagyok.

- Te meg mit keresel a lányom közelében?- kiáltott rá nagynéném. Akkor ezek szerint Liz küldte és mindent elmondott neki. Gyorsan bevontam a pajzsom alá nagynénémet, míg ő mellém sétált és megállt előttem egy lépéssel.
Edward tátott szájjal figyelte Nathalie-t és tudtam mit lát. Anya pontos mását.

- Nem hallottad? Mit keresel a lányom közelében?- ismételte meg az előbbi mondatát Nath valamivel nyugodtabb hangon.

- Teljesen olyan vagy mint ő. El sem hiszem. Pedig Alice mondta, hogy egyformák vagytok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlítotok. Mint két tojás. Viszont csak beszélgetni szerettem volna vele. Semmi rosszat nem akartam. De miért olyan rossz, ha a közelében vagyok?- kérdezte Edward és megpróbált Nath gondolataiban olvasni.

- Ne is erőlködj, nem látsz a fejembe. De ha szeretnéd, folytasd csak. Az eredmény akkor is ugyan az lesz. De válaszolva a kérdésedre, azért baj, ha a közelükben vagytok, mert nem akarom, hogy bajuk essen. Az ikertestvérem is sokat szenvedett miattatok és nem vagyok hajlandó elviselni ilyen vámpírokat a lányaim közelében. Oh… és ha a drágalátos feleséged még egyszer akárcsak egy ujjal is a lányaimhoz ér, én esküszöm, hogy Jake és a falka is tudomást szerez róla. De az egész családodra vonatkozik, nem csak a feleségedre.

Azzal hátat fordított Edwardnak és engem is magával húzva elindultunk egyenesen a Swan ház felé.

Mielőtt azonban bementünk volna a házba, megállt az erdő szélénél és felém fordult.

-Nem jössz be?- kérdeztem.

- Nem. Jake vár otthon. És amúgy is, neked beszélned kell még valakivel-aprót biccentett a fejével a ház felé. Innen már tudtam, hogy anya is itthon van. -De ha valami gond van, azonnal szóljatok. Tudod, hogy értetek bármit. És csak hogy tudd, Liz nagyon aggódott érted, ezért hívott fel. De már megyek, mert szegény Jacobot csak úgy ott hagytam, nem mondtam neki semmit, mielőtt eljöttem és nem akarom, hogy galiba legyen belőle. Mert ha tudomást szerez a dologról, biztos, hogy kitiltja innen Cullenéket. De tudod, hogy ezt valaki nem igen szeretné.

- Jól van. Akkor majd még beszélünk. Szeretlek Nath. És köszönöm. Nem tudom mit mondtam volna, ha nem érsz oda időben.

Majd Nath elment én pedig a ház felé indultam és lélekben felkészültem anyával egy kiadós beszélgetésre.

(Edward szemszöge)

Hazamentem és amint beléptem az ajtón Alice rohant elém.

-Mielőtt bármit is tennél, gyere velem. Beszélni szeretnék veled- fogta meg a karom és az erdőbe vezetett. Mikor kellő távolságba kerültünk a háztól csak akkor kezdett el beszélni.

- Edward, mi ütött beléd? Tudom, hogy ez a hely sincs rád jó hatással, de teljesen más vagy, mint eddig. Mi változott meg ennyire? És miért akartál beszélni Renesmme-val? Diana tajtékzott mikor csak úgy eltűntél. Nem tudtam neki mit mondani, teljesen kikelt magából és…- fogytatta volna még, de egyik kezemmel befogtam a száját, hogy hallgasson el.

- Hé, Alice lassabban. Dianával majd én elintézem a dolgokat. Igen megváltoztam, de nem a hely miatt. Renesmme-val pedig szerettem volna beszélni, hisz ők azok, akik bármit is tudnak mondani Belláról. Csak meg akartam tudni, mit gondolt rólunk Bella, de nem tudtam.

-Ezt hogy érted?- kíváncsiskodott, mikor elengedtem.

- Hát nem láttad?- kérdeztem meglepetten.

- Nem. Egészen addig láttalak, amíg beléptetek az erdőbe és onnan teljes sötétség. Már majdnem utánad küldtem Jaspert és Emmettet. Azzal a két lánnyal szemben teljesen befuccsolt a képességem.

- Jó-jó. Renesmee teljesen kikelt magából, mikor felhoztam Bellát és kiabálni kezdett.

Mindenfélét mondott, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Nathalie félbeszakította. Mintha valami szörnyű nagy titkot rejtegetnének. Aztán Nathalie is rám támadt, hogy mit keresek én a lánya közelében. Mindent a fejemhez vágott és megfenyegetett, hogy ha bármelyikünk is akárcsak egy ujjal is a lányokhoz ér, Jaob és a falka is tudomást szerez róla.

Miután elmentek, követtem őket és furcsa volt a beszélgetésük. Képzeld, a lányok a Swan házban laknak, viszont a szüleik a LaPushban. És amit Nathalie mondott, az nagyon furcsa volt. Idézem:

-Nem jössz be?

- Nem. Jake vár otthon. És amúgy is, neked beszélned kell még valakivel. De ha valami gond van, azonnal szóljatok. Tudod, hogy értetek bármit. És csak hogy tudd, Liz nagyon aggódott érted, ezért hívott fel. De már megyek, mert szegény Jacobot csak úgy ott hagytam, nem mondtam neki semmit, mielőtt eljöttem és nem akarom, hogy galiba legyen belőle. Mert ha tudomást szerez a dologról, biztos, hogy kitiltja innen Cullenéket. De tudod, hogy ezt valaki nem igen szeretné.

-Hm...ez elég különös. Viszont egy kicsit előrébb vagyunk mint eddig. 

-Ezt hogy érted?- komolyan tiszta idiótának éreztem magam. Mondjuk Alice-t nehéz is követni.

- Úgy, drága bátyuskám, hogy legalább azt megtudtuk, hogy miért nem mehetünk a Swan ház közelébe.  Miért tartozik az a ház is a farkasok területéhez. - úgy beszélt, mintha én ott sem lennék. - Viszont lennie kell itt még másnak is. Hiszen az a beszélgetés nagyon furcsa volt. De erre még ráérünk. Most találj ki valami jó kifogást, mert a feleséged tiszta ideg, amiért szó nélkül ott hagytad.A lányod pedig aggódik érted.

-Jól van. Menjünk haza. Majd holnap megpróbáljuk kideríteni mi az a nagy titok.- mondtam. Húgom bólintott, majd hazáig csendben futottunk egymás mellett. Ahogy a ház elé értünk, nagy levegőt vettem, majd emberi tempóban indultam be a házba.

Diana a nappaliban ült és láthatóan nagyon mérges volt.

-Hát te merre jártál, ha szabad tudnom? Nagyon megijesztettél, mikor csak úgy szó nélkül kirohantál az épületből. –kezdte kicsit magasabb hangon, de a mondat végén már normális hangerővel beszélt.

- Csak beszéltem azzal a lánnyal, hogy megtudjam komolyan gondolta-e hogy szól a farkasoknak. Hiszen, nem szeretnénk, hogy a farkasok ellenünk forduljanak- néztem rá komolyan. Tudom, hogy nem szép hazudni a szeretteidnek, de végül is nem hazudtam csak elferdítettem az igazságot. És hirtelen ez jutott az eszembe. Bár nem szép tőlem, hogy kihasználom a feleségem félelmét. Pontosan tudom, mennyire retteg a farkasoktól én mégis velük ijesztgetem. Hát milyen férj vagyok én?  Hogy tehetem ezt vele?

- És? –kérdezte rémülettel a szemében. A bűntudat előtört bennem, de sikerült elnyomnom.

- Nem szólnak a farkasoknak egészen addig, amíg nem esik bántódása a lányoknak. De ha valamelyikünk rátámad vagy valami olyat tesz a lányok ellen amit nem szabad, a farkasok tudomást szereznek róla és akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy megtámadnak bennünket.

Pont abban a pillanatban lépett be Carlisle az ajtón, ahogy az utolsó két szót kimondtam.

- Sziasztok! Jól hallottam, kik akarnak megtámadni minket?- kérdezte apám, miközben letette a táskáját és Esmehez ment.

- Ma az iskolában egy lány ráborította az ebédjét Dianára és ő kicsit hevesen reagált erre. –kezdte Esme a történet elejénél. Leültem az egyik üres fotelba, Diana pedig az ölembe, majd úgy hallgattuk végig, hogy anya elmondja apának mi történt ma.

- És mivel Diana olyan hevesen reagált, a lányok megfenyegettek bennünket- fejezte be az ebédlőben történtek elmondását Rosalie.

- Várjunk csak. Akkor, ha jól értem. Az a két lány félvér és a LaPush-i farkasok alfája Jacob az apjuk, mármint őt tekintik annak. És a farkasok miattuk nem engednek a Swan ház közelébe minket. A két lány a farkasok védelme alatt áll és nem vonatkozik rájuk a szövetség, mivel nem farkasok. –gondolkodott el apa. –Szóval, ha nekik bántódásuk esik általunk a farkasok azonnal támadnak, még akkor is, ha mi csak védekezünk ellenük.

Apám szavaiba belegondolva, elfogott a félelem. Hiszen ha a két lány úgy akarja, bármikor vége a farkasokkal kötött szerződésnek és tényleg harc kezdődik a két faj között.

- Akkor ezt most úgy érted, hogy annak a két lánynak a kezében vagyunk? Mármint érinthetetlenek? Nem tudunk mit tenni ellenük a nélkül, hogy a farkasokkal összetűzésbe ne keverednénk?- adott hangot a gondolataimnak lányom.

- Pontosan. Hiszen ha Jacob a lányok apja bármire képes értük még a harcra is. Gondolj csak bele, hiszen mi is megvédjük a családtagjainkat bármivel és bárkivel szemben. Ugyan ez vonatkozik a farkasokra is.

- De az a két lány még arra is képes, hogy hazugságokkal elérjék, amit akarnak. Nekik nem számít milyen eszközzel, de el akarnak innen távolítani minket. Carlisle én nem akarok itt maradni tovább. Költözzünk el, kérlek- kérte Diana apát.

- Nem!- kiáltott fel Alice. Mindenki furcsán nézett rá, ezért beszélni kezdett- A két lány nem fognak ellenünk tenni semmit, egészen addig, amíg nem említjük a farkasokat és nem fenyegetjük őket. Apa- sétált Carlisle elé Alice. –Kérlek. Én beszéltem velük. Mind a két lány nagyon kedves, de megvédik a családjukat. Az egyik lány Elizabeth türelmes és nagyon is aranyos. A másik lány Renesmee is, de ő hamar felkapja a vizet. Hirtelen haragú, de a testvére tudja kezelni a kirohanásait. Tudom, hogy nem akarnak semmi rosszat, de családcentrikusak. A család számukra mindenekfelett áll. Kérlek,  apa ha látok valami veszélyeset azonnal elmegyünk, de addig maradjunk. Kérlek.

- Akkor szavazzunk. Az a kérdés, maradjunk vagy menjünk.

- Alice? -Maradjunk

- Rosalie? -Maradjunk

- Diana? -Menjünk

-Lorena? -Menjünk

- Esme? -Menjünk. Sajnálom Alice, de a családom épsége a legfontosabb.

- Jasper? -Én támogatom a feleségem és láttam a lányokon azt, amit az előbb a feleségem elmondott, úgyhogy maradjunk.

- Emmett? -Én bízom a hugicámban szóval maradjunk.

- Edward? Én… Maradjunk-mondtam ki csöndesen. Hiszen egyrészről féltettem a családom másrészről pedig valahol mélyen éreztem, hogy nem tudnának bántani bennünket a lányok. Hiszen ők sem sodornák veszélybe a családjukat és a barátaikat.

- Részemről Alice ötletét támogatom. Ő pontosan tudni fogja majd mikor kell elmennünk, hogy ne legyünk veszélyben.

- Köszönöm. Köszönöm apa. Szeretlek. És ígérem nem lesz semmi gond.

Mindenki a saját dolgára ment én pedig a feleségemmel felmentem a szobánkba. Kicsit kiakadt, hogy nem mellette szavaztam, de aztán megnyugodott. Szenvedélyesen megcsókolt én pedig viszonoztam.

( Carlisle szemszöge)

Bár meg volt a családi szavazás én mégis féltem. Bíztam a lányomban és a képességében, de féltettem a gyerekeimet és a feleségem. Ezért is döntöttem úgy, hogy személyesen beszélek a farkasokkal. Miután mindenki a saját dolgára ment, elindultam a kijárat felé.

-Hova mész szívem?- kérdezte Esme.

- A határhoz. Muszáj személyesen Jacobbal beszélnem.

Azonnal mellettem termett és megfogta a kezem.

-Ha te mész, én is megyek. –azzal futva indultunk a határhoz.

Amint odaértünk, hatalmas sokk ért. A határnál egy farkasra számítottunk, ehelyett egy vámpírt találtunk ott. Nekünk háttal ült a fűben és teljesen nyugodt volt. De hogy lehet, hogy egy farkas itt van a fák takarásában és egy vámpír ilyen nyugodtan el van a területükön? Ők pedig még csak meg sem támadják. Talán ő lehet annak a két lánynak az édesanyja? Érkezésünkre a vámpír felkapta a fejét. A farkas is előjött a fák közül és vicsorogva állt a vámpír elé. Na, ez sem mindennapi látvány. Felemeltem a kezem és emberi tempóban közelebb sétáltunk a határhoz.