13.fejezet

                    "A szerelem a szenvedések kimeríthetetlen forrása."

(Edward szemszöge)

Ott álltam és bámultam arra a két személyre, akik a szobában voltak. Teljesen egyformák és az eltérés köztük csak minimális. Legalább is külsőre. Az idő teljesen jelentőségét vesztette és fogalmam sincs, meddig bámulhattam a két személyt, de mikor megtaláltam a hangom megszólaltam, hogy meggyőződjek róla, hogy nem álmodom és nem káprázik a szemem.

-Bella…- a hangom nem volt több suttogásnál, de meghallotta és még válaszolt is.

- Szia Edward. Rég láttalak- válaszolt, majd elnézett mellettem. –Carlisle kérlek, Liz nagyon felzaklatta magát. Adnál neki valami nyugtatót?

- Pe…persze- dadogta apám, majd odament a lányhoz és egy adag nyugtatót fecskendezett az infúzióba. Jacob ez idő alatt odament a felesége mellé és átölelte a derekát.

Mi pedig a húgaimmal még mindig bambán álltunk és néztük Bellát. Hogy lehet, hogy ő még életben van? Miért nem szólt, hogy itt van? Miért nem láttam eddig?

Annyi kérdés és mindegyikre csak ő tud válaszolni.

-Így ni. Ettől majd megnyugszol és kis idő múlva el is alszol. –mosolygott rá kedvesen Elizabethre.

- Köszönöm Carlisle- nézett apámra hálásan Bella.

- Bella, beszélhetnék veled?

- Miről? Mert ha a múltról, akkor közlöm, hogy most nincs időm beszélgetni és nem hagyom itt a lányokat.

- Ne, ne menj el, kérlek- szorította meg Liz Bella kezét.

- A lányok állapotáról szeretnék veled beszélni. És persze veletek is, hiszen ti vagytok a szüleik- nézett Jacobékra apa.

- Menj Bella, pár perc az egész, addig itt maradunk mi- lépett testvére mellé Nathalie.

Bells bólintott és puszit adva Liz homlokára apám után kivonult a kórteremből. Egész végig csak néztem mi történik körülöttem, de mikor kimentek a szobából, felébredtem a kábulatból. És ha jól sejtem, a testvéreim is, mivel rögtön megindultak kifelé.

(Bella szemszöge)

Tudtam jól, hogy egy napon, nem is olyan sokára szembe kell majd néznem a múltammal és ezzel együtt a Cullen családdal. De soha nem gondoltam volna, hogy majd pont egy ilyen szerencsétlen baleset után fogok velük találkozni. De most ez a legkisebb gondom. Hiszen a két lányom itt fekszik egy kórházban, gipszekkel és gépekre kötve. Bele se merek gondolni, mekkora fájdalmaik vannak. Ráadásul Nessie még mindig nem ébredt fel. Mikor kiléptem a kórteremből, hallottam, hogy utánunk indulnak és biztos voltam benne, hogy Alice, Edward és Rosalie hamarosan csatlakozni fognak hozzánk.

-Mondd Carlisle, hogy vannak a lányok? –tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Elizabeth-nek eltört az egyik karja és kisebb sérülései vannak, de nem súlyos az állpota -mondta és közben megjelentek mellettünk a többiek.

- Infúziót kap és egy pár napig még bent kell maradnia. Aztán hazamehet. Viszont Renesmee állapota súlyosabb. Eltört az egyik lába és megsérült a feje. Azonnali műtétre volt szükség.  Stabil az állapota, de megfigyelés alatt tartjuk.

- Köszönöm Carlisle. Ha ennyi, én visszamennék a lányokhoz.

- Várj Bella. Valamit nem értek. Szóval… Nathalie és Jacob… ők… ők is aggódnak a lányokért, de fele annyira sem, mint te. Érdekelne, mitől van ez?

Na szép. Örökké kíváncsi vagy Carlisle. De ha már úgyis tudják, hogy életben vagyok, már teljesen mindegy.

-Azért, mert az én lányaim. Nessie és Liz az én gyermekeim. Én vagyok az édesanyjuk- mondtam és láttam a döbbenetet az arcukon.

Elindultam vissza a lányokhoz, de mielőtt még beléptem volna a szobába egy hideg kar fogta meg a kezemet és maga felé fordított.

-Mi a fene folyik itt? –kérdezte Edward és mögötte ott voltak a testvérei.

- Semmi. Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó a múltról beszélni. Addig biztosan nem, amíg a lányaim ilyen állapotban vannak. Engedj el. Köszönöm, hogy megmentetted a lányaimat, de nem kell itt maradnod. Nem szükséges a jelenléted. Hálás vagyok, de ők az elsők. Nem fogok veletek addig foglalkozni, amíg ők jobban nem lesznek. –azzal fogtam magam és beléptem a szobába.

2 hónappl később

Ez a két hónap gyötrelemmel teli volt. Liz szépen lassan felépült és pár nappal a baleset után már haza is jöhetett, de Nessie. A fejsérülése miatt már két hónapja kómában van. Liz kiiratkozott az iskolából és minden nap itt van bent a nővére mellett velem együtt. Nath és Jake is sok időt töltenek idebent és Cullenék is néha-néha belátogatnak. Volt szerencsém megismerni Edward lányát és feleségét is. Szörnyű érzés volt tudni, hogy már nem tartozik hozzám és rettenetes fájdalommal jár ez az egész. Mióta az a Diana megtudta, hogy én életben vagyok és Edward látogatja a lányomat, egyszer sem hagyja, hogy egyedül jöjjön el. Mindig elkíséri, és addig nyaggatja Edwardot, míg haza nem mennek. Emlékszem az első találkozásunkra.

„Mint minden reggel, ma is a lányom mellett ültem és fogom a kezét, míg Liz a másik oldalán ül és folyamatosan beszél Nessie-hez. Kopogtattak és miután elmotyogtam egy szabadot, kinyilt az ajtó és belépett rajta Edward. De nem volt egyedül. Mögötte jött két szőke hajú nő is. Nem tudtam kik ők, de hamarosan választ kaptam a gondolatban feltett kérdéseimre.

-Bella, Liz! Hadd mutassam be a feleségemet, Dianát és a lányunkat Lorenát. Diana, Lorena ő itt Isabella Swan.

- Sziasztok. Szólítsatok nyugodtan. –nem kis erőfeszítésembe tellett összehozni egy mosolyt, de sikerült.

- Mit keresnek ezek itt?- kérdezte Liz barátságtalanul.

- Már ne haragudj, de nem gondolod, hogy udvariatlan vagy?- nézett gúnyosan lányomra Lorena.

- Nem, nem gondolom. Csak azokkal vagyok ilyen, akik megérdemlek. Ha nem tetszik, el lehet menni. Nem is értem mit kerestek ti itt. Viszont én lemegyek a büfébe, amíg ezek itt vannak-nézett rám az utolsó mondatnál Liz.

- Menj csak- mosolyogtam rá.

- Tudod, Bella, nem akarok beleszólni, de a lányaid kissé neveletlenek- szólt hozzám gúnyosan Diana.

- Nem tartozik rád, milyenek a lányaim. Viszont a rólad hallottak alapján a te lányod is ilyen lehet. Hiszen ha egy ruha miatt kiakadsz, ráadásul annyira, hogy képes lennél felfedni magad az emberek előtt, az nekem azt mutatja, hogy egy hisztis liba vagy. Már megbocsáss a kifejezésért. Viszont nem értem mit kerestek itt.

- Azért jöttünk, hogy megtudjuk, hogy van a lányod. Emellett szeretnék veled beszélni és szerettem volna neked bemutatni- szólalt meg Edward, de nem akartam, hogy még egyszer kimondja azt a két szót. Így is nagy erőfeszítésembe került, hogy tartsam magam és ne kezdjek itt bőgni. Ezért szakítottam félbe Edward mondatát.

- Én viszont addig nem beszélek a múltról, míg a lányom fel nem ébred, a nagy találkozás pedig megtörtént. Nessie állapota változatlan, de ezért nem kell minden nap bejönnöd, sem neked, sem a testvéreidnek. Gondolom Carlisle mindent elmond otthon. Hálás vagyok, amiért benéztetek, de jobb lesz, ha mentek.

És az óta nagy ritkán bejönnek megnézni Nessiet. Akkor is alig várom, hogy elmenjenek. Már Edward közelségéhez hozzászoktam és nem is nehéz elrejteni az érzéseimet előle, de a feleségéhez és a nyávogós lányához semmi kedvem. Útálom őket és nem bírom pár percnél tovább a közelükben. Komolyan mondom, vámpír létemre hányingerem van tőlük.

-Szabad- szóltam ki, mikor meghallottam egy kopogást.

Azt szokták mondani, hogy az emlegetett szamár, jelen esetünkben vámpír mindig megjelenik. És láss csodát, kik álltak az ajtóban? Hát nem más, mint Edward Cullen csodálatos hárpia feleségével és hisztis gyermekével. Hurrááá, hogy nekem mekkora kedvem van most hozzájuk. Istenem, kérlek, segíts meg. Csak ezt éljem túl.

-Szia. Nem zavarunk?- kérdezte Edward és miután nemet intettem a fejemmel, beljebb jöttek.

- Hogy van?- kérdezte és az ágy másik oldalára sétált. Megfogta Nessie kezét és leült mellé.

- Változatlanul. Én pedig egyre kétségbeesettebb vagyok. Mi van, ha nem ébred fel többet? Én abba belehalok. Nem akarom elveszíteni. –veszítettem el a fejem. Nem szabad kiborulnom. Nem lehet, nem engedhetem meg magamnak. Oh… bárcsak itt lenne Liz. Legalább ő mellettem lenne és meg tudna nyugtatni. De sajnos, nincs itt.

- Bella, légy erős. A lányod fel fog épülni. Ő is erős, akárcsak te. Fel fog ébredni, bízz benne- nyújtotta át a kezét az ágyon és megfogta az enyémet. Amint láttam, ez Dianának nem igen tetszett, de most ez érdekelt a legkevésbé.

- Liz merre van?- terelte a témát.

- Vadászni metn. Szegény már nagyon legyengült és szüksége van a vérre. Nath pedig felajánlotta, hogy elkíséri.

- De ahogy látom, neked sem ártana már egy kiadós vadászat. Gyere el velünk- ajánlotta Edward meggondolatlanul.

- De hát édesem, úgy terveztük, hogy csak hárman megyünk. Amolyan családi vadászatra- nyavalygott Diana.

- Ne aggódj, eszem ágában sincs veletek menni. Isten ments. Még a végén elkapnék valami ragályos hülyeséget. Aztán olyan lennék, mint te- komolyan mondom, hogy nem volt kedvem viccelődni, de ez kikívánkozott. Amúgy meg most nincs erőm az ő idióta nyávogását hallgatni.

- Hogy mondtad?- sipította két oktávval magasabb hangon.

- Megtennéd, hogy lejjebb veszed a hangerődet, ugyanis ez egy kórház. És most egyáltalán nem érdekelsz. Most nincs hozzád hangulatom.

- Neked pedig köszönöm a meghívást, de nem akarom elrontani a kis családi idillt.

Ezek után csendben ültünk és csak néztük Nessie-t. Diana Edward mögött állt, Lorena meg úgy döntött, hogy inkább hazamegy. Talán negyed óra telhetett el, mikor Diana újból megszólalt.

-Nekünk mennünk kéne szerelmem. Lori már biztoa vár minket.

- Még szeretnék maradni. Ha akarsz, nyugodtan menj haza.

- Nem értem Eddy, hogy minek jövünk be állandóan. Most is 15 perce itt ülsz, és nem csinálsz semmit. Egyáltalán mit érdekel téged ez a lány. Semmi közöd hozzá.

- Diana, kérlek. Hagyd abba a hisztit. Mondtam, hogy szeretnék itt maradni. De neked nem muszáj- mondta Edward és rá sem nézett a feleségére.

- De Edward…- na jó, nekem itt lett elegem ebből az egészből.

- Figyelj szöszi. Most hagyd abba a nyavalygást vagy mehetsz innen. Senki nem kíváncsi rád, vedd már észre. Kurvára idegesítő a jelenléted és egyáltalán nem kívánatos. Hidd el, nélküled is megvagyunk.

- Na persze, hagyjam itt veled a férjem, hogy elcsábíthasd. Mégis mit gondolsz, mennyire vagyok hülye?

- Nagyon úgy néz ki, hogy te vagy a leghülyébb vámpír ezen a világon. Figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. Nekem elég lenne egy érted, egyetlen egy mondat és a Te férjed minden idejét itt töltené bent. Hidd el nekem, nem akarod megtudni, mi az, mert Edward egy tapodtat sem mozdulna mellőlem. Vagy talán mégis itt az ideje elmondani? Hmmm…

- Biztos vagyok benne, hogy valami ócska hazugság az egész. -Na itt már elszakadt az a bizonyos cérna.

- Tényleg, akkor talán próbáljuk ki. Edward- fordultam felé. –Nézz rá Nessie-re. Mit látsz?

- Egy gyönge és védtelen lányt, aki védelemre szorul.

- És mit érzel, mikor a lányok közelében vagy?

Nem akart válaszolni, ezért folytattam.
 -Nem érzed azt, hogy meg kell őket óvnod mindenkitől. Hogy mindent megtennél értük. Hogy az életedet adnád, hogy megvédd őket. Mindentől és mindenkitől. Ezt érzed? Vagy érzed azt a megmagyarázhatatlan erőt, mely folyton húz hozzájuk és nem akar elengedni. Tudni akarsz róluk mindent. Tudni akarod, miért érzed azt, amit? Én megmondhatom. Csak egy szavadba kerül és minden érzésedet megérted majd. Egy szó és mindenre fény derül.

- Bella, honnan tudod ezt az egészet? Honnan tudod, mit érzek? –tette fel a kérdést.

- Egy szó Edward, a nélkül nem mondok semmit. Neked kell kérned rá.

- Mondd el. Mondd el, miért van ez. Kérlek, mondd el. - ismételte.

- Érzed, hogy van köztetek egy láthatatlan kötelék, amelyet bármennyire is szeretnél, nem tudod megszüntetni. Ez azért van Edward, mert ők a te lányaid. A te gyermekeid.

 

(Edward szemszöge)

2 hónap. Ennyi idő telt el az óta a borzalmas baleset óta. Elizabeth felépült és már most teljesen jól van. De ugyan ez nem mondható el a testvéréről. Renesmee 2 hónapja fekszik a kórházban és még mindig nem ébredt fel a kómából. Bellával meg hiába próbálok beszélni, mindig azt mondja, hogy addig nem beszél a múltról, amíg a lánya fel nem ébred. Két hónapja mást sem várok, mint hogy választ kapjak a kérdéseimre. Rengeteg megbeszélnivalónk lenne, de ő hajthatatlan. Bár érthető a viselkedése, mégis csak a lányáról van szó. De én eközben teljesen beleőrülök ebbe az egészbe.

-Szerelmem, mi lenne, ha közös vadászatra mennénk? –kérdezte Diana, miközben átölelte a karjával a nyakamat.

Mióta megtudtam, hogy Bella életben van és vámpír, még annyira sem bírom elviselni Diana érintéseit, mint eddig. Idáig meg tudtam csókolni bűntudat nélkül és még jól is esett a közelsége. De most. Egyszerűen úgy érzem, nem helyes. Bűntudatom van, mert még mindig Bellát szeretem és egyfolytában ő jár a fejemben.  Folyton rá gondolok és szinte semmi másra nem figyelek. Szeretném elmondani neki, hogy szeretem és mindig is szerettem és csak azért hagytam el, hogy lehessen egy normális élete. Szeretném a karjaimba zárni és megcsókolni, a fülébe suttogni, hogy imádom és nem tudok tovább nélküle élni. De nem tehetem. Nem tehetem, mert nekem itt van a feleségem és a lányom. A lányom, akit szeretek és nem akarom megbántani és a feleségem. És bár fele annyira sem szeretem, mint Bellát, mellette kell maradnom. Hiszen én tettem tönkre az életét, miattam lett vámpír és a legfontosabb, hogy a lányom boldogtalan lenne. Mégsem kérhetem meg rá, hogy válasszon az anyja és az apja között. Így bármennyire is fáj, mellettük maradok és titokban tartom, amit valójában érzek. De a szívem csakis az övé marad. Bella elrabolta a szívemet és örökre nála marad.

-Edward, itt vagy? Már megint rá gondolsz igaz? Még mindig szereted ugye?

- Tudod nagyon jól, hogy mindig is szerettem. Soha nem titkoltam előtted. Világosan megmondtam neked, hogy Bella az egyetlen, akit igazán szerelemmel szerettem. Ezt mindig is tudtad. Soha nem hazudtam neked.

- És mit érek vele? Soha nem fogsz úgy szeretni, mint őt. Én türelmes voltam veled, nem sürgettelek és mindent elfogadtam. Megadtam neked a legnagyobb örömöt. A lányunkat. Feladtam érted az életemet és neked adtam minden szerelmemet. Csak téged szeretlek és te képes vagy így bánni velem. Neked csak egy pótlék vagyok. Hiszen szent Bellácskánál senki sem lehet jobb. Mindenki ebben a családban csak róla beszél. Mást sem lehet hallani tőletek, mint Bella így, Bella úgy. Hát elegem van. Nem vagyok hajlandó többet elviselni. –kelt ki magából Diana. Fáj, hiszen tudtam mindig is tudtam, hogy az én hibám ami vele történt, de még soha nem mondta így a szemembe. Soha nem vetette még a szememre, de igaza van. Mindenben.

- Igazad van- suttogtam. –Sajnálom. Ha gondolod, elmehetünk hárman egy közös vadászatra. Jót tenne mindenkinek. De előtte szeretnék bemenni a kórházba. Meg szeretném látogatni Renesmee-t. Kérlek, nem kérek többet, csak ennyit.

- Legyen. Lorena, gyere bemegyünk a kórházba. –mondta, majd elköszönve a többiektől egyenesen a kórházba mentünk. Út közben csendben voltunk, majd ugyan így mentünk egyenesen abba a szobába, ahol Nessie feküdt. Bekopogtam, majd vártam a választ. Tudtam, hogy valaki úgyis van bent.

- Szabad- hallottam meg a világ leggyönyörűbb hangját.

- Szia. Nem zavarunk?- mikor nemet intett beljebb mentünk.

- Hogy van?- kérdeztem és közben az ágy másik oldalára sétáltam. Leültem az üres székre és megfogtam a kezét. Nem tudom mi ez az egész. Olyan kuszák az érzéseim. Nem értem saját magam. Mikor a lányok közelében vagyok valami megmagyarázhatatlan nyugalom száll meg. Valami vonz hozzájuk, ami erősebb nálam és úgy érzem, ha akarnám se tudnám ezt megszüntetni.

- Változatlanul. Én pedig egyre kétségbeesettebb vagyok. Mi van, ha nem ébred fel többet? Én abba belehalok. Nem akarom elveszíteni.

Olyan rossz volt így látni Bellát. Mindig is erős volt, már emberként is, de most teljesen össze van törve. Oh…Istenem. Hogy én mennyire szeretném megvigasztalni, de nem tehetem. Legalábbis nem úgy, ahogy azt szeretném.

- Bella, légy erős. Nessie fel fog épülni. Nagyon erős és túl fog jutni ezen. Fel fog ébredni, bízz benne-átnyúltam az ágyon és megfogtam a kezét.

-Edward- hallottam meg a fejemben Diana gondolatait.

- Liz merre van?- váltottam témát. Visszahúztam a kezem és újra Nessie-t néztem.

- Vadászni ment. Szegény már nagyon legyengült és szüksége van a vérre. Nath pedig felajánlotta, hogy elkíséri.

- De ahogy látom, neked sem ártana már egy kiadós vadászat. Gyere el velünk- szólaltam meg, de azon nyomban meg is bántam, mikor meghallottam Diana gondolatait és ránéztem az arcára, ahonnan tisztán kivehető volt a düh.

- De hát édesem, úgy terveztük, hogy csak hárman megyünk. Amolyan családi vadászatra- szólalt meg kedvesebb hangon feleségem.

- Ne aggódj, eszem ágában sincs veletek menni. Isten ments. Még a végén elkapnék valami ragályos hülyeséget. Aztán olyan lennék, mint te.

Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessek, de sikerült visszatartanom.

- Hogy mondtad?- sipította két oktávval magasabb hangon feleségem.

- Megtennéd, hogy lejjebb veszed a hangerődet, ugyanis ez egy kórház. És most egyáltalán nem érdekelsz. Most nincs hozzád hangulatom- majd felém fordult.

- Neked pedig köszönöm a meghívást, de nem akarom elrontani a kis családi idillt.

Ezek után csendben ültünk és csak néztük Nessie-t. Diana a hátam mögé állt, Lorena meg hazament. Talán negyed óra telhetett el, mikor Diana újból megszólalt.

-Nekünk mennünk kéne szerelmem. Lori már biztos vár minket.

- Még szeretnék maradni. Ha akarsz, nyugodtan menj haza.

- Nem értem Eddy, hogy minek jövünk be állandóan. Most is 15 perce itt ülsz, és nem csinálsz semmit. Egyáltalán mit érdekel téged ez a lány. Semmi közöd hozzá- kezdte megint az otthoni hisztijét.

- Diana, kérlek. Hagyd abba a hisztit. Mondtam, hogy szeretnék itt maradni. De neked nem muszáj- mondtam és ránéztem.

- De Edward…

- Figyelj szöszi. Most hagyd abba a nyavalygást vagy mehetsz innen. Senki nem kíváncsi rád, vedd már észre. Kurvára idegesítő a jelenléted és egyáltalán nem kívánatos. Hidd el, nélküled is megvagyunk.

- Na persze, hagyjam itt veled a férjem, hogy elcsábíthasd. Mégis mit gondolsz, mennyire vagyok hülye?

- Nagyon úgy néz ki, hogy te vagy a leghülyébb vámpír akivel eddigi létem alatt találkoztam. Figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. Nekem elég lenne egy érted, egyetlen egy mondat és a Te férjed minden idejét itt töltené bent. Hidd el nekem, nem akarod megtudni, mi az, mert Edward egy tapodtat sem mozdulna mellőlem. Vagy talán mégis itt az ideje elmondani? Hmmm…- gondolkodott el Bella. Na innentől kezdve már kezdett nagyon is érdekelni a dolog.

- Biztos vagyok benne, hogy valami ócska hazugság az egész. –vágta rá Diana,

 - Tényleg, akkor talán próbáljuk ki. Edward- fordult felém Bella. –Nézz rá Nessie-re. Mit látsz?

- Egy gyönge és védtelen lányt, aki védelemre szorul- adtam meg a választ.

- És mit érzel, mikor a lányok közelében vagy?

Nem akartam válaszolni, hiszen itt van Diana is. Hogy venné ki magát a dolog, ha én most itt elkezdeném szépen felsorolni, mit is érzek. Bella látta, hogy nem fogok megszólalni és tovább folytatta.

-Nem érzed azt, hogy meg kell őket óvnod mindenkitől. Hogy mindent megtennél értük. Hogy az életedet adnád, hogy megvédd őket mindentől és mindenkitől. Érzed ezt? Vagy érzed azt a megmagyarázhatatlan erőt, mely folyton húz hozzájuk és nem akar elengedni. Tudni akarsz róluk mindent. Tudni akarod, miért érzed azt, amit? Én megmondhatom. Csak egy szavadba kerül és minden érzésedet megérted majd. Egy szó és mindenre fény derül.

- Bella, honnan tudod ezt az egészet? Honnan tudod, mit érzek? –kérdeztem értetlenül. Mert minden szava igaz volt. Pontosan ezt éreztem. Pontosan ugyan ilyen érzés a lányok közelében lennem. Most már meg kell tudnom, miért. És Bella megmondhatja.

- Egy szó Edward, a nélkül nem mondok semmit. Neked kell kérned rá. –nekem sem kellett több és egyből rávágtam.

- Mondd el. Mondd el, miért van ez. Kérlek, mondd el.

- Érzed, hogy van köztetek egy láthatatlan kötelék, amelyet bármennyire is szeretnél, nem tudod megszüntetni. Ez azért van Edward, mert ők a te lányaid. A te gyermekeid.

A te lányaid…a lányaid…a gyermekeid…- visszhangzottak a fejemben Bella szavai.