23.fejezet

(Bella szemszöge)

Merre lehet? Édes istenem, segíts megtalálni a lányomat. Könyörgöm neked. Nem eshet semmi baja. Abba belehalnék, ha történne vele valami.

-Édesem, nincs itt. Nem találjuk semerre. Talán jobb lenne, ha visszamennénk a házba és…

- Nem. Nem fogok ölbe tett kézzel várni, míg a lányomnak valami baja esik.

- Bella, ne aggódj, meg fogjuk találni Nessie-t és ő is tud vigyázni magára. Igaza van Edwardnak. Haza kell mennünk. Így nem jutunk semmire. Otthon legalább megnézzük, hogy van Liz és lehet, hogy ő vagy Alice lát valamit, amin elindulhatunk- mondta Rose.

- Igazatok van. Így nem megyünk semmire- sóhajtottam és hazafelé futottam.

De nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet, hogy Liz érezte a nővére fájdalmát.

Miután hazaértünk, egyből a lányom szobájába mentem. Muszáj kiderítenem, mi ez az egész. Meg kell tudnom mindent.

-Liz, kicsim- simogattam a homlokát. Lassan kinyitotta a szemeit és halványan elmosolyodott. –Jobban vagy? –kérdeztem.

- Már sokkal. Nem találtátok meg, igaz? –kérdezte csendesen.

- Nem. De tudni akarok valamit. Mi az, hogy érzed a fájdalmát? Mi folyik itt? –kérdeztem, a kezét fogva. –Mégis mióta tart ez?

- Nem akartuk neked elmondani- suttogta. –Úgy gondoltuk jobb, ha nem tudsz róla, mert így nem fogsz aggódni.

- Elizabeth Marie Swan. Most azonnal tudni akarok mindent. Nem hallgathatsz el előlem semmit- mondtam szigorúan.

- Rendben. Nessie-val még gyerekkorunkban vettük észre, hogy érezzük egymás fájdalmait. És megegyeztünk, hogy ez a kettőnk titka marad. Nem akartuk, hogy aggódj. Valahányszor valamelyikünk megsérült, a másikunknak is ugyanúgy fájt. Nem tudom miért, de csak a fájdalmat érezzük. Mikor az a baleset volt, akkor is éreztem Nessie-t. Nagyjából ezek a fájdalmak elviselhetőek és könnyen kezelhetőek, gyorsan elmúlnak, de ez más. Legtöbbször csak egy pillanatra érzem a fájdalmát, de most nem. Érzem, hogy bajban van és próbálja kizárni a fájdalmát. Többé-kevésbé sikerül neki, de csak pár percre. Nem tudom, mi okozhatja ezt nála, de rosszul van.

-És nekem miért nem szóltatok egy ennyire fontos dologról? Miért titkoltátok el? –kérdeztem. Hiszen ezt azt jelenti, hogy nem bíznak meg bennem. És egyáltalán hogy nem vettem észre?

- Már mondtam. Eleget aggódsz e nélkül is, nem akartuk, hogy emiatt is edd magad. És nem azért, mert nem bízunk meg benned anya. Szeretünk és tudjuk mennyit szenvedtél és szerettük volna, ha nem kell még miattunk is. Nem akartunk még ezzel is gondot okozni és egy idő után már mellékessé vált ez az apróság.

- Jól van. Ezt majd még megbeszéljük a nővéreddel együtt. De most, nem látsz semmit? Nem tudod, merre lehet, vagy hol keressük? –kérdeztem.

- Nem.  Nem tudom anya. Nem látok. Olyan, mintha vak lennék. Aggódom és olyan, mintha eltűnt volna.

- Kicsim. Szedd össze magad. Alice nem láthatja őt, mert félvér. De te képes vagy rá. Csukd be a szemed és koncentrálj a nővéredre. Csak rá, senki másra.

Lányom tette, amit kértem tőle. Becsukta a szemét és koncentrálni kezdett. Majd egyik pillanatban megszorította a kezemet és a szemei felpattantak.

- Elizabeth. Mi történt?

- Egy szoba.  Egy sötét szobában van. Nem nagy helyiség, de ezelőtt még soha nem láttam. Nessie az ágyon fekszik és gondolkozik, próbál erős maradni. Ugyanakkor a fájdalom lassan elveszi minden erejét és képtelen lesz megvédeni magát- sírta Liz. –Szörnyű látni, hogy milyen állapotban van. Óráról órára egyre kevesebb az ereje. Meg kell őt találnunk.

- Jól van kicsim. Mondd el, mi van abban a szobában vagy van-e valami, amiről esetleg megtalálhatnánk.

- Egy ágy, egy szék és egy asztal. Mindössze ennyi. Az ajtó vasból van, apró kis rés van rajta. Mintha valami magánzárka lenne pont, mint a filmekben. A falak kőből vannak. Amint az ajtó kinyílik, hatalmas fény szűrődik be a szobába. Nem tudom, hol lehet. Csak ennyit látok. Ennél többet nem látok.

- Esetleg nincs mellette valaki, aki vigyáz rá?

- De. Egy férfi néha benéz hozzá. Nem látom tisztán és fogalmam sincs ki az, de félek, hogy bántani fogja a nővéremet. Találjátok meg anya.

- Ne aggódj kicsim. Megtaláljuk… megtaláljuk- öleltem át Liz-t és elkezdtem ringatni.

Szép lassan elaludt én pedig lementem a nappaliba.

-Damon, menj fel kérlek és vigyázz Liz-re. Most alszik, de bármelyik pillanatban felébredhet. Most elmegyek telefonálni, aztán indulunk.

Kimentem a ház elé, előkaptam a telefonomat és azonnal bepötyögtem Jacob számát.

-Halló- vette fel Nath a telefont.

- Nath, gyertek át Cullenékhez. Nessie-t elrabolták és a lehető leghamarabb meg kell találnunk.

- Indulunk- majd már nem hallottam mást, csak a búgást a vonal másik végéről.

Visszamentem a házba. Mindenki a nappaliban ült, kivéve Damon.

-Alice? Látsz valamit, ami a segítségünkre lehet? –kérdeztem.

- Nem. Csupán egy férfit látok, aki ismeretlen számomra. Nincs használható információm. Nem látom Nessie-t révén hogy félvér. És…- magyarázott Alice, de nekem valami szöget ütött a fejemben.

-Mit mondtál Alice? Egy férfit látsz? Vámpír? –kérdeztem.

- Igen. Egy átutazó nomád lehet. Egy elhagyatott háznál áll meg, de azután tovább is indul. Bemegy, majd miután kijön, az erdőbe veti magát.

- Hol van az a hely? El tudsz vezetni oda? –kérdeztem sürgetőn.

- Igen, de miért. Nem látom, hogy bajt okozna nekünk.

- Nem, nem bajt. Éppen ellenkezőleg. Minden egybe vág. Hiszen te látsz egy férfit egy elhagyatott háznál. Liz azt mondta, hogy egy férfi őrzi Nessie-t. És hogy a nővére egy kis szobában van. Ez nem lehet pusztán véletlen.

- Bella, kérlek nyugodj meg- próbált nyugtatni Carlisle.

- Mégis hogy kérhetsz tőlem olyat, hogy nyugodjak meg? A lányomról van szó, az isten szerelmére.

- Bella- lépett be a nappaliba Nath Jacobbal az oldalán és mögöttük a falka tagjai. –Mi történt? Hogy lehet, hogy elrabolták Nessie-t és egyáltalán kicsoda. Nem éreztünk idegen vámpírszagot.

- Jacob. Köszönöm, hogy itt vagytok- szaladtam oda hozzá és átöleltem. –Nem tudom, hogy történhetett, de ha minden igaz, talán sikerült végre a nyomukra bukkannunk- engedtem el. Majd Edwardhoz mentem és szorosan hozzá bújtam.

- Miben segíthetünk?- kérdezte azonnal Seth.

- Páran menjetek vissza őrjáratozni. Hátha rábukkantok az idegenek nyomára. És kellene 2-3 farkas, akik itt maradnak Lizzel. És az sem lenne rossz, ha velünk is jönnétek.

- Bella, mit forgatsz a fejedben- kérdezte Jake.

- Megkeresem a lányomat- jelentettem ki.

- És mégis hogyan? Ha jól emlékszem, már a fél erdőt átkutattuk- mondta Rose.

- De akkor nem volt ott Alice és nem látta azt a házat.

- Mondd, miben segíthetünk- kérte Nath.

- Jake, küld vissza a farkasokat járőrözni. Maradjatok 5-en itt.

Jake szépen kiválasztotta az 5 itt maradó farkast, a többieknek pedig megparancsolta, hogy azonnal értesítsék, ha idegeneket éreznek a környéken.

-Szóval, mi a következő lépés?

- Liz rosszul van. Pont olyan állapotban, mint Nessie, ezért páran itt maradnak, hogy vigyázzanak rá. Mi többiek pedig megkeressük Nessie-t. Szóval, Damon, Esme, Carlisle, Nath, Emmett, Jasper, Embry, Jared, Paul ti itt maradtok. És megvéditek Lizzyt.

Stefan, Alice, Edward,Jacob, Rosalie, Seth és én megkeressük Nessie-t. Nem akarok ellenkezést. –Emeltem meg a hangom.

Mindenki bólintott, és útnak indultunk. Alice után mentünk és lassan egy elhagyatott helyre értünk, egy kihalt helyre, ahol ott állt a ház. Csendes volt minden. Túlságosan is csendes. Itt valami nem stimmel.

-Én bemegyek, ti maradjatok itt- jelentettem ki.

- Nem, Bella… én… -kezdte Edward, de Jacob megállította.

- Nem. Ilyenkor hagyd. Nem éri meg vitatkozni vele. Hidd el nekem- mondta én pedig elindultam befelé.

A hely hideg volt. Sötét, de a látásomat nem zavarta. Lassan mentem be azon az egy ajtó, ami a házban volt. Az ajtó vasból volt és ez reménnyel töltött el. Szép lassan léptem be a szobába, de nem volt ott senki. Senki, pedig biztos vagyok benne, hogy erről a helyről beszélt Liz. És az a férfi is benne van, akit Alice látott. Miért, miért kell neki Nessie? Mit ártott ő neki?

Az ágyon ott hevert egy telefon, és mellette egy boríték rajta a nevemmel. Óvatosan felvettem és kibontottam. Majd félve kezdtem olvasni a nekem írt sorokat.

Drága Bella!

Sajnálom, hogy nem tudtunk személyesen is találkozni, de meg kell értened, hogy a saját épségemmel kell törődnöm. Mert el sem tudod képzelni, mekkora elégedettséget érzek, mikor arra gondolok, mennyire szenvedsz most. Te elvetted tőlem a családomat, ezért úgy tartom igazságosnak, hogy én is elvegyek tőled valakit. És hát a lányoddal sosem voltunk valami jóban, ezért így még jobban érzem magam. De most ne rólam beszéljünk.

Gondolom kíváncsi vagy a pici lányodra, ezért is vagy most abban a házban. Egyenlőre még jól van, bár kicsit gyenge és hatalmas fájdalmai vannak.

És most a szabályok: Ne keress minket, mert felesleges. Úgy sem találsz majd. Másodszor pedig, azt akarom, hogy vidd magaddal azt a telefont, ami a levélke mellett van. Ajánlom, hogy mindig legyen nálad, mert hamarosan keresni foglak. Óh… és majd el felejtettem. Ne szólj Cullenéknek arról, ki vitte el a lányod, mert akkor a drága kis Nessie-d fog megfizetni érte. Nos, egyenlőre ennyi lenne. Hallani fogsz még rólam Isabella.

Diana

Kétségbeesésemben összegyűrtem a papírt és lerogytam a földre. Miért? Miért a lányaimat vitte el, ha én kellek neki? Miért nem lehetett volna őket békén hagyni és elintézni csak kettőnk között?

De most erősnek kell lennem és követni annak a ribancnak az utasításait. Mert a lányaim élete a tét. És azt nem élném túl, ha nekik valami bajuk esne. Ezt pedig Diana nagyon jól tudja. Pont ezért rabolta el az egyik lányomat. Hogy nekem a lehető legtöbb szenvedést okozza. Tudja, hogy még Edwardnál is jobban szeretem a lányokat és miattuk akár őt is képes lenni elhagyni. Kihasználja a gyengeségemet és még jól is szórakozik. Átkozott ribanc. Esküszöm, hogy ezért még nagyon drágán megfizetsz. A saját kezemmel fogok végezni veled, de előtte megmutatom milyen az igazi fájdalom. És csak akkor foglak megölni, ha már te magad kéred. Erre megesküszöm, vagy ne legyen a nevem Isabella Mari Swan.

Nagy nehezen feltápászkodtam, a levelet kisimítottam és a telefonnal együtt a zsebembe tettem. Majd visszamentem a többiekhez. Nem tudtam másra gondolni, csak a lányaim épségére és a bosszúra. A szívemet elöntötte a gyűlölet és bosszúra vágytam. Olyan mértékben, hogy azt elmondani is képtelenség.

Amint kiértem Edward elém rohant és minden félét kérdezett, de nem fogtam fel a szavakat. Még csak meg sem hallottam őket. Egyedül a telefonra koncentráltam, hogy minél hamarabb megszólaljon és megtudjam, hol találom Nessie-t.

-Bella- kiáltotta Stefan.

Felemeltem a fejem és a szemébe nézve ejtettem ki szép lassan a szavakat.

-Nessie nincs itt. Itt volt, de már elvitték. Most pedig menjünk haza- mindenki kétkedve nézett rám és úgy, mintha nem lennék normális.

Nagyot sóhajtottam és futásnak eredtem egyenesen a Cullen villába, hogy Lizzel lehessek. Hátha lát valamit, ami a segítségemre lehet.

( Nessie szemszöge)

A fájdalom teljesen elhatalmasodik rajtam és már arra is képtelen vagyok, hogy felálljak. Két hete nem vadásztam és néhány óra alatt teljesen legyengültem. Képtelen vagyok tartani a pajzsom is. Mintha az erőm teljesen elhagyni. Először legyengülök, majd hirtelen szúrás a fejemben és hatalmas fájdalom az egész testemben. Nem fizikai a fájdalom, csupán mentális, de képtelen vagyok küzdeni ellene. Teljesen elveszi az erőmet. De ez nekik még nem elég.

Mikor Diana bejött hozzám és megpróbáltam megölni, valamivel megszúrt. És bár gyorsan gyógyulok, most nem igazán sikerül. A seb nem akar begyógyulni és már tiszta vér mindenem.  

Nem tudom hogyan, de sikerült elaltatniuk. Most pedig egy új helyen vagyok. Nem ott ahol eddig.

-Jó reggelt hercegnő- gúnyolódott Diana. –Hmmm… igazán finom illatod van, azt meg kell hagyni- szagolt a levegőbe, majd közelebb sétált hozzám. Egyenesen a nyakamhoz hajolt.

- De még nem bánthatlak. Még nem. Előbb anyádat kell megölnöm, te és a húgod csak azután kerültök sorra. Ezért hoztam neked tiszta ruhákat és egy orvost, aki ellátja a sebed. Nem akarom, hogy idő előtt meghalj- mondta. A ruhákat letette, majd az ajtó felé indult.

- Miért… miért akarsz bo.. bosszút.. állni, ha nem… nem is szeretted apát? –kérdeztem nagy nehezen. Már a beszéd sem megy könnyen.

- Mert attól, hogy nem szerettem, még az én tulajdonom volt. És az anyád elvette tőlem. Ti pedig csak ártatlan áldozatai vagytok a bosszúmnak, de szükséges. Nem akarom megkockáztatni, hogy ha Bella halott lesz és véletlenül elengednélek, megkeressetek és megöljetek- mosolyodott el. –Most viszont hozom az orvost.

Azzal kiment és pár perc múlva egy középkorú orvossal tért vissza. Látszott a férfin, hogy fél és legszívesebben segítettem volna neki, de nem lehet. Még magamon sem tudok segíteni nem hogy rajta.

Diana mellém lökte és parancsoló hangon beszélt hozzá.

-Gyerünk, tegye a dolgát. Lássa el a lányt.

Az orvos rám nézett mire én bólintottam. Felhúzta a pólómat és a sebemmel kezdett babrálni. Rettenetesen fájt, de tűrtem.

-Diana, gyere. Gond van- jelent meg az ajtóban Damien. Láttam, hogy nem vesz levegőt és a szeme is fekete. De gondolom Diana ráparancsolt, hogy nem bánthat.

- Rendben. Maga lássa el rendesen a lányt. Pár perc és itt vagyok- mondta, majd becsapta maga mögött az ajtót.

- Sajnálom, ha fájdalmat okozok önnek, de itt nincsenek meg a megfelelő körülmények, hogy rendesen elláthassam önt.

- Ne is törődjön vele doki. Csak csinálja. Kibírom.

- Miért van itt? –kérdezte barátságosan.

- Nem akarom bajba keverni. Ezért inkább nem mondanám el. Talán maga megússza élve- suttogtam a végét.

Pár perc alatt elállt a vérzés és a doktor összevarrta a sebem.

-Adok egy injekciót- vette elő a táskájából a fecskendőt.

- Ne. Inkább valami gyógyszert. Kérem, tegye el azt a tűt. Úgysem használ.

- Akkor adok egy fájdalom csillapítót. Vegye be, ettől nem fog annyira fájni- vett elő egy fehér bogyót.

- Inkább hármat, ha azt akarja, hogy enyhüljön a fájdalom. Kérem.

Adott a kezembe három fehér bogyót, amit egyből le is nyeltem. A doktor összepakolt és ekkor lépett be Diana. Becsukta az ajtót és mellénk sétált.

-Áá. Ahogy látom, végzett doki. Köszönöm a szolgálatait. És arra kérném, hogy ez maradjon köztünk. Senki nem tudhat erről- mondta Diana mosolyogva.

- Efelől nyugodt lehet. Tőlem senki nem tudja meg- az orvos hangja remegett.

- Nos, látja. Ebben biztos vagyok- mondta Diana és vámpírsebességgel rohant a férfi mellé és éles fogaival könnyen átszakította a vékony bőrt. A férfi felkiáltott, és kapálózni kezdett. Diana abbahagyta az ivást és elém hozta a férfit.

-Igyál egy kicsit, drága Renesmee- mondta mézes mázosan. –Gyerünk. Tudom, hogy szomjas vagy. Látom rajtad. És ez valami mennyei- nyalta meg a száját és elém tolta a férfit.

A vér szaga belengte az egész szobát. Láttam az élénkpiros vért kibuggyanni a nyakán és hívogatott magához. Egyfolytában azt hajtogatták az ösztöneim, hogy meg kell kóstolnom innom kell, de az agyam határozottan ellenezte. Egyre közelebb hajoltam az éltető nedűhöz, de végül a józan eszem győzedelmeskedett az ösztönök felett és elfordítottam a fejem. Visszatartottam a levegőt már amennyire sikerült.

-Nem vagyok gyilkos. Nem ölök embereket, én nem vagyok szörnyeteg- suttogtam.

Diana megvonta a vállát és kiszívta a férfi maradék vérét is. Majd felállt és kivitte a férfit. Bezárt az ajtót és én egyedül maradtam. A szobában még mindig érezhető volt a vérszag, de már egyszerűbb volt ellenállnom. Felvettem az ágyról a ruhákat és gyorsan átöltöztem. Ledobtam a véres ruhákat a sarokba és ledőltem az ágyra. Betakartam magam azzal a pléddel, ami ott volt és útjára engedtem a könnyeimet.

 Elszégyelltem magam, mikor tudatosult bennem, hogy majdnem embert öltem. Aztán eszembe jutott a férfi fádalomtól eltorzult arca és hogy miattam kellett meghalnia. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. Miattam halt meg egy ártatlan ember és a halála örökre a lelkemen szárad.

Ó, anya. Mennyire hiányzol nekem. Bárcsak itt lennél és véget érne ez a rémálom. Nem tudok több fájdalmat elviselni. És ez a tehetetlenség is teljesen kikészít. Hozzá vagyok szokva, hogy megvédem magam és soha nem szorultam senkinek a segítségére. Mindig erős voltam, de ez most nem megy. Anya, Liz, apa, Stefan. Bár otthon lehetnék veletek. Megesküszöm rá, hogy ha haza kerülök, mindenen változtatni fogok. Legfőképpen a hozzáállásomon.

Szép lassan álomba sírtam magam. Annyi minden történt egy fél nap alatt, hogy azt épp ésszel felfogni lehetetlen.