2012. március 29., csütörtök

Sajnálom!


Sziasztok!

Rettenetesen sajnálom, de nem volt időm folytatni a törit. Sajnos a héten annyi minden össze jött, hogy még bele sem kezdtem a következő fejezetbe, így a héten elmarad a Friss. Tényleg nagyon sajnálom. De ígérem igyekezni fogok vele és amint tudom hozom.

Puszi mindenkinek: Rosalice

2012. március 24., szombat

23.fejezet




(Bella szemszöge)

Merre lehet? Édes istenem, segíts megtalálni a lányomat. Könyörgöm neked. Nem eshet semmi baja. Abba belehalnék, ha történne vele valami.
-Édesem, nincs itt. Nem találjuk semerre. Talán jobb lenne, ha visszamennénk a házba és…
- Nem. Nem fogok ölbe tett kézzel várni, míg a lányomnak valami baja esik.
- Bella, ne aggódj, meg fogjuk találni Nessie-t és ő is tud vigyázni magára. Igaza van Edwardnak. Haza kell mennünk. Így nem jutunk semmire. Otthon legalább megnézzük, hogy van Liz és lehet, hogy ő vagy Alice lát valamit, amin elindulhatunk- mondta Rose.
- Igazatok van. Így nem megyünk semmire- sóhajtottam és hazafelé futottam.
De nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet, hogy Liz érezte a nővére fájdalmát.
Miután hazaértünk, egyből a lányom szobájába mentem. Muszáj kiderítenem, mi ez az egész. Meg kell tudnom mindent.
-Liz, kicsim- simogattam a homlokát. Lassan kinyitotta a szemeit és halványan elmosolyodott. –Jobban vagy? –kérdeztem.
- Már sokkal. Nem találtátok meg, igaz? –kérdezte csendesen.
- Nem. De tudni akarok valamit. Mi az, hogy érzed a fájdalmát? Mi folyik itt? –kérdeztem, a kezét fogva. –Mégis mióta tart ez?
- Nem akartuk neked elmondani- suttogta. –Úgy gondoltuk jobb, ha nem tudsz róla, mert így nem fogsz aggódni.
- Elizabeth Marie Swan. Most azonnal tudni akarok mindent. Nem hallgathatsz el előlem semmit- mondtam szigorúan.
- Rendben. Nessie-val még gyerekkorunkban vettük észre, hogy érezzük egymás fájdalmait. És megegyeztünk, hogy ez a kettőnk titka marad. Nem akartuk, hogy aggódj. Valahányszor valamelyikünk megsérült, a másikunknak is ugyanúgy fájt. Nem tudom miért, de csak a fájdalmat érezzük. Mikor az a baleset volt, akkor is éreztem Nessie-t. Nagyjából ezek a fájdalmak elviselhetőek és könnyen kezelhetőek, gyorsan elmúlnak, de ez más. Legtöbbször csak egy pillanatra érzem a fájdalmát, de most nem. Érzem, hogy bajban van és próbálja kizárni a fájdalmát. Többé-kevésbé sikerül neki, de csak pár percre. Nem tudom, mi okozhatja ezt nála, de rosszul van.
-És nekem miért nem szóltatok egy ennyire fontos dologról? Miért titkoltátok el? –kérdeztem. Hiszen ezt azt jelenti, hogy nem bíznak meg bennem. És egyáltalán hogy nem vettem észre?
- Már mondtam. Eleget aggódsz e nélkül is, nem akartuk, hogy emiatt is edd magad. És nem azért, mert nem bízunk meg benned anya. Szeretünk és tudjuk mennyit szenvedtél és szerettük volna, ha nem kell még miattunk is. Nem akartunk még ezzel is gondot okozni és egy idő után már mellékessé vált ez az apróság.
- Jól van. Ezt majd még megbeszéljük a nővéreddel együtt. De most, nem látsz semmit? Nem tudod, merre lehet, vagy hol keressük? –kérdeztem.
- Nem.  Nem tudom anya. Nem látok. Olyan, mintha vak lennék. Aggódom és olyan, mintha eltűnt volna.
- Kicsim. Szedd össze magad. Alice nem láthatja őt, mert félvér. De te képes vagy rá. Csukd be a szemed és koncentrálj a nővéredre. Csak rá, senki másra.
Lányom tette, amit kértem tőle. Becsukta a szemét és koncentrálni kezdett. Majd egyik pillanatban megszorította a kezemet és a szemei felpattantak.
- Elizabeth. Mi történt?
- Egy szoba.  Egy sötét szobában van. Nem nagy helyiség, de ezelőtt még soha nem láttam. Nessie az ágyon fekszik és gondolkozik, próbál erős maradni. Ugyanakkor a fájdalom lassan elveszi minden erejét és képtelen lesz megvédeni magát- sírta Liz. –Szörnyű látni, hogy milyen állapotban van. Óráról órára egyre kevesebb az ereje. Meg kell őt találnunk.
- Jól van kicsim. Mondd el, mi van abban a szobában vagy van-e valami, amiről esetleg megtalálhatnánk.
- Egy ágy, egy szék és egy asztal. Mindössze ennyi. Az ajtó vasból van, apró kis rés van rajta. Mintha valami magánzárka lenne pont, mint a filmekben. A falak kőből vannak. Amint az ajtó kinyílik, hatalmas fény szűrődik be a szobába. Nem tudom, hol lehet. Csak ennyit látok. Ennél többet nem látok.
- Esetleg nincs mellette valaki, aki vigyáz rá?
- De. Egy férfi néha benéz hozzá. Nem látom tisztán és fogalmam sincs ki az, de félek, hogy bántani fogja a nővéremet. Találjátok meg anya.
- Ne aggódj kicsim. Megtaláljuk… megtaláljuk- öleltem át Liz-t és elkezdtem ringatni.
Szép lassan elaludt én pedig lementem a nappaliba.
-Damon, menj fel kérlek és vigyázz Liz-re. Most alszik, de bármelyik pillanatban felébredhet. Most elmegyek telefonálni, aztán indulunk.
Kimentem a ház elé, előkaptam a telefonomat és azonnal bepötyögtem Jacob számát.
-Halló- vette fel Nath a telefont.
- Nath, gyertek át Cullenékhez. Nessie-t elrabolták és a lehető leghamarabb meg kell találnunk.
- Indulunk- majd már nem hallottam mást, csak a búgást a vonal másik végéről.
Visszamentem a házba. Mindenki a nappaliban ült, kivéve Damon.
-Alice? Látsz valamit, ami a segítségünkre lehet? –kérdeztem.
- Nem. Csupán egy férfit látok, aki ismeretlen számomra. Nincs használható információm. Nem látom Nessie-t révén hogy félvér. És…- magyarázott Alice, de nekem valami szöget ütött a fejemben.
-Mit mondtál Alice? Egy férfit látsz? Vámpír? –kérdeztem.
- Igen. Egy átutazó nomád lehet. Egy elhagyatott háznál áll meg, de azután tovább is indul. Bemegy, majd miután kijön, az erdőbe veti magát.
- Hol van az a hely? El tudsz vezetni oda? –kérdeztem sürgetőn.
- Igen, de miért. Nem látom, hogy bajt okozna nekünk.
- Nem, nem bajt. Éppen ellenkezőleg. Minden egybe vág. Hiszen te látsz egy férfit egy elhagyatott háznál. Liz azt mondta, hogy egy férfi őrzi Nessie-t. És hogy a nővére egy kis szobában van. Ez nem lehet pusztán véletlen.
- Bella, kérlek nyugodj meg- próbált nyugtatni Carlisle.
- Mégis hogy kérhetsz tőlem olyat, hogy nyugodjak meg? A lányomról van szó, az isten szerelmére.
- Bella- lépett be a nappaliba Nath Jacobbal az oldalán és mögöttük a falka tagjai. –Mi történt? Hogy lehet, hogy elrabolták Nessie-t és egyáltalán kicsoda. Nem éreztünk idegen vámpírszagot.
- Jacob. Köszönöm, hogy itt vagytok- szaladtam oda hozzá és átöleltem. –Nem tudom, hogy történhetett, de ha minden igaz, talán sikerült végre a nyomukra bukkannunk- engedtem el. Majd Edwardhoz mentem és szorosan hozzá bújtam.
- Miben segíthetünk?- kérdezte azonnal Seth.
- Páran menjetek vissza őrjáratozni. Hátha rábukkantok az idegenek nyomára. És kellene 2-3 farkas, akik itt maradnak Lizzel. És az sem lenne rossz, ha velünk is jönnétek.
- Bella, mit forgatsz a fejedben- kérdezte Jake.
- Megkeresem a lányomat- jelentettem ki.
- És mégis hogyan? Ha jól emlékszem, már a fél erdőt átkutattuk- mondta Rose.
- De akkor nem volt ott Alice és nem látta azt a házat.
- Mondd, miben segíthetünk- kérte Nath.
- Jake, küld vissza a farkasokat járőrözni. Maradjatok 5-en itt.
Jake szépen kiválasztotta az 5 itt maradó farkast, a többieknek pedig megparancsolta, hogy azonnal értesítsék, ha idegeneket éreznek a környéken.
-Szóval, mi a következő lépés?
- Liz rosszul van. Pont olyan állapotban, mint Nessie, ezért páran itt maradnak, hogy vigyázzanak rá. Mi többiek pedig megkeressük Nessie-t. Szóval, Damon, Esme, Carlisle, Nath, Emmett, Jasper, Embry, Jared, Paul ti itt maradtok. És megvéditek Lizzyt.
Stefan, Alice, Edward,Jacob, Rosalie, Seth és én megkeressük Nessie-t. Nem akarok ellenkezést. –Emeltem meg a hangom.
Mindenki bólintott, és útnak indultunk. Alice után mentünk és lassan egy elhagyatott helyre értünk, egy kihalt helyre, ahol ott állt a ház. Csendes volt minden. Túlságosan is csendes. Itt valami nem stimmel.
-Én bemegyek, ti maradjatok itt- jelentettem ki.
- Nem, Bella… én… -kezdte Edward, de Jacob megállította.
- Nem. Ilyenkor hagyd. Nem éri meg vitatkozni vele. Hidd el nekem- mondta én pedig elindultam befelé.
A hely hideg volt. Sötét, de a látásomat nem zavarta. Lassan mentem be azon az egy ajtó, ami a házban volt. Az ajtó vasból volt és ez reménnyel töltött el. Szép lassan léptem be a szobába, de nem volt ott senki. Senki, pedig biztos vagyok benne, hogy erről a helyről beszélt Liz. És az a férfi is benne van, akit Alice látott. Miért, miért kell neki Nessie? Mit ártott ő neki?
Az ágyon ott hevert egy telefon, és mellette egy boríték rajta a nevemmel. Óvatosan felvettem és kibontottam. Majd félve kezdtem olvasni a nekem írt sorokat.

Drága Bella!

Sajnálom, hogy nem tudtunk személyesen is találkozni, de meg kell értened, hogy a saját épségemmel kell törődnöm. Mert el sem tudod képzelni, mekkora elégedettséget érzek, mikor arra gondolok, mennyire szenvedsz most. Te elvetted tőlem a családomat, ezért úgy tartom igazságosnak, hogy én is elvegyek tőled valakit. És hát a lányoddal sosem voltunk valami jóban, ezért így még jobban érzem magam. De most ne rólam beszéljünk.
Gondolom kíváncsi vagy a pici lányodra, ezért is vagy most abban a házban. Egyenlőre még jól van, bár kicsit gyenge és hatalmas fájdalmai vannak.
És most a szabályok: Ne keress minket, mert felesleges. Úgy sem találsz majd. Másodszor pedig, azt akarom, hogy vidd magaddal azt a telefont, ami a levélke mellett van. Ajánlom, hogy mindig legyen nálad, mert hamarosan keresni foglak. Óh… és majd el felejtettem. Ne szólj Cullenéknek arról, ki vitte el a lányod, mert akkor a drága kis Nessie-d fog megfizetni érte. Nos, egyenlőre ennyi lenne. Hallani fogsz még rólam Isabella.

Diana

Kétségbeesésemben összegyűrtem a papírt és lerogytam a földre. Miért? Miért a lányaimat vitte el, ha én kellek neki? Miért nem lehetett volna őket békén hagyni és elintézni csak kettőnk között?
De most erősnek kell lennem és követni annak a ribancnak az utasításait. Mert a lányaim élete a tét. És azt nem élném túl, ha nekik valami bajuk esne. Ezt pedig Diana nagyon jól tudja. Pont ezért rabolta el az egyik lányomat. Hogy nekem a lehető legtöbb szenvedést okozza. Tudja, hogy még Edwardnál is jobban szeretem a lányokat és miattuk akár őt is képes lenni elhagyni. Kihasználja a gyengeségemet és még jól is szórakozik. Átkozott ribanc. Esküszöm, hogy ezért még nagyon drágán megfizetsz. A saját kezemmel fogok végezni veled, de előtte megmutatom milyen az igazi fájdalom. És csak akkor foglak megölni, ha már te magad kéred. Erre megesküszöm, vagy ne legyen a nevem Isabella Mari Swan.
Nagy nehezen feltápászkodtam, a levelet kisimítottam és a telefonnal együtt a zsebembe tettem. Majd visszamentem a többiekhez. Nem tudtam másra gondolni, csak a lányaim épségére és a bosszúra. A szívemet elöntötte a gyűlölet és bosszúra vágytam. Olyan mértékben, hogy azt elmondani is képtelenség.
Amint kiértem Edward elém rohant és minden félét kérdezett, de nem fogtam fel a szavakat. Még csak meg sem hallottam őket. Egyedül a telefonra koncentráltam, hogy minél hamarabb megszólaljon és megtudjam, hol találom Nessie-t.
-Bella- kiáltotta Stefan.
Felemeltem a fejem és a szemébe nézve ejtettem ki szép lassan a szavakat.
-Nessie nincs itt. Itt volt, de már elvitték. Most pedig menjünk haza- mindenki kétkedve nézett rám és úgy, mintha nem lennék normális.
Nagyot sóhajtottam és futásnak eredtem egyenesen a Cullen villába, hogy Lizzel lehessek. Hátha lát valamit, ami a segítségemre lehet.


( Nessie szemszöge)

A fájdalom teljesen elhatalmasodik rajtam és már arra is képtelen vagyok, hogy felálljak. Két hete nem vadásztam és néhány óra alatt teljesen legyengültem. Képtelen vagyok tartani a pajzsom is. Mintha az erőm teljesen elhagyni. Először legyengülök, majd hirtelen szúrás a fejemben és hatalmas fájdalom az egész testemben. Nem fizikai a fájdalom, csupán mentális, de képtelen vagyok küzdeni ellene. Teljesen elveszi az erőmet. De ez nekik még nem elég.
Mikor Diana bejött hozzám és megpróbáltam megölni, valamivel megszúrt. És bár gyorsan gyógyulok, most nem igazán sikerül. A seb nem akar begyógyulni és már tiszta vér mindenem.  
Nem tudom hogyan, de sikerült elaltatniuk. Most pedig egy új helyen vagyok. Nem ott ahol eddig.
-Jó reggelt hercegnő- gúnyolódott Diana. –Hmmm… igazán finom illatod van, azt meg kell hagyni- szagolt a levegőbe, majd közelebb sétált hozzám. Egyenesen a nyakamhoz hajolt.
- De még nem bánthatlak. Még nem. Előbb anyádat kell megölnöm, te és a húgod csak azután kerültök sorra. Ezért hoztam neked tiszta ruhákat és egy orvost, aki ellátja a sebed. Nem akarom, hogy idő előtt meghalj- mondta. A ruhákat letette, majd az ajtó felé indult.
- Miért… miért akarsz bo.. bosszút.. állni, ha nem… nem is szeretted apát? –kérdeztem nagy nehezen. Már a beszéd sem megy könnyen.
- Mert attól, hogy nem szerettem, még az én tulajdonom volt. És az anyád elvette tőlem. Ti pedig csak ártatlan áldozatai vagytok a bosszúmnak, de szükséges. Nem akarom megkockáztatni, hogy ha Bella halott lesz és véletlenül elengednélek, megkeressetek és megöljetek- mosolyodott el. –Most viszont hozom az orvost.
Azzal kiment és pár perc múlva egy középkorú orvossal tért vissza. Látszott a férfin, hogy fél és legszívesebben segítettem volna neki, de nem lehet. Még magamon sem tudok segíteni nem hogy rajta.
Diana mellém lökte és parancsoló hangon beszélt hozzá.
-Gyerünk, tegye a dolgát. Lássa el a lányt.
Az orvos rám nézett mire én bólintottam. Felhúzta a pólómat és a sebemmel kezdett babrálni. Rettenetesen fájt, de tűrtem.
-Diana, gyere. Gond van- jelent meg az ajtóban Damien. Láttam, hogy nem vesz levegőt és a szeme is fekete. De gondolom Diana ráparancsolt, hogy nem bánthat.
- Rendben. Maga lássa el rendesen a lányt. Pár perc és itt vagyok- mondta, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- Sajnálom, ha fájdalmat okozok önnek, de itt nincsenek meg a megfelelő körülmények, hogy rendesen elláthassam önt.
- Ne is törődjön vele doki. Csak csinálja. Kibírom.
- Miért van itt? –kérdezte barátságosan.
- Nem akarom bajba keverni. Ezért inkább nem mondanám el. Talán maga megússza élve- suttogtam a végét.
Pár perc alatt elállt a vérzés és a doktor összevarrta a sebem.
-Adok egy injekciót- vette elő a táskájából a fecskendőt.
- Ne. Inkább valami gyógyszert. Kérem, tegye el azt a tűt. Úgysem használ.
- Akkor adok egy fájdalom csillapítót. Vegye be, ettől nem fog annyira fájni- vett elő egy fehér bogyót.
- Inkább hármat, ha azt akarja, hogy enyhüljön a fájdalom. Kérem.
Adott a kezembe három fehér bogyót, amit egyből le is nyeltem. A doktor összepakolt és ekkor lépett be Diana. Becsukta az ajtót és mellénk sétált.
-Áá. Ahogy látom, végzett doki. Köszönöm a szolgálatait. És arra kérném, hogy ez maradjon köztünk. Senki nem tudhat erről- mondta Diana mosolyogva.
- Efelől nyugodt lehet. Tőlem senki nem tudja meg- az orvos hangja remegett.
- Nos, látja. Ebben biztos vagyok- mondta Diana és vámpírsebességgel rohant a férfi mellé és éles fogaival könnyen átszakította a vékony bőrt. A férfi felkiáltott, és kapálózni kezdett. Diana abbahagyta az ivást és elém hozta a férfit.
-Igyál egy kicsit, drága Renesmee- mondta mézes mázosan. –Gyerünk. Tudom, hogy szomjas vagy. Látom rajtad. És ez valami mennyei- nyalta meg a száját és elém tolta a férfit.
A vér szaga belengte az egész szobát. Láttam az élénkpiros vért kibuggyanni a nyakán és hívogatott magához. Egyfolytában azt hajtogatták az ösztöneim, hogy meg kell kóstolnom innom kell, de az agyam határozottan ellenezte. Egyre közelebb hajoltam az éltető nedűhöz, de végül a józan eszem győzedelmeskedett az ösztönök felett és elfordítottam a fejem. Visszatartottam a levegőt már amennyire sikerült.
-Nem vagyok gyilkos. Nem ölök embereket, én nem vagyok szörnyeteg- suttogtam.
Diana megvonta a vállát és kiszívta a férfi maradék vérét is. Majd felállt és kivitte a férfit. Bezárt az ajtót és én egyedül maradtam. A szobában még mindig érezhető volt a vérszag, de már egyszerűbb volt ellenállnom. Felvettem az ágyról a ruhákat és gyorsan átöltöztem. Ledobtam a véres ruhákat a sarokba és ledőltem az ágyra. Betakartam magam azzal a pléddel, ami ott volt és útjára engedtem a könnyeimet.
 Elszégyelltem magam, mikor tudatosult bennem, hogy majdnem embert öltem. Aztán eszembe jutott a férfi fádalomtól eltorzult arca és hogy miattam kellett meghalnia. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. Miattam halt meg egy ártatlan ember és a halála örökre a lelkemen szárad.
Ó, anya. Mennyire hiányzol nekem. Bárcsak itt lennél és véget érne ez a rémálom. Nem tudok több fájdalmat elviselni. És ez a tehetetlenség is teljesen kikészít. Hozzá vagyok szokva, hogy megvédem magam és soha nem szorultam senkinek a segítségére. Mindig erős voltam, de ez most nem megy. Anya, Liz, apa, Stefan. Bár otthon lehetnék veletek. Megesküszöm rá, hogy ha haza kerülök, mindenen változtatni fogok. Legfőképpen a hozzáállásomon.
Szép lassan álomba sírtam magam. Annyi minden történt egy fél nap alatt, hogy azt épp ésszel felfogni lehetetlen.

2012. március 16., péntek

22.fejezet


(Nessie szemszöge)

Szerelmemmel épp hogy csak felértünk a szobájába, amikor húgom rontott be elködösült tekintettel. Látomása volt. Mikor visszatért közénk, a szeme aggódást és félelmet tükrözött.
-Mi a baj? Liz, mondd már, mit láttál? –kezdtem el rázni, de ő meg sem mukkant.
- Édesem, kérlek. Megijesztesz minket- fogta meg Damon húgom vállát. Mire mintha Liz felébredt volna és hirtelen hadarni kezdett.
-Edward olyan gyorsan változtatja a döntéseit, hogy már nekem is nehéz követnek. Nem tudja eldönteni mit tegyen Dianával és félek, őrültséget művel. Otthon vannak a többiek, de szükség lenne anyára is. Edward rettentő dühös és nem fogják tudni lenyugtatni. Nessie, csinálj valamit- nézett rám Liz. Én bólintottam és előkaptam a telefonomat. Először tárcsáztam Alice-t.
-Szia Nessie. Mizujs? –köszöntött vidáman.
- Itt az ideje, hogy beszéljetek Edwardhoz. Hamarosan hazaér és szörnyen dühös. Hogy lehet, hogy te nem láttad? Mindegy. Ha hazaér, ne engedd, hogy őrültséget tegyen. Majd megyünk mi is- azzal letettem a telefont.
-Menjünk, anya otthon van. Muszáj valamit odaadnom neki, mielőtt a Cullen házba megyünk. Alice nem hagyja, hogy valami butaságot tegyen.
Mind a négyen futottunk haza. Ha minden igaz, anya otthon van. Remélem sikerül őt meggyőzni.
-Sziasztok- köszöntött minket mosolyogva.
- Szia. Várj egy percet. Mindjárt jövök. Addig mondd el neki, hogy mi a helyzet- mondtam húgomnak és felszaladtam a szobámba. Elővettem a nyakláncokat és visszamentem a nappaliba.
- És nekem miért kéne odamennem? –kérdezte anya, de láttam rajta, hogy menne. Viszont fél, hogy nem kellene oda mennie.
- Edward megtudta, hogy Diana hazudott neki és Liz nem látja tisztán mire készül. Meg kell állítanunk, mert még képes és megöli azt a nőt. Vagy ami rosszabb, hogy Diana tesz valamit az egész család ellen. Szükségük van ránk, mivel csak rajtunk nem fog a képessége.
- De én nem…
- Anya, tudnod kell valamit. Ezeket aznap találtam, amikor Stefanékkal találkoztunk- adtam a kezébe a nyakláncokat. –Aztán beszéltem Edwarddal és elmesélte, hogy ő csináltatta a születésnapod előtt. De megfeledkezett róla, mikor elhagyták a várost. Ő csináltatta neked, mert teljes szívéből szeret. És mikor rákérdeztem, mindent elmesélt. Anya, még mindig szeret. És te is szereted őt. Segítenünk kell nekik, mert ha nem, Diana ki fogja használni a helyzetet és használni fogja a képességét. És ezúttal ki tudja mit fog elültetni a fejükben.
Anya még mindig a két nyakláncot nézte, majd rám nézett és hirtelen felugrott.
-Menjünk- mondta és futásnak indult. Egyenesen a Cullen villához futottunk és még időben érkeztünk.
Hogy lehettem annyira hülye, hogy miután elmondtam neki az igazat, még elengedtem egyedül? De teljesen nyugodtnak tűnt, mikor elment. Nem gondoltam volna, hogy ennyire feldúlt. Jézusom, miket beszélek itt? Hiszen jó hogy kivan, mikor most tudta meg, hogy az egész eddigi élete hazugság. Ajj hogy lehetek ekkora marha. Ha valami hülyeséget csinál, azért egyedül én leszek a felelős.

                     Sosem szeretsz ki valakiből, csak megtanulsz NÉLKÜLE ÉLNI.

(Edward szemszöge)

Fogalmam nem volt, vajon hogyan kéne Dianával viselkednem ezek után. Azt biztos nem engedem, hogy a házban maradjon. Átvert, évekig jót nevetett rajtam, és hülyének nézett. De ennek most vége. Nem engedem, hogy továbbra is bolondot csináljon belőlem. Azt már nem. Jobbik esetben csak kidobom a házból, de ha tovább hazudozik és provokál, én megölöm. Azért a sok szenvedésért, amit nekünk okozott, ez lenne a legkevesebb. Miatta nem lehettem az utóbbi időben Bellával, az ő hazugsága miatt utál, és nem akar még csak látni sem. Mindezek tetejében pedig 40 évig mást sem hallottam tőle, minthogy mellette kell maradnom, mert miattam ment tönkre az élete és mert van egy lányunk.
-Edward, kisfiam –szaladt elém Esme, mikor beléptem a nappaliba.
- Hol van Diana? –kérdeztem családomat.
- Itt vagyok szerelmem- jött le a lépcsőn nyomában a lányunkkal. –Valami gond van? Esetleg összevesztél azzal a két lánnyal?
- Nem- adtam a nyugodtat, közben pedig majd felrobbantam. –Nem vesztem össze velük. Épp ellenkezőleg. Liz is megbocsátott és ma apának szólítottak.
- Hát ez remek –mondta közömbösen. –De akkor miért vagy ennyire zaklatott.
- Képzeld csak, meséltek egy pár érdekes dolgot. Például megtudtam ki is az a Damien. Nem mesélnél nekünk róla? Biztos roppant érdekelné a többieket is.
- Nem tudom, miről beszélsz. Ki az a Damien és miért kérdezel folyton róla? Mi bajod Edward, nagyon fura vagy.
- Ne add itt az ártatlant. Miért nem mondod el a többieknek, mi a képességed? Vagy szerintem az is nagyon érdekelné őket, vajon miért hazudtad azt 40 éven keresztül, hogy én vagyok Lorena apja? –kiabáltam.
- Nem tudom, honnan szeded ezt a sok sületlenséget. Te vagy a lányom apja. Ezt azért csak tudom- felelt gúnyosan.
- Tényleg? Mert tudomásom szerint Damien az apja és nem én.
- Edward? –szólított meg Carlisle.
- Honnan veszed ezt? Biztos teletömték a fejed. Ne higgy nekik. Csak ellenem akarnak hangolni.
- Fejezd be. Nem hangolnak ellened. Csak felnyitják a szemem. Vége a kisded játékaidnak. Azt akarom, hogy takarodj el innen amilyen gyorsan csak lehet- üvöltöttem és megindultam felé. Emmett és Jasper még időben kaptak el, mielőtt még elértem volna.
- Fiam, nyugodj meg. Mi ütött beléd? –kérdezte Carlisle.
- Csak tudja az igazságot. Végre ő is tud mindent- szólalt meg nyugodt hangon Alice.
- Látom a lányok végre kezükbe vették az irányítást. Ti nem tudjátok, milyen ez a nő valójában, de meg fogjátok érteni miért ilyen Edward- Rosalie is teljesen nyugodt volt.
Szóval ők tudják az igazat. De miért nem mondták el.
-Viszont az nekem is új, hogy nem Edward a gyerek apja. Hogy lehetsz ekkora ribanc? –kérdezte Alice. –Egy szemétláda vagy, egy aljas kétszínű… áááá nincsenek rá szavak milyen alávaló vagy. Mindig is tudtam, hogy nem vagy őszinte a családomhoz, de ezt soha nem gondoltam volna- ált meg Alice Diana előtt.
Azonban Diana ördögien elmosolyodott és hirtelen minden nagyon furcsa lett. Olyan volt, mintha valami a befolyása alá vonna. De mielőtt teljesen bekerített volna, hirtelen eltűnt. Diana még mindig mosolygott és egyre közelebb jött hozzám.
-Na, milyen volt a napod szívem? –kérdezte, mintha mi sem történt volna. Szóval egyszerűen csak el akarta tüntetni ezt a pár percet, mintha meg sem történt volna. Hogy én eddig miért nem vettem ezt észre?
- Nem jött be. Most csődöt mondott a képességed –lépett be a nappaliba Bella és a lányok a Salvatore testvérekkel.
- Te?
- Igen. Szerintem az első próbálkozásodnál rájöttél, hogy nálam nem működik a képességed és ezért is gyűlöltél annyira. De te nem vagy más, mint egy szánalmas vámpír. Még a képességeddel sem tudtad megszerezni a szerelmet. Komolyan, kezdelek sajnálni, amiért ennyire szerencsétlen vagy. 
- Honnan tudsz te mindent?
Bella hangosan felnevetett, majd közelebb lépett Dianához.
-Te még nem ismersz engem. Hiába hallottál annyit rólam, semmit nem tudsz. De megsúgom neked, honnan tudom. Nekem van két lányom- suttogta Diana fülébe. –És az egyik olvas a gondolataidban, a másik pedig látja a jövőt.
Diana Bella háta mögé került. Szerelmem csak nevetett, majd megfordulva hátracsavarta Diana kezét.
-Lássuk, mennyire bírod a meleget- suttogta Bella. Majd Diana keze lángolni kezdett. Ő felkiáltott és Lorena azonnal mozdult felé, de valami az útjába állt.
 - Ne is próbálkozz. Nem tudsz rajta segíteni- szólt Liz. –Csak maradj ott ahol vagy. Nem esik baja az anyádnak. Ugyanis az enyém nem gyilkos.
- Csak tudd, hogy megvédem a Cullen családot, bármi történjen is- engedte el Bella Dianát. –Mikor legelőször találkoztunk, nem tudtad meg, milyen képességem van, de remélem most már sejted. És a helyedben nem vesztegetném azzal az időm, hogy engem akarsz elégetni. Ugyanis nekem olyan a tűz, mint a vér. Nem elpusztít, hanem erősebbé tesz.
- Te még nem tudod, mire vagyok képes.
- Hidd el, sejtem. Viszont most szólok utoljára. A Cullen család bármit kér is, a szépen szó nélkül teljesíted, és meg sem próbálod bántani őket, mert meghalsz. Ők mondhatjuk úgy is, hogy a védelmem alatt állnak.
- Ne hidd, hogy olyan nagy vámpír vagy. Téged is meg lehet ölni és én örömmel vállalom ezt a feladatot. Most elmegyek, de még hallani fogtok rólam. Gyere Lorena, elmegyünk- mondta, aztán fogta magát és elrohant nyomában a lányával.
- Bella- kiáltotta Alice és szerelmem nyakába vetette magát.
- Igen, itt vagyok. És nem is megyek el, feltéve, ha nem akartok engem is elzavarni.
- Dehogy is. Jaj szívem. Annyira örülök, hogy itt vagy- ölelte meg anya is.
Mindenki körbeölelgette, üdvözölte őket. Én jobbnak láttam egy kissé távolabb kerülni tőlük. Fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha most közelebb mennék hozzá. Nem tudhatom mennyire zaklatott vagy mennyire mérges rám a pár órával ezelőtt történtek miatt.
-És te? –fordult felém. –Már nem is üdvözölsz? Vagy haragszol rám, amiért úgy bántam a feleségeddel? –kérdezte szomorkásan.
- Nem. Egyáltalán nem haragszom. Sőt. Egyenesen örülök, hogy segítettél. Csak nem tudtam, hogyan reagálnál…
- Fogd be és ölelj meg- mosolygott rám. Nem is kellett kétszer mondani és már a karjaimban tartottam szerelmemet.
- Azt hittem haragszol rám amiatt, ami nálatok történt.
- Nem hallottad? Fogd be –nevetett fel hangosan. –Gondolkoztam. És beszéltem a nővéremmel is. A végén pedig arra jutottam, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek és mivel nem áll köztünk senki nem éri meg tovább szenvedni. Elmondtad, hogy érzel és rájöttem, hogy én is legalább annyira szeretlek, mint régen, de talán még annál is jobban. Aztán mikor a lányok telefonáltak, már nem sokat kellett gondolkodnom a dolgon. Ti mindig is a családom voltatok, még akkor is, mikor nem voltatok itt.
- Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szer…
- Hallgass el- suttogta, majd megcsókolt. Édes Istenem, hogy én mióta vágytam erre a csókra, mennyire hiányzott nekem ez a nő. Soha többet nem fogom elengedni.
- Hé, fiatalok. Gyerekek vannak- kiáltotta Emmett. Szerelmemmel elszakadtunk egymástól, de nem engedtem távolabb magamtól. Átöleltem a derekát és magam mellé húztam.
- Szóval, megbocsátottál apának? –kérdezte Nessie.
- Mondhatjuk. De.. –fordult felém Bella. –Rettenetesen sokat kell dolgoznod azért, hogy el tudd feledtetni velem azt a sok szenvedést, amit miattad éltem át. Én próbálkozok és nektek is segítenetek kell.
Mindannyian rettenetesen boldogok voltunk, de főleg én. El sem hiszem, hogy hajlandó megbocsátani azok után, hogy annyi szenvedést okoztam neki. De megesküszöm rá, hogy bármi történjen is én soha nem fogom őt elhagyni és nem okozok neki több fájdalmat. Nincs semmi a világon, ami miatt újra elhagynám.

A napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Az idő rettenetes gyorsasággal telt és én egyre boldogabb lettem. Bella a lehető legtöbb időt töltötte a családommal és velem. És a lányok is végre talán mondhatom azt, hogy igazi apaként tekintenek rám. Mióta nincs Diana és Lorena, a családom végre újra a régi. Bellával és a lányokkal végre ugyan az a Cullen család lettünk, mint 40 éve. Liz és Damon az esküvőre készülnek és Stefan is fontolgatja, hogy megkéri Nessie kezét. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok. És félek, hogy valami mégis elrontja az örömömet. Valami, ami újra szenvedést hoz majd a családba.
-Áááááá- kiáltotta Liz és ha Damon nem kapja el, leesik a lépcsőn.
- Liz, kicsim. Jól vagy? –rohant oda hozzá Bella és az egész család.
- Nem. Nessie… bajban van. Valami történt. Megsérült… érzem. Fáj neki… nagyon- suttogta, majd összeesett.
- Liz. Édesem, nyisd ki a szemed- kérte Damon, majd a karjaiba kapta és felrohant vele a régi szobámba.
- Elizabeth, nyisd ki a szemed, hallod? –esett kétségbe Bella. –Mi történt Nessie-vel, egyáltalán hol van?
- Nekem azt mondta, elmegy vadászni- suttogta Stefan.
- Meg kell találnunk- állt fel Bella. –De Liz…
- Ne aggódj Bella. Keresd meg Nessie-t, mi itt maradunk vele- mosolygott erőtlenül Alice és helyet foglal Liz másik oldalán Jasper-rel a háta mögött.
Bella bólintott, adott egy puszit lányunk homlokára, majd futásnak eredtünk. Rosalie, Emmett, Bella, Stefan és én mentünk megkeresni Nessie-t, a többiek pedig otthon maradtak Lizzel.
Édes istenem, mi lehet a lányommal? Csak add, hogy ne legyen semmi baja. Azt én sem élném túl, de Bella egyenesen belerokkanna. Muszáj megtalálnunk.


(Nessie szemszöge)

Nem tudom mi történt. Körülöttem nincs más, csak a sötétség. Nem emlékszem semmi másra csak a mérhetetlen fájdalomra, aztán semmi más csak a sötétség. Nem értem mi történt fogalmam sincs, hol vagyok.
-Ááá látom felébredtél –hallottam meg egy férfi hangot.
- Ki maga és mit akar tőlem –kérdeztem és közben támadó állást vettem fel.
- Ne aggódj, nem bántalak. Még nem. Szükségünk van még rád- nézett rám gúnyosan, majd egyre közelebb jött. –Nem fontos ki vagyok. Én ugyan nem akarok tőled semmit, de hamarosan érkezik valaki, aki elárulja, miért is vagy te itt. Oh és mielőtt elfelejteném… Ne pazarold azzal az energiádat, hogy megpróbálsz kiszabadulni, mert nem fog sikerülni- nevetett gúnyosan, majd kiment és bezárta az ajtót. Csak most tudtam jobban megnézni a helységet, ahol voltam. Egy szűk szobában voltam, mindössze egy ágy, egy szék és egy asztal volt benne. Az ajtó vasból volt és egy kis rés volt csak rajta. Olyan, mint egy börtön. Ez lesz az én személyes börtönöm, legalább is addig biztosan, amíg meg nem érkezik az a valaki. Tudnom kell, miért kerültem ide és hogy ki akarja a halálomat és egyáltalán miért? Miért engem akar? Mit ártottam én neki?
De sajnos ezekre a kérdésekre addig nem kapok választ, amíg meg nem tudom ki hozott vagy hozatott ide.
És anyáék? Mi lehet velük? Már biztos aggódnak miattam. Na és Liz? Vajon most is érzi, amit én? Szegény, nem akarom, hogy ő szenvedjen. Bár meg tudnám szakítani ezt a fajta köteléket kettőnk között. Nem akarom, hogy ő érezze a fájdalmat, amit én. Vajon mióta vagyok itt? Valahogy ki kell innen jutnom. Ki kell találnom valamit, hol eltűnhessek innen.
De előbb megtudom, ki akarja a halálomat –döntöttem el és ekkor kinyílt az ajtó.
-El sem hiszem, hogy itt vagy. A nagy Renesmee Swan. –Amint beljebb lépett, az ajtó azonnal becsukódott, ő pedig elém sétált. Felnéztem és megláttam az általam leggyűlöltebb vámpír arcát. Pedig mennyire szerettem volna, ha eltűnik az életünkből örökre. De majd én gondoskodom róla, hogy ezúttal így is legyen.

2012. március 6., kedd

21.fejezet + még egy díj


„Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?”

 
(Nessie szemszöge)

El sem hiszem, mennyi minden történt egy teljes hét leforgása alatt. Edwardot végre sikerült megismernem és valamennyire mondhatjuk azt, hogy talán meg is szerettem. Rájöttem, hogy nem távolíthatom el a közelünkből, hiszen mégiscsak az apánk. Liz is kezd megbarátkozni a helyzettel és ennek rendkívül örülök. Nagyon nehéz volt meggyőzni, hogy legalább néha találkozzon Edwarddal. És bár még csak úgy hajlandó a közelében lenni, ha én is ott vagyok, úgy gondolom ez már nem sokáig lesz így. Nagyon remélem, hogy Edwardnak sikerül nyugodtan beszélnie anyával. Olyan jó lenne, ha végre ők is boldogok lennének. Anya is szereti még Edwardot, és ahogy észrevettem ő sem közömbös anya iránt. Sőt. Még mindig szereti, hiába vett elegy másik nőt. És ha már szóba került Diana. Edward még nem kérdezett róla és arról a Damien-ről és szerintem az a nő sem mondott semmit neki. Mert abban biztos vagyok, hogy páros lábbal rúgják majd ki a házból, ha megtudják miféle nőt fogadtak be a családjukba. És a lehető legnagyobb öröm, ami ért 1 hét alatt, hogy megtaláltam a boldogságot. Stefan és én együtt vagyunk, én pedig a fellegekben járok. És nem csak magam miatt, hanem a húgom miatt is. Hiszen Lizzy pedig fülig szerelmes Damon-ba. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Megtaláltam a másik felemet a világban, vagyis talán helyesebb, ha azt mondom ő talált meg engem. Soha, amíg élek nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor közölte velem, hogy szeret.

Ugyan olyan nap volt, mint a többi. Szokás szerint egy Edwarddal való találkozás után mentem haza, ahol otthon találtam a húgomat és a Salvatore fiúkat. Ez nem is volt meglepő, hiszen Damon és Liz pár napja jelentették be, hogy egy párt alkotnak. Éppen ezért nem is furcsálltam, hogy ott találtam őket. Bár az felettébb furcsa volt, hogy Stefan idegesnek tűnt, nem is inkább izgatottnak, mikor meglátott. Liz és Damon elvonultak, kettesben hagyva minket. Stefan mindenféléről hablatyolt és szégyen nem szégyen, én nem értettem miért vagy miről beszél. Aztán végre értelmes dolgokról kezdett el beszélni és legutoljára kinyögte azt az egy szót, hogy „szeretlek”. Mivel nem tudtam mit mondani, kezdett kétségbe esni és egyre aggodalmasabb lett az arca. Nem tudtam megszólalni, fogalmam nem volt, mit mondhatnék neki, ezért megcsókoltam. Kissé meglephettem, mert először nem viszonozta a csókot, de aztán felengedett és önfeledten szorított magához.
-Én is szeretlek- suttogtam, miután elváltak ajkaink. –Mióta először megláttalak, jobban mondva neked mentem. Nem tudom, miért nem tudom hogyan de szeretlek. Ezt bizonyítja, hogy már az első találkozásunkkor elmeséltem neked a történetünket.
- Tiszta szívemből szeretlek Renesmee. Imádlak- mosolyodott el, majd újra ajkaimra hajolt.

-Min töröd azt a csinos kis buksidat? –kérdezte szerelmem.
- Csak anyáékra gondolok és arra, mennyire megváltozott az életem egyetlen hét alatt. Meg eszembe jutott az a nap, amikor szerelmet vallottál- mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- Hát nem úgy szerettem volna, de túlságosan ideges voltam.
- Én pedig meg se tudtam szólalni- nevettem fel hangosan.
- Nessie, telefon- kiáltotta a másik szobából húgom. Ugyanis most a Salvatore házban vagyunk. Húgomék Damon szobájában, mi pedig szerelmemében.
- Köszi, te kis médium- kiáltottam vissza. –De nem vagyok süket, ezért legközelebb akár halkabban is közölheted velem.
Kiszálltam szerelmem ölelő karjai közül és a telefonom keresésére indultam, amit a kabátom zsebében találtam meg.
-Halló- vettem fel, mielőtt megszólalhatott volna.
- Szia, Nessie. Találkozhatnánk? Fontos lenne. Persze csak ha nem zavarlak- szólalt meg a vonal másik végén Edward.
- Hát éppenséggel nem zavarsz, de nem is a legjobbkor hívsz- néztem Stefan arcára.
- Bocsi Ed, de a nővérkém épp pasizik- vette ki a kezemből a telefont Liz és már el is tűnt a telefonommal együtt.
- Gyere vissza te boszorkány. Add vissza a telefonomat, nem hallod- indultam el Damon szobájába. Stefan persze kuncogva jött utánam. Beléptem a szobába, de Liz sehol. Mérgesen néztem Damon-ra, de ő csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tud semmit. Még hogy semmit- fortyogtam magamban, majd a fürdőszoba felé indultam. Lizzy bent volt és nagyon suttogott valamit.
- Ide a telefonom- tartottam a tenyeremet. –Vagy eldugom a hitelkártyáidat és nem engedem meg, hogy vásárolni menj egy teljes hónapig.
Mérgesen fujtatott, majd sóhajtva a kezembe tette a telefont. Én a fülemhez emeltem és kivonultam a szobából.
-Egy fél óra múlva találkozzunk… mondjuk…
- Mondd neki, hogy jöjjön ide- suttogta Stefan.
- Mit szólnál hozzá, ha átjönnél a Salvatore házba- ajánlottam Edwardnak.
- Én igazán nem akarok zavarni. Ha neked nem jó most, akkor majd találkozunk legközelebb.
- Most mondtam, hogy gyere ide egy óra múlva. Tudod, hogy hol laknak, nem? –kérdeztem.
- Igen, de…
- Nincs semmi de. Stefan mondta az előbb, hogy hívjalak ide, úgyhogy találkozunk fél óra múlva. Szia- azzal letettem a telefont.
Leültünk szerelmemmel a kanapéra én a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig átölelt és a hajamat simogatta. A fél óra gyorsan eltelt, és arra lettem figyelmes, hogy valaki csenget.
Stefan kinyitotta az ajtót, én pedig a nappaliban maradtam.
-Szervusz Edward- köszönt szerelmem. –Gyere be.
- Stefan- köszöntötte Edward Stef-et. –Nessie merre van?
- A nappaliban. - Majd lépteket hallottam és megjelentek mindketten a nappali ajtajában.
- Örülök, hogy itt vagy. Foglalj helyet- mosolyogtam rá. Közben Liz és Damon is megjelentek a nappaliban.
- Szóval, mi volt olyan fontos? –kérdeztem. –Ne aggódj, Stefan és Damon mindent tudnak rólunk. Nincs rejtegetni valónk előttük.
- Értem. Nos, eltel egy hét és folyton a te szavaid járnak a fejemben. Diana nem mond nekem semmit, de én szeretném tudni, ki az a Damien és azt is, miért tetted fel azokat a kérdéseket Lorenáról.
- Biztos vagy benne, hogy tőlem akarod megtudni az igazságot? –kérdeztem. –Figyelmeztetlek, hogy nem lesz könnyű megemészteni, amit mondok. És garantáltan nem fog tetszeni sem.
- Akkor is tudni akarom.
- Hát jó. Melyikkel kezdjem?
- Mire akartál kilyukadni Lorenával kapcsolatban?
- Ha jól sejtem, ez alatt az egy hét alatt megfigyelted a lányodat. Tudnod kell, hogy Diana hazudott neked. Lorena nem a te lányod. És mielőtt bármit is mondanál, hallgasd végig, miért mondom ezt. Az a Damien, akiről a feleséged nem akar beszélni nem más, mint Lorena igazi apja. Diana teherbe esett még mielőtt találkoztatok volna. Szerelmes volt abba a vámpírba, de mikor elmondta neki, hogy gyermeket vár és arra kérte, hogy változtassa át, elhagyta. Nem tudott mit tenni, de ekkor találkozott veled. Ismerte jól a vámpírokat és tudta, hogy éhes vagy ráadásul látta rajtad mennyire össze vagy törve. Ezért úgy döntött, lefekszik veled és elhiteti, hogy Lorena a te lányod. Várt egy pár napot, aztán felkeresett. Persze te minden kétség nélkül hittél neki és az egész család segített benne, hogy megmentsétek. Vagyis hát majdnem mindenki. Alice már az elején tudta, hogy veszélyes. Na, de ezt majd később. Szóval ott tartottam, hogy átváltoztattátok és így ő tovább élhetett. Csakhogy meglátta a lehetőséget és élt is vele. Az alatt a néhány hét alatt, amíg veletek lakott a szülés előtt, volt ideje megismerni téged és rájött, hogy milyen is vagy valójában. És mivel nem akart egyedül maradni a gyerekkel, kijátszotta ellened a bűntudatodat. Elvetette magát és onnantól nem volt más dolga, mint irányítani mindenkit.
- Miről beszélsz?
- Gondoltam, hogy erről sem tudsz. Dianának van egy képessége. Manipulál benneteket. Olyan képeket ültet el a fejetekben, amiket csak ő talált ki és megtéveszti a ti képességeiteket.
- Ez hogyan lehetséges. És erről miért nem tud senki. Kérlek Nessie, válaszolj!
- Nyugalom. Mindent elmondok. Csak ne sürgess. Úgy értettem, hogy te nem hallod a valódi gondolatait csak azokat, amiket ő akar hallatni veled. Te úgy gondolod, hogy semmiségeken jár az agya, mikor közben egészen másra gondol. Alice vízióit összezavarja, és Jasper felé olyan érzelmeket mutat, amik igazából nincsenek benne. És azért nem tud róla senki, mert Diana nagyon jól rejteget előletek mindent. Például tudtad, hogy nem egyszer találkozott már a hátad mögött a drága szerelmével? Jót nevetnek rajtad a hátad mögött és te nem veszel észre semmit. Ideje volt, hogy megtudd az igazat. Most már tudod, így rajtad múlik, mit teszel.
- Azt mondtad, Alice érezte a veszélyt. Akkor miért nem szólt?
- Mert nem hittél volna neki. Hiszen kinézed a feleségedből, hogy ilyen? Bár Alice nem tudta az igazat, azért távol tartotta magát tőle. Alice eleinte azért nem beszélt veled, mert fájt neki a barátnője elvesztése és így szeretett volna rávezetni arra, mekkora hülyeséget tettél és azt akarta gyere vissza anyához, hogy újra boldogok lehessetek. De te makacs voltál ő pedig megfogadta, hogy nem beszél veled. Ha jól tudom, nem is szólt hozzád 40 évig és csak azelőtt kezdett újra beszélni veled, hogy idejöttetek. Most pedig kizárólag azért nem beszélnek veled, mert Dianát védted anyával szemben. És azért is, mert én megkértem rá őket, hogy addig ne szóljanak hozzád, amíg én nem szólok nekik.
- Na jó, várjunk egy kicsit. Lassabban. Mi az, hogy te kérted őket, hogy ne beszéljenek velem? És már nem azért, de kötelességem, hogy megvédjem a feleségemet.
- Edward- szólt közbe húgom. –Nyugodj meg. Nessie csak az igazat mondja. Ne őt hibáztasd. Majd mindjárt elmesél mindent, csak nyugodj meg.
- Szóval- kezdtem újra. –Nem az a baj, hogy megvédted a feleségedet. Hanem az, hogy anyát bántottad ráadásul ok nélkül. Mert igenis védd meg a feleségedet, de ne egy olyan személlyel szemben, akit mindennél jobban szeretsz. Az volt a baj, hogy nem kérdeztél semmit, nem hallgattál meg senkit, csak anyát hibáztattad és ezzel bántottad.
Az pedig szintén csak a te javad szolgálja, hogy a testvéreid nem szólnak hozzád. Azért kértem meg őket, mert nekik már elmeséltem és szerettem volna, ha én mondhatom el neked ezt az egészet. Valamint jó lecke volt, hogy megtanuld milyen a „magány.” Persze nem szó szerint, csak képletesen. Tudom, hogy mindenki más beszélt veled és a közeledben voltak, de pont az a két személy nézett levegőnek, akiktől a támogatást vártad, és akik a legközelebb állnak hozzád.
-Értem. Világos és logikus is amit mondasz, de nem lehetek benne biztos, hogy igaz.
Szerelmem felmordult és sziszegve fordult apám felé.
- Nessie nem hazudik. Ő nem olyan, mint a feleséged.
- Kérlek, szerelmem. Nyugi. Nincsen semmi baj, hiszen igaza van. Bizonyítanom kell a szavaimat- álltam fel. –Nézd meg magad, amit én láttam. És akkor rájössz, hogy én csak az igazat mondom.
Megfogta a kezemet én pedig végig pörgettem minden képet, beszélgetést, amit Diana fejében láttam azon alkalmakkor, mikor megérintettem. Majd elengedte a kezem és lehajtotta a fejét.
-Jól vagy? –kérdeztem pár perc után.
- Nem. Az egész eddigi életem hazugság volt. Két idegennel élek egy fedél alatt, mert ők nem a családom.
- Nem volt hazugság- lépett Edward mellé Liz. –Hiszen anya szeretett és nekem elhiheted, hogy még most is szeret. Csak adj neki időt. És nézd a dolgok jó oldalát. Megszabadulsz egy hazug nőtől, aki nem szeret, és csak kihasznál. Nem tudom, a lány mennyire tudja az igazságot vagy, hogy ő mit érez, de ő sem a tiéd. Mi viszont itt vagyunk. Mi a te lányaid vagyunk, persze csak ha el tudsz minket fogadni. Egy hét alatt sikerült rávenned, hogy megbocsássak neked, de ha most feladod, nagyot fogok benned csalódni, APA- simogatta meg a hátát húgom.
Edward felemelte a fejét és lemerném fogadni, hogy ha tudna, már sírna. Felállt, majd megölelték egymást Liz-zel.
-Hé, engem se hagyjatok ki a családi ölelésből- ugrottam fel és én is átöleltem őket.
Ezen mindannyian jót kacagtunk. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán Edward elment. Mi pedig szerelmemmel felvonultunk a szobájába, és ha jól sejtem húgomék is hasonlóképp tettek.


„Nehéz elképzelni, hogy tudná éppen az a férfi begyógyítani a sebeimet, aki okozta őket.”

(Bella szemszöge)

Nem, nem és nem. Nem szabad rá gondolnom. Nem engedhetem újra közel magamhoz. Eleget szenvedtem már miatta. De édes istenem, egyszerűen nem tudok parancsolni a szívemnek. Szeretem még most is ugyan úgy, mint a legelső napon. És nem tudok ellene küzdeni. Nincs több erőm hozzá. Egyszerűen, ha a közelemben van minden ésszerű érv törlődik a fejemből és csak azt akarom, hogy  a karjaiban tartson és csókoljon. Mit tegyek? Tudom, hogy szeret. Érzem és most, hogy már tudom nem azért hagyott el, mert nem szeretett hanem, hogy nekem jó legyen, nincs több erőm távol tartani magamtól. Szeretem teljes szívemből, de nem szabad engednem ennek az érzésnek. Neki ott van az a nőcske és sajnos hozzá tartozik. Ő már nem az én Edwardom. Már nem szabad és én nem szerethetem. Ki kell tépnem ezt az érzést a szívemből, még ha ezerszer nagyobb fájdalommal jár is annál, amit most érzek.
- Nem küzdhetsz ellene- szólalt meg mögöttem Jasper.
- Hát te hogy kerülsz ide? Egyáltalán honnan tudod, mit érzek?
- Csak erre jártam. Vadászni indultam, de aztán megéreztem az illatodat és gondoltam megkereslek. Tudom, furcsa, mert nem beszélgetünk valami sokat és nem is állunk egymáshoz nagyon közel. De attól te még a családhoz tartozol. És lehet, hogy nem érzem az érzéseidet, de tudom, hogy most őrlődsz. Olyan vagy mint Edward és őt elég jó ismerem.
- Jasper, én...
- Bella! Szeretnék bocsánatot kérni tőled a születésnapodon történtek miatt. Tudom, sok év telt el azóta, de valahogy mindig úgy éreztem, én vagyok a hibás a történtekért. Hiszen ha egy kicsivel több az önuralmam, és ellen tudok állni a vérednek akkor nem szenvedett volna mindenki miattam.
- Jasper, nem te vagy a hibás. Bárkivel megtörténhetett volna és egyedül csak én vagyok érte a felelős. Béna voltam és ez lett a következménye. Ne okold magad. És nem haragszom rád. Úgy gondolom Edward előbb-utóbb elhagyott volna. Most már tudom, hogy nem azért ment el, mert nem szeretett, hanem mert féltett saját magától. És ha a bulin nem is, de később történt volna valami, ami miatt úgy gondolja jobb nekem nélküle.
- Köszönöm. Alice és a többiek éveken át hajtogatták, hogy nem én vagyok a felelős és ne okoljam magam, de nem tudtam megnyugodni. Most viszont, hogy te mondod, valahogy tényleg úgy érzem, nyugodt lehetek. Hiszen mégiscsak te szenvedtél a legtöbbet.
- Jasper, kérlek. Ne okold magad, mert te nem vagy felelős semmiért. Soha életemben nem haragudtam rád és eszembe sem jutott téged okolni.
- Köszönöm. Tényleg te vagy a világ legjószívűbb vámpírja.
- Na, ne túlozz. Azért nem kell halálra dicsérni. De visszatérve az eredeti témánkhoz. Lehet, hogy sokban hasonlítunk Edwarddal, de nem vagyunk ugyan olyanok.
- Hidd el, hogy de. Te is szereted őt, ő is oda meg vissza van érted, de mind ketten inkább szenvedtek ahelyett, hogy tennétek valamit a boldogságotokért. Komolya elképesztőek vagytok.
- Jasper, kérlek, hagyjuk ezt. Nem akarok erről beszélni.
- Rendben. Ne beszéljünk erről, de gondolkodj el azon, van-e értelme küzdened az érzéseid ellen. Hiszen ha 40 év alatt nem sikerült kiölnöd magadból és meggyűlölnöd, akkor történhet bármi, de te örökké szeretni fogod őt. Tudod róla, hogy megnősült és még így is ugyan azt érzed iránta, mint régen. Csak úgy, mint régen. Szóval azt javaslom, gondold át rendesen mit teszel. Viszont én most magadra hagylak, mert vadásznom kell- majd gyengéden megszorította a karomat és már el is tűnt.
Újra magamra maradtam az érzéseimmel és a gondolataimmal. Az eszem tudja mi a helyes, de a szívemnek nem tudok parancsolni. Igaza van Jaspernek. Ha az elmúlt 40 évben nem sikerült őt kiverni a szívemből és csak elnyomni tudtam az iránta érzett szerelmemet, akkor soha nem fogom tudni elfelejteni őt. És bár mérhetetlen fájdalmat okozott azzal, hogy elvett egy másik nőt még így sem tudom őt gyűlölni. Olyan hatalmas az iránta érzett szerelmem, hogy képtelenség kiölni belőlem ezt az érzést.

(Edward szemszöge)

Nem az én lányom. Ezt nem hiszem el. Pedig a saját szememmel láttam Diana gondolatait. Kihasználta a bűntudatomat azért, hogy neki jó legyen. Felhasználta a lányát annak érdekében, hogy ne kelljen egyedül maradnia. Még most is alig hiszem el, hogy nem igaz. Lorena nem az én lányom, pedig úgy szeretem, mint a sajátomat. Talán, ha Nessie nem mutatott volna semmit, akkor nem is hiszem el neki, de most. Hiszen láttam mindent. Mindent, amit Nessie valaha is látott Diana fejében. Mélységesen fáj, hogy mind az, ami eddig az életemet jelentette az egy pillanat alatt omlott össze. Ugyanakkor boldogsággal tölt el, mert nem kell bűntudatot éreznem. Így végre küzdhetek azért, hogy Bella megbocsásson nekem és nem kell leélnem az örökkévalóságot egy olyan nő mellett, akit nem szeretek. Így viszont most hogy tudom az igazat nagyon sok minden világos lett számomra. Például Alice és a családom többi tagjának ellenszenve Diana iránt vagy, hogy Lorena felé sosem tápláltam olyan érzéseket, mint a két lányom iránt. De amint lehet, véget vetek ennek a komédiának. Sajnos túlkésőn tudtam meg az igazat és rengeteg időt elvesztegettem, de azt szokták mondani, hogy a boldogsághoz sosincs túl késő.
Én pedig végre szeretnék boldog lenni azzal a nővel, akit a világon mindennél jobban szeretek. És most, hogy a lányaim is elfogadtak az apjuk szeretnék lenni és nem csak biológiailag. Szeretném, ha úgy tekintenének rám, mint Jacobra. És újra kezdeni az életemet a valódi családommal. De mindezek előtt el kell intéznem egy nagyon fontos dolgot. Meg kell szabadulnom attól a kétszínű nőszemélytől. Lorenát ugyan nem szeretném elveszíteni, hiszen mégiscsak sajátomként neveltem fel. Bármi történjen is, én mindig lányomként fogok rá tekinteni, de a választás lehetősége az ő kezében van. Ha szeretne marad, ha nem akkor nem fogom visszatartani, elengedem az anyjával.


U.I: Remélem ez a fejezet is tetszett. Nagyon szépen köszönöm a komikat és el sem tudom mondani mennyire jól esnek. Viszont van egy új hírem számtokra. A FRISSek mostantól CSAK hétvégén lesznek. Sajnálom, de hétköznaponként nagyon nincs időm az írásra és gondolom ti sem szeretnétek összecsapott fejezeteket olvasni. Szóval szombat vagy vasárnap este felé várhatóak az új fejezetek. Most hétvégére nem ígérek, de megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor csak jövőhét hétvégén kerül fel a következő fejezet. 

Millió puszi mindenkinek:Rosalice   


                                     Köszönöm szépenMary Catherine Worthington- nak!



Szabályok
Tedd ki a díjat a blogodra.!
Köszönd meg annak, akitől kaptad!
Küldd tovább azoknak a bloggereknek, akik szerinted megérdemlik!
Hagyj üzenetet a blogjukon!

Akiknek küldöm

Devil
d.Alexandra 
Minie95
Alexandra (Szasza)