7.fejezet

( Nessie szemszöge)

„Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.”

Ma. A mai nap érkeznek meg az új diákok. Görcsben van a gyomrom, mert fogalmam sincs mit teszek majd, ha tényleg a Cullen család tér vissza Forksba. Liz azóta sem lát semmit az újakkal kapcsolatban. Azt mondja, olyan mintha valami vagy valaki eltakarná a jövőjüket. Azt mondta, hogy olyan, mint mikor Reni a közelünkben van. Ebből arra következtettünk, hogy az én hugicám nem látja a félvéreket, akár csak a farkasokat.

Rettenetes ez a szorongás. Próbáltam már magam lenyugtatni azzal is, hogy nem biztos, hogy Cullenék, mert Liz legutóbb is látta Alice és Jasper érkezését. És ez igaz is. De akkor miért nem tudok megnyugodni? Miért?

Egész reggel ezen idegeskedtem.

Nem foglalkoztam semmivel, csakis a saját gondolataimmal. Így történhetett meg, hogy Liz autójával jöttünk iskolába.

-Hé, hol a kocsim?
- Otthon. Anyával úgy láttuk jónak, ha ma én vezetek, mert teljesen a gondolataidban voltál. Hiába szólongattunk, te nem válaszoltál és nem akartuk, hogy bajod essen. – szállt ki az autóból.

Én is követtem a példáját, de mikor becsuktam az ajtót és megfordultam, hirtelen egy test csapódott nekem. Az illatából tudtam, hogy Reni az és visszaöleltem. Elengedett és odament húgomhoz és őt is megölelte. Kézen fogott minket és valamiről elkezdett magyarázni, de azt már nem tudnám megmondani, hogy miről.

Hirtelen megálltam, mikor megpillantottam három ismeretlen autót a parkolóban a bejárathoz elég közel. 

Nyílván az új diákoké. De akkor miért idegeskedek mégis. Jaj, saját magamon nem tudok kiigazodni. Az egyik pillanatban parázok Cullenék miatt, a másikban sík ideg vagyok, a harmadikban pedig újra rám tör a szorongás. Lehet, hogy kezdek becsavarodni. Nem ártana elmenni egy dili dokihoz és megnézetni magam. De mit mondanék neki? Á… én tényleg megbolondultam. Lehet, nem ártana elmennem délután vadászni. Igen, suli után megkérem Lizzy-t vagy Renit, hogy jöjjön el velem.

Míg én a gondolataimba merültem, tovább folytattuk az utunkat az első óránk felé, ami történelem. Sajnos ez az óránk nem közös Lizzel, de a többi igen. Még az a szerencse, hogy mellettem van a húgom és a legjobb barátnőm, mert már tuti, hogy nem élnék. Egész nap a gondolataimba vagyok mélyedve és eddig semmit sem fogtam fel. Pedig már a menza felé tartunk. Tehát eltelt az egész délelőtt. Akkor nekem már nem lesz ma több órám. Na jó. Ideje felébredni Renesmee. Egy, kettő és három.

Mire elszámoltam magamban idáig, a sorban pont én következtem. Láttam, hogy Liz éppen kérné nekem a kaját, de idejében meg tudtam szólalni.

-Csak egy salátát kérnék és egy üveg ásványvizet- szólaltam meg.

- Tessék- adta a kezembe. Gyorsan kifizettem és leültem a többiek mellé az asztalhoz.

- Vége. Már azt hittem, egész nap olyan leszel, mint egy zombi. Komolyan Renivel egész nap úgy kellett húznunk egyik óráról a másikra. Már kezdtem aggódni. Úgy voltam vele, hogy ha nem reagálsz semmire, felhívom anyut- zúdította rám Liz a mondandóját.

- Oké-oké. Itt vagyok. Felébredtem és nem kel aggódnod. Csak nagyon elgondolkoztam valamin. Ennyi az egész. Amúgy suli után vadászni megyek. Ki jön velem?- tettem fel a kérdést, mire mind a ketten bólintottak.

- Akkor együtt megyünk mindhárman. Már eléggé rám férne egy kiadós ivás. Eléggé legyengültem.

Ekkor viszont kinyílt a menza ajtaja és minden diák elhallgatott. Reni és Liz is az ajtót bámulták és hiába legyeztem az orruk előtt, meg sem mozdultak, így én is arra felé néztem. De amit akkor láttam felért a legrosszabb rémálmommal.

Hat vámpír és egy félvér állt az ajtóban. Ők nem zavartatták magukat és folytatták az útjukat. Szép lassan minden diák visszatért a saját dolgához, de azért hallani lehetett a sugdolózásokat. Elszakítottam a pillantásomat róluk és Liz felé fordultam.

-Szerinted jól van, vagy megint a gondolataiba süllyedt?- kérdezte Reni húgomtól, de ő sem volt jobb állapotban, mint én. Gyorsan a pajzsom alá vontam mind kettőjüket, hogy a Cullen család még véletlenül se sejtsenek rólunk semmit.

- Jól vagyok, de Liz-t hagyd. Tudod kik ők?- intettem a fejemmel a felé az asztal felé, ahol Cullenék foglaltak helyet.

- Igen. Az új diákok.

- Nem ezek Cullenék- suttogtam úgy, hogy csak ő hallja. Közben húgom is felébredt a kezdeti sokkból, de én már nem tudtam rá figyelni. Az összes Cullen ránk nézett és nem tudtam elfordítani a fejem róluk.

Anya tényleg olyannak írta le őket, amilyenek. Legalábbis kívülről biztos. Ott volt Rosalie a szőke szépség. Emmett Rose férje, a nagy medve és mókamester. Alice, a kis kobold rövid hollófekete hajjal és férje kezét szorongatta. Jasper, a világfájdalmas képével és méz szőke hajával. Már korántsem jelentett neki a sok ember illata gondot. Legalábbis nem látszódott rajta. Volt még ott két számomra ismeretlen nő és az egyik annak a személynek a nyakán csüngött, akit legutoljára hagytam. Az apám. Rápillantottam az arcára és rájöttem anya miért szeretett bele. Bronzvörös haja kissé kócosan állt, és ahogy így ülve meg tudtam ítélni elég jól nézett ki. Mikor észrevette, hogy őt nézem, felém fordult és a tekintetünk találkozott.

Abban a pillanatban felébredt bennem a gyűlölet. A gyűlölet ezek iránt a személyek iránt, akik annyi fájdalmat okoztak annak a személynek, aki az életét áldozta értem és a húgomért.

Semmi mást nem éreztem iránta, mint megvetést, undort és gyűlöletet. Értetlenség ült ki az arcára. Bizonyára látta a szememben az érzéseimet. De mivel a pajzsom megakadályozza, nem tud olvasni a gondolatainkban.

-Hé, Nessie!- fordított maga felé húgom és én elengedtem Edward tekintetét.

- Mondd- szóltam, de hangom kissé durvábbra sikeredett, mint szerettem volna.

- Hé, azért ne harapd le a húgod fejét. Tudom, hogy most zaklatott vagy, de ne rajta vezesd le. Inkább menjünkel…- magyarázott Reni, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Elég sokan figyelték a beszélgetésünket és nem akartam megkockáztatni, hogy utánunk jöjjenek. Abban pedig biztos vagyok, hogy hamar rá fognak jönni mik vagyunk. Főleg, hogy egy félvérrel élnek együtt.

- Ne, ne mondj semmit. – szakítottam félbe barátnőmet- és sajnálom Liz. Nem akartam durva lenni, de egy perccel sem bírok tovább itt maradni. Kérlek, menjünk.

Felálltam és az érintetlen étellel a tálcámon megindultam a kijárat felé. Még gyorsan beadtam a tálcám és már ott sem voltam. A lányok jöttek utánam és nem ellenkeztek semmi miatt. Bevágódtam Liz autójába a vezető ülésre, húgom pedig mellém. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, de most nem foglalkoztam vele. Majd elmegyek vele vásárolni és már el is felejti vagy hagyom neki, hogy vezesse a kocsim.

Reni a saját autójával jött utánunk. Egyenesen haza mentünk, leparkoltunk és mivel anya nem volt otthon, egyenesen az erdőbe mentünk.

( Edward szemszöge)

Hát újra itt. A Forksi középiskolában. Azon a helyen, ahol először pillantottam meg Bellát. De nem, nem gondolhatok újra rá. Muszáj lesz elfelejtenem őt és elengednem, hogy békére lelhessen. Így mivel a farkasok megengedték- bár eléggé nehezen sikerült őket meggyőznünk- újra itt lakhatunk és „normális” életet élhetünk. A falka engedélyezte az itt létünket, de feltételeik vannak. És közéjük tartozik a Swan ház is. Nem mehetünk még csak a közelébe sem, mert az már az ő területükhöz tartozik.

Egész nap az emlékeim közt voltam és ezt Diana nem nézte jó szemmel. Egyik óráról mentünk a másikra és Diana nem hagyott magamra egy percre sem. Minden lányt gyilkos szemmel méreget, aki csak rólam beszél. Már az idegeimre megy a féltékenykedésével. Nincs jó hatással rá ez a város. A farkasok és maga a tudat, hogy milyen boldog voltam ezen a helyen rosszul érinti, és nehezen kezeli a helyzetet.

Lehet, hogy velem van a baj, de engem egyáltalán nem idegesít, hogy mit beszélnek róla az emberek. Egyáltalán nem érzem azt a mérhetetlen féltékenységet, amit mondjuk a testvéreim, ha máshogy néznek a párjaikra az emberek. Nem érzek akkor féltékenységet, mint mikor Bella apját hallottam beszélni Mike Newtonról és arról, hogy milyen jól összeillenének. Már megint nála kötök ki. Miért nem tudlak elengedni Bella? Miért?- kérdeztem magamtól, de ekkor elértük a menza ajtaját.

Mikor beléptünk mindenki minket nézett, de mi folytattuk az utunkat. Megvettük az ebédünket - amit úgysem eszünk meg, kivéve Lorit- és leültünk egy szabad asztalhoz.

-Szerinted jól van, vagy megint a gondolataiba süllyedt?- hallottam meg egy lány hangját, attól az asztaltól, ami a legmesszebb volt tőlünk. Arra fordítottam a fejem, amerről a hangot hallottam és megláttam három lányt. Közülük az egyik minket bámult, de nem úgy, ahogy azt megszokhattuk az emberektől. Nem csodálattal, hanem inkább úgy, mintha felismert volna minket.

-  Jól vagyok, de Liz-t hagyd. Tudod kik ők?- intett a fejével az egyik lány. Szóval Liz-nek hívják azt a lányt, aki minket néz. És ha jól látom ikertestvérek. A harmadik pedig vagy, rokonuk vagy ismerősük lehet.

- Igen. Az új diákok. –szólalt meg a harmadik, aki egy kicsit hasonlított az ikerpárra.

-Nem…- nagyon figyeltem a következő szavaira, de nem hallottam. Mintha tudná, hogy kiváló a hallásuk és azt szeretné, hogy mi se halljuk, mit beszélnek.

- Szerelmem jól vagy?- kérdezte Diana a kezemet szorongatva.

Nem válaszoltam, csak tovább néztem a három lányt. Volt bennük valami különös csak azt nem tudom, hogy mi.

-Az a lány, akinek az előbb nem hallottam, a mondata végét, egyenesen ránk nézett. Helyesbítek. Egyenesen az én szemembe nézett. De amit ott láttam értetlenséggel töltött el. A szemében nem láttam mást, mint undort, megvetést és temérdek gyűlöletet. De hát miért gyűlölne, mikor nem is ismer? Akármennyire is próbáltam, nem tudtam elfordítani a fejem.

Megpróbáltam olvasni a gondolataiban, hátha könnyebben megértem a viselkedését, de se kép se hang. Olyan csönd veszi körül, mint Bellát. Mivel nála nem értem el semmi, a mellette ülő két lányra koncentráltam, de ott sem hallottam semmit. Egyik lány gondolatait sem tudtam olvasni. Mi van velem? Először Bellánál fuccsol be a képességem, most meg ennél a három lánynál.

- Hé, Nessie!- fordította maga felé a Liz nevű lány a testvérét. Milyen furcsa becenevek. A liz az még az Elizabeth vagy akár az Eliza becézése is lehet, de a Nessie. Vajon milyen nevet takarhat?

- Mondd- szólt kissé durván. Még engem is kirázott a hideg ettől a hangtónustól. De ahogy észrevettem a két lány csak meglepődött.

- Hé, azért ne harapd le a húgod fejét. Tudom, hogy most zaklatott vagy, de ne rajta vezesd le. Inkább menjünk el…- magyarázott a harmadik, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a Nessie nevű lány közbevágott.

- Ne, ne mondj semmit és sajnálom Liz. Nem akartam durva lenni, de egy perccel sem bírok tovább itt maradni. Kérlek, menjünk.

Azzal felállt és kiment az ebédlőből. A másik kettő pedig szorosan a nyomában volt. Olyanok voltak mind a hárman, mint a királynők. Csak most figyeltem meg őket jobban. Az a lány, amelyiknek nem tudtam meg a nevét, szőke volt, kissé alacsony, kislányos arccal. De nagyon szép volt. Az ikerpár pedig egyszerűen lenyűgözött. A mozdulataik is teljesen egyformák voltak. A hajuk az egyiknek sötétbarna, a másiknak világos, de mind a kettőnek a derekáig ért. A Liz nevű lánynak smaragdzöld szeme volt, míg Nessie-nek csokibarna. Ugyanolyan szemei vannak, mint az én Bellámnak.

Mind a három mozgása elegáns és könnyed, akár a vámpíroknak. És minden diák szeme csak rajtuk volt. Jobban megbámulták őket, mint minket, amikor beléptünk.

De kik lehetnek ezek a lányok? Amint tisztán tudtam gondolkodni, kiszakítottam a kezem Diana kezei közül és nem foglalkozva a többiekkel a parkolóba rohantam a három lány után.

U.I:Remélem ehhez a fejihez kicsit több komit kapok,de köszönöm  F. Mágus-nak,hogy vetted a fáradtságot és leírtad a véleményed.
Puszi:Rosalice