15.fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a komikat. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés, valahányszor felnézek a blogra és látom, olvasom a véleményeteket. Örülök, hogy ennyire tetszik, amiket írok. De nem is írok többet, inkább jó olvasást kívánok ehhez a fejezethez is.

Puszi és hatalmas köszönet mindenkinek:Rosalice.  

(Edward szemszöge)

- Nem tudom, mit mondhatnék Rose. Olyan rossz ez az egész. Először a miatt szenvedek évig, mert elhagytam azt a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretek. De csak azért hagytam el, hogy neki normális élete lehessen. Mindenki miattam szenvedett. Azután tönkretettem Diana életét, de valami furcsa véletlen folytán megbocsátott nekem és megajándékozott egy gyermekkel. 40 évig abban a hitben éltem, hogy életem szerelme halott és miután végre sikerült elhatároznom, hogy elengedem az emlékét, visszaköltöztünk ide. Ezzel nem is lett volna probléma, de megjelent a két lány. Felkavarták az érzéseimet, aztán az a baleset és olyan váratlanul ért, hogy Bella mégis életben van. Elmondja, hogy van két lányom végül pedig, hogy megvet minket és gyűlöl.

- De valahol őt is meg lehet érteni. Hiszen ahelyett, hogy igazat mondtál volna neki, úgy hagytad itt, hogy nem szereted és soha sem szeretted.

- Én megértem őt, de fáj. Fáj, hogy ő gyűlöl, miközben én az életemnél is jobban szeretem, hiába van itt Lorena és Diana.

- Edward. Adj neki egy kis időt. Őt is felkavarták a történtek. Ráadásul gondolj bele mit érezhet ő most vagy mit érezhet az óta, hogy mi itt vagyunk. A farkasok és a lányok már az első napon elmondták neki, hogy kettővel többen vagyunk, mint régen. Ráadásul neked feleséged és gyereked van. Ez csak még jobban megerősítette benne azt a hitet, hogy te már nem szereted. Így tényleg azt gondolhatja, hogy soha nem szeretted és csak játszottál vele. És még azt is eltűrte tőled, hogy nap, mint nap látogasd a lányodat a feleséged jelenlétében. Egy szót nem szólt érte, pedig biztos vagyok benne, hogy akár hányszor meglát vele, tele van fájdalommal. - fogta meg a kezemet Rose.

- Igazad lehet. De akkor most mégis mit csináljak?- kérdeztem.

- Nem tudsz többet tenni, mint türelmesen vársz. Viszont lenne egy kérdésem- bólintottam és folytatta- Ha Bella hajlandó lenne neked megbocsátani és adna még egy esélyt, mit tennél? Elhagynád a feleségedet és a lányodat? Egyáltalán mit szeretnél a másik két lánytól. Mit vársz tőlük?

- Ez több volt, mint egy kérdés- mutattam rá a tényre.

- Az most lényegtelen. Válaszolj.

- Nem tudom Rose. Egy részről mérhetetlenül boldog lennék, ha megbocsátana nekem. De nem tudom, mit tennék. Azt tudom, hogy Dianát szeretem, de soha nem szerettem annyira, mint Bellát. Lorena pedig a lányom. Nem hiszem, hogy el tudnám őt hagyni és nem is akarom. Ő a lányom. Egy darab belőlem és nem lennék képes nélküle élni. Egész életében mellette voltam, mindent tudok róla és szeretem. A másik két lányhoz pedig húz valami. Valami erős kötelék, amit nem tudok és most már nem is akarok elszakítani. Az a legfurcsább, hogy ezt a köteléket nem érzem ilyen erősnek Lorena felé. Ha jól sejtem nem várhatok semmit a két lánytól. Ha az én és Bella természetét örökölték, akkor örülhetek, hogy ha egyáltalán szóba állnak velem. Csak szeretném megismerni őket és megbizonyosodni róla, hogy tényleg az én lányaim.

- Kételkedsz Bella szavában?- kérdezte meghökkenve.

- Nem, én csak… furcsa ez az egész. Hiszek neki, de olyan…nem is tudom mi erre a jó szó. Csak itt van Diana. Akár hányszor kiborul, a szememre veti, hogy miattam lett az ami. De másrészről meg ott van Bella. Ő is kivolt, mikor az erdőben beszéltünk, de egyszer sem említette meg, hogy tönkre tettem az életét.

- Ne hasonlítgasd őket egymáshoz. Bella ezerszer másabb, mint Diana. Nagy árat fizettem azért, hogy ezt nem láttam már az elején. Látnom kellett, hogy a családom tönkremegy és nem tehettem ellene semmit. Pont az történt, amitől már a legelejétől féltem. Bella soha nem vetne a szemedre semmit, pláne nem azt az éjszakát. És ha jól láttam tulajdonképpen még hálás is érte. Hiszen, ha akkor nem engedsz neki, most nem lenne két gyönyörű lányotok. Gondolj bele. Ha ez a két lány nem lenne, lehet, hogy Bella már rég halott lenne. Úgy értem igazán halott. Így viszont esélyt kaptál rá, hogy helyrehozd a hibádat. Esélyt kaptál rá, hogy bocsánatot kérj tőle és elmondhasd neki az igazat.

- Köszönöm Rosalie. Nem tudom mikor és hogyan történt, de megváltoztál és határozottan tetszik ez az oldalad- öleltem magamhoz.

- Tudod, hogy soha nem kedveltem Dianát. Lorenát pedig soha nem éreztem magamhoz közel. Szeretem, mert mindig is egy gyermekre vágytam és ő általa legalább kissé tompult a hiányérzetem. De ennyi. Nem tudom meg magyarázni az érzéseimet. Talán most még Jaspernek sem menne.

- És mit gondolsz Elizabeth-ről és Renesmee-ről?- kérdeztem.

- Nem is tudom. Mikor bent voltunk a kórteremben, jobban megnéztem őket. Nagyon hasonlítanak rád és Bellára. A szemük, az egyiknek smaragdzöld, a másiknak csoki barna. A hajuk gesztenyebarna, akárcsak Bellának. Ezek azok a külső tulajdonságok, amik elsőre feltűnnek, de ha kicsit jobban megnézed az arcukat, ezernyi hasonlóságot fogsz még találni.

És én is szeretném megismerni őket. Kíváncsi vagyok milyen a jellemük és komolyan kíváncsi vagyok rájuk.

- Én is. De jobb, ha hazamegyünk, mert Diana hisztit fog csapni. Már előre félek- álltam fel. Hazafutottunk és határozottan nem az fogadott, amire számítottam. A ház csöndes volt.

- Na, mi az? Senki nincs itthon?- kérdezte Rose, mire megjelent anya a nappaliban.

- Sziasztok - köszönt mosolyogva-

- Hol vannak a többiek?- kérdezte Rose.

- Carlisle a kórházban, Emmett a garázsban, Alice és Jasper a szobájukban, Lorena szintén a saját szobájában, Diana pedig elment valahova.

- De mégis hova?- kérdeztem.

- Azt nem tudom. Annyit mondott, hogy majd jön és utána elviharzott.

- Rendben. Megyek, megnézem Lorenát- mondtam, majd a lányom szobájába mentem. Mikor az ajtó elé értem, bekopogtam és miután engedélyt kaptam, beléptem a szobába.

- Szabad?- kérdeztem.

- Persze. Gyere csak apu.

- Hogy érzed magad?- ültem le mellé az ágyra.

- Muszáj ezt apa?

- Igen. A lányom vagy és szeretném tudni, hogy vagy. Látom rajtad, hogy valami bánt.

- A lányod vagyok, de nem én vagyok az egyetlen. Van rajtam kívül még másik kettő. És rossz, mert eddig csak velem foglalkoztál és nem kellett osztoznom rajtad senkivel erre, mint derült égből villámcsapás kiderül, hogy nem egy, hanem rögtön két féltestvérem is van. De én nem tudok rájuk úgy nézni, mint a testvéreimre. Én már nem értek semmit. Az egész életünket beárnyékolta ennek a Bellának az emléke és most tönkreteszi az egész családomat. Mérhetetlenül gyűlölöm őt, mert anya miatta szenved.

- Ne mondd ezt. Nem szabad gyűlölnöd őt. De hogy érted, hogy anyád szenved? Mit mondott neked és most egyáltalán hol van?- kérdeztem.

- Azt nem tudom, hol van. Idefent beszélgettünk és azt mondta, hogy te el fogod hagyni a miatt a nő miatt, mert őt szereted. De én nem akarom, hogy tönkre tegye a családunkat.

- Nem is fogja. És attól, hogy van két lányom rajtad kívül, nem jelenti azt, hogy téged kevésbé foglak szeretni. Nem fogom elhagyni édesanyádat, de az elkerülhetetlen hogy a közelünkben legyen. Ők is az én lányaim és szeretném megismerni őket. Kérlek, érts meg. Ma tudtam meg, hogy van két lányom és egész idáig nem is ismertem őket. Szerintem jogom van hozzá, hogy megismerjem őket.

- Rendben van. Ismerd meg őket, de ha tönkre megy a családom azt soha nem bocsátom meg neked apa. Soha.

Bólintottam és kimentem a szobából. Hát mondhatom jól állunk. Az egyik lányom most nagyon is mérges rám, bár meg lehet érteni őt is, a másik kettő pedig látni sem akar, annyira gyűlölnek.

Gyűlölni csak azt tudod aki igazán közel állt hozzád..!

(Bella szemszöge)

- Carlisle, mikor vihetem haza a lányomat?- kérdeztem.

- Azért még pár napot várj. Kicsit feltűnő lenne, ha most hazaengedném, pedig még csak ma ébredt fel a kómából. Már így is furcsállják, hogy azonnal levettem a gépekről.

 - Jól van. Igazad van. Pár nap még nem a világ vége.

 -A magad nevében beszélj. Én utálom a kórházakat. És ha jól tudom, te sem igazán rajongtál értük emberkorodban- nézett rám szúrósan Ness.

- Jól van. Nincs értelme vitázni. Egy pár napot még itt maradsz, aztán már jöhetsz is haza-mosolygott Liz. - Olyan jó, hogy végre nyitott szemmel látlak nővérkém.

- Szabad- szóltam ki, mikor kopogtak. Viszont erre a személyre határozottan nem számítottam. Főleg nem úgy hogy egyedül jön be ide.

- Mi keresni valód van itt neked?- kérdeztem. -A drága Edwardod nincs itt, ahogy a saját szemeddel is láthatod.

- Nem a férjemet keresem. Tudom, hogy nincs itt. Nem is azért jöttem. Négy szem közt szeretnék veled beszélni- nézett rám Diana.

-A lányaim előtt nincsenek titkaim. Mindenről tudnak.

- De én csak veled akarok beszélni. Négy szem közt.

- Nemsokára visszajövök- mondtam a lányoknak és Diana után mentem. Ő meg sem állt az erdő széléig és onnan vámpír sebességgel haladtunk tovább.

- Miről akarsz velem beszélni?- kérdeztem, mikor megálltunk.

- Tudod jól, miről. Hát Edwardról.

- És mit akarsz. Tudtommal nekem semmi közöm hozzá a lányokon kívül. Nem igazán értem miért pont velem akarsz róla beszélni.

- Jaj, ne add itt az ártatlant. Tudom, hogy azt akarod, hogy Edward elhagyjon és visszamenjen hozzád. Ne is tagadd. Tudom, hogy erre megy ki ez az egész. Sőt biztos vagyok benne, hogy azoknak a gyerekeknek nem is Edward az apjuk.

- Na, most fejezd be különben nem állok jót magamért. Nem vagyok köteles a sértéseidet hallgatni, úgyhogy ha csak ezért jöttél, akkor el is mehetsz.

- Nem megyek sehova. Tudom, hogy csak hazudsz a férjemnek és el akarod őt venni tőlem. De van egy rossz hírem. Nem fogom csak úgy átengedni neked.

- Na jó, nekem ebből elegem van. Csak hogy tudd, nem akarom visszaszerezni Edwardot. Legyetek boldogok, én nem állok közétek. De az nem engedem meg, hogy kétségbe vond a szavamat. Ha egyszer azt mondom, hogy Edward a lányaim apja, akkor az úgy is van. Nem szoktam hazudni és most nincs is rá okom. Viszont azt szokták mondani, hogy mindenki saját magából indul ki- tuti, hogy itt valami nem stimmel, és én rá fogok jönni.

- Nem hiszek neked. Tönkre akarod tenni a családomat, de nem fogom hagyni. Nem engedem, hogy tönkre tedd, amit nagy nehezen felépítettem.

- Na, mi az? Nem fogadtak el?- láttam rajta, hogy fején találtam a szöget. - Szóval itt van a kutya elásva. Ezért félsz te annyira attól, hogy vissza akarom kapni Edwardot. Félsz, hogy egy szavamba kerülne és te a lányoddal együtt repülnél a Cullen családból. Szóval ez a gondod. Mi az? Csak nem utál a család fele?

- Nem- tiltakozott hevesen. - Mindenkivel jól elvagyok.

-Á értem. Akkor ezek szerint csak elvagy. Szóval nem fogadtak be teljesen. Csak azért tartozhatsz közéjük, mert Edward felesége vagy és van egy lányotok.

-FEJEZD BE. HALLGASS EL. FOGD BE A SZÁDAT. EGYÁLTALÁN NEM IGAZ, AMIT MONDASZ. - kiabálta, de felesleges volt. A reakciójából jól kivehető volt, hogy igazam van. De egyik pillanatról a másikra megváltozott az arckifejezése. Egy nyugodt maszk alá bújt, de még így is jól kivehető volt szeméből a düh.

- Képzeld, nagyon is tökéletes a családom. Van egy lányom attól a férfitól, akit a világon mindennél jobban szeretek. Van mellettem egy férj. Van egy családom és neked mid van?

- Nagyon ajánlom, hogy ne kóstolgass.

- Mert, mi lesz?- olyan önelégült fejet vágott, de majd én lemosom azt a vigyort a képéről.

- Tudod, velem is kedvesek voltak, mégis elhagytak. Veled sem lesz máshogy- gúnyolódtam, pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy vele már más a helyzet.

- Igen? Csak hogy tudd, közel 40 éve vagyok a család tagja. Én Edward felesége vagyok és teljes értékű családtag. Míg te csak egy játék voltál számára- az állam a földet súrolta. Ezek szerint mindent elmondott neki. Mennyit gúnyolódhatott rajtam, míg én ennyi év elteltével is csak szerelemmel tudok rá nézni. Szíven ütött, hogy nem elég neki, hogy tönkretett. Nem, neki még gúnyolódnia is kell.

- Elég volt ebből. Jegyezd meg egyszer s mindenkorra. Nem akarom elvenni a férjedet- fájtak a saját szavaim. Mennyivel másabb lenne most minden, ha Edward tényleg szeretett volna. –Soha a büdös életben nem akarok abba a családba tartozni. Nem akarlak kitúrni a helyedről. Nem érdekel a családod. Viszont mivel én nem sértegetlek téged, megkérlek rá, hogy te se tedd. Különben gondjaid lesznek. Hidd el, nem akarsz az ellenségem lenni. A lányaimnak pedig nem fogom megtiltani, hogy megismerjék az apjukat. Ha tetszik, ha nem, Edward a lányok apja és ez ellen semmit sem tehetsz- sarkon fordultam, de mielőtt elindulhattam volna, Diana újra megszólalt.

- Nem félek tőled. Csak jár a szád. Hidd el, eleget hallottam rólad. Eddy és a többiek meséltek rólad. Meg kell mondanom, szánalmas ember voltál és most is az vagy, hiába változtál meg. Érthető, hogy Edward soha nem szeretett. Nem is értem, miért pazarolta rád az idejét. Te pedig szegény naiv kislány komolyan elhitted, hogy pont te kellesz neki- nevetett. –Nem csodálom, hogy itt hagyott. De abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Edwardé az a két fruska. Gondolom összeszűrted a levet valamilyen jelentéktelen vámpírral és most azt akarod, hogy a férjem gondoskodjon róluk. Szánalmas ez a viselkedés- nem tudtam türtőztetni magam. Isten a tanúm rá, hogy próbáltam, de nem ment. Én nem akartam őt bántani, de a szavai mélyen megsértettek. Minden szava tőrként hasított a lelkembe és elöntötte az agyamat a vörös köd. Megfordultam és rávetettem magam a még mindig kacagó Dianára.

Nem gondolkodtam tisztán egyáltalán nem gondoltam bele, mit teszek. Egy valami érdekelt csak. Az, hogy megöljem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megragadja a derekamat és hátrafele húz. Nem tudom ki lehetett az, de nem is érdekelt. Vad morgások hallatszottak, köztük az enyém is. Aztán hangos veszekedés és hirtelen magam előtt láttam a lányomat.  Liz aggodalmasan nézett rám, kezei az arcomon voltak és valamit mondott, de nem hallottam. Pár perc vagy talán óra múlva sikerült végre lenyugodnom. Hallottam a hangokat, érzékeltem a körülöttem lévő világot. Liz még mindig előttem állt és most már arra is rájöttem, ki fogott le. Jacob volt az. A morgások pedig az enyém mellett a farkasoktól jött. Végre hallottam is, mit mond a lányom és nem csak azt láttam, hogy mozog a szája.

-Anya, kérlek. Nagyon szépen kérlek, nyugodj meg. Gyere vissza hozzám. Hallod. Uralkodj magadon. Kérlek, nézz rám. Kérlek- sírós volt a hangja, de még tartotta magát. Ahogy belenéztem a szemébe, a nyugalom szinte azonnal megszállt. Senki és semmi nem tudott megnyugtatni annyira, mint a két lányom. Az izmaim elernyedtek és végre teljesen önmagam voltam. Már nem gondoltam a gyilkolásra, már nem érdekelt Diana sem, csak magamhoz akartam ölelni a lányokat.

-Liz- suttogtam. Abban a pillanatban, ahogy megszólaltam, a forró karok elengedtek és pedig azonnal magamhoz öleltem a lányomat. Mélyeket lélegeztem az illatából és mikor úgy éreztem, teljesen nyugodt vagyok, elengedtem.

- Hol van?- kérdeztem. Persze a többiek értették, kit keresek és azonnal jött is a válasz.

- Carlisle itt volt és két farkassal együtt elvitték innen. Ha jól sejtem, akkor most már a Cullen házban van. - válaszolta Nathalie.

- Hát Bells, meg kell mondanom, jól helyben hagytad azt a nőt. Komolyan rosszul nézett ki. Ellenben veled. A ruhádon és a hajadon kívül szerintem nem lett semmi bajod- vigyorgott Jake.

- Nagyon vicces. Amúgy hogy kerültetek ti ide?

- Nessie és Liz hívtak, hogy az a Diana beszélni akart veled és féltettek téged. Megjegyzem nem alaptalanul. Aztán mire ideértünk már kipusztítottátok a fél erdőt- röhögött tovább, mire oldalba vágtam.

- Hé - kiáltotta és azt a helyet tapogatta, ahol megütöttem.

- Köszönöm, de neked a nővéred mellett kellett volna maradnod- néztem kissé mérgesen Lizre, de hálás voltam neki. Nem vett komolyan. Hozzám bújt és szorosan ölelt magához.

- Ness küldött. Ő is jönni akart, de mivel bent volt nála egy nővér, nem tudott kijönni és azt kérte, vigyázzak rád, nehogy olyat tegyél, amit később megbánnál.

- Szeretlek benneteket. És köszönöm. Ha most nem jöttök időben, lehet, hogy tényleg megölöm- nézetem hálásan a többiekre. Most viszont nem ártana elmennem vadászni, meg közben haza is kellene ugranom. Így csak nem mehetek vissza a kórházba. Biztos szörnyen nézek ki.

- Majd én elkísérlek- ajánlotta egyszerre Liz és Nath.

- Jake, köszönöm nektek, de menjetek nyugodtan. Minden rendben lesz- Jake bólintott, adott egy puszit a homlokomra, majd a falkával együtt eltűntek. –Liz, te visszamész a nővéredhez a kórházba. Mondd meg neki, hogy elmentem vadászni, meg átöltözni és amint végeztem én is bemegyek. Kérlek, most Nath-tal elmegyek vadászni, aztán bemegyek én is. Megígérem, sietek, és nem csinálok több hülyeséget- ígértem meg neki.

- Ne aggódj. Majd én vigyázok rá- mosolygott nővérem. Liz bólintott, még elköszönt nagynénjétől, majd visszafutott a kórház felé.

Miután ő eltűnt, mi is futásnak eredtünk. Csendben futottunk egymás mellett. Levadásztam egy medvét és két őzet. Úgy éreztem, teljesen tele vagyok és jobb is volt. Tényleg régen vadásztam már és jól esett kikapcsolni az agyam, még ha csak egy rövid időre is. Miután végeztem, nővérem mellé ültem egy kidőlt farönkre.

- Mi volt ez az egész Bella? Biztos vagyok benne, hogy ő provokált, mert téged még nem láttalak ilyennek. Ijesztő voltál. Csak azt nem tudom, mitől húztad fel magad annyira, hogy belemenj a játékába.

- Én nem akartam megtámadni. Épp ellenkezőleg. El akartam jönni, mikor sértegetni kezdett. azt mondta, hogy csak Edward nyakába akarom varrni a gyerekeket, és hogy hazudok a családjának. Megvádolt azzal, hogy tönkre akarom tenni a családját. Mindemellett pedig mindent tud az Edwarddal töltött időszakomról. Nem is akarok visszaemlékezni rá, miket mondott, mert a végén még megkeresném, és tényleg megölném.

- Jól van. Értem. Hidd el, hogy ezt valahogy ki fogja használni ellened. De van egy olyan érzésem, hogy nem a családja miatt aggódik. Úgy gondolom, valami más van a háttérben. Talán, de csak talán lehet, hogy Edward csak a lány miatt maradt a feleségével. Bár ezt nem tudhatom, mert még nem igen láttam őket együtt. Viszont nem hiszem, hogy annyira nagyon család centrikus lenne, mint azt ő mutatja. Ki kéne deríteni, mi van a háttérben.

- Nekem is furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Nem tudom megmagyarázni, de nem bízom benne. Viszont most menjünk, mert még rendbe kell szednem magam és visszamenni a kórházba.

Újra útnak indultunk és meg sem álltunk a házig. Belépve a házba jutott el a tudatomig, hogy az elmúlt két hónapban alig voltam itthon. Minden időmet a kórházban töltöttem.

- Nyugodtan menj haza. Megleszek. Csak gyorsan lezuhanyozok és átöltözök, majd megyek is.

- Biztos jól leszel?

- Persze. Elfelejtem, hogy Edward mindenki előtt nevetségessé tett és még a feleségével is röhögtek a hátam mögött. Nem fogok rájuk gondolni. Megígérem, de menj, mert Jake vár. Oh… és mond meg neki, hogy köszönöm.

Nővérem megölelt és pár perc múlva el is hagyta a házat. Én felvánszorogtam a szobámba, onnan meg a fürdőbe. Megengedtem a forró vizet és ledobva magamról a koszos ruhákat, beálltam a zuhany alá. Csak folyattam magamra a vizet és igyekeztem nem gondolni semmire. Miután meguntam az eredménytelen próbálkozást, elzártam a csapot, és törölközőben mentem a gardróbba. Elővettem egy fekete csőfarmert, egy kék inget és egy kék magas sarkú bokacsizmát. Megszárítottam a hajam, majd felkapkodtam magamra a kiválasztott ruhákat. A hajamat leengedve hagytam, előkaptam még a gardróbból egy fekete dzsekit és egy kisebb táskát. Belepakoltam az irataimat, a telefonomat és a pénztárcámat, másra úgy sem lesz szükségem. Felkaptam a kocsi kulcsomat és a kocsimhoz indultam. Azonban mielőtt bezárhattam volna a házat, valaki elkapta a csuklómat és maga felé fordított.