8.fejezet

Amikor egy ember gyűlöl és nem ismeri el a másik létezését, a szeme, amivel ránéz, ijesztően hideg tud lenni.

 

(Nessie szemszöge)

Vadászat után hazamentünk, beszélgettünk még egy kicsit, aztán Reni hazament. Mondtuk neki, hogy maradjon nálunk, de azt mondta, még dolga van. Én a saját szobámba mentem, leültem az ágyamra és csak bámultam ki az ablakon.

Csak arra „ébredtem fel”, hogy valaki megsimítja az arcomat.

-Kicsim, jól érzed magad?- kérdezte anya, mikor leült mellém.

- Persze, miért?

- Mert már éjfél is elmúlt és te még csak vacsorázni sem jöttél le. Hiába szóltunk neked, nem válaszoltál. Eddig azt hittem alszol, de tévedtem. Mi a gond? Min gondolkozol ennyire?

Úr isten. Már elmúlt éjfél? Nagyon elgondolkodhattam. De most mit mondjak anyának? Megmondjam neki, hogy újra itt vannak Cullenék? De nem tudom, hogyan reagálna. Ha nem mondom meg neki, akkor is látni fogja rajtam, hogy hazudok. Mindig azt mondja, nyitott könyv vagyok a számára. Végül úgy döntöttem, elmondom neki az igazat.

-Anya…- kezdtem, de nem tudtam hogyan folytassam- itt… itt vannak Cullenék.

- Tudom- felelte nyugodtan. Hogy mi? Hogy lehet ő ennyire nyugodt? És mégis honnan tudja? Ezekre a kérdéseimre pedig választ is adott. Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném képes olvasni a gondolataimban. –Ma Jake volt bent az óvodában és elmondta, hogy Cullenék az engedélyét kérték, hogy maradhassanak. Nem tudta, mit mondhatna, így megengedte nekik, de megtiltotta, hogy a ház közelébe jöjjenek.

Még a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Mi az, hogy Jacob megengedte, hogy a közelünkben legyenek.

-De miért? Hogyan engedhette meg nekik?- keltem ki magamból dühösen.

- Nem az ő hibája. Mindannyian tudtuk, hogy ez az idő el fog jönni. Én már akkor belenyugodtam ebbe, mikor Alice és Jasper hónapokkal ezelőtt megjelentek itt. Ismerem Alice-t és tudom, hogy nem bír a kíváncsiságával, főleg az után nem, hogy látta a nővéremet.

- Értem. De engem akkor is idegesít. Utálok még csak belegondolni is, hogy a közelünkben vannak, és bármikor összefuthatsz velük. – nagyon dühös voltam és féltettem az anyámat. Féltettem, mert tudom milyen. Most erősnek mutatja magát, de bármelyik pillanatban összeomolhat. És nem akarom, hogy megint szenvedjen.

- Anya…- kezdtem megint, de elhallgattam.

- Mondd. Mi a gond? Mi bánt?- kérdezte a hátamat simogatva.

- Én … vagyis mi láttuk… láttuk apát egy másik nővel. –fejezem be gyorsan a mondatot és anyára néztem. Az arca eltorzult a fájdalomtól, de aztán mintha mi sem történ volna, rám nézett és elmosolyodott. Tudtam, hogy e miatt ki fog borulni. Bármennyire is próbálja elrejteni az igazi érzéseit, előttem nem tudja. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ez a mosoly csak egy álca, ami mögé akkor bújik, ha valami fájdalmasan érinti.

- Azt is tudom. Jake beszámolt mindenről. Elmondta, hogy az évek alatt kettővel többen lettek. És hogy az a nő E… az ő felesége, a másik pedig a lányuk.

Na, én itt teljes sokkot kaptam. Az apám feleségül vett egy nőt és ez nem volt még neki elég, még egy gyereke is van tőle. De várjunk csak, akkor az a lány a féltestvérünk? Nem, az nem lehet.

-Jaj anya, úgy sajnálom. Tudom, hogy hülye kérdés, de jól vagy?- Persze hogy hülye kérdés Renesmee. Már hogy lenne jól, mikor élete szerelméről kiderül, hogy boldogan él a feleségével és van egy gyerekük is.

- Persze. Miattam ne aggódj. Hisz megmondta, hogy nem szeret. Várható volt, hogy előbb utóbb megtalálja a párját.

Szorosan átöleltem anyát és el sem engedtem. Nem tudom mennyi idő telhetett el és nem is érdekelt. Nagyon jó érzés volt anya szerető ölelésében lenni és nem is akartam elengedni.

Szeretem a világon mindennél jobban, hisz ő adott életet nekünk és ezért soha nem lehetek elég hálás neki.

Az idő gyorsan telt és kénytelenek voltunk elengedni egymást. Anyának mennie kellett dolgozni, nekünk meg iskolába. Anya megígérte, hogy elmondja Liznek, ami Cullenékről tud, de a reggelinél Liz már mindent tudott. Azt mondta, hogy este megálmodta a beszélgetésünket. Mondjuk ez igaz is, mert néha még álmában is látja a jövőt, csak olyankor az egészet és nem csak részleteket.

Anya ma hamarabb ment az óvodába, mi pedig bánatosan indultunk a suliba.

-Nessie, mi lesz most anyával?- szakította meg a köztünk lévő csendet húgom.

- Semmi. Mellette leszünk és mindenben támogatjuk, amiben csak lehet. Ha pedig túl sok lesz neki a közelségük, akkor elmegyünk egy pár évre.

És nem vicceltem. Bármire képes lennék az édesanyámért. Bármire, még arra is, hogy az egész eddigi életemet egy szempillantás alatt felrúgjam.

Nem beszéltünk többet, és megérkeztünk a suliba is. Ma is egy autóval jöttünk, de most nem a testvéremével, hanem az enyémmel. Beálltam egy szürke Volvo C30-as mellé, mivel már csak ott volt hely.

Nagyot sóhajtottam, majd kiszálltam az autóból. Húgom már a kocsi hátuljánál várt rám. Bezártam az autót és elindultunk. Amint beléptünk az ajtón valaki elénk állt. Ilyen nem igazán fordul elő, főleg azért, mert az itteni diákok tudják, milyen durva tudok lenni. Szabályosan elkerülnek minket, mert félnek tőlem. Pedig nem is vagyok olyan borzasztó, csak ha felhúznak.

-Sziasztok. Alice vagyok, most költöztünk ide a családommal és sajnos nem igazán tudunk kiigazodni a suliban. – Láttam a csodálkozó tekinteteket, ahogy a diákok megálltak és minket néztek. Mind kíváncsi volt, hogy reagálok. Most komolyan, ez már röhejes. Azért mert félig vámpír vagyok és rossz a természetem, még nem kell halálra rémülni a reakcióimtól.-Meg tudnátok mondani merre van a könyvtár?

Szépen rámosolyogtam, de mielőtt még húgom válaszolhatott volna, megszólaltam.

-Úgy tudom, kaptatok térképet az iskolához. Vedd szépen elő és keresd meg. vagy kérdezz meg valaki mást- azzal karon ragadtam húgomat, és ahogy elhaladtunk a tátott szájjal bámuló Reni mellet, őt is elkaptam és a következő óránkra indultam magam után húzva őket.

Persze bevontam a pajzsom alá mind a kettőjüket, hogy még csak véletlenül se tudjanak meg Cullenék semmit.

( Edward szemszöge)

Már megint. Újra a szobánkban fekszem az ágyon és a plafont bámulom. Pont most, mikor már sikerült elengednem Bellát, pont most jön ez a két lány és teljesen felkavarnak. Nem tudom mi ez az érzés, de egyenesen feléjük húz. Olyan, mintha egész életemben ismertem volna őket és különös érzés kerít a hatalmába, mikor a közelükbe kerülök. Pedig csak egyszer láttam őket. Egyetlen egyszer és nem tudom mi ez az érzés. Meg akarom ismerni, a közelemben akarom tudni őket. Meg akarom óvni még a széltől is. Vigyázni rájuk és gondoskodni róluk. Vajon mi ez az érzés? És miért érzek így? Miért?

-Edward? Bejöhetek?- kérdezte Jasper.

- Persze Jazz. Gyere-ültem fel az ágyon. –Mi járatban?

- Csak azért jöttem, mert Alice aggódik érted és szeretné tudni, mi a baj? És mielőtt megkérdeznéd, azért nem ő jött, mert a többiekkel vadászni ment.

Bólintottam, de nem mondtam többet. Vártam, mikor szólal meg és mondja vagy kérdezi meg amit szeretne. Nem is kellett sokat várnom és Jazz megszólalt.

-Edward. Olyan kuszák az érzéseid. Mi történt? Mi váltotta ki belőled ezt a folytonos aggódást?

- Nem tudom Jazz. Tudod, az a két lány az ebédlőben. Olyan furcsák. És ha rájuk gondolok, elfog a védelmezési ösztön. Mindentől meg akarom védeni őket. Nem tudom Jasper. Nagyon furán érzem magam. Mintha egész életemben ismertem volna őket.

- Jaj, Edward. Ha ezt Diana hallaná, megfojtana egy kanál vízben. –veregetett hátba.

- Ne hülyéskedj, nem vagyok szerelmes. Nincs fontosabb számomra a világon, mint a lányom és a feleségem meg persze ti. Én egyszerűen csak… nem tudom Jasper. Fogalmam sincs. Nem értem saját magam.

- Edward. Ebben sajnos nem tudok neked segíteni. Én is olyan értetlenül állok az érzelmeid előtt, mint te magad. Én sem értem őket. Sajnálom.

Azzal felállt és kiment a szobából. Én pedig visszadőltem az ágyra és újra a gondolataimba süllyedtem.

A többiek kora reggel értek haza, aztán indultunk a suliba. Láttam Alice fejében, hogy beszélt Jasperrel és mindent tud. Azt is láttam, hogy tervez valamit, de fogalmam sem volt róla, mi az. Nagyon jó sikerült elrejtenie előlem a gondolatait.

Bementünk az épületbe és ott vártunk. Nem tudom mire, de Alice kérte, hogy maradjunk egy kicsit. Nem sokkal nyolc óra előtt belépett az ajtón az a három lány, akiket tegnap láttam. De a gondolataikat most sem hallottam. Alice megindult feléjük, mielőtt bárki megszólalhatott volna.

Közvetlenül előttük állt meg egy ezer wattos mosollyal az arcán.

-„Ezt azért teszem, hogy valamennyit megtudj róluk.”- üzente gondolatban húgom. –„És amúgy is szeretném megismerni őket.”  

 -  Sziasztok. Alice vagyok, most költöztünk ide a családommal és sajnos nem igazán tudunk kiigazodni a suliban. Meg tudnátok mondani merre van a könyvtár?

Szinte biztosra vettem, hogy Alice sikerrel jár és összebarátkozik velük, de most nem lett igazam. A Nessie nevű lány elmosolyodott, de mielőtt a testvére megszólalhatott volna, beszélni kezdett.

-Úgy tudom, kaptatok térképet az iskolához. Vedd szépen elő és keresd meg. vagy kérdezz meg valaki mást- azzal karon ragadta a két lányt és tovább mentek. Tátott szájjal bámultam azt a helyet, ahol nem is olyan régen még a két lány állt húgommal szemben és nem tudtam elhinni, hogy van valaki, aki nemet tud mondani húgomnak.

Elhaladtak a harmadik lány mellet és őt is elkapta és nem nézve hátra mentek tovább.

(Nessie szemszöge)

Minden óra gyorsan eltelt és egyik Cullen sem próbált meg újra szóba állni velünk. Aminek felettébb örültem. Nem hiányzik, hogy rájöjjenek valamire. Elég, hogy ennyire közel vannak hozzánk.

Épp az ebédlőbe mentünk a lányokkal. Reni és én a szokásos asztalunkhoz ültönk le, Liz pedig még várta az ebédjét. Miután nagy nehezen megkapta, elindult az asztalunk felé, de megbotlott az egyik táskában, ami előtte volt és majdnem elesett.

Szerencsére az egyensúlyát visszanyerte és nem estem el, de a tálcája az egyik Cullen csajszi ölében landolt. Hangosan sikítani kezdett és mindenki rájuk figyelt.

Minden diák összesúgott és mást sem lehetett hallani, mint:

- Ebből tuti botrány lesz… Mi lesz ennek a vége…  Szerinted mit fog tenni Nessie… stb. Meg sem lepődtem rajta, mikor egy fogadásról is hallottam. De sajnos nem tudtam tovább a diákokra figyelni, mert húgyom elindult felénk persze nevetve, de alig hogy tett egy lépést, a szőke csajszi felugrott és elkapta húgom kezét.

Na, nekem sem kellett több. Már egyáltalán nem nevettem. Renivel egyszerre ugrottunk fel a helyünkről és mentünk oda. A diákok itt már tudták, hogy nem vagyok könnyű eset, de ha a húgommal packáznak, akkor itt botrány lesz.

-Mondtam, hogy sajnálom. Mit akarsz még?- sziszegte halkan húgom, miközben próbálta kirántani a kezét a szorításból.

- Mégis mit gondolsz? Hmm? Ez egy eredeti Chanel ruha.- sipította. Ránéztem a Cullenére, de egyik sem tett semmit. Na, ennyit a nagy családi összetartásról.

- Azonnal engedd el a húgomat vagy nagyon megbánod. - a hangom nem volt több suttogásnál, mégis fenyegető volt. Na erre már a Cullenek is felébredtek, de nem szóltak semmit, csak felálltak.

- Dehogy engedem, hisz tönkretette a ruhámat.

- Kurvára nem érdekel a ruhád, de most mondom utoljára, hogy vedd le a mocskos kezedet a húgomról- már nagyon dühös voltam. Reni a vállamra tette a kezét, de most nem tudott megnyugtatni.

-Nem… Addig nem, amíg…- de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Elkaptam a csuklóját és teljes erőmből szorítani kezdtem. Először csak lazított a szorításán, majd elengedte Liz kezét.

- Jól jegyezd meg, amit most mondok, mert többször nem ismétlem el. Ne merészelj még egyszer akár csak egy ujjal is a testvéremhez nyúlni, mert nagyon megbánod. -mondtam hangosan, majd közelebb léptem hozzá és úgy folytattam, hogy csak a vámpírok hallják.

- Különben darabokra téplek és porrá égetlek. És a családod többi tagját átadom a farkasoknak és elmondom nekik, hogy szerződést szegtetek.

Még utoljára a szemébe néztem nyomatékosítva az előbbi szavaimat, majd húgomat átölelve indultam vissza az asztalunkhoz. Persze Reni végig melletünk volt és nem szólt semmit.

Visszanéztem Cullenékra, ahonnan felállt a kis kobold Alice és a magas szőke hajú Jasper. Felénk indultak, én pedig még mindig ideges voltam. Átöleltem Liz-t és mélyeket lélegeztem, hogy valamennyire le tudjak nyugodni, amíg újra fel nem mérgelnek.

-Kérlek, Ness nyugi- ölelt magához Liz. Pontosan tudta, mi kell nekem, hogy le tudjak nyugodni. Anya is mindig ezt csinálta. Mikor mérges voltam és le akartam nyugodni, átöleltem vagy őt vagy a húgomat és mélyeket lélegeztem az illatából. Ilyenkor ők is szorosan öleltek magukhoz és hagyták, hogy teljesen nyugodt legyek. Nekem a családom a legfontosabb és annyira kötődöm hozzájuk, hogy szavak nincsenek rá.

Miközben én a gondolataimmal voltam elfoglalva, Alice és Jasper megérkeztek az asztalunkhoz. Elengedtem húgomat és az asztalra tettem a kezem.

-Sziasztok- mosolygott Alice.

- Sziasztok. Én igazán sajnálom. Nem akartam tönkretenni a ruháját, teljesen véletlen volt- kezdett magyarázkodni húgom.

Megszorítottam a kezét és ránéztem. Minek magyarázkodik egyáltalán? Bár mondjuk, mindig ő simítja el a dolgokat. Szereti békésen elintézni az ügyeket.

-Semmi gond. Nem azért jöttünk, hogy kérdőre vonjunk. Egyáltalán nem haragszunk, hisz nincs miért. Sőt, még vicces is volt- kuncogott Alice. Szóval akkor nem nagyon kedveli a testvérét.

- Akkor minek vagytok itt- bármennyire is szerettem volna, nem tudtam befogni a számat. Még mindig dühös voltam és sajnos nem tudok ilyenkor mit kezdeni magammal.

- Ness, kérlek- nézett rám rosszallóan Reni és Liz egyszerre.

- Jól van. Nem szóltam egy szót sem.

- Semmi gond. Megértem, ha mérges vagy az előbbiek miatt. Hisz mégiscsak a testvéred.

- Üljetek le, úgy kényelmesebb beszélgetni, mint állva.- nézett rájuk Reni és a húgom egy aprót bólintott biztatásképp.

Ahogy ők leültek én úgy álltam fel és léptem húgom háta mögé.

- Mi igazán nem akarunk zavarni- nézett rám szomorúan Alice.- Azt hiszem jobb lesz, ha mi visszamegyünk a többiekhez.

- Ne, ha már idejöttetek és a lányok leültettek benneteket, maradjatok. - mondtam, de még mindig Liz mögött álltam. Tudtam, hogy ő bármennyire is mérges a Cullenékre, ő szeretné megismerni őket.

- A nevem Alice Cullen és ő a barátom Jasper Hale. - mutatkozott be.

- Én Renáta Hilson vagyok. - mosolygott barátnőm és a szeme sarkából rám sandított.

- Én Elizabeth Black vagyok, ez a konok és makacs nőszemély itt a hátam mögött Renesmee Black.

- Hogy Black- ült ki Alice arcára a rémület. – Úgy, mint Jacob Black. A rezervátumban? A farkasok alfája?

- Pontosan. Ő az apánk. Van ezzel valami gond?- kérdeztem mérgesen és a többi Cullen felé fordítottam a fejem, ahol láttam a döbbent arcokat.Abban az egyben teljesen biztos voltam, hogy ha Jake-ről valamelyik mond valamit, ami nem tetszik, képes leszek itt a tömött ebédlőben a torkának ugrani.