16.fejezet

Sziasztok! 

Mivel tegnap és azelőtt volt egy kis plusz szabadidőm, ezért úgy gondoltam előrébb hozom a frisset. Remélem ez is tetszeni fog. Jó olvasást.

Puszi: Rosalice.

                                                   (Edward szemszöge)

A szobánkban ültem és Lorena valamint Rose szavain gondolkodtam, mikor meghallottam apám hangját a fejemben. Ezzel egy időben két farkas hangja is befurakodott elmémbe.

-Minek jönnek ide ezek a farkasok. Semmi keresni valójuk a területünkön. –hallottam meg Rose hangját. Lementem a nappaliba és onnan a többiekkel együtt kimentünk a ház elé. Ott vártuk, hogy megérkezzenek. Ám amint kiléptek az erdőből rettenetes látvány fogadott. A feleségem apám karjaiban, félelmetesen nézett ki. Mögöttük két hatalmas farkas kullogott.

Apám megfordult és bólintott, majd a két farkas eltűnt arra, amerről jöttek. Carlisle pedig emberi tempóban jött felénk.

- Mégis mi történt? Melyik támadta meg?- kérdeztem, mikor már a nappaliban voltunk. Diana szörnyen festett. A karján egy harapás nyom volt, a haja szanaszét állt, a ruhája szakadt volt, és ahogy apám megvizsgálta, rájöttünk, hogy a válla is kiugrott a helyéről.

- Nem tudom, mi történt. Én is akkor értem oda, mikor a farkasok. Nem tudom miért, de Bella és Diana összeverekedett. Alig tudtuk szét szedni őket. És hát, mint látjátok Diana húzta a rövidebbet. Ahogy abban a pillanatban meg tudtam állapítani, Bellának semmi baja nem lett.

Nem tudom elhinni. Bella tette ezt a feleségemmel? Az én Bellám? Nem, az nem lehet. Bella képtelen lenne bárkit is bántani. De vajon mi oka lehetett. Miért bántotta a feleségemet. Miért akarta megölni?

- Diana, mi történt? Miért verekedtetek össze?- kérdeztem feleségemtől. Lorena mellette ült és a kezét fogta.

- Meg akart ölni. Én csak beszélni akartam vele. Még Carlisle is bent volt a kórteremben, mikor kihívtam. Én csak beszélni akartam vele négy szem közt. Elmentünk sétálni és megkértem, hogy ne akarja tönkre tenni a családomat. Arra is kértem, engedje meg, hogy láthasd a lányokat és ne akarja ellened fordítani őket. Aztán nekem ugrott. Nem tudom miért és még időm sem volt védekezni.

- Látod apa, ezt mondtam neked. Mi lett volna, ha nagyapa nem érkezik időben? Lehet, hogy anya már nem élne. Miért nem fogod fel, hogy veszélyesek?- kérdezte lányom.

- Bella nem ilyen. Biztos mondtál neki valamit, ami kiváltotta ezt nála. Nem lehet, hogy csak úgy ok nélkül támadjon rád.

- Alice-nak igaza van. Bella nem támadna meg senkit ok nélkül. Biztos, hogy te vagy a bűnös- kezdte Rosalie is.

- Elég legyen. Látjátok, hogy mit tett. Nem érdekelnek az okok. Nem is akarom tudni, miért tette. Megtette és kész. Diana csak a családját védte és nekem akart jót.- azzal kirohantam az ajtón és egyenesen a swan ház felé mentem. Most nem érdekelt a szerződés, hiszen Bella is megszegte. Megtámadta a családunk egyik tagját. Nem tudom miért változott meg ennyire. Soha nem lett volna képes bántani senkit, de Lorenának most igaza van. Meg kell védenem a feleségem, mert ez a dolgom. Még akkor is, ha Bellával szemben. Ha vele kell összevesznem, akkor is muszáj megvédenem. Hiszen most is miattam sérült meg. Csak annyit akart, hogy közelebb kerülhessek a lányaimhoz, és ahogy láttam a fejében szeretett volna barátságot kötni Bellával, annak ellenére is, hogy tudja, én mindig is Bellát szerettem.

Ahogy a ház elé értem láttam, hogy Bella éppen bezárja az ajtót. Mivel nem látott senki, vámpírsebességgel rohantam mögé. Megragadtam a karját és magam felé fordítottam.

- Mégis hogy merészelted?- kérdeztem sziszegve.

- Látom eljutott hozzád a hír. Talán ezt beszéljük meg odabent- mondta, majd kinyitotta az ajtót. Bementem utána és becsuktam az ajtót.

- Miért bántottad a feleségemet?- kérdeztem dühösen.

- Ő kezdte. Ha nem sérteget, akkor én nem veszítem el a fejem. Nem szoktam ok nélkül támadni. Sőt ez volt az első alkalom, hogy megtámadtam valakit.

- Szóval bevallod? Mégis csak te kezdted. Mégis hogy képzelted te ezt?- ragadtam meg a karját. –Miért kellett így reagálnod, mikor Diana csak kedves akart lenni hozzád?

- Még hogy kedves. Bocsáss meg kérlek, amiért nem tudtam, hogy a feleséged azzal mutatja ki a kedvességét, hogy sérteget valakit. Eressz el- kiáltotta, de nem érdekelt. –Ő jött hozzám, nem én kerestem. Viszont nem fogom hagyni, hogy minden félét a fejemhez vágjon. Engedj el Edward Cullen, ez fáj- egyre hangosabban beszélt. –Nem hallod? Eressz.

- Menj és vigasztald meg a kis feleségedet. Ki tudja miket hazudott össze neked.

- Diana nem hazudna nekem. Ő mindig igazat mond.

- Azt akarod mondani, hogy én hazudok?

- Valaki nem mond igazat. Miért tetted? Csak nem féltékenységből?

- Na, ebből elég. Ma már végig hallgattam egy sértés özönt, de tőled nem fogom elviselni. Takarodj a házamból most rögtön. Soha többet nem vagyok rád kíváncsi Edward. Szerettelek, egészen eddig a percig. Most viszont gyűlöllek. És ha még valaha találkozni akarsz, a lányaiddal most rögtön eltűnsz a szemem elől és nem keresel soha többet. Felejtsd el, hogy a világon vagyok.  Gyűlöllek, utállak és megvetlek. Takarodj innen most azonnal te aljas féreg. Kifelé- ordította. Már annyira kiabált, hogy félő volt összedől a ház.

Mielőtt kiléptem volna a házból, még visszafordultam és mélyen a szemébe nézve mondtam ki az utolsó mondatot. –Csalódtam benned Bella- majd egyenesen hazafutottam. Amint beléptem a nappali, azonnal ki is repültem. Egy hatalmas pofont kaptam és egy fának dőlve álltam meg.

- Idióta vadbarom. Te hülye állat. Nem vagy normális. Ki nem állak. Csak vedd tudomásul. Mostantól nem vagy a bátyám egészen addig, amíg nem hozol helyre mindent. Nem fogok hozzád szólni, levegőnek nézlek. Majd akkor tárgyalunk, ha észhez tértél- állt meg előttem Alice és miután elhallgatott, bement a házba.

- Mégis mi a francot műveltél, amiért így kiakadt?- kérdezte Rose.

- Elmentem Bellához, és számon kértem rajta a tettét. De csak annyit értem el, hogy kidobott és a lányaimmal fenyegetett.

- Hát elképesztő. Gondolj már bele, mennyire igazságtalan vagy. Így teljesen elvágtad magad és örülhetünk, ha Bella ezek után nem viszi el a lányokat innen. Alice mindent elmondott, ami nekem eszembe jutott. Csak annyit tennék hozzá, hogy gondolkodj el azon, ki mond igazat. És tudd, hogy én sem beszélek veled. Egy tökkel ütött idióta vagy. Remélem elég lesz neked a drága feleséged és a pici lányod társasága - azzal nővérem is eltűnt.

Gratula Edward, sikeresen magadra haragítottad a többieket.

- Edward, mégis miért bántottad Bellát? Legalább meghallgattad az ő verzióját? – kérdezte anya.

- Nem. Nem hallgattam meg, egyszerűen csak számon kértem rajta, hogy mit és miért tette. És miután észhez tértem, rájöttem, hogy hülyeséget csináltam, de addigra már megtörtént. Kiabált velem, kidobott és azt mondta, ha még látni akarom a lányokat, ne keressem és felejtsem el, hogy a világon van- temettem a kezembe az arcomat.

- Én nem fogom azt mondani, amit a testvéreid. Tudod, hogy amit tettél az nem volt helyes, de bízom benne, hogy helyre hozod.

- Merre van a feleségem?- tereltem a témát. Nem akartam most erről beszélni.

- Fent van a szobátokban Lorenával- mondta anya és a konyhába ment. Én felmentem az emeletre egyenesen a szobánkba.

(Alice szemszöge)

Ezt nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire… ennyire ááá nincsenek szavak rá, mekkora bunkó a bátyám. Egy idióta balfék. Végre adódik egy lehetőség, hogy kibékülhessen Bellával és erre mit csinál? Szépen elbaltázza. Biztos vagyok benne, hogy Diana valamivel kiprovokálta, hogy Bella megtámadja, barátnőm pedig szépen belesétált a csapdába. De miért nem láttam én ezt előre? Miért nem láttam, hogy mire készül Diana? Akkor szólhattam volna Edwardnak és most nem lennének ilyen gondok. Most, hogy Nessie felébredt végre beszéltünk Bellával és bár fájt, amiket mondott, teljesen igaza van. Én lennék a legboldogabb vámpír a világon, ha Edward végre elhagyná Dianát és Bella hajlandó lenne visszafogadni minket az életébe.

- Jól van. Én ezt már nem bírom- szaladt ki a szobából szerelmem. Tudom, hogy az érzelmeim kikészítik és jobb neki, ha most egyedül van. Viszont én nem maradtam egyedül, mert, ahogy Jazz kiment, Rose dugta be a fejét.

- Szabad?- kérdezte.

- Persze. Gyere csak- erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Most mit tegyünk?- kérdezte, pár percnyi csend után.

- Nem tudom. Bellát és a lányokat egyáltalán nem látom és félek, azaz idióta Edward mindent elrontott. Hogy lehet ekkora barom?

- Nem tudom. Azt megértem, hogy védi a feleségét, de pont azzal a nővel szemben, akit mindennél jobban szeret? Teljesen elront mindent.

Na, jó, az állam most a padlón koppant. Rosalie, a mindig kőszívű nővérem most tényleg azt mondta, amit hallottam?

- Ne nézz így rám. Tudod jól, hogy ki nem állom Dianát. Csakis azért vagyok hajlandó elviselni őt itt, mert Lorena anyja.

- Igen, de nem gondoltam volna, hogy majd pont Bella mellé állsz.

- Bella megérdemli, hogy kiálljak mellette. Ő küzdött azért, hogy ne utáljam és bár későn, de rájöttem, hogy csak irigyeltem. Viszont mikor láttam romba dőlni a családomat, megbántam a viselkedésemet. Rájöttem, hogy bután viselkedtem és hiába van velünk Diana és Lorena, nem ugyan olyan a családunk, mint annak idején. Végül beláttam, hogy Edward Bella mellet lehet igazán boldog. És ha tehetek valamit azért, hogy minden olyan legyen, mint régen, akkor gondolkodás nélkül megteszem- magyarázott nővérem.

- Hú, te aztán nagyon megváltoztál. Nem is ismerek rád. De határozottan tetszik ez a Rosalie- öleltem át.

- Akkor ketten helyrehozzuk, amit azaz idióta elrontott- mosolygott rám.

- És mit szeretnél csinálni? Ugyanis nem tudom, mit tehetnénk. Most nem hagyatkozhatunk a látomásaimra, mert nem látom Bellát és a lányokat.

- Mondjuk, kezdhetnénk azzal, hogy beszélünk Bellával és a lányokkal.

- Nem tudom. Az a gond, hogy Bella rettenetesen mérges rám, amiért annak idején csak így elhagytuk egy szó nélkül. És még csak el sem köszöntem tőle- szomorodtam el.

- Az igaz…- gondolkodott nővérem. –És mi lenne, ha csak én beszélnék vele?

- Egy próbát megér. Nem veszíthetünk vele semmit. Viszont várd meg a holnapot, mert szerintem most még nagyon is dühös Edwardra. Meg kell várnunk, hogy lenyugodjon,

- Akkor holnap bemegyek a kórházba.

"A szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. A szerelem felszabadítja a lelket, de néha egyúttal meg is fojtja. Én egy kötélen próbáltam egyensúlyozni a kettő között, nagyjából egy elefánt kecsességével. A fejem a gyűlölet felé húzott, a szívem a szerelem felé. Ingatag út volt, és néha el is estem. Olykor elég sokáig tartott, mire újra fel tudtam állni, de soha nem túl sokáig.”

(Bella szemszöge)

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Miért bánt folyton? Miért? Istenem, mit ártottam én neki? Nem tettem semmi rosszat ellene és mégis ezt kapom. Nem érdekel. Ettől a naptól fogva levegőnek nézem Edward Cullent. Számomra ő meghalt és magával vitte a szerelmemet is. Soha többet nem fogok miatta bánkódni. Elegem van a folytonos megalázásából. Nem fogom eltűrni se tőle se a családja többi tagjától. Már nem vagyok az a törékeny kis ember, aki annak idején voltam. Megerősödtem és képes vagyok megvédeni magam akárkivel szemben. És ha nem hajlandó békén hagyni, bármennyire is szeretnék itt maradni, el fogom hagyni Forksot. Ha pedig tovább hergel, még a lányokat is magammal viszem.

-Anya, mi a gond? Ne mond azt, hogy semmi, mert látom rajtad- fogta meg a kezem Nessie. Tudtam, hogy próbál a gondolataimban olvasni. Ilyenkor olyan, mint az apja. Edward is mindig próbálkozott, pedig jól tudta, hogy nem lát a fejembe.

- Edward- sóhajtottam.

- Mit csinált már megint az a marha?- kérdezte Ness, mire csúnyán néztem rá. –Jó, nem szóltam egy szót sem.

- Nyílván tudsz az erdőben történtekről, de azt nem tudjátok, miért is fajultak el ennyire a dolgok.

- Igen, Liz említette, hogy összeverekedtetek és jól helyben hagytad azt a nőt.

- Sértegetett. Olyanokat mondott, amikhez semmi köze és azt állította, hogy hazudok. Azt mondta, hogy rá akarom venni Edwardot arra, hogy gondoskodjon rólatok és hogy nem is ő az apátok. Persze előhozakodott a régi időkkel, hogy mennyi mindent meséltek neki a többiek rólam és szánalmasan viselkedem. Burkoltan azt vágta a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok és figyelmeztetett, hogy hagyjam békén a tökéletes családját.

- Ehhez aztán már pofa kell. Nem csodálkozom, hogy nekimentél.

- És apa mit tett, amivel felidegesített? Egyáltalán mikor találkoztatok?- kérdezte Liz.

- Nath-tal elmentünk vadászni, aztán hazamentem átöltözni és éppen mikor zártam volna be az ajtót, akkor kapta el a csuklómat. Bementünk a házba és kérdőre vont, miért mentem neki a feleségének. Mellesleg hazugnak nevezett. Én pedig kidobtam a házból. De itt vége van a szenvedésnek. Megfogadtam, hogy ha a közelembe jön, elhagyom Forksot.

- Mi pedig megyünk veled- nézett húgára Nessie.

- Persze. Tudjátok jól, mennyire szeretném megismerni őket jobban, de téged soha nem hagynálak magadra. Azt pedig nem fogom megengedni, hogy bántsanak téged. Edwardnak sem, még akkor sem, ha ő az apám.

- Köszönöm lányok, de nem akarom, hogy szenvedjetek. Tudjátok, hogy nem szólok bele a döntéseitekbe. Ha meg akarjátok ismerni őket, nyugodtan. De ha ti is szenvedni fogtok miattuk, azt soha nem bocsátom meg a Cullen klánnak- mondtam. A lányok nem szóltak egy szót sem. A délután további részében mindenféléről beszélgettünk, jókat nevettünk, aztán az éjszaka közepén a lányok elaludtak. Mivel nem volt kedvem hazamenni és a lányokat sem akartam magukra hagyni, ezért az éjszakát a kórházban töltöttem, mint két hónapja majdnem minden éjjel.

Másnap reggel Carlisle bejött megvizsgálni Nessie-t. Három nap múlva haza is jöhet.

-Carlisle, beszélhetnénk? –kérdeztem csöndesen. Ő bólintott, majd átmentünk az irodájába.

- Miről lenne szó, Bella?

- Én szeretnék… szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi incidens miatt. Sajnálom, hogy bántottam a lányodat. Ígérem, nem fordul elő többet- azért Carlisle nem tehet arról, hogy ilyen hazug családja van. Őt és Esme-t nem akarom bántani.

- Nincs semmi gond Bella. Tegnap este a többiek elmondták, hogy mi történt. Bár ők is csak annyit tudnak, amennyit Diana elmesélt. De tudnod kell, hogy nem haragszom rád. Diana a lányom, de inkább nekem kellene bocsánatot kérnem. Hallottam Edward akciójáról és szégyellem magam.

- Igazán nem kell. Nem a te hibád. Ő csak a feleségét védte. Ez érthető bizonyos mértékig, de ő túlment minden határom. De nem akarok róla beszélni. Számomra ő meghalt és már a legkevésbé sem érdekel. Nem akarok róla többet hallani.  Viszont látom a szemeden, hogy valami nincs rendben.

- Csak aggódom. A családom két részre szakadt és félek, hogy meggondolod magad és elviszed innen az unokáimat. Nem akarjuk Esmével elveszíteni őket, most hogy tudjuk az igazat.

- Ne aggódj. Nem áll szándékomban elvinni innen a lányokat. Egész életükben itt éltek és nem akarom elszakítani őket a többiektől. A falka is itt van, Jake és a nővérem. Viszont azzal tisztában kell lenned, hogy ha Edward vagy valaki más még egyszer így viselkedik velem szemben, én elmegyek. És bár nem akarom őket elszakítani innen, az biztos, hogy a lányok is velem jönnek. Éppen tegnap este mondták, hogy nem hagynak egyedül elmenni.

Egyszerűen bármennyire is haragudtam Carlisle-ra vagy Esme-re, nem tudtam őket gyűlölni. Mindannak ellenére, amit velem tettek, én még mindig úgy gondolok rájuk, mint a szüleimre. És nem akarom, hogy szenvedjenek.

- Értem. Majd beszélek a többiekkel is. És Bella…- szólt utánam, mikor megfordulva kifelé indultam az irodájából. -… köszönöm.

Bólintottam és visszamentem a szobába a lányokhoz, ahol egy olyan személy tartózkodott bent, akire a legkevésbé sem számítottam.

(Diana szemszöge)

Nem hiszem el. Végre. Végre sikerült őket összeugrasztanom. El sem hiszem. Ezért megérte az a kis verekedés. Meg kell hagyni, elég erős az a nőszemély és nem szívesen akaszkodnék össze vele többször, de megérte. Nem hittem volna, hogy annyira együgyű, hogy elhiszi, amiket mondok. De nekem ez kifejezetten jó. Viszont ez után jönnek csak a bökkenők. Ahogy észrevettem, az a nő kifejezetten erős és nem csak fizikailag. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az a két fattyú is pont annyira erős, mint ő. És bár Edwardnak azt mondom, hogy nem látom a hasonlóságot, az mégis szemmel látható közte és a két fruska között. Valahogy rá kell vennem Edwardot, hogy szakadjon el attól a két lánytól, mert ha közelebb kerül hozzájuk, az veszélyes is lehet rám nézve. Ah, eszembe sem jutott, hogy ilyen akadályok merülhetnek fel. Eddig is elég nehéz volt eltitkolni előle a gondolataimat, de most úgy érzem, bármelyik pillanatban elbukhatok. Valahogy távol kell tartanom Edwardot a drága szerelmétől. Az lenne a legjobb, ha ők mennének el innen és nem nekünk elmennünk. Nem akarom, hogy Edward rájöjjön mindenre, mert akkor nekem végem. Az a gond, hogy a képességemmel nem tudom irányítani a gondolatait. Csak elrejteni tudom előlük az igazságot és elültetni a fejében olyan képeket, amilyeneket én akarok. És mindennek a tetejében a képességem annak a libának a közelében mit sem ér. Visszaveri a próbálkozásaimat és ez felettébb idegesítő.

- Anya, jól érzed magad?- hallottam meg lányom hangját.

- Persze, jól. Miért kérdezed?

- Mert már egy ideje szólongatlak. Apa hazaért és Alice meg Rosalie éppen most fordultak ellene. Ha jól hallom, épp most jön fel. Én visszamegyek a szobámba, magatokra hagylak benneteket. Majd még bejövök hozzád. Szeretlek anya- mondta, majd egy mosollyal az arcán az ajtó felé ment, ahol ott állt Edward. Adott neki egy puszit, majd tovább ment. Ed leült mellém és nagyon gondterhelt arccal nézett rám. Sejtem, hogy valami olyan történt, ami nem tetszik neki. Kissé feljebb tornáztam magam az ágyon és az arcát magam felé fordítottam.

- Mi a baj, szerelmem?

- Semmi. Nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Inkább mondd, hogy érzed magad!

- A vállam kicsit még fáj, de amúgy egyre jobban. Carlisle azt mondta, pár nap alatt helyre jövök. Csak el kell mennem vadászni. De látom rajtad, hogy van valami gond. Kérlek, mond el. A feleséged vagyok és mindent megoszthatsz velem.

- Alice és Rose nem szólnak hozzám, azért, mert elmentem Bellához és megkérdeztem tőle, mi oka volt rá, hogy rád támadjon.

- Köszönöm, szerelmem. Jól esik, hogy mellettem állsz. Nem értem, miért reagált ennyire hevesen. Én felajánlottam neki, hogy legyünk barátok és megmondtam, hogy nem zavar, hogy van két lányod tőle. Megkértem, hogy engedje meg neked, hogy közelebb kerülj a lányokhoz és ne akarjon elszakítani tőlük. Meg annyit kértem tőle, hogy ne akarja szétválasztani a családomat. Szerintem ebben nem volt semmi bántó, de egyik pillanatról a másikra nekem támadt. Ha nem jön Carlisle és azok a farkasok, lehet, hogy még meg is ölt volna- öleltem át közben pedig olyan képeket mutattam neki, amik igazolhatják a mondandómat.

- Nincs mit megköszönnöd. Éppen ellenkezőleg. Én köszönöm, hogy megpróbáltál közelebb kerülni Bellához, pedig tudom, hogy mennyire fájhat neked ez az egész. És azért is köszönettel tartozom, hogy megpróbáltad meggyőzni a lányokról. Nem tudom, mi ütött belé, soha nem viselkedett így, legalábbis régebben nem. Sajnálom, hogy miattam sérültél meg- ölelt szorosan a karjaiba. Egy darabig így ültünk és meg sem szólaltunk. Majd elengedtük egymást és az éjszaka további részében nem beszélgettünk arról a nőről.