B.U.É.K!!!!

Sziasztok!

Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! 

 Ezúton kívánok mindenkinek sikerekben gazdag új évet!
Puszi:Rosalice 

8.fejezet

Amikor egy ember gyűlöl és nem ismeri el a másik létezését, a szeme, amivel ránéz, ijesztően hideg tud lenni.

 

(Nessie szemszöge)

Vadászat után hazamentünk, beszélgettünk még egy kicsit, aztán Reni hazament. Mondtuk neki, hogy maradjon nálunk, de azt mondta, még dolga van. Én a saját szobámba mentem, leültem az ágyamra és csak bámultam ki az ablakon.

Csak arra „ébredtem fel”, hogy valaki megsimítja az arcomat.

-Kicsim, jól érzed magad?- kérdezte anya, mikor leült mellém.

- Persze, miért?

- Mert már éjfél is elmúlt és te még csak vacsorázni sem jöttél le. Hiába szóltunk neked, nem válaszoltál. Eddig azt hittem alszol, de tévedtem. Mi a gond? Min gondolkozol ennyire?

Úr isten. Már elmúlt éjfél? Nagyon elgondolkodhattam. De most mit mondjak anyának? Megmondjam neki, hogy újra itt vannak Cullenék? De nem tudom, hogyan reagálna. Ha nem mondom meg neki, akkor is látni fogja rajtam, hogy hazudok. Mindig azt mondja, nyitott könyv vagyok a számára. Végül úgy döntöttem, elmondom neki az igazat.

-Anya…- kezdtem, de nem tudtam hogyan folytassam- itt… itt vannak Cullenék.

- Tudom- felelte nyugodtan. Hogy mi? Hogy lehet ő ennyire nyugodt? És mégis honnan tudja? Ezekre a kérdéseimre pedig választ is adott. Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném képes olvasni a gondolataimban. –Ma Jake volt bent az óvodában és elmondta, hogy Cullenék az engedélyét kérték, hogy maradhassanak. Nem tudta, mit mondhatna, így megengedte nekik, de megtiltotta, hogy a ház közelébe jöjjenek.

Még a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Mi az, hogy Jacob megengedte, hogy a közelünkben legyenek.

-De miért? Hogyan engedhette meg nekik?- keltem ki magamból dühösen.

- Nem az ő hibája. Mindannyian tudtuk, hogy ez az idő el fog jönni. Én már akkor belenyugodtam ebbe, mikor Alice és Jasper hónapokkal ezelőtt megjelentek itt. Ismerem Alice-t és tudom, hogy nem bír a kíváncsiságával, főleg az után nem, hogy látta a nővéremet.

- Értem. De engem akkor is idegesít. Utálok még csak belegondolni is, hogy a közelünkben vannak, és bármikor összefuthatsz velük. – nagyon dühös voltam és féltettem az anyámat. Féltettem, mert tudom milyen. Most erősnek mutatja magát, de bármelyik pillanatban összeomolhat. És nem akarom, hogy megint szenvedjen.

- Anya…- kezdtem megint, de elhallgattam.

- Mondd. Mi a gond? Mi bánt?- kérdezte a hátamat simogatva.

- Én … vagyis mi láttuk… láttuk apát egy másik nővel. –fejezem be gyorsan a mondatot és anyára néztem. Az arca eltorzult a fájdalomtól, de aztán mintha mi sem történ volna, rám nézett és elmosolyodott. Tudtam, hogy e miatt ki fog borulni. Bármennyire is próbálja elrejteni az igazi érzéseit, előttem nem tudja. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ez a mosoly csak egy álca, ami mögé akkor bújik, ha valami fájdalmasan érinti.

- Azt is tudom. Jake beszámolt mindenről. Elmondta, hogy az évek alatt kettővel többen lettek. És hogy az a nő E… az ő felesége, a másik pedig a lányuk.

Na, én itt teljes sokkot kaptam. Az apám feleségül vett egy nőt és ez nem volt még neki elég, még egy gyereke is van tőle. De várjunk csak, akkor az a lány a féltestvérünk? Nem, az nem lehet.

-Jaj anya, úgy sajnálom. Tudom, hogy hülye kérdés, de jól vagy?- Persze hogy hülye kérdés Renesmee. Már hogy lenne jól, mikor élete szerelméről kiderül, hogy boldogan él a feleségével és van egy gyerekük is.

- Persze. Miattam ne aggódj. Hisz megmondta, hogy nem szeret. Várható volt, hogy előbb utóbb megtalálja a párját.

Szorosan átöleltem anyát és el sem engedtem. Nem tudom mennyi idő telhetett el és nem is érdekelt. Nagyon jó érzés volt anya szerető ölelésében lenni és nem is akartam elengedni.

Szeretem a világon mindennél jobban, hisz ő adott életet nekünk és ezért soha nem lehetek elég hálás neki.

Az idő gyorsan telt és kénytelenek voltunk elengedni egymást. Anyának mennie kellett dolgozni, nekünk meg iskolába. Anya megígérte, hogy elmondja Liznek, ami Cullenékről tud, de a reggelinél Liz már mindent tudott. Azt mondta, hogy este megálmodta a beszélgetésünket. Mondjuk ez igaz is, mert néha még álmában is látja a jövőt, csak olyankor az egészet és nem csak részleteket.

Anya ma hamarabb ment az óvodába, mi pedig bánatosan indultunk a suliba.

-Nessie, mi lesz most anyával?- szakította meg a köztünk lévő csendet húgom.

- Semmi. Mellette leszünk és mindenben támogatjuk, amiben csak lehet. Ha pedig túl sok lesz neki a közelségük, akkor elmegyünk egy pár évre.

És nem vicceltem. Bármire képes lennék az édesanyámért. Bármire, még arra is, hogy az egész eddigi életemet egy szempillantás alatt felrúgjam.

Nem beszéltünk többet, és megérkeztünk a suliba is. Ma is egy autóval jöttünk, de most nem a testvéremével, hanem az enyémmel. Beálltam egy szürke Volvo C30-as mellé, mivel már csak ott volt hely.

Nagyot sóhajtottam, majd kiszálltam az autóból. Húgom már a kocsi hátuljánál várt rám. Bezártam az autót és elindultunk. Amint beléptünk az ajtón valaki elénk állt. Ilyen nem igazán fordul elő, főleg azért, mert az itteni diákok tudják, milyen durva tudok lenni. Szabályosan elkerülnek minket, mert félnek tőlem. Pedig nem is vagyok olyan borzasztó, csak ha felhúznak.

-Sziasztok. Alice vagyok, most költöztünk ide a családommal és sajnos nem igazán tudunk kiigazodni a suliban. – Láttam a csodálkozó tekinteteket, ahogy a diákok megálltak és minket néztek. Mind kíváncsi volt, hogy reagálok. Most komolyan, ez már röhejes. Azért mert félig vámpír vagyok és rossz a természetem, még nem kell halálra rémülni a reakcióimtól.-Meg tudnátok mondani merre van a könyvtár?

Szépen rámosolyogtam, de mielőtt még húgom válaszolhatott volna, megszólaltam.

-Úgy tudom, kaptatok térképet az iskolához. Vedd szépen elő és keresd meg. vagy kérdezz meg valaki mást- azzal karon ragadtam húgomat, és ahogy elhaladtunk a tátott szájjal bámuló Reni mellet, őt is elkaptam és a következő óránkra indultam magam után húzva őket.

Persze bevontam a pajzsom alá mind a kettőjüket, hogy még csak véletlenül se tudjanak meg Cullenék semmit.

( Edward szemszöge)

Már megint. Újra a szobánkban fekszem az ágyon és a plafont bámulom. Pont most, mikor már sikerült elengednem Bellát, pont most jön ez a két lány és teljesen felkavarnak. Nem tudom mi ez az érzés, de egyenesen feléjük húz. Olyan, mintha egész életemben ismertem volna őket és különös érzés kerít a hatalmába, mikor a közelükbe kerülök. Pedig csak egyszer láttam őket. Egyetlen egyszer és nem tudom mi ez az érzés. Meg akarom ismerni, a közelemben akarom tudni őket. Meg akarom óvni még a széltől is. Vigyázni rájuk és gondoskodni róluk. Vajon mi ez az érzés? És miért érzek így? Miért?

-Edward? Bejöhetek?- kérdezte Jasper.

- Persze Jazz. Gyere-ültem fel az ágyon. –Mi járatban?

- Csak azért jöttem, mert Alice aggódik érted és szeretné tudni, mi a baj? És mielőtt megkérdeznéd, azért nem ő jött, mert a többiekkel vadászni ment.

Bólintottam, de nem mondtam többet. Vártam, mikor szólal meg és mondja vagy kérdezi meg amit szeretne. Nem is kellett sokat várnom és Jazz megszólalt.

-Edward. Olyan kuszák az érzéseid. Mi történt? Mi váltotta ki belőled ezt a folytonos aggódást?

- Nem tudom Jazz. Tudod, az a két lány az ebédlőben. Olyan furcsák. És ha rájuk gondolok, elfog a védelmezési ösztön. Mindentől meg akarom védeni őket. Nem tudom Jasper. Nagyon furán érzem magam. Mintha egész életemben ismertem volna őket.

- Jaj, Edward. Ha ezt Diana hallaná, megfojtana egy kanál vízben. –veregetett hátba.

- Ne hülyéskedj, nem vagyok szerelmes. Nincs fontosabb számomra a világon, mint a lányom és a feleségem meg persze ti. Én egyszerűen csak… nem tudom Jasper. Fogalmam sincs. Nem értem saját magam.

- Edward. Ebben sajnos nem tudok neked segíteni. Én is olyan értetlenül állok az érzelmeid előtt, mint te magad. Én sem értem őket. Sajnálom.

Azzal felállt és kiment a szobából. Én pedig visszadőltem az ágyra és újra a gondolataimba süllyedtem.

A többiek kora reggel értek haza, aztán indultunk a suliba. Láttam Alice fejében, hogy beszélt Jasperrel és mindent tud. Azt is láttam, hogy tervez valamit, de fogalmam sem volt róla, mi az. Nagyon jó sikerült elrejtenie előlem a gondolatait.

Bementünk az épületbe és ott vártunk. Nem tudom mire, de Alice kérte, hogy maradjunk egy kicsit. Nem sokkal nyolc óra előtt belépett az ajtón az a három lány, akiket tegnap láttam. De a gondolataikat most sem hallottam. Alice megindult feléjük, mielőtt bárki megszólalhatott volna.

Közvetlenül előttük állt meg egy ezer wattos mosollyal az arcán.

-„Ezt azért teszem, hogy valamennyit megtudj róluk.”- üzente gondolatban húgom. –„És amúgy is szeretném megismerni őket.”  

 -  Sziasztok. Alice vagyok, most költöztünk ide a családommal és sajnos nem igazán tudunk kiigazodni a suliban. Meg tudnátok mondani merre van a könyvtár?

Szinte biztosra vettem, hogy Alice sikerrel jár és összebarátkozik velük, de most nem lett igazam. A Nessie nevű lány elmosolyodott, de mielőtt a testvére megszólalhatott volna, beszélni kezdett.

-Úgy tudom, kaptatok térképet az iskolához. Vedd szépen elő és keresd meg. vagy kérdezz meg valaki mást- azzal karon ragadta a két lányt és tovább mentek. Tátott szájjal bámultam azt a helyet, ahol nem is olyan régen még a két lány állt húgommal szemben és nem tudtam elhinni, hogy van valaki, aki nemet tud mondani húgomnak.

Elhaladtak a harmadik lány mellet és őt is elkapta és nem nézve hátra mentek tovább.

(Nessie szemszöge)

Minden óra gyorsan eltelt és egyik Cullen sem próbált meg újra szóba állni velünk. Aminek felettébb örültem. Nem hiányzik, hogy rájöjjenek valamire. Elég, hogy ennyire közel vannak hozzánk.

Épp az ebédlőbe mentünk a lányokkal. Reni és én a szokásos asztalunkhoz ültönk le, Liz pedig még várta az ebédjét. Miután nagy nehezen megkapta, elindult az asztalunk felé, de megbotlott az egyik táskában, ami előtte volt és majdnem elesett.

Szerencsére az egyensúlyát visszanyerte és nem estem el, de a tálcája az egyik Cullen csajszi ölében landolt. Hangosan sikítani kezdett és mindenki rájuk figyelt.

Minden diák összesúgott és mást sem lehetett hallani, mint:

- Ebből tuti botrány lesz… Mi lesz ennek a vége…  Szerinted mit fog tenni Nessie… stb. Meg sem lepődtem rajta, mikor egy fogadásról is hallottam. De sajnos nem tudtam tovább a diákokra figyelni, mert húgyom elindult felénk persze nevetve, de alig hogy tett egy lépést, a szőke csajszi felugrott és elkapta húgom kezét.

Na, nekem sem kellett több. Már egyáltalán nem nevettem. Renivel egyszerre ugrottunk fel a helyünkről és mentünk oda. A diákok itt már tudták, hogy nem vagyok könnyű eset, de ha a húgommal packáznak, akkor itt botrány lesz.

-Mondtam, hogy sajnálom. Mit akarsz még?- sziszegte halkan húgom, miközben próbálta kirántani a kezét a szorításból.

- Mégis mit gondolsz? Hmm? Ez egy eredeti Chanel ruha.- sipította. Ránéztem a Cullenére, de egyik sem tett semmit. Na, ennyit a nagy családi összetartásról.

- Azonnal engedd el a húgomat vagy nagyon megbánod. - a hangom nem volt több suttogásnál, mégis fenyegető volt. Na erre már a Cullenek is felébredtek, de nem szóltak semmit, csak felálltak.

- Dehogy engedem, hisz tönkretette a ruhámat.

- Kurvára nem érdekel a ruhád, de most mondom utoljára, hogy vedd le a mocskos kezedet a húgomról- már nagyon dühös voltam. Reni a vállamra tette a kezét, de most nem tudott megnyugtatni.

-Nem… Addig nem, amíg…- de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Elkaptam a csuklóját és teljes erőmből szorítani kezdtem. Először csak lazított a szorításán, majd elengedte Liz kezét.

- Jól jegyezd meg, amit most mondok, mert többször nem ismétlem el. Ne merészelj még egyszer akár csak egy ujjal is a testvéremhez nyúlni, mert nagyon megbánod. -mondtam hangosan, majd közelebb léptem hozzá és úgy folytattam, hogy csak a vámpírok hallják.

- Különben darabokra téplek és porrá égetlek. És a családod többi tagját átadom a farkasoknak és elmondom nekik, hogy szerződést szegtetek.

Még utoljára a szemébe néztem nyomatékosítva az előbbi szavaimat, majd húgomat átölelve indultam vissza az asztalunkhoz. Persze Reni végig melletünk volt és nem szólt semmit.

Visszanéztem Cullenékra, ahonnan felállt a kis kobold Alice és a magas szőke hajú Jasper. Felénk indultak, én pedig még mindig ideges voltam. Átöleltem Liz-t és mélyeket lélegeztem, hogy valamennyire le tudjak nyugodni, amíg újra fel nem mérgelnek.

-Kérlek, Ness nyugi- ölelt magához Liz. Pontosan tudta, mi kell nekem, hogy le tudjak nyugodni. Anya is mindig ezt csinálta. Mikor mérges voltam és le akartam nyugodni, átöleltem vagy őt vagy a húgomat és mélyeket lélegeztem az illatából. Ilyenkor ők is szorosan öleltek magukhoz és hagyták, hogy teljesen nyugodt legyek. Nekem a családom a legfontosabb és annyira kötődöm hozzájuk, hogy szavak nincsenek rá.

Miközben én a gondolataimmal voltam elfoglalva, Alice és Jasper megérkeztek az asztalunkhoz. Elengedtem húgomat és az asztalra tettem a kezem.

-Sziasztok- mosolygott Alice.

- Sziasztok. Én igazán sajnálom. Nem akartam tönkretenni a ruháját, teljesen véletlen volt- kezdett magyarázkodni húgom.

Megszorítottam a kezét és ránéztem. Minek magyarázkodik egyáltalán? Bár mondjuk, mindig ő simítja el a dolgokat. Szereti békésen elintézni az ügyeket.

-Semmi gond. Nem azért jöttünk, hogy kérdőre vonjunk. Egyáltalán nem haragszunk, hisz nincs miért. Sőt, még vicces is volt- kuncogott Alice. Szóval akkor nem nagyon kedveli a testvérét.

- Akkor minek vagytok itt- bármennyire is szerettem volna, nem tudtam befogni a számat. Még mindig dühös voltam és sajnos nem tudok ilyenkor mit kezdeni magammal.

- Ness, kérlek- nézett rám rosszallóan Reni és Liz egyszerre.

- Jól van. Nem szóltam egy szót sem.

- Semmi gond. Megértem, ha mérges vagy az előbbiek miatt. Hisz mégiscsak a testvéred.

- Üljetek le, úgy kényelmesebb beszélgetni, mint állva.- nézett rájuk Reni és a húgom egy aprót bólintott biztatásképp.

Ahogy ők leültek én úgy álltam fel és léptem húgom háta mögé.

- Mi igazán nem akarunk zavarni- nézett rám szomorúan Alice.- Azt hiszem jobb lesz, ha mi visszamegyünk a többiekhez.

- Ne, ha már idejöttetek és a lányok leültettek benneteket, maradjatok. - mondtam, de még mindig Liz mögött álltam. Tudtam, hogy ő bármennyire is mérges a Cullenékre, ő szeretné megismerni őket.

- A nevem Alice Cullen és ő a barátom Jasper Hale. - mutatkozott be.

- Én Renáta Hilson vagyok. - mosolygott barátnőm és a szeme sarkából rám sandított.

- Én Elizabeth Black vagyok, ez a konok és makacs nőszemély itt a hátam mögött Renesmee Black.

- Hogy Black- ült ki Alice arcára a rémület. – Úgy, mint Jacob Black. A rezervátumban? A farkasok alfája?

- Pontosan. Ő az apánk. Van ezzel valami gond?- kérdeztem mérgesen és a többi Cullen felé fordítottam a fejem, ahol láttam a döbbent arcokat.Abban az egyben teljesen biztos voltam, hogy ha Jake-ről valamelyik mond valamit, ami nem tetszik, képes leszek itt a tömött ebédlőben a torkának ugrani.

Boldog Karácsonyt!

 Sziasztok! 

A puha hóban, csillagokban,
Az ünnepi foszlós kalácson,
Láthatatlanul ott a jel,
Hogy itt van újra a KARÁCSONY.

Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen KARÁCSONY.

Ezúton is Boldog Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Puszi:Rosalice 

7.fejezet

( Nessie szemszöge)

„Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.”

Ma. A mai nap érkeznek meg az új diákok. Görcsben van a gyomrom, mert fogalmam sincs mit teszek majd, ha tényleg a Cullen család tér vissza Forksba. Liz azóta sem lát semmit az újakkal kapcsolatban. Azt mondja, olyan mintha valami vagy valaki eltakarná a jövőjüket. Azt mondta, hogy olyan, mint mikor Reni a közelünkben van. Ebből arra következtettünk, hogy az én hugicám nem látja a félvéreket, akár csak a farkasokat.

Rettenetes ez a szorongás. Próbáltam már magam lenyugtatni azzal is, hogy nem biztos, hogy Cullenék, mert Liz legutóbb is látta Alice és Jasper érkezését. És ez igaz is. De akkor miért nem tudok megnyugodni? Miért?

Egész reggel ezen idegeskedtem.

Nem foglalkoztam semmivel, csakis a saját gondolataimmal. Így történhetett meg, hogy Liz autójával jöttünk iskolába.

-Hé, hol a kocsim?
- Otthon. Anyával úgy láttuk jónak, ha ma én vezetek, mert teljesen a gondolataidban voltál. Hiába szólongattunk, te nem válaszoltál és nem akartuk, hogy bajod essen. – szállt ki az autóból.

Én is követtem a példáját, de mikor becsuktam az ajtót és megfordultam, hirtelen egy test csapódott nekem. Az illatából tudtam, hogy Reni az és visszaöleltem. Elengedett és odament húgomhoz és őt is megölelte. Kézen fogott minket és valamiről elkezdett magyarázni, de azt már nem tudnám megmondani, hogy miről.

Hirtelen megálltam, mikor megpillantottam három ismeretlen autót a parkolóban a bejárathoz elég közel. 

Nyílván az új diákoké. De akkor miért idegeskedek mégis. Jaj, saját magamon nem tudok kiigazodni. Az egyik pillanatban parázok Cullenék miatt, a másikban sík ideg vagyok, a harmadikban pedig újra rám tör a szorongás. Lehet, hogy kezdek becsavarodni. Nem ártana elmenni egy dili dokihoz és megnézetni magam. De mit mondanék neki? Á… én tényleg megbolondultam. Lehet, nem ártana elmennem délután vadászni. Igen, suli után megkérem Lizzy-t vagy Renit, hogy jöjjön el velem.

Míg én a gondolataimba merültem, tovább folytattuk az utunkat az első óránk felé, ami történelem. Sajnos ez az óránk nem közös Lizzel, de a többi igen. Még az a szerencse, hogy mellettem van a húgom és a legjobb barátnőm, mert már tuti, hogy nem élnék. Egész nap a gondolataimba vagyok mélyedve és eddig semmit sem fogtam fel. Pedig már a menza felé tartunk. Tehát eltelt az egész délelőtt. Akkor nekem már nem lesz ma több órám. Na jó. Ideje felébredni Renesmee. Egy, kettő és három.

Mire elszámoltam magamban idáig, a sorban pont én következtem. Láttam, hogy Liz éppen kérné nekem a kaját, de idejében meg tudtam szólalni.

-Csak egy salátát kérnék és egy üveg ásványvizet- szólaltam meg.

- Tessék- adta a kezembe. Gyorsan kifizettem és leültem a többiek mellé az asztalhoz.

- Vége. Már azt hittem, egész nap olyan leszel, mint egy zombi. Komolyan Renivel egész nap úgy kellett húznunk egyik óráról a másikra. Már kezdtem aggódni. Úgy voltam vele, hogy ha nem reagálsz semmire, felhívom anyut- zúdította rám Liz a mondandóját.

- Oké-oké. Itt vagyok. Felébredtem és nem kel aggódnod. Csak nagyon elgondolkoztam valamin. Ennyi az egész. Amúgy suli után vadászni megyek. Ki jön velem?- tettem fel a kérdést, mire mind a ketten bólintottak.

- Akkor együtt megyünk mindhárman. Már eléggé rám férne egy kiadós ivás. Eléggé legyengültem.

Ekkor viszont kinyílt a menza ajtaja és minden diák elhallgatott. Reni és Liz is az ajtót bámulták és hiába legyeztem az orruk előtt, meg sem mozdultak, így én is arra felé néztem. De amit akkor láttam felért a legrosszabb rémálmommal.

Hat vámpír és egy félvér állt az ajtóban. Ők nem zavartatták magukat és folytatták az útjukat. Szép lassan minden diák visszatért a saját dolgához, de azért hallani lehetett a sugdolózásokat. Elszakítottam a pillantásomat róluk és Liz felé fordultam.

-Szerinted jól van, vagy megint a gondolataiba süllyedt?- kérdezte Reni húgomtól, de ő sem volt jobb állapotban, mint én. Gyorsan a pajzsom alá vontam mind kettőjüket, hogy a Cullen család még véletlenül se sejtsenek rólunk semmit.

- Jól vagyok, de Liz-t hagyd. Tudod kik ők?- intettem a fejemmel a felé az asztal felé, ahol Cullenék foglaltak helyet.

- Igen. Az új diákok.

- Nem ezek Cullenék- suttogtam úgy, hogy csak ő hallja. Közben húgom is felébredt a kezdeti sokkból, de én már nem tudtam rá figyelni. Az összes Cullen ránk nézett és nem tudtam elfordítani a fejem róluk.

Anya tényleg olyannak írta le őket, amilyenek. Legalábbis kívülről biztos. Ott volt Rosalie a szőke szépség. Emmett Rose férje, a nagy medve és mókamester. Alice, a kis kobold rövid hollófekete hajjal és férje kezét szorongatta. Jasper, a világfájdalmas képével és méz szőke hajával. Már korántsem jelentett neki a sok ember illata gondot. Legalábbis nem látszódott rajta. Volt még ott két számomra ismeretlen nő és az egyik annak a személynek a nyakán csüngött, akit legutoljára hagytam. Az apám. Rápillantottam az arcára és rájöttem anya miért szeretett bele. Bronzvörös haja kissé kócosan állt, és ahogy így ülve meg tudtam ítélni elég jól nézett ki. Mikor észrevette, hogy őt nézem, felém fordult és a tekintetünk találkozott.

Abban a pillanatban felébredt bennem a gyűlölet. A gyűlölet ezek iránt a személyek iránt, akik annyi fájdalmat okoztak annak a személynek, aki az életét áldozta értem és a húgomért.

Semmi mást nem éreztem iránta, mint megvetést, undort és gyűlöletet. Értetlenség ült ki az arcára. Bizonyára látta a szememben az érzéseimet. De mivel a pajzsom megakadályozza, nem tud olvasni a gondolatainkban.

-Hé, Nessie!- fordított maga felé húgom és én elengedtem Edward tekintetét.

- Mondd- szóltam, de hangom kissé durvábbra sikeredett, mint szerettem volna.

- Hé, azért ne harapd le a húgod fejét. Tudom, hogy most zaklatott vagy, de ne rajta vezesd le. Inkább menjünkel…- magyarázott Reni, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Elég sokan figyelték a beszélgetésünket és nem akartam megkockáztatni, hogy utánunk jöjjenek. Abban pedig biztos vagyok, hogy hamar rá fognak jönni mik vagyunk. Főleg, hogy egy félvérrel élnek együtt.

- Ne, ne mondj semmit. – szakítottam félbe barátnőmet- és sajnálom Liz. Nem akartam durva lenni, de egy perccel sem bírok tovább itt maradni. Kérlek, menjünk.

Felálltam és az érintetlen étellel a tálcámon megindultam a kijárat felé. Még gyorsan beadtam a tálcám és már ott sem voltam. A lányok jöttek utánam és nem ellenkeztek semmi miatt. Bevágódtam Liz autójába a vezető ülésre, húgom pedig mellém. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, de most nem foglalkoztam vele. Majd elmegyek vele vásárolni és már el is felejti vagy hagyom neki, hogy vezesse a kocsim.

Reni a saját autójával jött utánunk. Egyenesen haza mentünk, leparkoltunk és mivel anya nem volt otthon, egyenesen az erdőbe mentünk.

( Edward szemszöge)

Hát újra itt. A Forksi középiskolában. Azon a helyen, ahol először pillantottam meg Bellát. De nem, nem gondolhatok újra rá. Muszáj lesz elfelejtenem őt és elengednem, hogy békére lelhessen. Így mivel a farkasok megengedték- bár eléggé nehezen sikerült őket meggyőznünk- újra itt lakhatunk és „normális” életet élhetünk. A falka engedélyezte az itt létünket, de feltételeik vannak. És közéjük tartozik a Swan ház is. Nem mehetünk még csak a közelébe sem, mert az már az ő területükhöz tartozik.

Egész nap az emlékeim közt voltam és ezt Diana nem nézte jó szemmel. Egyik óráról mentünk a másikra és Diana nem hagyott magamra egy percre sem. Minden lányt gyilkos szemmel méreget, aki csak rólam beszél. Már az idegeimre megy a féltékenykedésével. Nincs jó hatással rá ez a város. A farkasok és maga a tudat, hogy milyen boldog voltam ezen a helyen rosszul érinti, és nehezen kezeli a helyzetet.

Lehet, hogy velem van a baj, de engem egyáltalán nem idegesít, hogy mit beszélnek róla az emberek. Egyáltalán nem érzem azt a mérhetetlen féltékenységet, amit mondjuk a testvéreim, ha máshogy néznek a párjaikra az emberek. Nem érzek akkor féltékenységet, mint mikor Bella apját hallottam beszélni Mike Newtonról és arról, hogy milyen jól összeillenének. Már megint nála kötök ki. Miért nem tudlak elengedni Bella? Miért?- kérdeztem magamtól, de ekkor elértük a menza ajtaját.

Mikor beléptünk mindenki minket nézett, de mi folytattuk az utunkat. Megvettük az ebédünket - amit úgysem eszünk meg, kivéve Lorit- és leültünk egy szabad asztalhoz.

-Szerinted jól van, vagy megint a gondolataiba süllyedt?- hallottam meg egy lány hangját, attól az asztaltól, ami a legmesszebb volt tőlünk. Arra fordítottam a fejem, amerről a hangot hallottam és megláttam három lányt. Közülük az egyik minket bámult, de nem úgy, ahogy azt megszokhattuk az emberektől. Nem csodálattal, hanem inkább úgy, mintha felismert volna minket.

-  Jól vagyok, de Liz-t hagyd. Tudod kik ők?- intett a fejével az egyik lány. Szóval Liz-nek hívják azt a lányt, aki minket néz. És ha jól látom ikertestvérek. A harmadik pedig vagy, rokonuk vagy ismerősük lehet.

- Igen. Az új diákok. –szólalt meg a harmadik, aki egy kicsit hasonlított az ikerpárra.

-Nem…- nagyon figyeltem a következő szavaira, de nem hallottam. Mintha tudná, hogy kiváló a hallásuk és azt szeretné, hogy mi se halljuk, mit beszélnek.

- Szerelmem jól vagy?- kérdezte Diana a kezemet szorongatva.

Nem válaszoltam, csak tovább néztem a három lányt. Volt bennük valami különös csak azt nem tudom, hogy mi.

-Az a lány, akinek az előbb nem hallottam, a mondata végét, egyenesen ránk nézett. Helyesbítek. Egyenesen az én szemembe nézett. De amit ott láttam értetlenséggel töltött el. A szemében nem láttam mást, mint undort, megvetést és temérdek gyűlöletet. De hát miért gyűlölne, mikor nem is ismer? Akármennyire is próbáltam, nem tudtam elfordítani a fejem.

Megpróbáltam olvasni a gondolataiban, hátha könnyebben megértem a viselkedését, de se kép se hang. Olyan csönd veszi körül, mint Bellát. Mivel nála nem értem el semmi, a mellette ülő két lányra koncentráltam, de ott sem hallottam semmit. Egyik lány gondolatait sem tudtam olvasni. Mi van velem? Először Bellánál fuccsol be a képességem, most meg ennél a három lánynál.

- Hé, Nessie!- fordította maga felé a Liz nevű lány a testvérét. Milyen furcsa becenevek. A liz az még az Elizabeth vagy akár az Eliza becézése is lehet, de a Nessie. Vajon milyen nevet takarhat?

- Mondd- szólt kissé durván. Még engem is kirázott a hideg ettől a hangtónustól. De ahogy észrevettem a két lány csak meglepődött.

- Hé, azért ne harapd le a húgod fejét. Tudom, hogy most zaklatott vagy, de ne rajta vezesd le. Inkább menjünk el…- magyarázott a harmadik, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a Nessie nevű lány közbevágott.

- Ne, ne mondj semmit és sajnálom Liz. Nem akartam durva lenni, de egy perccel sem bírok tovább itt maradni. Kérlek, menjünk.

Azzal felállt és kiment az ebédlőből. A másik kettő pedig szorosan a nyomában volt. Olyanok voltak mind a hárman, mint a királynők. Csak most figyeltem meg őket jobban. Az a lány, amelyiknek nem tudtam meg a nevét, szőke volt, kissé alacsony, kislányos arccal. De nagyon szép volt. Az ikerpár pedig egyszerűen lenyűgözött. A mozdulataik is teljesen egyformák voltak. A hajuk az egyiknek sötétbarna, a másiknak világos, de mind a kettőnek a derekáig ért. A Liz nevű lánynak smaragdzöld szeme volt, míg Nessie-nek csokibarna. Ugyanolyan szemei vannak, mint az én Bellámnak.

Mind a három mozgása elegáns és könnyed, akár a vámpíroknak. És minden diák szeme csak rajtuk volt. Jobban megbámulták őket, mint minket, amikor beléptünk.

De kik lehetnek ezek a lányok? Amint tisztán tudtam gondolkodni, kiszakítottam a kezem Diana kezei közül és nem foglalkozva a többiekkel a parkolóba rohantam a három lány után.

U.I:Remélem ehhez a fejihez kicsit több komit kapok,de köszönöm  F. Mágus-nak,hogy vetted a fáradtságot és leírtad a véleményed.
Puszi:Rosalice 

6.fejezet

(Alice szemszöge)

„Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.”

Újra itthon. Forksból még aznap el kellett jönnünk. Rettenetesen kíváncsi voltam, miért nem engedték, hogy belépjünk a Swan házba, de nem akartunk összetűzést a falkával. Márpedig a farkasok képesek lennének megölni minket, ha szerződést szegnénk. Én pedig szeretnék még visszaköltözni Forksba, ezért jobb a békesség alapon eljöttünk.

-Megjöttünk?- kiáltottam, amint kinyitottam az ajtót.

- Rosalie, Emmett, Edward, Lorena és a drága sógornőm Diana is megjelent a nappaliban.

- Jaj, végre- szaladt elénk Rose és egyből a nyakamba vetette magát. A hirtelen lendülettől hanyatt estünk és mindketten a földön kötöttünk ki. Nagy nevetés közepette sikerült feltápászkodnunk és végre a többiekre néztem. Amíg mi Rose-val jól kiölelkeztük magunkat, egyetlen szerelmem mindenkit üdvözölt. Majd visszaállt mellém. Rose elengedett és helyét a férje vette át. Emmett felkapott és megpörgetett a levegőben. Már nagyon hiányzott, hogy ilyen boldognak lássam őket. Lorena is odajött hozzám. Megállt előttem és a szemembe nézett.

- Jó hogy itt vagy Alice néni. – adott az arcomra egy puszit. Mivel nem akartam bunkó lenni, így nem utasítottam vissza a közeledését. Lorena után Diana is elém jött megölelt és műmosollyal az arcán közölte:

- Már mindenkinek nagyon hiányoztatok. Örülök, hogy végre hazajöttetek. Majd fogta magát és visszaállt férje mellé.

Edward a lehető legtávolabb állt tőlem. És rám sem nézett. Jasper felém fordult, de mielőtt bármit mondhatott volna, megszólaltam.

-Hát te már nem is üdvözlöd a rendkívül kicsi és rettentően bosszantó húgodat bátyus- mosolyogtam Edwardra.

Ő rám emelte a tekintetét és ott mérhetetlen boldogságot láttam. Vámpírsebességgel elém rohant és a karjaiba kapott. Ugyan úgy megpörgetett a levegőben, mint Emmett, de miután letett szorosan átölelt.

-Már annyira hiányzott ez a hang és ez a vidámság. Végre hozzám szóltál.Annyira hiányoztál. Köszönöm, köszönöm. Jaj, Istenem, köszönöm. – pörgetett meg még egyszer. – Hiányoztál Alice.

- Ne Istennek köszönd, hanem Jaspernek. Ő volt, aki közben járt az érdekedben. És te is hiányoztál nekem.

- Köszönöm Jasper.

- Na, ha most megengeditek, kipakolnánk és utána beszélgethetünk. - azzal felvonultunk szerelmemmel az emeletre.

 Nem szólaltunk meg, csak csendben pakoltunk és néha egy-egy csókot váltottunk. Amint elkészültünk, a kezembe vettem a dobozt - amiben a képek és Esme legkedvesebb vázái voltak- és lementünk a nappaliba, ahol a többiek voltak.

Már Esme és Carlisle is hazaértek. Mivel a többiek felhívták őket. Amint megláttak minket, odaszaladtak hozzánk és szorsan átöleltek. Már amennyire a doboz engedte. Aztán leültünk a kanapéra.

-És mi az a doboz húgi, csak nem ajándékot kapunk?- lelkesült fel Emmett.

- El kell, hogy keserítselek bátyám, de nem voltam vásárolni. Nem volt rá időnk- mosolyogta Jasperre.

- És hol voltatok?- tette fel a kérdést Esme.

- A szigetünkön. Kellet egy kis kikapcsolódás. Meg ellátogattunk Forksba. – mondtam könnyed hangon.

- Mit kerestetek ti ott?- kérdezte Edward és láttam a szemében a szomorúságot.

- Csak elmentünk az ottani házunkba, elhoztunk pár dolgot- mutattam a dobozra- meg beszéltünk a farkasokkal.

- Hogy mikkel?- sipította Diana.

- Forks közelében alakváltó farkasok élnek. Velük szerződést kötöttünk. Ha nem lépünk a földükre és nem ölünk embert, ők nem támadnak meg minket és ők sem lépnek a területünkre. – válaszolt helyettem apa.

Edward átölelte felesége vállát és nyugtatta. Hát igen. Diana retteg a farkasok, mióta megtudta, hogy léteznek vérfarkasok és ők képesek megölni a vámpírokat.

- Miket hoztatok el?- kérdezte Esme kedvesen.

- Csak fényképeket, két vázádat, amiket tudom, hogy nagyon szeretsz és még pár ruhát, amiket nagyon szerettem - és amik mellékesen Bella ruhái- tettem hozzá magamban. És kivettem a vázákat. A dobozt letettem a földre, Esme pedig meghatottan nézett rám, átölelt és rögtön el is helyezte őket. Majd visszaült apa mellé és tovább kérdezősködtek.

-És mit szólt a falka az érkezésetekhez?- érdeklődött apa.

Jasperre néztem, hogy ha szeretné, elmondhatja ő is, de nemlegesen megrázta a fejét és átkarolta a derekam.

-Nem voltak túl barátságosak. Sőt kifejezetten ellenségesen viselkedtek. Bella miatt kiakadtak ránk. Megkérdeztem, hogy a Swan ház üresen áll e még, mert szeretnék odamenni, de kijelentették, hogy az a ház most már az ő területükhöz tartozik és szerződésszegésnek veszik, ha akár csak a közelébe megyünk. –Figyeltem Edward arcát és a szemében hatalmas fájdalmat láttam. Amikor a felesége ránézett, erőtlenül rámosolygott, de én tudtam, hogy fájnak neki a szavaim. De tovább folytattam. – És ami a legrosszabb, hogy Bella ikertestvére egyenesen gyűlöl minket. Kijelentette, hogy ha meglátja Edwardot annak rossz vége lesz.

Végignéztem családom tagjain és mindenki arcán meglepődöttséget láttam.

-Hogy? Az ikertestvére? De mi, hogyan…- Tette fel a kérdéseket Rose nem túl értelmesen, de megértettem, mit szeretne tudni.

- Nem tudom, miért nem mondta el Bella, de teljesen ugyan olyan a két lány. Kivéve, hogy Nathalie haja szőke. Ja és említettem már, hogy Bella testvére vámpír?

 Na itt még nagyobb döbbenet ült ki az arcukra.

-De nem lehet, hogy ő Bella, csak…- kezdett reménykedni Esme.

- Mi is azt gondoltuk először, de lehetetlen. Ugyanis az érzései teljesen másak, mint Bellának. És a viselkedése is szöges ellentéte. Sőt. Akkora szerelmet érzett Jacob iránt, mint Bella…- és gondolom szerelmem gondolatban folytatta mondatát Edwardnak, de mivel én azt akartam, hogy a többiek is értsék, mire gondol Jazz, hangosan kimondtam.

- Azt akarta mondani Jazz, hogy Nathalie akkora szerelmet érez Jacob iránt, mint Bella Edward iránt. – néztem mélyen bátyám szemébe. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki, de rá kell jönnie az igazságra Dianával kapcsolatban. És az a nőszemély csak akkor mutatja ki a foga fehérjét, ha kierőszakolják belőle.

- Meg tennétek, hogy nem beszéltek folyamatosan arról a nőről. Kicsit sem izgat, hogy én vagyok Edward felesége és előttem emlegetitek a volt barátnőjét? Nem gondoltok bele, ez nekem mennyire rossz?

- Sajnálom édesem. Ne haragudj, igazad van- simogatta meg a felesége arcát bátyám.

- Nem, nincs igaza. Nem tudom, miért olyan rossz neked, hogy Bellát emlegetjük, ha már egyszer meghalt. Nincs semmi okod a féltékenykedésre. – keltem ki magamból, majd választ sem várva felrohantam az emeletre.

3 hónappal később

-Mindenki a nappaliba- kiáltottam el magam. Mire leértem, már mindenki lent volt és érdeklődve figyeltek rám.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretnék újra iskolába járni. – kezdtem, de apa közbevágott.

- Ha szeretnétek, már holnap beírathatlak benneteket az iskolába.

- Nem- kezdtem rögtön tiltakozásba. Még csak az kellene, hogy ide írasson be. Én ezt nem akarom. –Mivel innen nemsokára tovább kell állnunk, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha már most másik helyre költöznénk, és ott újra elkezdhetnénk mindent. Legalább nem kellene félbehagynunk a sulit.

- A hugicámnak igaza van. Ha már újra suliba kell járnunk, legalább kezdjünk mindent elölről.- állt mellém Emmett.

- És mégis hova szeretnél menni Alice? –kérdezte anya.

Na, a beszélgetésnek pont ettől a részétől féltem, de nagy levegő és zutty bele.

-Mielőtt még tiltakozni kezdenétek, előbb hallgassatok végig. –kértem, majd folytattam- Forksra gondoltam. Már rettenetesen hiányzik az a város és bár tudom, mire gondoltok most, mégis azt szeretném, ha oda mennénk.

A mondatom végére felvettem a kiskutya szemeimet és úgy néztem körbe a családom tagjain. Meglepődöttséget láttam rajtuk, de semmi mást. Kivéve Edwardot. Az ő arcán ott volt még a fájdalom és azt vettem észre, most valahol az emlékeiben jár.

-Nos, akkor mindenki hallotta Alice javaslatát. Szerintem akár szavazhatunk is. –állt fel apám, amint felébredt a döbbenetből. –Mehetünk Forksba?

- Esme?

- Részemről rendben.

-Rosalie?

- Igen.

- Emmett?

- Hát, ha már az én kis feleségem igent mondott, akkor én is. Igen.

- Jasper?

 Ránéztem férjemre és rámosolyogtam.

-Persze.

- Lorena?

- Még soha nem jártam ott, úgyhogy mehetünk.

- Diana?

- Felőlem. Ha már mindenki igent mondott, ne legyek semmi jónak az elrontója.

-Edward? –na, ettől a kérdéstől féltem én.

- Mehetünk. –mondta én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. Arra számítottam, hogy majd tiltakozni fog és úgy kell győzködni, hogy mégis menjünk Forksba, de tévedtem. Ilyen is ritkán van.

Elmosolyodtam és odatáncoltam bátyámhoz és szorosan átöleltem. –Köszönöm – suttogtam a fülébe.

Ő elengedett, én pedig boldogan mentem oda szerelmemhez, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira.

-Akkor egy hét múlva indulunk. Addigra mindenki pakoljon el és intézze el a függőben lévő ügyeit. –mondtam és felszaladtam az emeletre, hogy nekiálljak pakolni.

El sem hiszem, hogy újra Forksba megyünk. Ez hihetetlen. Végre. Már a múltkori látogatásunk óta szeretnék oda visszamenni és most itt az idő. Abban reménykedek, hogy a farkasok nem lesznek nagyon ellenségesek velünk és megengedik, hogy visszaköltözzünk. Mert abban biztos vagyok, hogy Carlisle nem fogja megkockáztatni a harcot velük és ha ők nemet mondanak, akkor tovább kell állnunk.

Kérlek Istenem. Engedd, hogy a falka beleegyezzen és újra Forksban lakhassunk.

(Edward szemszöge)

Ez alatt a három hónap alatt sikerült elengednem Bellát. Ma már nem fáj az emléke és szívesen gondolok vissza a vele töltött időkre. Igaza volt a afeleségemnek. Csak el kellett határoznom,hogy elengedem és elfogadom,hogy már soha többet nem láthatom.
Diana,mint az elmúlt 40 évben,ebben a három hónapban is mellettem volt és segített.Oly sok mindenért mondhatok neki köszönetet.Annyi  mindent tett már értem, hogy valamivel muszáj lesz neki viszonoznom.
Most pedig újra Forksba megyünk. Alice rettentően félt a reakciómtól,de ő még nem tudja,hogy teljesen elengedtem Bellát.Annyira jól esett,hogy Alice végre újra hajlandó beszélni velem és bár tudtán kívül,ő is segített.Segített, és nem is keveset. Azok a fotók,amiket elhozott a Forksi házból először felzaklattak,de ma már mosolyogva nézek rájuk.
Mindenki beleegyezett abba,hogy Forksba költözzünk. Mondjuk a testvéreimben és a szüleimben biztos voltam,hiszen ott voltunk a legboldogabbak,de azt nem tudtam,hogy lányom vagy a feleségem szeretne e oda menni. Nagy kő esett le a szívemről,mikor mind ketten igent mondtak.
Most pedig irány Forks és egy új "élet" kezdete.

5.fejezet

(Bella szemszöge)

Azonnal felálltam és a folyosóra mentem, ahol Nessie kómás fejjel állt az ajtaja előtt, így Liz szobája felé mentem.

Amikor kinyitottam az ajtót, kitört belőlem a nevetés. Liz ült a földön és próbált kiszabadulni a takaróból. A nevetésemre Nessie is a szobába jött és ő se bírta nevetés nélkül.

Amint sikerült kicsit csillapítani a nevetésem, odamentem lányomhoz és segítettem neki felállni.

-Te mégis mit kerestél a földön?- kérdezte Nessie a hasát fogva a nevetéstől. Csodálom, hogy egyáltalán meg tudott szólalni annyira nevetett.

- Belegabalyodtam a takaróba és legurultam az ágyról. - kezdte sértődötten, de a mondat végére már ő is nevetett.

- Ja, csak leestél? Azt hittem atombombát robbantottak, olyan hangos volt. – Ness nem bírta abbahagyni a nevetést. Liz felkapta a párnáját és egyenesen a nővére arcába dobta, de Renesmee ettől csak jobban nevetett. Már azt hittem, megfullad, amikor hirtelen abbahagyta.

- Jesszusom, el fogunk késni a suliból- és már el is rohant a saját szobájába.

- Te is készülődj, én meg készítek valami reggelit.

Azzal már ki is léptem a szobából és a konyha felé vettem az irányt.

(Nessie szemszöge)

A saját szobámba futottam és nagy nehezen sikerült kiválasztanom, mit vegyek fel az első iskolai napomra. Már megint suli. Soha nem rajongtam érte, bár eddigi életemben még csak egyszer jártam ki. Mindig sikerült meggyőznöm anyáékat, hogy semmi szükség az iskolára, mert így is eleget tudok. Bezzeg Liz. Ő szeret iskolába járni. Nem tudom mi olyan jó benne. Bár ő mindig is jó kislány volt, és én voltam a lázadó. De most anya azt mondta, hogy muszáj újrakezdeni a sulit. Így ha nehezen is, de valahogy csak kibírom ezt a négy évet.Aztán meg egy ideig az iskola közelébe sem megyek.

Elintéztem a reggeli teendőimet, majd visszamentem a szobámba. Felvettem a ruhákat, amiket kikészítettem tettem fel egy kis sminket és már a konyhában voltam. Gyorsan megettem a reggelimet és már csak Liz-re vártam. Nem sokkal később ő is megjelent a lépcső tetején, megvártam, míg megreggelizik.

Reggeli után két autóval indultunk a suliba. Út közben pedig versenyeztünk. Mivel mindhármunknak külön autója van, így nem kell folyton a másikra várni. 

Anyának van egy vörös Volvo C70, Liznek egy zöld Ferrari California, nekem pedig egy szürke Audi TT.

Leparkoltam egy szabad helyre és pont, amikor kiszálltam, akkor állt be mellém Liz.

-Azért megvárhatnál. Nem kell úgy hajtanod, mint egy őrült.- szállt ki a kocsiból és az orra alatt dörmögött. Nem vettem magamra. Tudom, hogy csak azért beszélt így, mert nem ő nyert. Csak rámosolyogtam és mellé sétáltam.

- Ne haragudj rám húgi. Engesztelésül elmegyek veled délután vásárolni.

- Rendben- és már ragyogott is a szeme a boldogságtól. Egy kis vásárlás mindig felvidítja. Én is szeretek vásárolni, de amit a tesóm csinál az kész katasztrófa. Bár velem és anyával mindig kíméletes, de ha egyedül megy, órákat képes eltölteni egy plázában.

- Gyere, menjünk és kérjük ki a könyveket és az órarendet. - kapta el a karom és a bejárat felé indult magával húzva engem is.

Minden diák minket bámult. Megálltunk egy ajtó előtt, melyen a TITKÁRSÁG szó állt. Lizzy bekopogott és egy szabad után benyitott.

-Jó napot. Múlt héten voltunk beiratkozni és azt mondták, hogy ma vehetjük át a könyveinket és az órarendünket.

- Igen. Gyertek csak be. Azonnal hozom őket-mosolygott az íróasztal mögött ülő vörös hajú nő.

Liz elintézett mindent, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy eltegyem a saját dolgaimat.

Elköszöntünk és elindultunk az első óránkra, ami közös volt. Tulajdonképpen az egész órarendünk közös néhány óra kivételével.

-Hahó, Ness- kalimpált az orrom előtt testvérem.

- Mi van már?

- Na végre, már azt hittem orvoshoz kell vinnem téged. Mióta beléptünk az iskolába, egy köszönésen kívül meg sem mukkantál.

- Tudod, hogy nem rajongok a suliért. Mi lenne, ha mennénk órára, hogy minél hamarabb elmehessünk innen.

- Rendben. – Lizzy tovább indult én pedig mentem utána. Megállt egy terem előtt és bekopogott. Beléptünk a terembe és mindenki ránk nézett. Komolyan. Majdnem hangosan megkérdeztem, hogy - Nem láttatok még fehér embert?- de visszafogtam magam és bájosan mosolyogtam.

- Jó napot tanár úr. – köszöntünk egyszerre. Na, erre mosolyognom kellett.

- Jó napot. Renesmee és Elizatbeth Swan? – kérdezte, mi pedig bólintottunk.- Üdvözlöm önöket az osztályban. A nevem Mr. Johnson és én fogom tanítani maguknak a matematikát. Kérem, egy pár mondatot mondjanak magukról.

Liz rám nézett, így tudtam, hogy azt szeretné, ha én beszélnék. Ezért belekezdtem a mondandómba.

Én Renesmee Carlis Swan vagyok, de kérlek, szólítsatok nyugodtan Nessie- nek.  Ő pedig az ikertestvérem Elizabeth, de inkább Liz.

Nos, a szüleink nem rég meghaltak és mi lelki okokból nem tudtunk tovább azon a helyen élni, így ide költöztünk. Eddig Alaszkában éltünk, de az unokatestvérünkkel Isabellával ideköltöztünk, ő pár évvel idősebb nálunk. Sajnos ő is ugyanabban a balesetben veszítette el a szüleit, mint mi. Bella a gyámunk és vele élünk. Nagyjából ennyi. – fordultam vissza a tanár felé.

-Részvétem a szüleitek miatt. De ha az unokatestvéretek csak pár évvel idősebb, miért nem tanul még? – hát ezt a tanárt már biztos nem fogom kedvelni. Mindenbe beleköt.

- Mert ő már huszonkét éves és óvónőként dolgozik. Már befejezte az iskolát. – vigyorogtam, de legszívesebben már leültem volna a helyemre.

- Értem. Kérlek, foglaljatok helyet. Még van két üres hely. – én már indultam is volna az egyik szabad helyre, bár nem volt ínyemre egy ember mellé ülni, amikor Liz megszólalt.

- Kérem tanár úr. Nem lehetne, hogy a nővérem mellé üljek. Tudja, sajnos még a lelki állapotom nem jött teljesen rendbe és a nővérem mellett legalább jobban érzem magam. – nézett kiskutya szemekkel Liz.

- De persze.- nézett húgomra a tanár, majd az osztály felé fordult- Kérem, tegyenek szabaddá egy üres padot az új diákoknak.

Hát elképesztő testvérem van. Mindent elér, amit csak akar. A kis boszorkány odajött mellém és rám kacsintott, majd leült a szabad padba. Én pedig mellé.
 A napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Az idő olyan gyorsan telt, hogy észre sem vettem, hogy eltelt 3 hónap. Nem sok minden történt ez alatt az idő alatt. 

3 hónappal később…

 A napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Az idő olyan gyorsan telt, hogy észre sem vettem, hogy eltelt 3 hónap. Nem sok minden történt ez alatt az idő alatt. 

Sikerült beilleszkednünk az iskolába és bár még mindig megbámulnak minket, már korántsem annyira, mint az első pár napban.

A napunk nagy részét az iskola falai között töltjük, meglepően jól érzem magam. Rendkívül jól szórakozom, amikor valamelyik tanár felszólít és azt hiszi, tud olyat kérdezni, amire nem tudok válaszolni.

-Hé Ness. Hahó, itt vagy?- kalimpált az orrom előtt Reni.

- Persze. Mit is mondtál, kicsit elgondolkodtam. Bocsi.

Reni az egyik legjobb barátnőnk. Ő is félvér, de ő soha nem ismerte a szüleit. Talán pont ezért értjük meg egymást annyira.Amikor elvittük La Pushba, a falka,Jacob és Nathalieis nagyon megkedvelte és Seth bevésődése lett. Reni az egyetlen, akinek mindent elmondhatunk. és nem kell hazudnunk neki. Már anyával is találkozott és jól kijöttek. Anya biztosította a támogatásáról és azt mondta, hogy bármi gondja van hozzánk jöhet. Szerintem már a harmadik gyermekének tekinti Renit. Talán egész életemben ő az a személy, akit a legjobb barátnőmnek mondhatok. Bár nem tudom milyen egy igazi barátnő,mert nekem nem volt, de érzem, hogy ő tényleg a barátnőm és szinte a testvérem lett ez alatt a három hónap alatt.

- Semmi baj. Csak annyit, hogy új diákok jönnek. Holnaptól kezdenek és Angliából jönnek. Ennyit már sikerült kiderítenem. 

Oh és heten vannak testvérek. Szerintem vámpírok, de nem biztos.

Ez az egy szó eszembe juttatta, Cullenéket. Mi van, ha ők jönnek vissza? Nem, akkor Liz már szólt volna. És ők heten vannak testvérek Cullenék pedig csak öten. De mi van, ha tényleg ők azok? Nem, nem. Gyerünk Renesmee verd ki a fejedből ezt a hülyeséget.

De mit fogunk tenni, ha tényleg ők azok? Teljesen kitöltötte az agyamat a pánik és még az ésszerű gondolkodás sem ment. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy lehet hogy ők jönnek vissza.

4.fejezet

„Ha elhagy valaki a szeretteid közül, lehet, hogy az arcát idővel elfelejted, de a hangja örökké veled marad. A hangja mindig ott lesz a fejedben.”

 

                      

                        ( Alice szemszöge)

-Ne, váratok – kiáltottam utánuk és tettem egy lépést feléjük. Ám amint megmozdultam, hatalmas farkasok jelentek meg előttem. Jasper megfogta a derekam, a háta mögé tolt és támadó állásba állt.

- Elég- kiáltotta Jacob. Minden farkas hátrálni kezdett, majd amint Jacob és Nathalie eltűntek, ők is utánuk mentek.

Jasper felegyenesedett és megfogva a kezem kezdett el húzni az erdő felé.

Teljesen le voltam fagyva. Mi az, hogy Bellának van egy ikertestvére és nem szólt róla. Teljesen olyan, mint Bella volt, persze ő vámpír. Bár az agyam azt hajtogatja, lehet, hogy ő Bella, de a szívem valamiért azt súgja, igazat mondott és ő csak az ikertestvére.

Hazamentünk a Forks-i házunkba, összeszedtem pár fényképet és tárgyat, ami Bellára emlékeztetett és már hívtam is a repteret a jegyek miatt. Szerettem volna elmenni abba a házba, ahol Bella élt, de most, hogy Jacob világosan megmondta, hogy az a ház már az ő területükhöz tartozik, kénytelen leszek távol tartani magam. Nem akarok szerződést szegni és az lesz a legjobb, ha minél hamarabb elmegyünk innen.

Nathalie is kimutatta az ellenszenvét és ez szíven ütött. Nem azt vártam - amikor megtudtam, hogy Bella testvére – hogy a nyakamba ugrik, de azt sem, hogy ilyen ellenséges legyen. Vajon miket mesélhettél rólunk a testvérednek barátnőm. Vajon te is pont úgy meggyűlöltél minket, mint a testvéred? Te is gyűlöletet éreztél csak irántunk, miután elmentünk? Annyi kérdés és soha nem kapok rájuk választ. Már nem tudom meg, mit éreztél, mert már nem vagy itt. Csak remélni tudom, hogy megbocsátottál nekünk és nem haraggal a szívedben hagytad itt a világot.

-Min gondolkozol kicsim? – zökkentett ki a gondolataimból Jasper.

- Csak Bellán. Remélem, nem úgy halt meg, hogy gyűlölt minket.

- Ne gondolkozz ilyeneken. Bella mindig is a barátnőjének tartott és biztos vagyok benne, hogy rád soha nem haragudott igazán.

- Köszönöm, hogy nyugtatni próbálsz, de ez most nem használ. Nagyon fájt Nathalie viselkedése. Rettentően kíváncsi vagyok, mit mondhatott rólunk Bella a testvérének, amiért ennyire utál minket. Nem tudom. És ezt már soha nem is tudjuk meg. Mert abban biztos vagyok, hogy Nathalie nem mond nekünk semmit. – hajtottam a vállára a fejem. - Annyi gyűlölet van benne, hogy azt elképzelni sem tudom.

- Én igen. Éreztem a gyűlöletet és az undort irántunk. A szerelmet az iránt a kutya iránt, a sajnálatot bár nem tudom miért és a bűntudatot, de fájdalmat egy cseppet sem. Pedig ha szerette volna a testvérét legalább annyi fájdalom lenne benne, mint benned vagy akár a család többi tagjában, vagy jóval több, de nála semmi. Semmi fájdalom vagy gyász. Semmi.

- Ezt hogy érted? Mit akarsz ezzel mondani? Azt, hogy lehet, hogy Nathalie Bella, csak más a neve?

- Nem. Mert mérhetetlen szerelmet érzett Jacob iránt. Pont akkorát, mint Bella Edward iránt. És az kizárt, hogy Bella legyen. Az ő érzései tiszták voltak Edward felé és kétlem, hogy bárkit is tudott volna úgy szeretni, mint a bátyánkat. Még akkor sem, ha újra szerelmes lett volna. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy furcsa.

- Igazad van. Talán csak szeretném, hogy Bella életben legyen. Különben is Bella soha nem beszélt volna úgy velem, mint a testvére. Kész őrültség, amikre gondolok. Ez a hely teljesen elveszi az eszemet. Talán jobb is, hogy még ma elmegyünk. – öleltem át szerelmemet. Jasper a karjaiba zárt és ringatni kezdett, miközben simogatta a hátamat.

    

                „Az ember gyorsabban gyógyul, hogyha vigyáznak rá, ha a szerettei fogják a kezét.”

                                             ( Bella szemszöge)

Már négy óra és még nincsenek itthon. Vajon mi történhet ott.

-Anya, kérlek nyugodj meg. Nemsokára megérkeznek. – állt elém Liz. Már vagy tíz perce járkálok fel s alá azt várom, mikor toppan be nővérem és Jake. Bólintottam és leültem a kanapéra, de két percnél tovább nem bírtam és újra járkálni kezdtem. Eltelt újabb tíz perc és nyílt az ajtó. Belépett rajtanővérem és Jacob kézen fogva.

- Na, mi történt?

- Semmi, csak Nath elmondta nekik a véleményét és nem is halkan – kuncogott Jake, de amikor Nathalie csúnyán nézett rá azonnal elhallgatott.

- Elmondtam nekik, mi a véleményem, megtiltottam nekik, hogy betegyék a lábukat a házba és mivel ők úgy tudták, hogy meghaltál, megerősítettem ezt a hitüket. – a mondat vége felé bocsánatkérő pillantást küldött felém.

- Nincs semmi baj. Sőt, köszönöm nektek. – öleltem át őket.

Farkasüvöltést hallottunk, Jake elköszönt tőlünk és visszafutott az erdőbe.

A lányok bementek a konyhába vacsorázni, mi pedig Nath-tel a nappaliban maradtunk beszélgetni.

-Képzel, azt hitték, hogy én vagyok te. És szerintem a kis kobold még most is azt gondolja. Viszont elmondtam nekik, hogy nem látjuk őket itt szívesen, és hogy be ne tegyék a lábukat a házba. Jake pedig azt mondta, hogy most már az a ház is a mi területünkhöz tartozik, és ha csak a közelébe mennek, szerződésszegést követnek el. – mesélte lelkesen.

- És tényleg csak Alice és Jasper volt ott? És mi lesz, ha elmondja otthon, hogy az ikertestvérem vagy és Edward ide akar majd jönni? – estem pánikba. Mert ha idejön nem lesz annyi önuralmam, hogy szembenézzek vele.

- Igen. Megmondtam a csajszinak, hogy ha a bátyja lenne itt helyette, már rég megöltem volna, és hogy azt üzenem a hercegnek, hogy ne akarjon találkozni velem, mert rosszul jár.Ugye nem baj?

- Nem. Nagyon hálás vagyok érte. Köszönöm nektek. Nekem nem lett volna erőm szembe nézni velük.

- Ne aggódj. Mi mindig itt leszünk nektek. Mindenben számíthatsz rám, hisz a testvéred vagyok. – ölelt át.

-Köszönöm – suttogtam.

Még ültünk egy ideig és a lányok is csatlakoztak hozzánk. Egy idő után Jake toppant be fülig érő mosollyal az arcán.

-Jó híreim vannak. Alice és Jasper elmentek. Elhagyták Forks területét.

Ahogy Jacob befejezte a mondatot nagy kő esett le a szívemről. Szerintem még a szomszédban is hallották.

-Akkor mindent nagyon szépen köszönünk. De azt hiszem, jobb lesz, ha megyünk.

- Maradjatok még egy kicsit- kért nővérem.

- Sajnos nem lehet. A lányoknak reggel suli és Liz már eléggé laposakat pislogott az előbb. Nem tudom, mi lehet vele. Mostanában rengeteget alszik.

- Biztos nem komoly, csak lehet, hogy lefárasztják a víziói – nyugtatott Nath.

- Igen, igazad lehet – átöleltem és Jake-t is megöleltem köszönés képen. Aztán a lányokkal beültünk az autóba és hazamentünk. Mikor leállítottam a kocsit, hallottam meg Nessie hangját.

- Anya, Liz elaludt – kuncogott Nessie. Kivettem a kocsiból és felvittem a szobájába. Nessie is elköszönt én pedig a szobámba mentem, elővettem Az Üvöltő Szeleket és olvasni kezdtem.

A reggel gyorsan eljött és azt sem vettem észre, hogy a lányok felébredtek. Csak akkor „ébredtem fel” mikor egy hatalmas dörömbölést és egy sikolyt hallottam.