27.fejezet

 Sziasztok!

Itt az újjabb fejezet. Kicsit rövidebb lett, mint a többi, de remélem ez is tetszeni fog.  

(Bella szemszöge)

Az út végtelenül hosszúnak tűnt, pedig csak pár óra volt. De már annyira szerettem volna a családommal lenni. Látni végre a lányaimat, a családomat és a szerelememet.

-Hamarosan megérkezünk –mondta Kate.

Én csak bólintottam és újra kibámultam az ablakon. Éppen abban a percben hagytuk el az Üdvözöljük Forksban táblát. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy a kocsi megáll és a Cullen villa előtt állunk. Mély levegőt vettem és kiszálltam az autóból, majd a Denali családdal a hátam mögött, megindultam befelé. Kinyitottam az ajtót, de senki nem volt a nappaliban. Ez különös, hiszen biztos hallották a közeledő autót.

-Nessie, jól vagy? –hallottam meg Edward ideges hangját az emeletről.

- Mindjárt jövök- mondtam a Denaliaknak és felrohantam az emeletre, a lányom szobájába.

- Édesem, Nessie- nyitottam be a szobába, ahol ott volt mindenki. Felém kapták a fejüket és mindannyian lefagytak, kivéve Nessie. Ő felállt az ágyról, kiszakította magát Edward és Stefan kezei közül és hozzám szaladt. Átölelt és zokogott.

-Anya, tudtam. Mondtam nekik, hogy élsz, de nem hittek nekem- sírta és még szorosabban ölelt magához. Pont úgy, mint mikor kislány volt.

- Itt vagyok. Ne aggódj. Most már soha nem hagylak el- suttogtam és magamhoz öleltem zokogó testét. Ekkor ébredhettek fel a többiek is.

- Anya, tényleg te vagy az? –kérdezte másik lányom és közelebb jött.

- Ki más lenne. Én vagyok. Gyere ide- nyújtottam ki a kezem és ő is átölelt. Majd sírni kezdett ő is.

Mi van itt? Mi történt, amíg nem voltam itthon? Miért sírnak a lányok?

-Bella? –kérdezték a többiek is egyszerre.

- Jaj, ne csináljátok már. Én vagyok. Nem szellem vagyok, csak vámpír. Óh, a Denali klán odalent van- néztem rájuk. –Gyertek lányok, bemutatok nektek valakiket-emeltem fel az arcukat és letöröltem a könnyeket.

Mindenki bólintott és visszamentünk a nappaliba, ahol a vendégeink voltak.

-Ne haragudjatok, de kissé sokkot kaptak a látványomtól. Időbe telik, míg felébrednek- kértem elnézést tőlük a családom nevében.

- Carmen, Eleazar- köszöntötte őket Esme, majd szép lassan mindenki visszatért a váratlan megjelenésem okozta döbbenetből és köszöntötték megmentőimet.

Sokat beszélgettünk, megtudtam, hogy elég régóta ismeri egymást a két család, elmesélték, hogyan mentettek meg Diana csapdájából és még sokat beszélgettünk. Már éjfél is elmúlhatott, mikor a lányok elaludtak.

-Elnézést. Felviszem a lányokat az emeletre- mondtam a többieknek. De Stefan, Damon és Edward már álltak is fel. –Maradj csak. Beszélgessetek- mondtam szerelmemnek és adtam egy puszit a szájára. Stefan és Damon felvették a lányokat és az emeletre indultak. 

- Gyertek, hozzátok őket az én szobámba- utasítottam a két fiút és előre mentem a saját szobámba. Kinyitottam az ajtót és ők lefektették a lányokat. –Köszönöm.

- Ugyan Bella, nincs mit megköszönnöd- legyintett Stefan.

- De, nagyon is van. Renesmee nagyon ki van borulva. Ez látszik rajta. Nem is kell megkérdeznem, min ment keresztül ő és mindenki az elmúlt hétben. És ti végig mellettük voltatok. Ezt pedig köszönöm nektek.

- Szeretem őt- mondták egyszerre, amin jót mosolyogtunk.

- Tudom. Nálatok jobb párt keresve sem találnék a lányaimnak. Úgyhogy engem nem kell meggyőznötök semmiről.

- Magatokra hagyunk benneteket. Lent leszünk, ha szükséged van valamire csak szólj.

- Rendben.

És már ott sem voltak. Én befeküdtem a lányok közé és magamhoz öleltem őket. Pár óra múlva Ness mocorogni kezdett.

-Anya…anya…ne… neeee- kiáltott fel Nessie. Felült az ágyban és potyogtak a könnyei.

- Ssss… Itt vagyok. Itt vagyok kicsim- öleltem át. –Csak rosszat álmodtál. Ne aggódj. Minden rendben van.

- Szörnyű volt. Olyan valóságos.

- Mondd el, mit álmodtál- kértem és magamhoz öleltem. Pont úgy viselkedett most, mint gyermek korában, mikor rémálmai voltak.

- Diana. Eljött és… és…- újra zokogni kezdett.

Tudtam vagy legalábbis volt egy tippem, mit álmodhatott Dianával kapcsolatban. Most már egészen biztos, hogy meg kell őt találnom, mert így a gyerekeimnek sem lehet nyugodt életük. Soha nem fogom megbocsátani neki, hogy miatta ennyire ki vannak borulva a lányaim. Ezért fizetnie kell. Méghozzá az életével.

Nagy nehezen sikerült megnyugtatnom Nessiet és Liz sem ébredt fel. Miután Ness visszaaludt, lementem a többiekhez a nappaliba. De a Denali klán már nem volt sehol. Mielőtt azonban bármit is kérdezhettem volna, már érkezett is a válasz a hátam mögül.

-Elmentek. Úgy gondolták, elég problémánk van és nem akartak minket zavarni- mondta Edward és átölelte a derekamat.

- Hé, úgy tudtam, nem látsz a gondolataimba- fordultam vele szembe.

- Nem is, de egyre jobban megy, hogy kitaláljam mi jár a fejedben. 

Rámosolyogtam és megcsókoltam. Mikor el akartam húzódni tőle, hevesen kapott ajkaim után. Elmosolyodtam mohóságán, de tovább csókoltam.

-Mohó vagy- mosolyogtam, amint kaptam egy kis levegőt.

- Nem, csak szörnyen hiányoztál. Azt hittem soha többet nem látlak. Attól féltem elveszítelek. És én magam is elhittem, hogy meghaltál. De Nessie nem adta fel- mondta komolyan.

- Tudom. Mi történt, amíg nem voltam itt? Szeretném tudni, mert itt valami nincs rendben.

- Gyere, jobb lesz, ha leülsz- húzott a kanapé felé és miután leült az ölébe húzott.

- Edward- szóltam rá kissé idegesen.

- Mondom már- emelte fel a kezét, majd belekezdett. –Nessienek volt egy álma, miután Stefan hazahozta. laludt, de aztán hirtelen felébredt és futni kezdett az erdőbe. Egy rétre vezetett, ahol megtaláltuk egy vámpír hamvait és egy levelet, amin csak ennyi állt: Ti következtek! Nessie teljesen kiborult, annyira, hogy Jaspernek el kellett altatnia. Liz felkészített minket a legrosszabbra. Elmondta, hogy bármi történhet, ha a nővére felébred, mert ha kiborul egyedül te vagy képes lenyugtatni és mivel azt hittük meghaltál, ezért mindenre fel kellett készülnünk. Számítottunk mindenre. Kiabálásra, sírásra, rombolásra, támadásra, mindenre, de arra nem ami valóban történt.

- Mi történt? Mit csinált Nessie, miután felébredt? Jézusom, mondd már- szóltam rá.

- Nessie látszólag nyugodt volt. Ült az ágyon és sírt. Nem csinált mást, csak sírt. Liz megígértette vele, hogy egyedül nem megy sehova és kiküldött mindenkit a szobából. Magára hagytuk, aztán mikor megnyugodott lejött és vadászni ment, persze mi is elkísértük. Amíg mi vadásztunk ő felhívta Arót- nézett rám. 

- Mi az? Most haragudnom kellene? Csak mert felhívta a Volturit? Tényleg azt hitte ki fogok akadni ezen? Mindig is tudtam, hogy a lányaim képesek a legjobb döntéseket meghozni.De folytasd- intettem. 

- Aroék eljöttek és egy hétig kerestünk téged. Felforgattunk mindent, de nem találtunk. Be kell vallanom, hogy tényleg azt hittük, halott vagy és egyedül csak Nessie miatt mentünk bele a keresésbe. Mert ő nem adta fel. De miután a Volturi sem talált befejeztük a keresést. Majd jött Nessie, hogy felhívtad és azt mondtad hazajössz. És itt követtük el a második hibát. Nem hittünk neki. Úgy gondoltuk, hogy… hogy… - kereste a jó szót.

- Nincs mit szépíteni ezen. Azt hittétek elment a józan esze.

- Igen- suttogta és lehajtotta a fejét.

- Ne kételkedj benne soha. Egyikőjükben sem.

- De Liz nem úgy viselkedett, mint a nővére.

- Mert Liz sokkal másabb, mint Nessie. Ő a látomásaira támaszkodik pont, ahogy Alice. Nem foglalkozik az érzéseivel főleg, ha azok mást mutatnak, mint a látomásai. Elnyomja őket, mert úgy gondolja, amit lát az igaz. Nessie pedig mivel nincs jövőbelátó képessége, ezért őt az érzései irányítják. Teljesen rájuk hagyatkozik. És nem érdekli, mit látott a húga. Persze, meghallgatja, de nem befolyásolja a döntéseiben. 

- Kérlek, ne haragudj ezért- suttogta még mindig.

- Nem haragszom, mert ezt te nem tudhattad. De nem akarom, hogy kételkedj bennük. Ness valahogy erősebben érzékel engem, nem tudom miért. Pont, ahogy az előbb mondtad. Elizabeth sokkal nyugodtabb természet, mint a testvére. Higgadtabban kezeli a dolgokat, már amikor.Gondolom elmesélte nektek, mi történt olyankor, mikor a nővére kiborult- ő bólintott és folytattam. –Olyankor nem tűrt meg senkit maga mellett. Jacobot sem, akit apjaként szeretett. Egyedül én tudtam őt és a viselkedését kezelni. Ezért talán ő jobban kötődik hozzám, mint a húga. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy ő a kedvencem. Én nem teszek különbséget köztük.

- Tudom és megígérem, többé nem vonom kétségbe a döntéseit vagy érzéseit. 

- Helyes. Ezt akartam hallani. Most pedig ha megbocsátsz, fel kell hívnom Arót, mert nyílván azt hiszi ő is, hogy halott vagyok. Mindjárt jövök- mondtam és felszaladtam a szobámba. A lányok még aludtak. Én felkaptam a telefonomat és már el is hagytam a szobát. Kiszaladtam a ház elé és tárcsáztam a számot. Már azt hittem senki nem veszi fel, mikor a búgás helyett meghallottam Aro fáradt hangját.

-Hallo? –most hallatszott rajta, hogy több száz, sőt ezer éves.

- Mi ez a búskomor hang? –kérdeztem vidáman.

- Bella? –élénkült fel a hangja. –Kislányom? Tényleg te vagy az?

- Igen, én vagyok. Mégis ki lenne az- nevettem. 

- De jó, hogy életben vagy, de hogyan? Hiszen nem találtunk sehol.

- Alaszkában voltam. A Denali klán mentett meg. De nem csak ezért hívtalak.

 - Hálával tartozom nekik. Majd kitalálom, mi legyen a jutalmuk- mondta elgondolkodva. –De mondd, mi másért hívtál még.

- Aro, segítened kell.

- Ajjaj, legutóbb a lányod pont így kezdte és akkor azzal a hírrel tértünk haza, hogy halott vagy. 

- Igen tudom. De most nem előkeríteni kell valakit.

- Mondd- sóhajtott, mire újra elnevettem magam.

- Komolyra véve a szót. Ez a Diana, aki csapdába csalt, megfenyegette a lányaimat. És kénytelen vagyok eltávolítani azt a nőt ebből a világból, hogy megvédhessem őket.  

- Értem. És mit tervezel pontosan?

- Diana el fog jönni, mert azt hiszi halott vagyok és úgy gondolja könnyen végezni tud a lányaimmal. Arra szeretnélek kérni, hogy… - elmondtam neki mindent, amit tudnia kell. Remélem sikerülni fog a tervem és Diana végre a pokolban fog égni. Bocsáss meg istenem, de gyűlölöm azt a nőt és nem tehetek mást, mivel veszélyezteti a családomat. Már csak a lányokkal kell megbeszélnem mindent és valahogy rávenni őket, hogy beleegyezzenek. A Cullen családnak pedig nem kell tudnia róla, nehogy valami baj legyen. Sikerülnie kell a tervemnek. Csakis így lehetnek biztonságban a lányaim. Ha Diana minden bűntársa meghal, beleértve azt a férfit is, aki folyton mellette van. Muszáj minél hamarabb rávennem a lányokat, hogy véletlenül se érjen bennünket meglepetésként Diana támadása.

-Bella, Nessie felébredt és téged keres- mondta Edward átölelve a derekamat.

- Köszönöm, hogy szóltál. Megyek és megnézem- mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára.

Istenem, kérlek, ne hagyd, hogy bármi is megakadályozza a tervemet. Sikerülnie kell. Csak így élhetünk végre boldoganés csakis így lehetek teljesen nyugodt. 

26.fejezet

(Nessie szemszöge)

Reggel egyedül ébredtem az ágyban. Nyílván elaludtam és Stefan nem akarta, hogy kényelmetlenül aludjak.

Bementem a fürdőbe, lefürödtem és elintéztem a reggeli teendőimet, majd egy szál törölközőben átsétáltam a gardróbomba.

Felvettem egy farmernadrágot, egy fekete hosszított inget, aminek a derekán van egy öv. És egy fekete magas sarkút. Mikor elkészültem, lementem a nappaliba a többiekhez.

Mindenki lent volt és mindenkin érződött a feszültség.

-Jó reggelt- köszöntem mosolyogva. A húgom nem volt lent, ezért gondoltam még alszik, de azért rákérdeztem. –Liz?

- Még alszik. Este későn feküdt le. De te magyarázattal tartozol nekünk- állt fel Alice mérgesen.

- Mi az, hogy idejön a Volturi. Egyáltalán hogy jutott eszedbe idehívni őket. És mégis mióta ismeritek ennyire jól őket.

- Akkor most szépen sorban válaszolok. Lássuk csak. Én hívtam ide őket. Azért, mert talán ők az egyetlenek, akik képesek megtalálni anyát. És már elég régóta ismerjük őket. Egy nap a Volturi eljött, hogy elpusztítsa a farkasokat, de mi megvédtük őket. Megállítottuk, sőt visszavonulásra késztettük a hatalmas Volturit. Aro azóta szeretne minket a családjába, de elfogadja, hogy nem szeretnénk csatlakozni. Viszont ha szükségük van ránk, mi megyünk bármiről is legyen szó. Sőt Aro rendes velünk és ha úgy vesszük valamilyen szinten a lányának tekinti anyát. Ennyi. De azt hiszem ebben nincs semmi furcsa. Szóval ma délután megérkeznek és megkeressük anyát.

- Nessie, édesanyád… halott. Te magad mondtad- suttogta Edward.

- De tévedtem. Anya életben van. Hiszen nem azon a réten voltunk. Ezt Stefan is megmondhatja, ráadásul anyát csak egy módon lehet megölni. Ha a testrészeit külön égetik el. De ott csak egy kupac volt, amit azon a helyen égettek el. Szóval ebből következik, hogy anya életben van.

- Akkor már rég hazajött volna. Renesmee…- kezdte volna Jasper is.

- Na jó. Nekem ebből elegem van. Ha ti nem akartok, nem muszáj segíteni. Majd én megkeresem. És nem ment el az eszem. Nem vagyok bolond.

- Nem mondta senki lányom. Csak…- jött oda hozzám Esme.

- Kérlek, akkor legalább ne akadályozzatok meg a keresésben. Anya életben van. Biztos vagyok benne. Addig nem nyugodhatok, amíg meg nem találom.

- És mi lesz, ha a Volturi sem fog tudni segíteni- kérdezte Liz a hátam mögül.

- Akkor feladom. Ha ők sem találják meg, akkor elhiszem, hogy anya tényleg meghalt. De csakis akkor, ha már Aro sem hisz benne.

- Rendben van. Segítünk- mondta Carlisle.

- Köszönöm- suttogtam, majd leültem a kanapéra. Mindenki ment a saját dolgára én pedig fogtam a tv kapcsolót és váltogattam a csatornákat. A délelőtt egy szempillantás alatt elrepült és már csak arra lettem figyelmes, hogy csengettek. Gyorsan felálltam és szaladtam az ajtóhoz.

Aro az ajtóban állt, mögötte Dimitri, Félix és Jane.

-Aro- mosolyogtam és azonnal átöleltem. –Köszönöm, hogy itt vagy- suttogtam és egy kósza könnycsepp szaladt ki a szememből.

- Nem kell megköszönnöd. Ti is mindig jöttök, ha szólunk. Ez a legkevesebb. De ne sírj. Meg fogjuk találni- simogatta a hátamat.

- Gyertek beljebb- engedtem el és félre álltam az ajtóból.

Liz és a többiek is köszöntötték Aróékat. Mindenki a nappaliban volt és már csak engem vártak. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mondandómba.

-Szóval, amint azt már a telefonban is említettem, szeretném, ha megkeresnénk anyát. És azt a nőt is. Dianának meg kell fizetnie azért a sok szenvedésért, amit nekünk okozott- mondtam.

- Erről nem volt szó- állt fel Carlisle.

- Tudom, de nem is kértem rá engedélyt. Azt teszek, amit akarok. És nem fogom hagyni, hogy az utamba álljatok- mondtam határozottan. Ebből nem engedek. Ha megtalálom Dianát, meg kell halnia. Csak így élhetünk végre nyugodtan.

- Renesmee, tudod, hogy mindenben számíthatsz rám- mosolygott Aro és Edward ezzel egy időben felmordult.

- Kérlek, megtennéd, hogy nem gondolsz folyton arra, mennyire jó lenne, ha a lányom csatlakozna hozzátok?

- Aro, kérlek- néztem rá rosszallóan. –Tudod, hogy szeretlek, mint egy nagybácsit vagy mint egy nagyapát, de tudod mi a véleményem. Szabad akaratom van. Ezt már megbeszéltük.

- Igen, de ismersz. Nem tudok ellenállni egy ilyen tehetségnek- nevetett. –Viszont nem kényszerítelek semmire. Ahogy annak idején megbeszéltük. Szóval, ha minél hamarabb meg akarod találni Bellát, talán itt lenne az ideje, ha elvinnél minket arra a helyre, ahol utoljára láttad.

- Köszönöm- suttogtam. –Sajnos én eléggé hogy is mondjam… rossz állapotban voltam, de Stefan tudja- néztem szerelmemre. –Ugye elviszel oda? – kiskutya szemeket meresztettem rá és lebiggyesztettem az ajkam.

- Persze- felelte mosolyogva és odajött hozzám majd átölelt.

Még váltottunk pár szót, majd a Cullen klánnal és a Volturival elindultunk arra a rétre, ahol anya átadta magát értem cserébe.

(Bella szemszöge)

Semmi mást nem érzékeltem csak a sötétséget. És ez megijesztett. Ilyen lenne a halál? Vagy nem is haltam meg? Egy idő után hangokat hallottam. Egyre közelebbről jöttek és már biztos voltam benne, hogy életben vagyok. Szép lassan sikerült kinyitnom a szemem, de a hirtelen jött fénytől visszacsuktam. Pár másodperc múlva újra próbálkoztam és szép lassan kinyitottam a szemem.

-Gyertek, felébredt- hallottam meg egy női hangot.

Gyorsan felültem és talpra ugrottam, mikor tudatosult bennem, hogy azt sem tudom hol vagyok.

-Ne aggódj, nem bántunk- emelte fel a kezét egy férfi. A szobában négy nő és négy férfi volt. Mindannyian vámpírok voltak. A négy férfi védelmezően állt a négy nő elé. Ugrásra készen, hogy bármikor megvédhessék a mögöttük állókat.

Felegyenesedtem és megszólaltam.

-Én sem akarok bántani senkit. A nevem Isabella Swan- mutatkoztam be.

- Az én nevem Tanya Denali lépett elő az egyik szőke hajú vámpírlány. A férjem John. A testvéreim Kate, Irina, Nate és Garrett. A szüleink pedig Carmen és Eleazar- mutatott be mindenkit.

- Szóval ti lennétek a Denali klán. Vegetáriánus vámpírok. A Cullen és a Volturi mellett a legnagyobb klán. De mikor legutóbb hallottam rólatok, még csak 5-en voltatok- mosolyodtam el. Ők értetlenül néztek rám, ezért folytattam. –Aro mesélt rólatok, mikor Volterrában voltunk.

- Értem- mondta, ha jól emlékszem Eleazar.

- Meg tudnátok mondani hol vagyok, és mióta vagyok itt? –Kérdeztem.

- Alaszkában vagyunk. És majdnem egy hete eszméletlenül feküdtél. Aggódtunk érted- mondta Kate. –Emlékszel rá, mi történt?

- Igen, emlékszem. És köszönöm, hogy megmentettetek, de szeretnék telefonálni, ha nem gond. Szólnom kell a lányaimnak.

- Természetesen. Ott a telefon. Mi magadra hagyunk. Lent leszünk a nappaliban, ha bármiben segíthetünk- mondta Carmen és miután bólintottam, mindannyian kimentek a szobából. Felkaptam a telefont és tárcsázni kezdtem Liz számát. Már vagy hétszer kicsengett, de nem vette fel senki. Ezért megpróbáltam Nessie számát. Háromszor kicsengett, aztán végre felvették.

-Hallo- szólt bele sírós hangon lányom. A torkom elszorult. Végre hallhattam a hangját és ez hatalmas örömmel töltött el. Még akkor is, ha hallom a hangjában a mérhetetlen fájdalmat.

- Kislányom- suttogtam. –Renesmee.

- Anya? –kérdezte sírósan.

- Igen kicsim, én vagyok. Hogy vagytok?

- Anya. Anya, jól vagy? Merre vagy, mi történt? Miért nem jöttél haza? Mondd már- sürgetett.

- Ne aggódj édesem. Jól vagyok. Diana csapdába csalt, de a Denali klán megmentett. Most Alaszkában vagyok. Éppen most ébredtem fel, mert eddig eszméletlen voltam. De ne aggódj, hamarosan otthon leszek- mondtam.

- Jaj, anya. Annyira szeretlek. Hiányzol. Siess haza, kérlek- szegény még mindig sírt.

- Édesem, kérlek, ne sírj. Hamarosan otthon leszek. Kérlek, légy erős- kértem. –De most mennem kell. Sietek.

- Rendben van. Szeretlek.

- Én is titeket- mondtam és letettem a telefont.

Mély levegőt vettem és lementem a nappaliba. Mindenki odalent ült és beszélgettek. Az érkezésemre felkapták a fejüket.

-Mindent nagyon köszönök nektek. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. Ha ti nem lennétek, valószínűleg már halott lennék- mondtam.

- Igazán nincs mit megköszönnöd. Éppen arra jártunk és meghallottuk az újszülötteket- mondta Carmen.

- De akkor is sokkal tarozom nektek. Ha nem veszitek tolakodásnak, mit kerestetek olyan messze Alaszkától?

- Éppen a családi barátainkat akartuk meglátogatni. Cullenéket- felelte Tanya.

- Micsoda véletlen- mosolyogtam. –Én pedig a Cullen klánhoz tartozom.

- Te? De hát, hogyan és…

- Bella vagyok. Edward úgymond barátnője. És a gyermekei anyja.

- Tessék? Én úgy tudtam, hogy Edwardnak csak egy lánya van és egy felesége Diana.

- Igen. Csakhogy a lány nem Edwardé és Diana manipulálta őket. Éppen ő volt az, aki csapdába csalt. Meg akart öletni, mert szerinte elvettem tőle Edwardot, és mert nekem van két lányom, akiknek valóban ő az apjuk. Nagy vonalakban ennyi- mondtam.

- Ez aztán a bonyolult történet. De gondolom, már haza szeretnél menni- mosolygott rám Kate. –Már biztos hiányoznak a gyermekeid. Végül is egy hete eszméletlen voltál.

- Igen. Már szeretnék hazamenni- mosolyogtam.

- Nem bánnád, ha mi is veled tartanánk. Amúgy is meg akartuk látogatni a családodat és így most sort keríthetünk rá- mondta Tanya.

- Nem persze. Gyertek nyugodtan. Legalább megismerhetitek a lányokat és több időnk lesz beszélgetni.

Mindenki boldog volt és már mentek is pakolni. Én addig elmentem vadászni. Mire végeztem már mindenki útra készen volt. Végül nem repülővel mentünk, hanem kocsival. Carmen, Eleazar, Tanya és John egy kocsival mentek, míg én a többiekkel.

Végre hamarosan otthon lehetek a családommal. És az biztos, hogy Diana megfizet azért, amit velünk tett. Az életemre esküszöm, hogy nem adok rá neki több esélyt, hogy tönkretegye a családomat.

(Nessie szemszöge)

El sem hiszem. Egy teljes héten keresztül mást sem csináltunk, csak anyát kerestük a Volturival, de nem találtuk. Sajnos már Aro sem hitt benne, hogy életben van. Én pedig mivel megígértem, nem kerestem őt tovább. Nem hiszem el, hogy meghalt. Az egyszerűen nem lehet. De sajnos hiába kerestük, sehol nem találtuk. És ami a legelkeserítőbb, hogy még annak az átkozott nőszemélynek sem bukkantunk a nyomára. Nem hiszem el, hogy ennyire el tud tűnni még a Volturi elől is.

Aro és a többiek ma hajnalban visszamentek Volterrába. Mivel itt nem tudtak segíteni, de otthon rengeteg a teendőjük.

Haj, anya. Bárcsak itt lennél mellettem. Olyan nehéz nélküled. Te mindig tudod, mi a helyes. Hogyan fogok nélküled boldogulni? Hogyan?

Erősen szorítottam magamhoz a kispárnát, amit már órák óta szorongatok. Hihetetlenül rossz érzés, hogy nem vagy mellettem. Azt ígérted soha nem hagysz magamra. De most mégsem vagy itt. Miért? Miért?

A könnyeim patakokban hullottak le az arcomon, eláztatva a párnát. Mióta Aróék elmentek, itt vagyok fent a szobámban és csak bőgök. Talán azért, mert tehetetlen vagyok. Nem vagyok képes megtalálni őt, bármennyire is szeretném. Lehet, hogy valóban elmentél anya?- kérdeztem magamban.

Ekkor viszont megcsörrent a telefonom. Elsőször nem akartam felvenni, de mikor elegem lett belőle, odanyúltam az éjjeli szekrényre és anélkül, hogy megnéztem volna ki keres, a fülemhez emeltem.

-Hallo.

- Kislányom. Renesmee.

- Anya? –kérdeztem sírósan. El sem hiszem, hogy tényleg az ő hangját hallom.

- Igen kicsim, én vagyok. Hogy vagytok?

- Anya. Anya, jól vagy? Merre vagy, mi történt? Miért nem jöttél haza? Mondd már.

- Ne aggódj édesem. Jól vagyok. Diana csapdába csalt, de a Denali klán megmentett. Most Alaszkában vagyok. Éppen most ébredtem fel, mert eddig eszméletlen voltam. De ne aggódj, hamarosan otthon leszek.

- Jaj, anya. Annyira szeretlek. Hiányzol. Siess haza, kérlek- szegény még mindig sírt.

- Édesem, kérlek, ne sírj. Hamarosan otthon leszek. Kérlek, légy erős. De most mennem kell. Sietek.

- Rendben van. Szeretlek.

- Én is titeket- mondta és letette a telefont.

Köszönöm istenem. Köszönöm. Tudtam, tudtam, hogy életben van. Tudtam.

Kiugrottam az ágyból és leszaladtam a nappaliba, ott pedig elkiáltottam magam.

-Életben van.

Erre mindenki a nappaliban termett és úgy néztek rám, mintha megbolondultam volna.

-Nessie, miket beszélsz?

- Életben van. Anya él- mosolyogtam.

- Ness…

- Nem vagyok bolond. Most hívott fel és közölte, hogy hamarosan hazajön.

- Lányom, B…

- Jézusom Edward, nem őrültem meg. Most mondom, hogy életben van és hamarosan hazajön. A Denali klán mentette meg és most Alaszkában van.

Hát ezt nem hiszem el. Egyszerűen felháborító, hogy bolondnak néznek. Nem őrültem meg. Miért olyan nehéz elhinni, hogy életben van?

-Felhívom Carment- mondta Esme és már ment is a telefonhoz. Tárcsázta a számot és várt. De nem vette fel senki.

-Kicsim, nem lehet, hogy csak álmodtad? –kérdezte Stefan és odajött hozzám. Át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.

- Nem álmodtam. Most pedig hagyjatok inkább magamra. Nem hiszem el, hogy ennyire nem bíztok meg bennem. Olyan hihetetlen ez az egész? –kérdeztem és felvonultam a szobámba.

Miért nem hisznek nekem?- Kérdeztem magamtól.

Leültem az ágyra és bekapcsoltam a tv-t. Valamivel muszáj lefoglalnom magam, amíg anya haza nem ér, mert különben felrobbanok.

De ugyanakkor iszonyatosan boldog vagyok, mert anya él. És tudom, hogy nem csak beképzeltem magamnak. Ebben biztos vagyok. Kristály tisztán hallottam a hangját. De majd mindenki rá fog jönni, hogy igazat mondtam, amint anya hazajön.

25.fejezet

(Bella szemszöge)

Még hallottam az autót elhajtani és biztos voltam benne, hogy a lányom megmenekült. Innentől kezdve bármi történjen is velem, tudom, hogy a lányaim jó kezekben vannak. Mert Cullenék soha nem hagynák, hogy bármi bajuk essen.

-Nos, Bella. A lányod épségben kijutott, bár jobb szerettem volna, ha az embereim elkapják őket. De ezen már nem tudok változtatni. Na mindegy. Majd velük később foglalkozom.

- Mit akarsz ezzel mondani Diana. Hiszen megegyeztünk. A lányom életéért cserébe itt vagyok én. Hagyd őket.

- Sajnos ezt nem tehetem. Amíg ők élnek, Edward soha nem fog szeretni.

- Miért? Azt hiszed, ha ők nem lennének, akkor szeretne? –kérdeztem gúnyosan. –Na ne nevettess. 40 évig éltél vele, irányítottad, manipuláltad és még sem tudtad elérni, hogy beléd szeressen. Pedig te aztán minden megtettél ennek érdekében.

- Hallgass- kiáltott rám.

- Miért? Ha már egyszer úgyis meg akarsz ölni, legalább hadd mondjam el a véleményem. Tudnod kell, hogy nem a lányaim miatt nem szeret téged Edward, hanem azért, mert nem érdemled meg. Hiszen gondolj csak bele, mit tettél vele. Becsaptad, irányítottad és bármit is mondasz, soha nem szeretted. Most sem szereted csupán nem bírja elviselni a hiúságod, hogy nem kellesz neki. Te a tulajdonodnak tekinted őt, holott semmi jogod nincs hozzá. Ő az enyém, bármit is teszel. És azért csak még jobban fog gyűlölni, ha megölsz engem és a lányokat.

- Azt mondtam hallgass el- kiáltotta és elindult felém. Már kezdtem volna örülni, hogy sikerül rávennem arra, hogy ő maga támadjon meg engem, de túl hamar örültem. Ahogy ő elindult, az a férfi, aki mellette állt, elkapta a karját és nem engedte el.

- Engedj el. Én magam akarok végezni vele. Meg akarom ölni- üvöltötte.

- Diana, nyugodj meg. Higgadj le. Hát nem látod, hogy pont ezt akarja elérni? Fel akar idegesíteni, hogy te magad támadd meg, mert tudja, hogy veled végezni tud. Nyugodj már meg.

Diana szépen lassan lehiggadt én pedig kezdtem pánikba esni. Fogalmam sincs, mennyien vannak az erdőben arra várva, hogy támadhassanak. És most már azt sem tudom elérni, hogy Diana támadjon. Ha vele és azzal a férfival végzek, akkor már a lányok sem lesznek veszélyben. Lehet, hogy én meghalok, sőt biztos is ennyi vámpír ellen még én sem vagyok elég erős, de legalább a lányok békében élhetnének.

Diana elvigyorodott, majd felemelte a kezét. Erre a fák közül egy csomó vámpír lépett elő. Nem számoltam meg, mennyien vannak. Végülis miért fárasztanám magam ezzel, mikor nekem csak két célpontom van. Az a ribanc és a szeretője. Csak ez a kettő érdekel engem.

-Nos Bella. Egy utolsó kívánság? –mosolygott.

- Van- léptem egy lépéssel közelebb hozzá. –Menj a pokolba- néztem a szemébe.

- Oda te fogsz menni- nevetett, majd elkiáltotta magát. –TÁMADÁS.

És abban a pillanatban minden vámpír felém indult. Kiterjesztettem a fizikai pajzsom, hogy ameddig tudom, legalább védjem magam. Akik hozzáértek a pajzsomhoz, mind visszapattantak és az erdőbe repültek. És voltak, akiket simán csak megégettem. Éreztem, hogy kezdek fáradni. Még soha nem használtam egyszerre minden erőmet és rettenetesen megterhelő volt. Szinte elszívta az energiámat. De nem foglalkoztam vele. Lassú léptekkel sétáltam egyre közelebb Dianához, de ő csak mosolygott. Ez egyáltalán nem tetszik.

És akkor végre megértettem mindent. Hirtelen nagyon fáradt lettem. A lábaim felmondták a szolgálatot és összeestem. Diana megállította a vámpírokat és már nem támadtak. Visszahúztam a pajzsom, mert már nem volt erőm tovább tartani. Diana elém sétált és a hajamnál fogva felemelte a fejem.

-Na, milyen érzés gyengének lenni?

- Te aljas féreg. Soha nem vettem volna el tőled az erődet. Ez nem tiszta küzdelem- nyögtem ki nagy nehezen.

- Nem hallottad még, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad?

- Ez akkor is aljas húzás volt. De tudod mit? Csinálj amit csak akarsz, de egyet jól jegyezz meg. Bármit is teszel, soha nem tudsz majd megszabadulni tőlem- sziszegtem.

- Menj a pokolba- lökte el a fejem.

- Intézzétek el- mondta, majd az erdőbe futott a pincsi kutyájával együtt.

Behunytam a szemem és vártam. Vártam, mikor jön el végre a halál. De nem jött. Hangokat hallottam, de csak nagyon halkan. Egyre jobban szippantott magába a sötétség. És már nem is akartam ellene harcolni.

Még egyszer kinyitottam a szemem és homályosan láttam egy arcot magam előtt. Nem tudtam tisztán kivenni, ki volt az. Hirtelen csend lett, majd két hideg kart éreztem, amint felemel a földről és futásnak indul velem, aztán lecsukódott a szeme és beszippantott a sötétség.

 Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.

(Nessie szemszöge)

A pánik kezd elhatalmasodni rajtam. Egyre jobban félek és érzem, hogy valami nincs rendben. Valami történt és én nem tudom, hogy mi.

Felkeltem az ágyból és átsétáltam Liz-hez. De nem volt senki a szobában. Lesétáltam a nappaliba, de ott sem találtam senkit.

-Liz- kiáltottam el magam, de semmi. Egy lélek sem volt a házban rajtam kívül. Hívtam apát, anyát, de senki nem jött. Leültem a kanapéra és sírni kezdtem. Egyszer csak valaki megérintette a vállam. Ijedtemben felsikoltottam és felugrottam. Megfordultam, hogy lássam ki áll mögöttem, de nem hittem a szememnek. Ott állt Diana és gonoszul vigyorgott rám. Felkapott és elkezdett velem rohanni az erdő mélyére. Megállt, majd ledobott. Értetlenül néztem rá, de ő csak egy pontot nézett a rét másik oldalán.

-Végre. Eggyel kevesebben vagytok- kacagott fel.

Arra néztem, ahová ő is. És akkor megláttam anyát. Egy hamu kupac volt ott. Feltápászkodtam és odasétáltam. A sok hamu között megpillantottam egy fényesen csillogó valamit. A sírás kerülgetett, de felvettem és megnéztem mi az. Anya karkötője volt ott. Az, amit én és Liz vettünk neki, a legelső karácsonyunkkor. Az mindig a karján volt és soha nem vette le, bármi is történt.

-Neeeeeeeee- kiáltottam. Diana pedig csak kacagott.

- Nessie, Renesmee, ébredj fel. Nyisd ki a szemed- rázogatott valaki.

Kinyitottam a szemem és mindenki ott állt körülöttem. Egyedül anya nem.

-Hol van? Hol van anya? –a hangom ijesztően hideg volt. Nem volt benne semmi élet.

- Nessie- szólított meg Liz. –Anya, anya nincs itt. Elment, hogy megmentsem téged.

- Nem- mondtam, majd kiugrottam az ágyból és az erdőbe rohantam. Még pontosan emlékeztem rá, álmomban merre vitt Diana. Egyenesen oda mentem. Igaz, most sötét volt, de nem érdekelt. Megálltam a rét szélén és csak néztem magam elé. Közben beértek a többiek is. Csak álltak mögöttem és szinte biztos vagyok benne, hogy azt fontolgatták, vajon ép elméjű vagyok-e vagy teljesen megőrültem.

-Nessie- kezdte volna apa, de megállítottam.

Feltartottam a kezem és megindultam a másik oldalra. Lassan lépkedtem, mert féltem, mi vár rám. Ugyan úgy, mint álmomban, most is egy vámpír hamvai voltak ott, de valami más volt. Anyu karkötője egy levélen volt rajta. Óvatosan felvettem a levelet és kibontottam.

Félve olvastam azt az egy mondatot, ami a papíron állt.

Ti következtek!

-Nem, nem- dobtam el a levelet. –Nem. Ez nem igaz. Nem.

Hátráltam. Egészen addig, amíg bele nem ütköztem valakibe. Nem volt erőm ránézni. Összecsuklottak a lábaim és a földre estem. Zokogtam, talán úgy, mint még eddig soha és a földet ütögettem, mintha ezzel bármit is megoldanék.

-Renesmee- suttogta Liz. –Mi történt?

- Meg… meghalt- sírtam úgy, mint még soha. Soha életemben nem voltam ennyire rosszul, mint most. És a fájdalmam mellett a dühöm is egyre csak nőtt. Az a nő elvette tőlem a legfontosabb személyt az életemben és ezért az életével fog megfizetni. Az életemre esküszöm, hogy megbosszulom anya halálát. Ha az egész örökké valóságot annak a nőnek a felkutatására kell pazarolnom, akkor is megtalálom. Erre megesküszöm.

- Nessie, ne…- kezdte volna húgom, de nem érdekelt.

- Nem érdekelnek az ész érvek. Egyáltalán hol volt az a fene nagy képességed, amikor ez történt. Miért nem láttad előre, mi fog történni anyával?

- Szerelmem, kérlek- Stefan próbált átölelni, de ellöktem magamtól.

- Hagyjatok békén. Megkeresem azt a nőt, ha kell, a föld alól is elő kerítem és megölöm. Végzek mindenkivel, aki fontos neki. Mindenkivel. Nem fogom ölbe tett kézzel várni, amíg ő jön el értem.

- Lányom, ne tedd. Mi vigyázunk rátok- fogta meg a kezem Edward.

- Úgy ahogy anyára is vigyáztatok? Hát nekem nincs szükségem védelemre. Az az őrült nőszemély elvette tőlem a legfontosabb személyt az életemben és ezért bűnhődnie kell. Nem fogja csak úgy megúszni, amit tett. Erről én magam gondoskodom.

- Most már elég legyen Renesmee- kiáltotta el magát Liz. –Nem mész te sehová. Nem keresel meg senkit és legfőképpen nem fogsz bosszút állni. Anya sem akarná. Azt szeretné, ha boldogok lennénk, és együtt maradnánk.

- Igen? Tudom jól, hogy neked is nehezedre esik nyugodtnak maradni. Te is legalább annyira szeretnéd annak a nőnek a halálát, mint én. Úgyhogy ne prédikálj itt nekem.

- Sajnálom- suttogta. – Jasper, altasd el.

Mielőtt azonban fel tudtam volna húzni a pajzsom, a szemeim leragadtak és körülvett a sötétség.

(Liz szemszöge)

-Sajnálom- suttogtam. –Jasper, altasd el!

Amint ezt kimondtam, a nővérem szinte úgy esett össze, mint egy rongybaba. Edward elkapta és felemelte.

-Ez most mire volt jó? –kérdezte Stefan dühösen.

- Mert ismerem a nővérem. És képes lenne még ilyen állapotban is megkeresni Dianát és kockára tenni az életét. Mindig is önfejű volt és csak a vesztébe rohanna. Nekem is fáj és iszonyatosan nehéz tartani magam, de muszáj. Mindig ő volt az erős, de ugyanakkor ő állt legközelebb anyához. Ezért pontosan tudom, mit kell tennem.

- Menjünk haza- adta ki az utasítást Carlisle.

Mindenkin eluralkodott a szomorúság. De míg ők csak szomorúak voltak, én szinte belepusztultam a fájdalomba. Igaza van Nessie-nek. Én legalább annyira szeretném megölni azt a nőt, mint ő, de nem tehetem. Most erősnek kell lennem és nekem kell vigyáznom rá. Mindig ő volt az, aki mellettem állt és támogatott. Mindenben segített és mindentől óvott. Nyugodt volt és határozott, de most összetört. Félek, olyannyira, hogy bármire képes. Anya, kérlek. Segíts nekem. Segíts, hogy megóvhassam a testvéremet. Hogy ne tegyen semmi butaságot. Kérlek.

Amint hazaértünk, apa felvitte a szobájába, aztán mindannyian leültünk a nappaliba.

-Most mit tegyünk? –kérdezte Alice.

- Semmit. Diana el fog jönni értünk. Egyetlen egy mondat állt a papíron. Ti következtek! Ez annyit jelent, hogy valahogyan sikerült kijátszania anyát és…- csuklott el a hangom. Azért én sem vagyok kőből, de erősnek kell lennem. Mély levegőt vettem, majd folytattam. –Jasper, mikor fog felébredni a testvérem?

- Nagyjából egy óra múlva. De lehet, hogy kevesebb. Csodálkozom, hogy egyáltalán sikerült elaltatnom.

- Mert túl gyenge, hogy a pajzsa megvédje. Nem képes úgy használni, mint általában. Szóval egy óra múlva felébred. Szerintem ki lesz borulva és pokolian dühös lesz. Ha nem bírunk vele, újra el kell altatni. Ez segíthet csak rajta. Muszáj lenyugodnia és tisztán gondolkoznia. Nem engedhetjük ki a házból. Valakinek mindig mellette kell lenni és az nem lehet Stefan- mondtam komolyan.

- Miért? –kérdezte miközben felpattant a helyéről.

- Azért, mert téged akármire rá tud venni. És amilyen állapotban lesz, nem fog válogatni az eszközök között. Képtelen tiszta fejjel gondolkodni.

- Honnan tudod mindezt? –kérdezte Emmett.

- A testvérem. Ismerem és tudom milyen. Heves természetű és elveszítette azt a személyt, aki képes volt kezelni a dührohamait. Kicsi kora óta ő az erősebb. Mindig ő nyugtatott engem, megvédett bármitől és bárkitől. De ha dühös elveszti az eszét. Ilyen állapotban senki másra nem hallgatott csak anyára. És most nincs itt, hogy megnyugtassa.

- Valamilyen szinten érthető a reakciója. Hiszen elvesztette az anyját. De…

- Carlisle, nincsen semmi de. Ne hasonlíts össze minket. Nyugodtabb a természetem, mint az övé és talán ez az oka, hogy én nem vagyok olyan állapotban, mint ő. De belül pokolian fáj.

- És akkor most folyamatos altatás alatt akarod tartani a testvéredet? –kérdezte Rosalie.

- Nem. Beszélni fogok vele, hátha megnyugszik, aztán majd meglátjuk.

Mindenki bólintott, majd ment a saját dolgára. Talán egy óra telhetett el, mikor hangokat hallottam Nessie szobájából. Mindenki felszaladt az emeletre és vártuk, hogy felébredjen. Direkt nem mentünk be a szobájába. Meg akartam várni, mi lesz az első reakciója, de semmi. Nem volt se ordítás, se dühroham, semmi. Benyitottam a szobába és Nessie az ágyon ült. Felhúzott térdekkel és a szemei könnyesek voltak. Előre hátra ringatta magát és közben egy dalt dúdolt. Beljebb mentem, egyenesen az ágyához. A többiek megálltak a szoba közepén és úgy néztek minket.

Óvatosan megérintettem a vállát, mire ő könnyes szemeit rám emelte. Itt valami nem stimmel. Mindig dühöngeni szokott és rombol, de most? Semmi. Csak sír és nyugodtan ül.

-Mondd, hogy nem igaz. Kérlek. Mondd, hogy csak álmodtam- nézett rám. A torkom elszorult a sírástól. Előtörtek bennem az érzelmek. Most fogtam fel igazán, mi is történt. Anya elment és magunkra maradtunk. Nekem már nincs más, csakis a nővérem. Persze, itt vannak Cullenék, meg Damonék és a falka is, de úgy érzem, magamra maradtam. Ha Nessie nem lenne, szerintem a halálba rohannék ráadásul örömmel. De nem tehetem.

- De. Igaz. Nem álmodtad- a könnyek szúrták a szeme és majd megszakadt a szívem látva, hogy nem segíthetek rajta.

- Neeeee- kiáltotta és szorosan átölelt. Magamhoz szorítottam és ringattam, hátha megnyugszik, de reménytelen volt. Egyre jobban sírt és én tehetetlen voltam. Édes istenem, mit tegyek?

- Nessie, talán jobb lenne, ha al…

- Nem. Nem akarok aludni. Azzal nem oldódik meg semmi. Csak egyedül szeretnék lenni- mondta. Mindenki rám nézett. Végül is egy órával ezelőtt én mondtam, hogy mindig legyen mellette valaki.

- Rendben van. De nem hagyhatod el a házat és főként nem egyedül.

- Megígérem. Nem megyek sehová. Csak szeretnék egyedül maradni- mondta. Megsimítottam a hátát és adtam egy puszit a homlokára. –Ha bármi baj van, vagy szükséged van valamire, csak szólj- mondtam, majd felálltam.  És a többiekkel együtt elindultam kifelé a szobából.

- Liz- szólított meg. Megfordultam és ránéztem. –Szeretlek- mondta.

- Én is- mondtam, majd becsuktam az ajtót és lementem a többiekhez a nappaliba.

(Nessie szemszöge)

Nem hiszem el. Ez csak egy rossz álom. Anyának életben kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy él. Ő nem halhatott meg. Nem. Hiszen csak egy kupac hamu volt. És nem is azon a réten voltunk. Egyáltalán hogyan hozta volna ide? Nem. Itt valami nem stimmel. Túlságosan hamar következtettem és lehet, hogy tévesen. Muszáj lesz visszamennem oda. Ráadásul ott hagytam a karkötőt is. Ajj, de mit csináljak? Megígértem, hogy nem megyek sehova.

Így hát összeszedtem magam és lesétáltam a lépcsőn. Mindenki odalent volt és kissé furcsán is néztek rám, mikor megláttak.

-Mivel megígértem, hogy nem megyek egyedül sehova, gondoltam lejövök és megkérdezem: ki akar eljönni velem vadászni?

- Nessie biztos vagy benne?- kérdezte húgom.

- Igen. Nem ülhetek egész nap a szobámban. Az élet megy tovább- mondtam. Pedig ha nem akarnám kideríteni, hogy valójában mi történt biztos, hogy nem akarnék elmenni itthonról. De úgy érzem, anya életben lehet. Nem történhetett vele semmi.

- Jól van. Akkor mehetünk- állt fel Liz.

- Megyünk mi is- mondta Alice és Jasperrel együtt felálltak.

- Én is- mondta Edward.

- Hát jó. Akkor indulás- mondtam. Mielőtt azonban megindultam volna, Stefan mellém sétált, megfogta a kezem és rám mosolygott.

- Szeretlek- mondtam és adtam egy puszit a szájára. – Köszönöm, hogy mellettem vagy.

Csak átölelt és szorosan tartott. Milyen régen volt, hogy boldognak éreztem magam. Miért kellett egyáltalán Cullenéknek ideköltözniük? Ha ők nincsenek, akkor most nem lenne ennyi probléma. Anya itt lenne velünk és mindannyian boldogok lennénk. A fenébe, teljesen tönkre ment az életünk.

-Menjünk- mondtam. Mindenki futásnak indult az erdőbe. Megvártam, míg mindenki vadászni kezd, majd futottam a rét felé. Ott volt a hamu és mellette a levél, a levél mellett pedig a karkötő. Odasétáltam és felvettem a levelet és a karkötőt. Az utóbbit felraktam a karomra és újra elolvastam a levélen álló mondatot.

Viszont ha ez itt nem anya hamvai, akkor ő hol lehet? Meg kell őt találnom. De folyton figyelnek. Ajj, mit csináljak. Gondolkozz Nessie, gondolkozz. Na jó, tényleg megőrültem. Ha ennek vége, meg kell kérnem Carlisle-t, hogy adjon valami gyógyszert, vagy vizsgáljon ki rendesen. Komolyan kezdek megijedni magamtól. Rosszabb leszek, mint akármelyik volturi tag. Ez az. A volturi. Hiszen Aro biztosan tud segíteni. Ő az egyetlen, aki meg tudja találni anyát. Meg vannak hozzá a megfelelő emberei és biztos nem hagyná abba a keresést, amíg valami biztosat nem talál. Végül is azt mondta, bármiben segít, ha tud. Csak szóljunk. Hát, azt hiszem most itt az ideje szólni.

Előkaptam a telefonom- még jó, hogy mindig a zsebemben van. –és megkerestem Aro számát. Egy csörgés után már fel is vette.

-Haló- szólt bele.

- Aro, én vagyok az Renesmee Carlie Swan- mondtam.

- Á drága Renesmee. Örülök, hogy hallom a hangod. Régen beszéltünk már kedvesem. De mondd, miért hívtál?

- Aro, szükségem van a segítségedre- mondtam határozottan.

- Persze. Ha tudok, akkor nagyon szívesen. Miről lenne szó?

Elmeséltem neki az egész történetet az elejétől a végéig. Persze a részletekkel nem foglalkoztam.

-És arra jutottam, hogy anya életben van. Szükségem van a segítségedre. Meg kell találnunk őt- mondtam komolyan.

- Eléggé furcsa történet. De bízom az ítélő képességedben. Ráadásul Bella jól felkészült és képzett vámpír. Szerintem is életben lehet. Akkor most Forksban vagytok?- kérdezte.

- Igen. A Cullen családnál.

- Máris indulunk. Szerintem holnap ilyenkorra ott leszünk. És kedvesem, ne omolj össze. Hidd, hogy életben van, mert ő erős. Ne hagyd, hogy a kétségbeesés legyőzzön- mondta.

- Köszönöm Aro. Várni foglak- azzal letettem a telefont.

Még gyorsan fogtam egy őzet, hogy ne mondhassák, hogy nem vadásztam. Éppen végeztem vele, mikor megláttam, hogy mindenki a távolból figyel.

-Mi olyan érdekes? Nem láttatok még félvért vadászni? –kérdeztem.

- Csak úgy gondoltuk, utánad jövünk- adta meg a választ Stefan.

- Jó. Ha mindenki végzett, akkor talán mehetünk is.

- Nessie, nem akarsz nekünk mondani valamit? –kérdezte húgom. Ó a fene nagy képességeik. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt. Minél hamarabb meg kell erősödnöm, hogy használni tudjam a pajzsom.

- Mire gondolsz pontosan?- adtam az ártatlant.

- Tudod jól. Miért jön a Volturi ide?

- Áá. Rájuk gondolsz- bólogattam. –Beszéltem Aróval és holnap meglátogat minket.

- Nessie, a volturi vezetője nem szokott csak úgy meglátogatni senkit- oktatott ki Jasper.

- Amúgy iszonyat idegesítő, hogy állandóan figyeltek. Nem fogok kiborulni, nem csinálok hülyeséget. Leszállnátok végre rólam?- kérdeztem, de nem válaszolt senki. Mindenki komoly volt. Mintha óriási hibát követtem volna el. –Jól van. Én hívtam fel, mert szükségem van rá. Megfelel? –kérdeztem.

- De hát miért. Mi itt vagyunk és…- kezdte Liz.

- Ó, a francba is. Megfolyt ez a fene nagy gondoskodás. Megfulladok tőle. Hát nem veszitek észre? Felhívtam, mert fontos dologról akartam vele beszélni és azt mondta ide jön. Ennyi. Miért nem lehet hinni nekem?

- Mi hiszünk, de…

- Nincsen semmi de Liz. Tudod jól, hogy semmi bajom. Nem fogok összeomlani. Ezt is kibírom majd. Nem kell megfigyelnetek. Mert ezzel csak azt éritek el, hogy kísérleti nyúlnak fogom érezni magam, akit folyamatosan figyelni kell.

- Értem. Csak aggódom érted.

- Tudom és hálás vagyok érte, de hagyd, hogy egyedül tegyem túl magam ezen. Csak viselkedjetek úgy velem, mint eddig és nem lesz semmi baj.

- Rendben van. Ahogy akarod.

- Köszönöm- öleltem át. –Szeretlek és tudod, hogy nem tennék semmi olyat, ami neked fájdalmat okoz. Főleg nem tudatosan.

- Én is szeretlek.

- Akkor, mehetünk haza? –kérdeztem, amint elengedtük egymást.

Mindenki bólintott és futottunk haza. Senki nem szólt egy szót sem. Ahogy hazaértünk, Stefannal felmentünk a szobámba és csak élveztük egymás közelségét. Leült a fotelba és az ölébe húzott, majd ringatni kezdett. Ez annyira jól esett. Végre azt éreztem, biztonságban vagyok és nem történhet semmi baj. De tudom, ezután jön még csak a java. Majd akkor jön minden rendbe, ha az a nő és az összes olyan vámpír, aki ártani akar nekünk meghal, és soha többet nem látjuk. Mert én addig nem nyugszok, amíg halottak nem lesznek. És ebben a volturi nagy segítségemre lesz.


U.I: Sziasztok! 
Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a feji. Kérlek benneteket, hogy írjátok meg azt is ha nem. Köszönöm az előző fejezethez írt komikat. Nagyon jól estek. 
Puszi:Rosalice

Díj

                                  Köszönöm Szaszának, hogy gondolt rám!

Szabályok:
1. Meg kell köszönni a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Írni kell magamról 7 dolgot.
4. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 4 blog társamnak.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagynom nekik, hogy tudjanak a díjazásról.

Magamról:

1. Szőke a hajam.
2. Zöld a szemem.
3.A kedvenc színem a kék.
4.Szeretek a barátaimmal lógni.
5.Nincsen háziállatom
6.Nyáron van a szülinapom.
7.Szeretem a horror filmeket.

 Akiknek tovább küldöm:

http://alkonyatficcek.blogspot.com
http://burningfeeling499.blogspot.com/
http://daphneblogja.blogspot.com/
http://anna-youaremysoul.blogspot.com/

24.fejezet

(Bella szemszöge)

Három nap telt el. Három gyötrelemmel teli nap. Diana még mindig nem hívott és fogalmam sincs, mit csináljak. Hamarosan meg fogok bolondulni, ha nem kapok hírt a lányomról. És itt van még Edward. Folyton azt kérdezi, mi bajom van, de nem mondhatok neki semmit. Ha elmondom és Diana netalántán figyeltet valakivel, az a lányom életébe kerülhet. És Liz-t elnézve már most nagyon gyenge lehet szegény. Édes istenem, mit csináljak?

És mint végszóra megszólalt az az átkozott telefon, amire már három teljes napja várok.

-Igen? –kérdeztem.

- Áá, Örömmel veszem észre, hogy már vártad a hívásomat. Egyedül vagy?- hallottam Diana hangját a vonal másik végéről.

- Igen. Csak Liz van itt, de ő most alszik. A többiek pedig vadásznak.

- Helyes. Akkor most elmondom, mit kell tenned. 

Szép lassan töviről hegyire mindent elmondott és nekem úgy is kell tennem ahogy mondta. Biztos vagyok benne, érzem, hogy ez csapda, de a lányom élete a tét. És ha őt megmentem, akkor Liz is jobban lesz. Csak az a fontos, hogy ők ketten életben maradjanak. Az életem árán is megvédem őket. Az nem számít velem mi lesz, de nekik élniük kell.

-Stefan, beszélhetnék veled? –kérdeztem, mikor a többiek hazajöttek. Damon egyenesen Liz szobájába ment, a többiek pedig a saját dolgukra. Én a garázsba mentem Stefannal a nyomomban. Beültem Edward Volvójába és elindultunk.

- Miről van szó Bella? Hova megyünk? –kérdezte Stefan.

- Nessie-ért- válaszoltam röviden.

- Tessék? Bella, mégis mire készülsz?

- Nessie-t Diana rabolta el. Amíg ti vadászni voltatok, felhívott és azt kérte egy valakit vigyek magammal, aki hazaviszi a lányomat. A többiről neked nem kell tudnod. Annyi a dolgod, hogy ha meglátod Nessie-t, egyenesen hazaviszed, hogy Carlisle el tudja látni.

- De Bella, veled mi lesz?

- Stefan, az nem fontos velem mi történik. Neked csak annyi a dolgod, hogy hazaviszed Nessie-t. Csak rá figyelj. Megértetted?

- Igen. De akkor is aggódom. Mi lesz veled?

- Stefan. Kérlek. Egyedül Nessie-re kell figyelned. És bármit is mondd, te egyenesen hazaviszed őt. Kérlek. Ígérd meg nekem, hogy bármi történik, te hazaviszed és vigyázni fogsz rá. Legyél mellette és mindig vigyázz rá. Csak annyit kérek tőled, hogy te és a testvéred vigyázzatok a lányaimra. Szeressétek őket és nem is kéretek ennél többet. Ne hagyjátok, hogy bármi bajuk essen.

- Rendben van Bella. De ígérd meg, hogy vigyázol magadra. A lányok beleőrülnének, ha bármi bajod esne.

- Megígérem.

- Köszönöm.

Mind ketten csendbe burkolóztunk és nem beszélgettünk többet. Tövig nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb odaérjek arra a helyre, ahol Diana visszaadja a lányomat. Az erdő szélénél megálltam és kiszálltam a kocsiból. Stefan is így tett. Megálltam a kocsi előtt, Stefan mellett.

-Ha itt az ideje, hozd el és vidd haza- nyomtam a kezébe a kocsi kulcsokat. –Nem szabad tétováznod. Nem tudhatjuk, mit akar pontosan Diana. Bármit tesz vagy mondd a lányom, a lehető leggyorsabban el kell innen vinned.

Bólintott én pedig az erdőbe vetettem magam. Diana azt mondta, hogy az erdő közepén van egy ház. Ott lesz a lányom. És valóban. Ahogy egyre közelebb kerültem, már hallottam a gyenge szívdobogást. Mikor megérkeztünk, Diana a ház előtt állt egy férfival az oldalán.

-Á, valahogy éreztem, hogy a lányod barátját hozod.

- Nem hagytál sok választási lehetőséget- válaszoltam én is gúnyosan.

- Nana. Hát így kell beszélni azzal, akinél a lányod van.

- Nem fogok veled udvariaskodni. Mindannyian tudjuk, miért vagyunk itt. Hol van a lányom?

- Damien, hozd ki a lányt- mondta a mellette álló férfinak, aki eltűnt a házban, majd pár perc múlva újra felbukkant a lányommal. Nessie alig állt a lábán, és ahogy láttam nehezen kapott levegőt is. Édes istenem. Csak ne legyen komolyabb baja.

Stefan megindult érte, de Diana megállította.

-Nem-nem. Gyere érte te Bella.

Óvatosan közelebb mentem és megálltam a férfi előtt. A karomba vettem a lányomat, mert nem hiszem, hogy sokáig bírna állni a saját lábán. Ő átkarolta a nyakam és úgy sírt, mint egy kislány. Még sosem láttam ilyennek. Mit tettek vele ezek az aljas gyilkosok? Ezért még nagyon megfizetnek.

-Anya- sírta lányom. –Ez csapda. Menekülj. Hallod?

Visszasétáltam Stefan mellé, adtam egy puszit a lányom homlokára majd átadtam Stefannak.

-Nem lesz semmi baj. Mondd meg Liznek, hogy szeretem- mondtam majd Stefanra néztem. Vidd innen amilyen gyorsan csak tudod. Siess. És ne feledd, egyenesen haza.

Stefan bólintott és már futásnak is eredt. Én pedig egyedül maradtam a gyilkosokkal és a bosszúvágyammal.

                

(Nessie szemszöge)

Nem, nem és nem. Anya nem maradhat ott egyedül. Meg fogják ölni. Diana csapdába csalja anyát és ő egyszerűen csak belesétál. Ez így nem jó. Inkább maradtam volna ott és haltam volna meg én, minthogy anyának valami baja essen.

-Azonnal vigyél vissza. Stefan, vissza kell mennünk. Segítenünk kell anyának. Nem hallod. Meg fogják ölni- estem pánikba és erőtlenül ütögettem Stefant.

- Nessie, nem lehet. Haza kell vigyelek. Megígértem Bellának, hogy nem fordulok vissza. És már nem is szabad. Édesem, követnek minket és már nem érnénk vissza épségben Bellához.

Halkan zokogtam és arcomat mellkasába fúrtam. Be kellett látnom, hogy most nem lennék anya hasznára. Ilyen állapotban még magamat sem vagyok képes megvédeni, nemhogy segíteni neki. Édes istenem, könyörgöm neked, mentsd meg anyát. Kérlek, ne hagyd, hogy bántódása essen.

Nem figyeltem az utat, csak akkor fogtam fel igazán, hogy ott hagytuk anyát, mikor Stefan beültetett a kocsiba és miután ő is beült már indított is. Feltekerte a fűtést és már nem fáztam annyira mint eddig. Egyszerűen nem lehet, hogy anyának valami baja essen. Ez csakis miatta van. Ha nem vagyok olyan bolond, hogy félvállról veszem ennek a nőnek a fenyegetését, akkor nem lett volna alkalma elrabolni és most anya sem lenne ekkora veszélyben. Minden miattam van. Csakis miattam.

Más sem csináltam, csak egész úton sírtam. Egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek, mert azok alattomosan mindig kicsordultak a szememből. Nem tudom mennyi időbe telt mire hazaértünk, de egyszer csak megint Stefan karjaiban találtam magam. Nem volt erőm felnézni, ezért újra a mellkasába temettem az arcom és folytattam, amit eddig is csináltam. Sírtam.

Valószínűleg vámpír sebességgel rohanhatott be a házba, mert hideg szellőt éreztem elsuhanni mellettünk, aztán már újra melegben voltam.

-Nessie- kiáltotta valaki, majd odajött hozzánk. Felnéztem és Rosalie arcát láttam meg közvetlenül mellettem, de amint ő elkiáltotta magát a többiek is megjelentek a nappaliban. Nem volt elég erőm hozzá, hogy bármit is mondjak vagy tegyek, ezért visszafordítottam az arcomat és újra sírni kezdtem.

-Mi történt? –kérdezte egy férfihang a közelemből. Ha jól hallottam, Edward volt.

- Ne most. Carlisle, Nessie-t meg kell vizsgálnod. Úgy látom súlyos sérülései vannak és nem ártana neki egy nyugtató sem.

- Nem. Nem akarok nyugtatót. Anyát akarom. Csak őt, senki mást érted?- keltem ki magamból. –Engedj el. Nem hallod? Azt mondtam tegyél le- kiáltottam. Stefan azt sem tudta mit tegyen, de végül eleget téve a kérésemnek óvatosan talpra állított. Bár gyengébb voltam mint azt gondoltam és amint elengedett, a lábaim összecsuklottak és újból Stefan karjaiban találtam magam.

- Nem engedlek el, amíg Carlisle meg nem vizsgál- mondta szigorúan és Carlisle után indulva felvitt egy szobába, ami tele volt orvosi cuccokkal.

- Nessie, mi történt? Hol fáj? És kérlek, ne csináld azt, amit Bella. Mondd el, hol és mennyire fáj. Ne titkolj el semmit.

- Az oldalam. Az rettenetesen fáj. Ég a torkom és gyenge vagyok. Tulajdonképpen az egész testem fáj- nyöszörögtem.

- Azt mondod az oldalad… mégis mi történt vele? –kérdezte miközben felhúzta a pólómat. –Jézusom, mit tettek veled?

- Nem tudom. Hirtelen nagyon álmos lettem, aztán a hatalmas fáddalom és elvesztettem az eszméletemet. Valamivel megszúrtak. Aztán hívtak egy orvost, aki összevarrta a sebet, de nem sokat használt. Még mindig vérzik, és ha nem kapok elég vért, nem tudok gyorsan gyógyulni- mondtam akadozva.

- Értem. Akkor hozok neked vért.

- Nem. Nem iszok ember vért.

- De sürgősen szükséged van rá, mert amellett, hogy legyengülsz, még el is vérzel. Nessie, ne légy felelőtlen. El kell állítanunk a vérzést. És mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél hamarabb felépülj. Az állatvér nem elég erős, hogy gyorsan visszanyerd az erődet.

- Nem. Értsd már meg az isten szerelmére, hogy nem vagyok hajlandó embervért inni. Ha kell, én magam megyek el vadászni, de egy cseppet sem nyelek le.

- Majd én elmegyek és hozok neked valami állatot- ajánlotta Stefan.

- Rendben. Vigyél magaddal valakit, de siessetek. Minél hamarabb vérhez kell jutnia- siettette Carlisle Stefant.

Szerelmem bólintott, majd rám nézett és már el is tűnt.

-Adok fájdalom csillapítót, aztán kitisztítom a sebet és rendesen ellátom.

Bólintottam és hátradőltem azon az asztalon, ahová még Stefan ültetett és hagytam, hogy Carlisle tegye a dolgát.

Nem volt erőm azt figyelni mit ügyködik és nem is érdekelt. Nem tudtam másra gondolni csak anyára. Most kitudja mit csináltak vele. Életben van-e még vagy már… már… Még magamban sem voltam képes kimondani azt a szörnyű szót. Pedig hányszor fenyegetőztem vele. Milyen könnyű volt akkor kimondani, de most, hogy az anyámról van szó és talán ő az aki már nem él, csak most fogtam fel igazán ennek a szónak a valódi súlyát. És amíg én itt fekszem és arra várok, hogy Carlisle befejezze a sebem ellátását, lehet, hogy ő már meghalt. Az nem lehet. Istenem, ne vedd el tőlem. Kérlek, óriási szükségem van rá és nem csak nekem, hanem a testvéremnek is. Liz…

-Carlisle, hogy van Liz?

- Ne aggódj. Ő jól van. Rajta nincsenek sebek, csak fájdalmai vannak. De amint te jobban leszel, ő is. Nagyon aggódott miattad. Amint kész leszek és te is ittál, átviszünk hozzá. Ne aggódj.

Ne aggódj, ne aggódj. Könnyű azt mondani. A húgom is miattam szenved és az anyám is. Nekem nem szabadna léteznem. Meg sem kellett volna születnem és akkor most nem lenne ekkora gond.

-Kész- mondta Carlisle úgy fél óra múlva. –A sebeidet kitisztítottam és újra összevarrtam az oldaladon lévőt.

- Köszönöm- suttogtam, mert nem voltam biztos a hangomban.

- Megérkeztek a fiúk a vérrel. Le tudsz jönni vagy felhozzák neked?

- Ha segítesz, lemegyek- mondtam. Carlisle óvatosan felemelt nem engedte, hogy a saját lábamon menjek. Felemelt és leszaladt velem a lépcsőn ki az udvarra, ahol a család többi tagja volt. Emmett és Stefan fogták a szarvat és Carlisle egyenesen odavitt engem is. Talpra állított és végig ott állt mögöttem és tartott nehogy összeessek. Szép lassan szívni kezdem a szarvas vérét és éreztem, ahogy az ereimben száguld a friss vér. A torkom már nem kapart és bár nem voltam még olyan erős, mint általában, de határozottabban erősebbnek éreztem magam.

- Köszönöm- mondtam, miután megittam a szarvas utolsó csepp vérét is.

- Ugyan kislány, semmiség- vigyorgott Emmett.

- Fiam, vidd el a szarvast, aztán gyere vissza- mondta Carlisle Em-re pillantva, majd újra felém fordult. –Bevigyelek vagy tudsz mozogni?

- Szerintem menni fog egyedül is- halványan elmosolyodtam, majd megfordultam és szép lassan bementem a házba. Liz is a nappaliban volt mellette Damon-nel. Liz- suttogtam zokogva és ő azonnal előttem termett és szorosan átölelt.

- Nessie. Nővérkém. El sem hiszem, hogy itt vagy. Végre. Anya rettenetesen boldog lesz- mondta örömteli hangon.

- Stefan, hol találtad meg?  Damon mondta, hogy te hoztad haza.

- Liz, ülj le kérlek. El kell mondanom valamit, de nem csak neked, hanem a többieknek is- suttogtam és Stefan-ra támaszkodva elbicegtem a kanapéig. Leültem és vártam míg a többiek is így tesznek. Emmett is megérkezett és hang nélkül foglalt helyet a felesége mellett.

- Az a helyzet, hogy…

- Kérlek, várj egy kicsit Nessie. Szerintem meg kellene várnunk Bellát is. Stefan, hol hagytad őt? –kérdezte Edward. –Hiszen veled ment el.

- Bella, nos ő...

- Anya valóban Stefannal indult el és velem érkezett haza. Gondolom sejtitek, mi ez az egész még ha nem is akarjátok beismerni magatoknak. Nos, anya eljött értem Stefannal, de azért, hogy engem el tudjanak hozni, ő ott maradt.

- Mi?- kérdezte egy oktávval magasabban Alice.

- Diana volt aki elrabolt és ő felhívta anyát. Azt mondta neki, hogy elenged, de becsapta őt- a hangom elcsuklott. Vettem egy nagy levegőt, majd folytattam. –Diana becsapta anyát. Csapdába csalta. Anya úgy tudta, hogy ketten tartanak fogva, de még egy csapat vámpír volt az erdőben, akik csak arra vártak, hogy támadhassanak. Anya szépen belesétált a csapdába és nem tudom, mi van vele- sírtam el magam.

- De, de az nem lehet. Hiszen Bella erős- kezdte Edward, de félbeszakítottam.

- Lehet, hogy erős, de annyian vannak, hogy nincs esélye ellenük. Hát nem fogod fel? Anya ereje sem végtelen.

- Nem. Ilyet ne mondj. Hallgass el. Anya nem fog meghalni. Neki élnie kell. Ő életben van. Én tudom. Érzem- kiabálta Liz.

- Tudom. Tudom- öleltem át, amennyire tudtam. –Én is érzem. Még életben van. Ha történt volna vele valami, arról már tudnánk- simogattam a haját. –Nyugodj meg. Nem mondta senki, hogy meghalt. Oké? Csak nyugodj meg.

- Meg kell őt keresnünk- mondta Edward.

- És hol keresnéd? Mert Diana nem olyan bolond, hogy miután minket elenged, még ott is marad. Ne nézd ennyire együgyűnek. Már rég mérföldekre vannak. Most csak várhatunk és figyelünk. A látomásokat a…- de nem hagyta, hogy befejezzem, mert közbevágott.

- Én nem tudok egyszerűen csak ülni és várni. Bella az életem, meg kell találnom őt- nézett a szemembe.

Szerencsétlen, már nem volt önmaga. Teljesen elveszítette az eszét és azt sem tudja, mit csináljon. Tudom, hogy ő is szeretni anyát, de nem gondolhatja, hogy csak ő aggódik miatta vagy, hogy csak neki fontos anya. Hirtelen nagyon mérges lettem és persze hogy rá zúdítottam mindent.

-Fogd be a szádat. Nem hiszem el, hogy ennyire idióta vagy. Elhiszem, hogy szereted anyát, de gondolj már bele, hogy itt vagyunk mi is. A mi fájdalmunk a tiédnél is rosszabb. Mert ha történik vele valami, te a párodat veszíted el, de én az édesanyámat. Ez azért más, nem gondolod? –kiabáltam. Mindenki döbbenten nézett, de én folytattam valamivel nyugodtabb hangon. –Nincsen semmi baja. Hidd el, megérezném, ha történne vele valami. Egyébként meg ha szükség lesz ránk, úgyis látni fogja Alice vagy Liz.

- Igazad van. Ne haragudj. De olyan rossz ez a tétlenkedés.

- Én tudom. Vissza akartam menni hozzá, de anya megígértette Stefannal, hogy egyenesen hazahoz. Így utólag pedig beláttam mennyire igaza volt. Ha ott maradok, folyton csak rám figyelt volna és nem magára. Meg ebben az állapotban még magamat sem vagyok képes megvédeni. Csak hátráltattam volna- dőltem Stefan vállának.

- Nessie, szerintem pihenj le. Nem tesz jót az állapotodnak ez a sok idegeskedés- mondta Carlisle.

- Igazad van. Muszáj lepihennem. Kicsit fáradt is vagyok- hazudtam.

- Majd én felviszlek- ajánlotta Edward.

- Nem, nem. Köszi. Szeretnék egyedül felmenni- mosolyodtam el halványan, majd húgom kezét megszorítva felmentem abban a szobába, amit nekem alakítottak ki.

Igazából nem is voltam fáradt, csak egyedül akartam lenni. Lehet, hogy a többieket valamennyire sikerült megnyugtatnom, de magamat koránt sem. Rettenetesen féltem attól, hogy anyának valami baja esik és soha többet nem látom. Féltettem. Most életemben először rettegtem igazán attól, hogy elveszíthetek valakit. Valamit tennem kell. Muszáj kitalálnom valamit, hogy megtudjam, mi van vele.

Leültem az ágyra és nekidőltem az ágytámlának. A szememet szúrni kezdték a könnyek és nem is akartam megakadályozni őket. Egyszerűen lefolytak az arcomon és én csak hagytam. Muszáj volt kiadnom magamból valahogy a sok érzelmet. És ez volt a legjobb megoldás.

A fájdalom elviselhetetlen volt. Persze a sebem is fájt, de ez volt a legkevesebb. Nekem a lelkem fájt és erre nincs gyógymód. Az egyetlen orvosság az lenne, ha anya itt lenne mellettem és tudnám, hogy vége van ennek az egésznek. Egyedül akkor lehetek nyugodt, ha az a ribanc végre meghal és anya újra köztünk lesz.

U.I:  Sziasztok!
Kicsit azért szomorú vagyok.Mindössze négy komit kaptam.És nem panaszkodni akarok, csak kíváncsi lennék miért? Talán nem tetszik a történet? Kérlek benneteket,hogy írjátok meg azt is,ha nem tetszett,hogy tudjak rajta változtatni.Remélem ez a fejezet majd jobban fog tetszeni.
Puszi:Rosalice