Prológus

(Bella szemszöge)

Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad.

Elment. Elhagyott egy szó nélkül és nem érdekelte mi lesz velem. Nem tudom, miért büntet engem az isten ennyire. Először elhagy az első és egyetlen szerelmem és még a szüleim is meghaltak.

Már csak  Nathalie és Jacob maradtak nekem. Meg persze a két lányom. Két gyönyörű és csodás gyermek, akik az életet jelentik számomra. Csakis miattuk nem omlottam össze, amikor Edward elhagyott. És ha elveszíteném őket abba belehalnék.

Ez alatt a 40 év alatt sok minden megváltozott, de főleg én. Már nem vagyok az a törékeny és gyámoltalan kislány, akit bárki eltaposhat vagy megalázhat. Megerősödtem és a szeretteimért bármire képes vagyok.

Nathalie és Jacob összeházasodtak és boldogan élnek. Nath is vámpír, de ez Jake-t egyáltalán nem érdekli. Nagyon boldogok és csak ez számít.

Jacob. Az én napom. Mindig is tudtam, hogy rá bármikor és bármiben számíthatok. Most pedig, hogy találkozott a testvéremmel, ő sem érez irántam többet mint egyszerű barátság.

Neki köszönhetem az életemet. Ha ő nem száll szembe a falkával és nem keres egy nomádot, hogy változtasson át, akkor én már nem élnék. E mellet még Nath és Jacob segítettek felnevelni a lányokat.

Renesmee és Elizabeth csakis miattuk mondhatok köszönetet Edward Cullen-nek.

 Mindig is apjukként tekintettek Jacobra, pedig tudják, hogy nem az. De Jake képes megadni nekik azt a szeretetet, amit csak egy apa adhat. Úgy szereti őket mintha a sajátjai lennének és ezt Nath sem ellenzi. Mivel nekik nem született gyermekük, így testvérem is úgy szereti őket, mint Jake. Ezért pedig rettentő hálás vagyok nekik. És azt is tudom, ha velem történne valami rájuk nyugodt szívvel bízhatnám a lányokat.

Elizabeth, olyan lány, akit gyorsan meg lehet bántani, de nagyon nehéz kiengesztelni. A természete nagyon hasonlít Esme-ére. Mindenkit szeret és képtelen lenne megbántani másokat. Szereti békésen elintézni a dolgokat és imád vásárolni. Ő is olyan duracell nyuszi, mint Alice. Állandóan pörög és vidám.

Renesmee. Igazából Nessie az érettebb és a felelősség teljesebb. Mindig mindenkinek az érdekeit a sajátja elé helyezi. A természete teljesen olyan, mint az Edwardé és az enyém. Önmarcangoló típus és mindenért magát hibáztatja. Ugyanakkor a családjáért mindent megtesz.

Nessie és Liz a világ legösszetartóbb testvérpárja. És bár rengeteget veszekednek, attól még imádják egymást.

Mindent elmondtunk nekik a Cullen családról és a velük való kapcsolatomról. Szeretnék őket megismerni, főleg Liz. Nagyon kíváncsi, de azt mondja,nem tudná őket szeretni, a miatt, amit velem tettek.

Nessie pedig… bár nem szeretném, ő mégis még is utálja őket. Főleg az apját. És bár fáj ezt hallani, nem tudok ellene mit tenni. A lányok önálló döntéseket hoznak, és nem szabhatom meg nekik, mit érezzenek vagy mit ne.

(Edward szemszöge)

40 év hosszú idő. A hiánya még ennyi idő után is elviselhetetlen. Bár a felejtésre képtelen vagyok és nem is akarok elfelejteni egy percet sem a vele eltöltött időből, mégis sikerült tovább lépnem. A halála rettenetesen fájt. Bella volt életem egyetlen szerelme és ez most sincs másként, mégis van egy feleségem és egy lányom. Egészen addig fogalmam sem volt arról, hogy lehet egy vámpírnak gyereke, amíg meg nem ismertem Diana-t. Bella halál után teljesen kifordultam magamból és már egyáltalán nem az vagyok, aki Bella halála előtt. Meghalt és magával vitte azt az Edward-ot akit ő és mindenki más ismert.

Diana egy ártatlan áldozata volt a fájdalmamnak és lefeküdtem vele. Egyetlen egy botlás volt és már el is vettem tőle a jogot, hogy normális emberi élete legyen. Így hát remélve, hogy Bella onnan fentről megbocsát, feleségül vettem és vámpírrá változtattam. Nem akartam, hogy a lányom elveszítse az anyját.

Diana rendkívül boldog mellettem és én is próbálok nem mindig Bellára gondolni. Mindent elmeséltünk neki a családunkról beleértve Bellát és a köztünk lévő kapcsolatot.

A lányom a Lorena nevet kapta. Egy gyönyörű nő lett belőle az évek során. Az édesanyjára hasonlít leginkább. Tőlem csak a vámpír tulajdonságokat örökölte.

A családom bár egyben van, mégis olyan mintha mérföldekre lennénk egymástól. Anya és apa szeretik az unokájukat, de Dianát nem igazán kedvelik. Még Esme sem néz rá olyan szemmel, mint Bellára vagy akármelyik lányára.

Rose bár barátnőjeként tekint rá, de soha nem fogadta el családtagként. Csak beletörődött. Emmett nem igazán rajong az új sógornőjéért és Jasper is Emmett véleményén van. Alice pedig egyenesen utálja . És ami a legrosszabb, hogy nem csak őt hanem Lorena-t is. Nem tudom a viselkedésének az okát, és azaz érzésem, hogy soha nem is fogom megtudni. Ugyanis mióta Bellát elhagytam, Alice egy szót sem szól hozzám és levegőnek néz. Ez megy már 40 éve. Nem támogat semmiben és a lehető legtöbb dologban ellenem van.

Be kell vallanom, hogy hiányzik az én mindig pörgős és életvidám húgom. Hiányzik, hogy kiabáljon velem a ruhák miatt és kiskutya szemekkel kérjen, hogy menjek el vele vásárolni.

Bár a többiek nem mutatják ki csak Alice, én mégis tudom, hogy Bella hiány és elvesztése kiszakított belőlük egy darabot.

Diana miatt mindenki elrejti a valódi érzéseit és próbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Nekem pedig az a dolgom, hogy mellette legyek az örökkévalóságon keresztül még akkor is, ha fele annyira sem szeretem, mint Bellát. Mert az én hibámból lett vámpír, és mert neki köszönhetem, hogy van egy lányom, holott már akkor lemondtam a gyerek gondolatról, amikor vámpírrá változtam.

Jaj, édes Bellám, bocsáss meg nekem és kérlek, segíts meglágyítani a húgomat. Segíts odafentről, mert te nem lehetsz máshol csakis a mennyben. Egy angyal voltál és én tönkretettem az életed. Bár nem érdemlem meg, én az örökkévalóságig könyörögni fogok a bocsánatodért.

(Alice szemszöge)

Ahhoz, hogy megtartsunk valamit, nem kell erősen szorítanunk, bátran nyisd szét a tenyered, és engedd el, amit addig abban őriztél, mert idővel, ami fontos, visszatér hozzád.

Fáj. Rettenetesen fáj a hiánya. Nem tudok és nem is akarok szabadulni az emlékétől. Az én drága és egyetlen igaz barátnőm emléke még 40 év elteltével is elevenen él bennem.

Ő volt az egyetlen, akit a bátyám mellett el tudtam fogadni és ő volt az utolsó, akit igazán családtagnak tekintettem. De Edward elhagyta. Úgy döntött, elhagyja, mert egy véletlen baleset folyamán Jasper rátámadta és Edward észrevette Bellán a kék és lila foltokat.

Túlreagálta az egészet és aztán csak szenvedett és a döntése kihatott az egész családra. Mindenki az egész család szenved, mert a bátyám egy idióta vadbarom.

Óh… és az nem volt még elég neki, hogy elhagyta Bellát. Nem neki még egy új nőt is ide kellett hoznia. Egy nőt és azt a fattyú lányát. Igen. Ki nem álom Dianát és Lorena-t sem. Egyenesen gyűlölöm őket.

 

„Érezted már azt, hogy valamit meg kell tenned? Hogy hajt egy láthatatlan erő és te nem tehetsz mást, szolgálod azt? Érezted már azt, hogy valamit muszáj volt megtenned… és mégsem tetted meg?

Én pontosan ugyan ezt éreztem 40 évvel ezelőtt. Hogy nem szabad engednem Edward őrült ötletének, de mégis hallgattam rá, amikor azt mondta, Bellának jobb lesz nélkülünk. És ezt éreztem egészen addig, amíg el nem veszítettük örökre. Minden egyes nap a jövőjét néztem és látva a szenvedését vissza akartam menni. Akartam, de nem lehetett. Mindenki tudta, hogy igazam van, mégsem tettek semmit Edward idióta döntése ellen. De nem vádolhatom őket, mert én sem tettem semmit.

Most pedig odáig jutottunk, hogy itt van a nyakunkon ez a két nőszemély, én pedig nem beszélek a bátyámmal. Megfogadtam még mikor Bella élt, hogy nem szólok Edward-hoz egészen addig, amíg észhez nem tér. Ez pedig 40 év alatt nem történt meg. Szóval egész pontosan 40 hosszú éve egy árva szót sem szóltam a kedvenc bátyámhoz. A többiekkel úgy ahogy, nagyritkán váltok pár szót, de az sem sok. Egyszerűen nem tudok újra ugyanaz a lány lenni, aki voltam.

De most döntöttem. Jasperrel elutazunk valahova csak kettesben, és ha visszajöttem, megkeserítem a „sógornőm” életét. Annyira amennyire csak lehet.