22.fejezet

(Nessie szemszöge)

Szerelmemmel épp hogy csak felértünk a szobájába, amikor húgom rontott be elködösült tekintettel. Látomása volt. Mikor visszatért közénk, a szeme aggódást és félelmet tükrözött.

-Mi a baj? Liz, mondd már, mit láttál? –kezdtem el rázni, de ő meg sem mukkant.

- Édesem, kérlek. Megijesztesz minket- fogta meg Damon húgom vállát. Mire mintha Liz felébredt volna és hirtelen hadarni kezdett.

-Edward olyan gyorsan változtatja a döntéseit, hogy már nekem is nehéz követnek. Nem tudja eldönteni mit tegyen Dianával és félek, őrültséget művel. Otthon vannak a többiek, de szükség lenne anyára is. Edward rettentő dühös és nem fogják tudni lenyugtatni. Nessie, csinálj valamit- nézett rám Liz. Én bólintottam és előkaptam a telefonomat. Először tárcsáztam Alice-t.

-Szia Nessie. Mizujs? –köszöntött vidáman.

- Itt az ideje, hogy beszéljetek Edwardhoz. Hamarosan hazaér és szörnyen dühös. Hogy lehet, hogy te nem láttad? Mindegy. Ha hazaér, ne engedd, hogy őrültséget tegyen. Majd megyünk mi is- azzal letettem a telefont.

-Menjünk, anya otthon van. Muszáj valamit odaadnom neki, mielőtt a Cullen házba megyünk. Alice nem hagyja, hogy valami butaságot tegyen.

Mind a négyen futottunk haza. Ha minden igaz, anya otthon van. Remélem sikerül őt meggyőzni.

-Sziasztok- köszöntött minket mosolyogva.

- Szia. Várj egy percet. Mindjárt jövök. Addig mondd el neki, hogy mi a helyzet- mondtam húgomnak és felszaladtam a szobámba. Elővettem a nyakláncokat és visszamentem a nappaliba.

- És nekem miért kéne odamennem? –kérdezte anya, de láttam rajta, hogy menne. Viszont fél, hogy nem kellene oda mennie.

- Edward megtudta, hogy Diana hazudott neki és Liz nem látja tisztán mire készül. Meg kell állítanunk, mert még képes és megöli azt a nőt. Vagy ami rosszabb, hogy Diana tesz valamit az egész család ellen. Szükségük van ránk, mivel csak rajtunk nem fog a képessége.

- De én nem…

- Anya, tudnod kell valamit. Ezeket aznap találtam, amikor Stefanékkal találkoztunk- adtam a kezébe a nyakláncokat. –Aztán beszéltem Edwarddal és elmesélte, hogy ő csináltatta a születésnapod előtt. De megfeledkezett róla, mikor elhagyták a várost. Ő csináltatta neked, mert teljes szívéből szeret. És mikor rákérdeztem, mindent elmesélt. Anya, még mindig szeret. És te is szereted őt. Segítenünk kell nekik, mert ha nem, Diana ki fogja használni a helyzetet és használni fogja a képességét. És ezúttal ki tudja mit fog elültetni a fejükben.

Anya még mindig a két nyakláncot nézte, majd rám nézett és hirtelen felugrott.

-Menjünk- mondta és futásnak indult. Egyenesen a Cullen villához futottunk és még időben érkeztünk.

Hogy lehettem annyira hülye, hogy miután elmondtam neki az igazat, még elengedtem egyedül? De teljesen nyugodtnak tűnt, mikor elment. Nem gondoltam volna, hogy ennyire feldúlt. Jézusom, miket beszélek itt? Hiszen jó hogy kivan, mikor most tudta meg, hogy az egész eddigi élete hazugság. Ajj hogy lehetek ekkora marha. Ha valami hülyeséget csinál, azért egyedül én leszek a felelős.

                     Sosem szeretsz ki valakiből, csak megtanulsz NÉLKÜLE ÉLNI.

(Edward szemszöge)

Fogalmam nem volt, vajon hogyan kéne Dianával viselkednem ezek után. Azt biztos nem engedem, hogy a házban maradjon. Átvert, évekig jót nevetett rajtam, és hülyének nézett. De ennek most vége. Nem engedem, hogy továbbra is bolondot csináljon belőlem. Azt már nem. Jobbik esetben csak kidobom a házból, de ha tovább hazudozik és provokál, én megölöm. Azért a sok szenvedésért, amit nekünk okozott, ez lenne a legkevesebb. Miatta nem lehettem az utóbbi időben Bellával, az ő hazugsága miatt utál, és nem akar még csak látni sem. Mindezek tetejében pedig 40 évig mást sem hallottam tőle, minthogy mellette kell maradnom, mert miattam ment tönkre az élete és mert van egy lányunk.

-Edward, kisfiam –szaladt elém Esme, mikor beléptem a nappaliba.

- Hol van Diana? –kérdeztem családomat.

- Itt vagyok szerelmem- jött le a lépcsőn nyomában a lányunkkal. –Valami gond van? Esetleg összevesztél azzal a két lánnyal?

- Nem- adtam a nyugodtat, közben pedig majd felrobbantam. –Nem vesztem össze velük. Épp ellenkezőleg. Liz is megbocsátott és ma apának szólítottak.

- Hát ez remek –mondta közömbösen. –De akkor miért vagy ennyire zaklatott.

- Képzeld csak, meséltek egy pár érdekes dolgot. Például megtudtam ki is az a Damien. Nem mesélnél nekünk róla? Biztos roppant érdekelné a többieket is.

- Nem tudom, miről beszélsz. Ki az a Damien és miért kérdezel folyton róla? Mi bajod Edward, nagyon fura vagy.

- Ne add itt az ártatlant. Miért nem mondod el a többieknek, mi a képességed? Vagy szerintem az is nagyon érdekelné őket, vajon miért hazudtad azt 40 éven keresztül, hogy én vagyok Lorena apja? –kiabáltam.

- Nem tudom, honnan szeded ezt a sok sületlenséget. Te vagy a lányom apja. Ezt azért csak tudom- felelt gúnyosan.

- Tényleg? Mert tudomásom szerint Damien az apja és nem én.

- Edward? –szólított meg Carlisle.

- Honnan veszed ezt? Biztos teletömték a fejed. Ne higgy nekik. Csak ellenem akarnak hangolni.

- Fejezd be. Nem hangolnak ellened. Csak felnyitják a szemem. Vége a kisded játékaidnak. Azt akarom, hogy takarodj el innen amilyen gyorsan csak lehet- üvöltöttem és megindultam felé. Emmett és Jasper még időben kaptak el, mielőtt még elértem volna.

- Fiam, nyugodj meg. Mi ütött beléd? –kérdezte Carlisle.

- Csak tudja az igazságot. Végre ő is tud mindent- szólalt meg nyugodt hangon Alice.

- Látom a lányok végre kezükbe vették az irányítást. Ti nem tudjátok, milyen ez a nő valójában, de meg fogjátok érteni miért ilyen Edward- Rosalie is teljesen nyugodt volt.

Szóval ők tudják az igazat. De miért nem mondták el.

-Viszont az nekem is új, hogy nem Edward a gyerek apja. Hogy lehetsz ekkora ribanc? –kérdezte Alice. –Egy szemétláda vagy, egy aljas kétszínű… áááá nincsenek rá szavak milyen alávaló vagy. Mindig is tudtam, hogy nem vagy őszinte a családomhoz, de ezt soha nem gondoltam volna- ált meg Alice Diana előtt.

Azonban Diana ördögien elmosolyodott és hirtelen minden nagyon furcsa lett. Olyan volt, mintha valami a befolyása alá vonna. De mielőtt teljesen bekerített volna, hirtelen eltűnt. Diana még mindig mosolygott és egyre közelebb jött hozzám.

-Na, milyen volt a napod szívem? –kérdezte, mintha mi sem történt volna. Szóval egyszerűen csak el akarta tüntetni ezt a pár percet, mintha meg sem történt volna. Hogy én eddig miért nem vettem ezt észre?

- Nem jött be. Most csődöt mondott a képességed –lépett be a nappaliba Bella és a lányok a Salvatore testvérekkel.

- Te?

- Igen. Szerintem az első próbálkozásodnál rájöttél, hogy nálam nem működik a képességed és ezért is gyűlöltél annyira. De te nem vagy más, mint egy szánalmas vámpír. Még a képességeddel sem tudtad megszerezni a szerelmet. Komolyan, kezdelek sajnálni, amiért ennyire szerencsétlen vagy. 

- Honnan tudsz te mindent?

Bella hangosan felnevetett, majd közelebb lépett Dianához.

-Te még nem ismersz engem. Hiába hallottál annyit rólam, semmit nem tudsz. De megsúgom neked, honnan tudom. Nekem van két lányom- suttogta Diana fülébe. –És az egyik olvas a gondolataidban, a másik pedig látja a jövőt.

Diana Bella háta mögé került. Szerelmem csak nevetett, majd megfordulva hátracsavarta Diana kezét.

-Lássuk, mennyire bírod a meleget- suttogta Bella. Majd Diana keze lángolni kezdett. Ő felkiáltott és Lorena azonnal mozdult felé, de valami az útjába állt.

 - Ne is próbálkozz. Nem tudsz rajta segíteni- szólt Liz. –Csak maradj ott ahol vagy. Nem esik baja az anyádnak. Ugyanis az enyém nem gyilkos.

- Csak tudd, hogy megvédem a Cullen családot, bármi történjen is- engedte el Bella Dianát. –Mikor legelőször találkoztunk, nem tudtad meg, milyen képességem van, de remélem most már sejted. És a helyedben nem vesztegetném azzal az időm, hogy engem akarsz elégetni. Ugyanis nekem olyan a tűz, mint a vér. Nem elpusztít, hanem erősebbé tesz.

- Te még nem tudod, mire vagyok képes.

- Hidd el, sejtem. Viszont most szólok utoljára. A Cullen család bármit kér is, a szépen szó nélkül teljesíted, és meg sem próbálod bántani őket, mert meghalsz. Ők mondhatjuk úgy is, hogy a védelmem alatt állnak.

- Ne hidd, hogy olyan nagy vámpír vagy. Téged is meg lehet ölni és én örömmel vállalom ezt a feladatot. Most elmegyek, de még hallani fogtok rólam. Gyere Lorena, elmegyünk- mondta, aztán fogta magát és elrohant nyomában a lányával.

- Bella- kiáltotta Alice és szerelmem nyakába vetette magát.

- Igen, itt vagyok. És nem is megyek el, feltéve, ha nem akartok engem is elzavarni.

- Dehogy is. Jaj szívem. Annyira örülök, hogy itt vagy- ölelte meg anya is.

Mindenki körbeölelgette, üdvözölte őket. Én jobbnak láttam egy kissé távolabb kerülni tőlük. Fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha most közelebb mennék hozzá. Nem tudhatom mennyire zaklatott vagy mennyire mérges rám a pár órával ezelőtt történtek miatt.

-És te? –fordult felém. –Már nem is üdvözölsz? Vagy haragszol rám, amiért úgy bántam a feleségeddel? –kérdezte szomorkásan.

- Nem. Egyáltalán nem haragszom. Sőt. Egyenesen örülök, hogy segítettél. Csak nem tudtam, hogyan reagálnál…

- Fogd be és ölelj meg- mosolygott rám. Nem is kellett kétszer mondani és már a karjaimban tartottam szerelmemet.

- Azt hittem haragszol rám amiatt, ami nálatok történt.

- Nem hallottad? Fogd be –nevetett fel hangosan. –Gondolkoztam. És beszéltem a nővéremmel is. A végén pedig arra jutottam, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek és mivel nem áll köztünk senki nem éri meg tovább szenvedni. Elmondtad, hogy érzel és rájöttem, hogy én is legalább annyira szeretlek, mint régen, de talán még annál is jobban. Aztán mikor a lányok telefonáltak, már nem sokat kellett gondolkodnom a dolgon. Ti mindig is a családom voltatok, még akkor is, mikor nem voltatok itt.

- Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szer…

- Hallgass el- suttogta, majd megcsókolt. Édes Istenem, hogy én mióta vágytam erre a csókra, mennyire hiányzott nekem ez a nő. Soha többet nem fogom elengedni.

- Hé, fiatalok. Gyerekek vannak- kiáltotta Emmett. Szerelmemmel elszakadtunk egymástól, de nem engedtem távolabb magamtól. Átöleltem a derekát és magam mellé húztam.

- Szóval, megbocsátottál apának? –kérdezte Nessie.

- Mondhatjuk. De.. –fordult felém Bella. –Rettenetesen sokat kell dolgoznod azért, hogy el tudd feledtetni velem azt a sok szenvedést, amit miattad éltem át. Én próbálkozok és nektek is segítenetek kell.

Mindannyian rettenetesen boldogok voltunk, de főleg én. El sem hiszem, hogy hajlandó megbocsátani azok után, hogy annyi szenvedést okoztam neki. De megesküszöm rá, hogy bármi történjen is én soha nem fogom őt elhagyni és nem okozok neki több fájdalmat. Nincs semmi a világon, ami miatt újra elhagynám.

A napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Az idő rettenetes gyorsasággal telt és én egyre boldogabb lettem. Bella a lehető legtöbb időt töltötte a családommal és velem. És a lányok is végre talán mondhatom azt, hogy igazi apaként tekintenek rám. Mióta nincs Diana és Lorena, a családom végre újra a régi. Bellával és a lányokkal végre ugyan az a Cullen család lettünk, mint 40 éve. Liz és Damon az esküvőre készülnek és Stefan is fontolgatja, hogy megkéri Nessie kezét. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok. És félek, hogy valami mégis elrontja az örömömet. Valami, ami újra szenvedést hoz majd a családba.

-Áááááá- kiáltotta Liz és ha Damon nem kapja el, leesik a lépcsőn.

- Liz, kicsim. Jól vagy? –rohant oda hozzá Bella és az egész család.

- Nem. Nessie… bajban van. Valami történt. Megsérült… érzem. Fáj neki… nagyon- suttogta, majd összeesett.

- Liz. Édesem, nyisd ki a szemed- kérte Damon, majd a karjaiba kapta és felrohant vele a régi szobámba.

- Elizabeth, nyisd ki a szemed, hallod? –esett kétségbe Bella. –Mi történt Nessie-vel, egyáltalán hol van?

- Nekem azt mondta, elmegy vadászni- suttogta Stefan.

- Meg kell találnunk- állt fel Bella. –De Liz…

- Ne aggódj Bella. Keresd meg Nessie-t, mi itt maradunk vele- mosolygott erőtlenül Alice és helyet foglal Liz másik oldalán Jasper-rel a háta mögött.

Bella bólintott, adott egy puszit lányunk homlokára, majd futásnak eredtünk. Rosalie, Emmett, Bella, Stefan és én mentünk megkeresni Nessie-t, a többiek pedig otthon maradtak Lizzel.

Édes istenem, mi lehet a lányommal? Csak add, hogy ne legyen semmi baja. Azt én sem élném túl, de Bella egyenesen belerokkanna. Muszáj megtalálnunk.

(Nessie szemszöge)

Nem tudom mi történt. Körülöttem nincs más, csak a sötétség. Nem emlékszem semmi másra csak a mérhetetlen fájdalomra, aztán semmi más csak a sötétség. Nem értem mi történt fogalmam sincs, hol vagyok.

-Ááá látom felébredtél –hallottam meg egy férfi hangot.

- Ki maga és mit akar tőlem –kérdeztem és közben támadó állást vettem fel.

- Ne aggódj, nem bántalak. Még nem. Szükségünk van még rád- nézett rám gúnyosan, majd egyre közelebb jött. –Nem fontos ki vagyok. Én ugyan nem akarok tőled semmit, de hamarosan érkezik valaki, aki elárulja, miért is vagy te itt. Oh és mielőtt elfelejteném… Ne pazarold azzal az energiádat, hogy megpróbálsz kiszabadulni, mert nem fog sikerülni- nevetett gúnyosan, majd kiment és bezárta az ajtót. Csak most tudtam jobban megnézni a helységet, ahol voltam. Egy szűk szobában voltam, mindössze egy ágy, egy szék és egy asztal volt benne. Az ajtó vasból volt és egy kis rés volt csak rajta. Olyan, mint egy börtön. Ez lesz az én személyes börtönöm, legalább is addig biztosan, amíg meg nem érkezik az a valaki. Tudnom kell, miért kerültem ide és hogy ki akarja a halálomat és egyáltalán miért? Miért engem akar? Mit ártottam én neki?

De sajnos ezekre a kérdésekre addig nem kapok választ, amíg meg nem tudom ki hozott vagy hozatott ide.

És anyáék? Mi lehet velük? Már biztos aggódnak miattam. Na és Liz? Vajon most is érzi, amit én? Szegény, nem akarom, hogy ő szenvedjen. Bár meg tudnám szakítani ezt a fajta köteléket kettőnk között. Nem akarom, hogy ő érezze a fájdalmat, amit én. Vajon mióta vagyok itt? Valahogy ki kell innen jutnom. Ki kell találnom valamit, hol eltűnhessek innen.

De előbb megtudom, ki akarja a halálomat –döntöttem el és ekkor kinyílt az ajtó.

-El sem hiszem, hogy itt vagy. A nagy Renesmee Swan. –Amint beljebb lépett, az ajtó azonnal becsukódott, ő pedig elém sétált. Felnéztem és megláttam az általam leggyűlöltebb vámpír arcát. Pedig mennyire szerettem volna, ha eltűnik az életünkből örökre. De majd én gondoskodom róla, hogy ezúttal így is legyen.