Múltból a jelenbe... -3.fejezet

(Kris szemszöge)

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Tegnap suli után megbeszéltük Lizzy-vel és Nikki-vel, hogy ma együtt megyünk suliba. Csak hogy mindenkinek világos legyen, hogy Lizzy hozzánk tartozik. Remélem, Meredith nem megy túl messzire és nem lesz szükség arra, hogy kitálaljak a szüleiről. Ugyanis őket nem akarom büntetni, de ha Meredith nem áll le, kénytelen leszek komolyan megfontolni, hogy megvonom a segítségemet tőlük. Lizzy sokat szenvedett az életben és Meredith sem bánik vele kesztyűs kézzel. De majd én vigyázok rá. Lizzy kedves és nagylelkű lány, kicsit sem hasonlít a testvérére.

Lesiettem a nappaliba, de nem volt ott senki. Átmentem az étkezőbe, ahol ott volt Ash és Nikki.

-Sziasztok-adtam mind a kettejüknek egy-egy puszit.

- Jó reggelt Bella.

- Többiek? –kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz. Persze dadus azonnal mellettem termett, mint általában. Hozta a reggelimet és egy puszit is hozzá.

- Apa korán bement a céghez és azt kérte suli után menj be te is. Anya pedig az árvaházban van.

- Okés. Nikki, jó korán keltél. Megvárhattál volna otthon is. Tudod, hogy érted megyünk.

- Tudom, de a nővérem felajánlotta, hogy elhoz hozzátok, mert erre van dolga. Én pedig elfogadtam. Így veletek reggelizem.

- Örülök neki- mosolyogtam rá.

- Miről beszéltél tegnap Robbal?

- Mikor?-kérdeztem, utána pedig nagyot kortyoltam a kávémból és enni kezdtem.

- Jaj Kris, miután kiosztottad Meredith-et. Oda akartunk menni hozzád, de túlságosan el voltál foglalva Robbal.

- Tessék?

- Olyan közel voltatok egymáshoz és izzott köztetek a levegő. Ne is tagadd, mert a saját szememmel láttam- villantotta felé ezer wattos mosolyát Ash, majd folytatta az evést.

- Az imádatod tárgya megint seggfejként viselkedett. Max. csak annyit láthattál, hogy majd felrobbanok az idegtől. Semmi többet, mert nem történt több.

- Mit mondott már megint? –sóhajtott fel Nikki.

- Burkoltan közölte, hogy egy ribanc vagyok, aki az ő ágyában még nem volt.

- Hogy lehet egy ennyire cuki pasi ennyire tapló- nyafogott Nikki.

- Befejezhetjük a Rob témát? Legalább reggelre. Nem szeretném kihányni a reggelimet. Oké?

- Ismerd el, hogy helyes pasi- vigyorgott tovább Ash.

- Úgy látom a reggelinek vége- felálltam az asztaltól és visszasiettem a szobámba. Felkaptam a telómat és megkerestem benne Lizzy nevét. Utána már hívtam is. A második csörgésre fel is vették a telefont, de nem az a személy, akire számítottam.

- Jó reggelt király kisasszony. Hogy aludt az éjjel?- szólt bele a telefonba Rob mézes mázos hangon, mire majdnem elröhögtem magam. De csak majdnem.

- Ha tudtam volna, hogy te veszed fel, akkor megkérek valakit, hogy telefonáljon.

- Ez fájt. Ennyire nem akarsz velem társalogni.

- Egyáltalán nem vagy vicces Rob. Megkérlek, hívd a telefonhoz a testvéredet, mert nem érek rá a hülyeségeidre.

- Most miért csinálod ezt cica…- majd elhallgatott. Női hangot hallottam a háttérben, majd valaki a nevemet suttogta, mire Lizzy erőteljes kiabálását lehetett újfent hallani.

- Robert Pattinson, add ide a telefont, mert nagyon megjárod. Rád uszítom a kis bánya rémet és nem szabadulsz meg tőle soha. Hallod, add a telefont.

Kuncogni kezdtem, majd morgolódást hallottam, végül Lizzy elégedett hangon szólt bele a telefonba, immáron valóban velem beszélt.

-Bocs Kris, ez a marha pont a szobámban volt, mikor hívtál. És jó szokásához híven most is önként vette fel. - Nincsen semmi baj. Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem elkészültél-e már? Nikki itt van nálunk, együtt indulunk érted.

- Persze, készen vagyok. De nem muszáj értem jönnötök. Majd megyek ezzel a tökfejjel.

- Dehogy is. Mindjárt megnézem a többieket és indulunk is. De várj meg, oké?

-Oké- letettem a telefont, felkaptam a táskám és visszamentem a többiekhez. A lányok már be is fejezték a reggelit és útra készen álltak az ajtó előtt. –Pont most beszéltem Lizzy-vel és már vár minket.

- Akkor mehetünk- Ashley majd kicsattant az örömtől. –Rob is velünk jön?

- Nem- kiáltottam rá, majd kitrappoltam az udvarra, ahol az autó már a ház előtt állt.

- Nyugi Kris, ne húzd fel magad- ütögette meg a vállam Nikki. –Tudod milyen Ash. Hiszen nálad senki nem ismeri jobban.

- De miért csinálja ezt velem? –ráztam a fejem. –Miért kínoz?

- Mert nem tudja pontosan, mit érzel Kris. Miért nem mondod meg neki? Sőt, miért nem vallod be magadnak is, hogy többet érzel Robert iránt, mint azt hiszed.

- Mégis mit? Szerinted hogyan érzek iránta? Komolyan Nikki, miért kínzol te is?

-  Oké. Akkor azt mondd meg nekem, miért utálod őt annyira, hogy hallani sem akarsz róla? Mit tett ellened?

- Nem elég, hogy állandóan utánam jár?
- Nem Kris. Ez nem elég indok arra, hogy utáld. Szerintem azért érzel így, mert tetszik neked, sőt, mélyebben érzel iránta, mint azt bemered vallani magadnak és így akarod leplezni. Félsz az érzéseidtől, ezért akarod eltaszítani magadtól, mert tudod jól milyen. Félsz, hogy összetörné a szívedet.

- Neked elment az eszed.

- Meglehet, de kétlem- azzal fogta magát és kilépett az ajtón. Utána mentem és megkerülve az autót beültem a volán mögé. Az én autóm és ma én vezetek.

- Bocs az előbbiért Kris- szólalt meg Ash 10 perc elteltével, miközben a Pattinson ház felé tartottunk. –Tudom, hogy nem szereted ezt a témát. És…

- Felejtsük el, oké? –a hangom kicsit paprikásabb lett, mint azt szerettem volna.

- De nem akarom, hogy haragudj rám. Légyszíves. Testvérek vagyunk, és nem szeretem, ha feszültség van köztünk.

- Én sem, de ne beszélj hülyeségeket- szóltam hozzá gyengédebben és megszorítottam az ölében nyugvó kezét, majd vissza a kormányra és újra az útra figyeltem.

- Ígérem, ezen túl hanyagolom a témát.

- Azt megköszönném. Elhiszem, hogy tetszik neked, de nem szeretném minden reggelemet azzal kezdeni, hogy téged hallgatlak mennyire helyes, bunkó stb… Ha akarsz tőle valamit, csak nyugodtan… de egyet kérek. Ne nekem áradozz róla…- nem akarom tudni, mit csinálnak ők ketten. Egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi.

Majd szétrobbanok így is, mikor szóba hozza… de vajon miért? Még én sem tudom, miért viselkedem vele úgy, ahogy. Jó, az biztos, hogy nem tetszik a viselkedése, de ahogy Nikki mondta ez nem elég indok az utálatra. De akkor miért? Miért vagyok ilyen vele?

- Kris, tovább hajtottál- ébresztett fel a gondolataimból Nikki, mire azonnal a fékbe tapostam.

- Hol jár az eszed Kristen?

- Jól van, na- visszatolattam a házhoz. Robert autója a ház előtt állt és ezen kívül egy másik nagyon ismerős autót pillantottam meg a ház mellett. Rob egyik haverjáé lehet. Szóval még itthon van és rajta kívül a csapat társai is bent vannak a házban. Azt hiszem én a kocsiban várok.

- Gyere, menjünk be- szálltak ki a lányok, de nekem nem akarózott.

- Menjtek… én megvárlak titeket itt.

- Ahogy szeretnéd- aztán elindultak az ajtó felé. Én addig kívülről vettem szemügyre a házat. Egy egyszerű családi ház volt, bár kívülről igazán barátságosnak tűnt.

A bejárati ajtó kinyílt, majd a lányok felém fordultak és kalimpálni kezdtek. Mélyet sóhajtottam és leállítottam a motort, kicsatoltam az övet és lassan kiszálltam a kocsiból. Magamra öltöttem a leg elbűvölőbb mosolyomat és megpróbáltam nem idegrohamot kapni, míg az ajtóhoz értem.

-Jó napot asszonyom- köszöntem az ajtóban álló nőnek, aki nagyjából egy idős lehet Ashley mamájával.

- Neked is Kristen. Kérlek, tegezz nyugodtan. Claire vagyok, Liz anyukája. Gyertek beljebb- tárta ki előttünk az ajtót és mi beléptünk a házba. Mint azt kintről megállapítottam, ez egy igazi családi ház. Nem úgy, mint azok a villák, amiket a szüleim vásároltak és ahol a nyaraimat tölteni szoktam. Ez a ház melegséget árasztott és egyből látszott rajta, hogy egy nagy boldog család lakik benne. Hirtelen minden haragom és izgalmam elmúlt, amit az ébredésem óta éreztem és helyét átvette a szomorúság. Vajon nekünk is ilyen házunk lenne, ha a szüleim még élnének? Vagy ugyan olyan üres lenne mint a legtöbb gazdag ház?

Persze a Greene ház is otthonos volt, főleg, hogy ott nőttem fel, az lett az otthonom, de bármennyire is akartam, nem találtam benne azt a békét, mint ebben a házban.

- Lányok- szaladt le a lépcsőn Lizzy.

- Kértek inni valamit? Reggeliztetek már? –kérdezte Claire, miközben a nappaliba terelt minket, ahol Kellan és Cameron és Jackson már ott ültek a kanapén. Muris volt a három nagydarab srácot egy kis kanapén szorongani.
Kicsit jobban körbenéztem a helységben. A kanapék narancssárga színben pompázott, ahogy a sötétítő függönyök is. Csodálatosan összeillett a sötétítő a hófehér függyönyökkel. A kis asztalka középen sötétbarna volt, ahogy a többi bútor is. A falak világos krém színűek voltak, a mennyezet pedig fehér. A lámpák pedig megintcsak nagyon tetszettek. Olyanok voltak, akár a futónövények. Kacskaringós. Rendesen hasonlított egy virághoz. Nagyon tetszett. És hogy még szebb és otthonosabb legyen, az ablakok előtt virágok voltak. Claire-nak nagyon jó ízlése van. Mert ezt nem rendezhette be más, csakis ő maga. 

- Sziasztok- köszöntek a srácok és mivel így illik, mi is visszaköszöntünk.

- Sziasztok. Köszönjük Claire, de már reggeliztünk- válaszoltam.

- Igen. De egy pohár vizet elfogadok- húzta az időt Nikki.

- Máris hozom- indult el gondolom a konyha felé, de előtte még elkiáltotta magát. –Rob, igyekezz már. A barátaid várnak.

- Megyek már- jött a bársonyos hang és én jobbnak láttam kilépni a nappali közepéről. Az ablak felé sétáltam és a kinti tájat tüntettem ki figyelmemmel.

- Mi a baj Kris? –lépett mellém Ash.

- Nincsen semmi- hangom a mondat végére elcsuklott. Igen, gyakran előfordul, hogy az érzéseim átveszik az irányítást a testem felett és ilyenkor nem tudok parancsolni magamnak.

- Jézusom, te mindjárt sírsz- kapta kezét a szája elé és úgy fordult, hogy háttal álljak a többieknek, de vele szemben legyek. –Mi történt? Ugye nem a reggeli miatt van?

- Nem. Mindjárt helyre jövök- mély levegőt vettem és sokat pislogtam, hogy eltüntessem a szememből a könnyeket, mielőtt kicsordulnának. –Csak… csak ez a ház…

- Igen. Ez csodálatos… -Ash teljesen félreértett. Azt hitte a ház szépsége miatt kezdek sírni, de nem így van. Ilyen miatt képtelen lennék sírni. Engem az hatott meg, hogy mennyi szeretet és törődés árad a falak közül. És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Claire, akinek idegen vagyunk, mégis megosztaná velünk, amije van. És hogy nem zavarja, hogy ennyien vagyunk ebben a kicsi… a miénkhez képest kicsi nappaliban.

- Igen- mosolyogtam rá. Most már jobban éreztem magam. Kezdtem visszanyerni az önuralmam a testem felett.

- De te nem a ház miatt hatódtál meg… -pedig azt hittem nem vette észre. De mégiscsak ő az egyik legjobb barátnőm. Bolondság volt tőlem azt hinni, hogy félreértett, mikor úgy ismer, mint a saját tenyerét.

- Nem- ráztam meg a fejem.

- Akkor?

- Köszönöm szépen Claire- hallottam meg Nikki hangját.

- Majd máskor elmondom- reméltem addigra elfelejti és nem kell magyarázkodnom a viselkedésem miatt.

- Ugyan, nincs mit- Claire csatlakozott hozzánk és végszóra Rob is megjelent.

- Sziasztok- pillantott ránk, majd a haverjaihoz lépett. –Bocs csak kerestem valamit.

- Ugyan. Rá se ránts- legyintett Kellan.

- Lizzy, készen vagy? Mehetünk? –most hálás voltam Ash-nek, hogy nem ellenem dolgozik.

- Persze.

- Nem velünk jösz Liz? –kérdezte Jackson kissé bánatosan. Szóval neki tetszik Liz.

- Nem. Ma a lányokkal megyek- vigyorodott el.  

- Na, akkor mehetnénk is- terelte a többieket Ash.

- Gyertek máskor is. Szívesen látunk titeket- szólt még utánunk, majd becsukódott mögöttünk az ajtó. Ash felnyitotta a csomagtartót Lizzy-nek, aki bepakolta a cuccait, majd beszálltak a kocsiba és már indítottam is. Komolyan nem értem magam. Mindenem megvan és én mégis többre vágyom. Utálom magam azért, amilyen vagyok. Miért nem tudok normális lenni.

- Kris, baj van?

- Nem. Semmi.

- Látom rajtad- hajolt előre Nikki, de megráztam a fejem és a visszapillantóból rámosolyogtam.

- Jól vagyok… Csak elgondolkoztam. Ennyi- Ash furcsán nézett rám, de legalább egyikük sem firtatta a dolgot. Amiért most külön hálás voltam nekik.

A suli parkolójában beálltam a szokásos helyünkre és újra magamra kaptam a minden rendben álarcomat, hogy senki ne vegyen észre semmit. Még csak az hiányozna. A végén gyengének hinnének. És itt, ebben az épületben senki nem fogja azt az oldalamat látni soha. Nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy lássa a fájdalmam.

-Ash…

- Már beszéltem a sofőrrel reggel. Értem jön és hazavisszük a lányokat is. Te pedig be tudsz menni apához az irodába.

- Imádom, amikor tudod, mit akarok.

- Én már csak ilyen vagyok- vigyorgott.

- De Lizzyt majd én hazaviszem, ne kelljen Pedro-nak kerülnie. Nikkiék háza pont útba esik nektek, én pedig az irodába menet hazadobom Liz-t. Oké?

- Ahogy gondolod- vont vállat.

- Nem szükséges. Hazamehetek a srácokkal is- vetette fel Liz, mire csúnyán néztem rá.

- Velünk jöttél, mi is fogunk hazavinni. Még sok mindent nem tudsz róluk, de idővel majd megérted és megszokod- veregette meg a vállát Nikki. –Hidd el, nincs értelme vitatkozni. Ha eldöntötték, az úgy is lesz. Én már megtanultam ennyi év alatt.
- Rendben- adta meg magát és végre elindulhattunk befelé az épületbe. Kivételesen ma nem ácsorogtak a parkolóban a cicababák. Talán Meredith alkotott valamit. Ki tudja. De őszintén nem is érdekelt. Sokkal inkább lefoglaltak a gondolataim és az érzéseim. Meg akartam érteni miért éreztem úgy magam a Pattinson házban, ahogy. Át kellett gondolnom azt, amit Nikki indulás előtt mondott és szembe kellett néznem az érzéseimmel. Csak így nyugodhatok meg, csak így űzhetem el a szívemből és a fejemből a nyugtalanságot. 

Pattinson ház

Nappali

Múltból a jelenbe...-2.fejezet

(Kristen szemszöge)

-Elég ebből-az asztalra csaptam és felpattantam a helyemről. Mérges voltam. Egy ideig még elhallgattam, ahogy szórakoznak vele, de most már nekem is sok volt. Még ők sem bánhatnak így senkivel. Főleg nem egy ilyen lánnyal, aki nem ártott nekik.

- Ugyan, miért? Még csak most kezdtük- pillantott rám Meredith, majd visszafordult a lány felé, de elkaptam a karját és felrántottam a székről.

- Azt mondtam elég-csattantam fel mérgesen újra. Kiáltásomra az ebédlőben ülők mind rám kapták a tekintetüket. Még a foci csapat is, akik eddig fennhangon röhögtek. Ekkor már mindenki minket nézett, de nem érdekelt. –Mégis miért nem tudtok leszállni a csajról? Mit ártott nektek?

- Nem ártott, de egy drogos ribanc és megérdemli, azért.

- Azt mondtam fogd be a pofádat-nem érdekelt mennyien hallják a kiborulásomat. Csakis az, hogy megvédjem azt a szerencsétlen lányt. Hiszen bármi is történt a múltban, már nem tehet ellene semmit. Megtörtént és nem tud rajta változtatni. De próbálja helyre hozni, és ha Meredith így bánik vele, akkor sajnos nem fog neki sikerülni. De teszek én ellene. –Mégis ki vagy te, hogy ilyeneket mondj? Mi jogosít fel arra, hogy ítélkezz felette? Ne, inkább ne is válaszolj. Komolyan, én szégyellem magam helyetted. Mondd, mikor láttad, hogy én bárkit is megaláztam a múltja miatt? Válaszolj- üvöltöttem.

- Soha.

- Na látod? Nem vagy te itt senki. Gyorsan elintézhetem, hogy eltűnj innen. Te is tudod, hogy nem ajánlatos rosszban lenni velem. És ha továbbra is a közelemben akarsz maradni, befogod a szádat és csak akkor szólsz, ha kérdezlek, és ha értelmeset tudsz mondani. Mostantól tetszik vagy sem, de Elizabeth velünk fog lógni. És úgy merje bántani bárki is, hogy velem gyűlik meg a baja. Akinek bármilyen kifogása van a döntésem ellen, az leléphet. Nem kötelező velem barátkozni. Egyelőre még én döntöm el, ki az, aki megérdemli, hogy a barátom legyen és nem te. Most pedig- fordultam Liz felé és felhúztam a székből. –Gyere velem, ne itt sírj –karoltam át remegő testét melyet rázott a sírás. És az ajtó felé indultam, de mivel mindenki minket nézett, muszáj volt megszólalnom. Nem bírtam kihagyni.

-Nektek nincs jobb dolgotok? Foglalkozzatok magatokkal, ahogy mindig- morogtam fel, aztán kivezettem az ebédlőből egyenesen az udvaron lévő kis padig, ahova mindig egyedül szoktam jönni.

- Kössz, hogy megvédtél. De nem kell összeveszned a barátaiddal miattam-szipogta, amint leült.-Igazuk van.

- Ezek nem barátok. Csak… puli kutyák. És nincs igazuk. Egyedül Ash és Nikki véleménye számít. És mint láthatod-mutattam a háta mögé, ahol a két barátnőm közeledett, kicsit morcosan. Tudom, hogy kiállnak mellettem, de mindig megmondják az igazat. És félek, hogy most majd jól letolnak érte, de nem számít. Ez a lány akkor sem érdemel akkora megaláztatást. Meredith ezért még nagyon csúnyán megfizet –ők ott jönnek.

- Hú Kris, nem tudtam, hogy ennyire harcias vagy-dicsért meg Nikki, mikor odaértek hozzánk, aztán átölelt-látnod kellett volna a srácok arcát. Mindegyiküknek csorgott a nyála miután kijöttetek. A foci csapat volt a legnagyobb. Robbal az élen. Basszus, az álla a padlót súrolta. Egész biztos nem ismerte ezt az oldalad.

- Jól megmondtad neki-értett vele egyet Ash is és végre ő is elmosolyodott.

- Szóval nem haragszotok? –kérdeztem még kicsit félénken. Tudom, szerintem helyes volt, amit tettem, de ők a barátaim és fontos mit gondolnak rólam. Legyen az jó vagy rossz.

- Dehogy. Épp itt volt az ideje, hogy valaki helyre rakja a csajt. A te helyedre pályázik, de ezek után majd meghúzza magát, mint a jól nevelt kis kutyus. amúgy ha nem osztod ki most, hamarosan én tettem volna. azt hiszi, hogy nem vesszük észre, hogy át akarja venni a helyed. De nem megy neki. Ő ahhoz kevés. Túl sokan vagyunk melletted ahhoz, hogy őt bárki is támogassa. Ahhoz senki nem elég bátor, hogy kiálljon ellened. Most meg aztán végképp. Komolyan, te vagy a suli királynője. Amúgy a nevem Ashley Greene- nyújtott kezet Elizabeth felé.

- Én Nikki Reed vagyok.

- Én pedig Elizabeth Pattinson, de csak Lizzy vagy Liz.

- Várj, Pattinson… mint Robert Pattinson?

- Igen. Ő a testvérem- egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nekem is pont Rob testvérét kellett kifognom.

- Nos Kris, Rob húgát pátyolgatod. Nem ráz tőle a hideg? –bökött oldalba Nikki. Igaz, nem bírom Robot, de a tesója rendes. Legalábbis annak tűnik. Nem szabad, hogy ez az apró tény, miszerint Rob testvére, befolyással legyen rám.

- Nem tudtam, hogy testvérek vagytok.

- Mi a bajotok a bátyámmal?

- Semmi. Csupán túl nagyképű és nem tudja felfogni, ha nem kaphat meg mindenkit- rántottam meg a vállam.

- Bepróbálkozott? – kérdezte elhúzva a száját.

- Mióta először visszautasítottam egyfolytában próbálkozik- fintorogtam.

- Te lennél Kristen Stewart?

- Igen.

- A bátyám másról sem beszél csak rólad.

- Megérdemli. Nem fogok az ágyába bújni bármennyire is menő vagy legalábbis annak gondolja magát. És ezt ő is tudja. Megeszi a penész, hogy még nem tudott megfektetni. De ez az ő baja- újabb vállrántás volt a jutalma, ami Ash és Nikki jót nevettek. Hát igen. Ők tudják hányszor és milyen módon próbálkozott Rob.

- Ez a mi Kristen-ünk. Nem is ő lenne, ha Robert-et nem küldi el a pokolba.  

- Miért segítesz nekem? Hiszen ezzel csak lerontod a hírnevedet- váltott hirtelen Liz.

- Nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek Rob beállított. Nem vagyok elkényeztetett picsa, akit senki más nem érdekel csak saját maga. És az ebédlőben úgy tűnt segítségre szorulsz. Meredith túl messzire ment.

- És ha ezért nem fog többet barátkozni veled? – felnevettem.

- Őszintén? Nem érdekel. Már nem az oviban vagyunk. Amúgy meg nem elég merész hozzá, hogy leváljon tőlünk. Azok, akiket itt látsz, egyedül ők a fontosak nekem. Senki más. Nekem nincsenek szüleim, mint a többi diáknak, nincsen rengeteg barátom, csak ők ketten. Elveszítettem a szüleimet és velük együtt a régi énemet is. Olyan voltam, mint Meredith és erre nem vagyok büszke.

- Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod.

- Teljesen mindegy mikor mondom, egyszer úgyis megtudod. És inkább tőlem, mint mástól. Nos, ott tartottam, hogy hasonlítottam Meredith-re, de nem aláztam meg senkit úgy, ahogy ő. Mindent megkaptam amit akartam, aztán mindennek vége szakadt, mikor ők meghaltak. Még csak 12 éves voltam tele rengeteg pénzzel, hatalmas örökséggel, de egyedül voltam. Nem voltak rokonaim, nem volt senkim. Egyedül Ashley és a családja. Nekik köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki. Ugyanis a szüleink jóban voltak. Üzlettársak voltak, és barátok. Miután a szüleim meghaltak, magukhoz vettek.

- Úgy nőttünk fel, mint a testvérek- ölelt át Ashley.

- Pontosan. Miután pedig betöltöttem a 18-at megkaptam az örökségem. Azóta a cégeket én irányítom, de míg tanulok addig Ash papáját bíztam meg ezzel. Nem vagyok még rá készen, hogy egyedül vezessem a hatalmas cégeket és üzleteket. De visszatérve az előbbiekhez nem, nem érdekel, ki mit mond és az sem, hogy Rob a bátyád. Sajnos a családját nem választhatja meg az ember, de a barátait igen. Ash és Nikki azok, akikben megbízhatok. A többiek csak azért vannak, mert azt remélik, hogy ha velünk lógnak, akkor „menőbbek” lesznek. Sajnos ebben az iskolában a pénz az nagy úr. És ez alapján választják a menőket és a lúzereket. Lehetsz gazdag, ha a többi diák szülei gazdagabbak. Ez ilyen. Nálunk így működik. Vagy pénzesek a szülők vagy kivívod mások tiszteletét. Így került az élre a bátyád. Nem hagyta magát. Engem azért követnek, mert nincs aki megszabja, mire költsem a pénzem, mert félnek, hogy tennék ellenük valamit. Nem ismernek, rossznak gondolnak, de így legalább nem zargat senki. És ezáltal megvédhetlek téged és a barátaimat is.

-Ha hatalmad van, az szuper. Mikor mindenki minket néz, akárhová megyünk. Elképesztő. Neked is ki kell próbálnod. Tetszeni fog. Minden pasit megkaphatsz, követni fognak bárhová megyünk, és ami a legjobb, mindenki irigykedik ránk, és amit mondunk, az úgy van.

- Igen. Olykor Ashley átváltozik és őrültségeket beszél, de mi attól szeretjük- simogatta meg a fejét Nikki, mire drága testvérkém mérgesen ellökte a kezét.

- Szóval nem zavar titeket, hogy drog függő voltam? – kérdezte kicsit bátrabban Lizzy.

- Na, akkor most tisztázzuk a helyzetet. Minket nem érdekel milyen a múltad. Az számít, hogy most milyen vagy-mosolyogtam rá. –Mindenkinek van sötét múltja, és amíg nem fogadod el, addig nem élhetsz a jelenben.

- Ezt pont te mondod Kris, vicces.

- Pont azért mondom, mert én képtelen vagyok rá. És nem akarom, hogy ő is ebbe a hibába essen.

- Így igaz. Nekem is van némi alkohol problémám, de a lányok nem szólnak érte. Na azt tisztázzuk, hogy nem vagyok alkoholista, de a bulik alkalmával kissé elszalad velem a ló. De most nem rólam van szó, hanem rólad. Szeretnénk megismerni, ha benne vagy- váltott komolyra Nik.

- De….

- Csak akkor, ha te is szeretnéd. Mi szívesen látunk magunk között- néztem rá komolyan. –Megvédünk, és ha velünk vagy, nem fog ártani neked senki. De ha úgy döntesz, nem kérsz belőlünk, akkor sincs baj, mert akkor is ügyelünk majd rád. A döntés a te kezedben van.

- És ez azt jelenti, hogy nekem is úgy kell viselkednem, mint azoknak az üresfejű libáknak odabent? – ijedt tekintete rám villant, de láttam benne a huncutságot.

- Nem-nevettem fel- mi nem akarunk átformálni. A lényeg, hogy magad add. Érdekesebb vagy, mint azok. De nem kötelező. Csak szeretnénk, ha jó társaságban lennél.

- Ez esetben próbáljuk meg.

- Oké. Viszont a bátyád tabu téma. Nem éppen a kedvencünk. de a kedvedért nem szidjuk majd előtted- grimaszolt Ashley.

-Oké- és végre ő is felnevetett. Nem tudom mi késztetett arra, hogy magam mellé állítsam őt. Fogalmam sincs. Egyszerűen az ebédlőben történtek után nem akartam, hogy egyedül maradjon. Meredith nem fogja ennyiben hagyni, az biztos. Már előre látom, hogy rengeteg vitánk lesz még ebből, de nem baj. Lizzy szenvedett már eleget és mi a lányokkal adunk neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa megváltozott. Meglátjuk él-e vele.

Miután Lizzy megnyugodott, visszamentünk az ebédlőbe, ahol mintha mi sem történ volna, leültünk a helyünkre. Annyi különbséggel, hogy Liz most közém és Ashley közé ült. Meredith egy szót sem szólt egész ebéd alatt, pedig ment a traccsparti. Amibe beszállt Liz, Ash és néha Nikki is. Viszont Meredith végig engem nézett és én is őt.

-Gyere velem- álltam fel az asztaltól ebéd után és ő követett. Persze mindenki csendben figyelte, ahogy távozunk, de nem érdekelt.

- Mit akarsz- kérdezte, mikor megálltunk a folyosón.

- Nem szeretném, ha bántanád. Elég volt az ebédlőben történtek. Nem kell még több probléma.

- Nem kell még több? Szerinted ennyivel el lehet intézni? Tulajdonképpen mindenki előtt megaláztál. És tűrjek, igaz? Mert te vagy a nagyságos Kristen Stewart.

- Nem. Meredith, elég ebből. Te kezdted én pedig megvédtem. Nem szeretem, ha ok nélkül bántasz bárkit is. Problémái voltak, de ha jól emlékszem neked is voltak hasonló gondjaid, igaz? Sőt, a szüleid is bajban vannak mostanság. Néhány hónapja kértél tőlem valamit úgy, hogy a többiek ne tudjanak róla, igaz?- céloztam ezzel a szüleire, akik tönkrementek és ő azt kérte tőlem, hogy fektessek be pénzt a vállalkozásukba, hogy megmenthessék azt és hogy a többi diák ne tudjon róla, hogy szegények lettek. –Én segítettem neked. Így volt?

- Így.

- Akkor most én kérek tőled valamit. Hagyd békén Lizzyt, különben mindenki tudomást szerez a helyzetedről, és ha tovább szórakozol vele, akkor a szüleid cégét is könnyen felszámolhatom. Jól vigyázz, mit teszel ellenem vagy a barátaim ellen. Mert megütheted a bokád. Méghozzá nagyon.

- Nem kell fenyegetőznöd. Te vagy az iskola királynője, úgyis mindenki azt teszi, amit akarsz.

- Ne beszélj így. Én csak annyit akarok, hogy hagyd Lizzyt. Ha ezt megteszed, minden rendben lesz köztünk. Ennyire egyszerű a dolog.

- Rendben őfelsége- azzal fogta magát és elment.

- Úgy látszik gond támadt a királyi udvarban- a hang a hátam mögül jött, de túlságosan közelről. Olyan közelről, hogy a lehelete a nyakamat súrolta. Amilyen gyorsan csak tudtam, elléptem tőle és szembefordultam vele.   

- Mit akarsz megint? Miért követsz és miért hallgatóztál?

- Nem hallgatóztam és ne aggódj, most nem rólunk van szó.

- Mert nincs olyan, hogy mi. De miről akarsz beszélni?

- Szeretném megköszönni, amit a testvéremért tettél az ebédlőben. Hallottuk mit tettek vele és azt is, hogy kiálltál érte. Köszönöm.

- Nincs mit. De nem miattad tettem. Félre ne értsd. Egyszerűen csak nem szeretem, ha a közelemben akarja valaki fitogtatni az erejét. A suli az enyém a lányok közül. Senki nem bánthatja büntetlenül a barátnőimet.

- Akkor ő a barátnőd?

- Igen. Talán valami baj van ezzel?

- Csak ne legyen olyan cicababa, mint a többi követőd. Nem szeretném, ha ki-be ugrana a férfiak ágyából- vágta hozzám.

- Miért? Szerinted én ezt csinálom? Fűvel-fával lefekszem?  Komolyan ezt gondolod rólam? –egy csöppet elképesztett ez a pofátlan viselkedése.

- Hát azt nem tudhatom. Csak abban lehetek biztos, hogy az enyémben még nem fordultál meg. De ez ellen gyorsan tehetünk- rántott magához.

- Fordulj fel bunkó. Most pedig megyek- löktem el magamtól.

- Kris-fordított maga felé, de a hirtelen irányváltoztatástól a mellkasának ütköztem. –Ezek után sokat leszünk együtt. Egy társaságban. Remélem, tudod. A húgom miatt.

- Csak szeretnéd. Én a tesóddal barátkozom, nem veled –morogtam, majd faképnél hagytam. -Hülye öntelt hólyag- puffogtam és visszamentem az osztályba, ahol minden a legnagyobb rendben volt. Legalábbis úgy tűnt. De nem volt minden így. 

Sziasztok!

Nos kicsit későn, de végre ide is megérkezett a friss. Remélem ez is tetszeni fog. Azt pedig megígérem, hogy minden héten hozok új részt. Legalábbis terveim szerint. Ha bármi közbejön, szólni fogok.

További jó pihenést kívánok nektek a nyár hátralévő részére. 

Puszi: Rosalice