19.fejezet

      „Az élet mindig két lehetséges utat ad, kérdés, hogy melyiket választjuk.”

                                               (Nessie szemszöge)

Ott volt mindenki. A falka minden tagja, Cullenék, anya, Neth, Liz és volt ott még egy idegen vámpír. Nyílván ő Damon. Stefan öccse.

-Sziasztok!- köszöntünk egyszerre Stafannal és megálltunk húgomék mellett.

- Szóval, azért vagyunk itt, mert ez a két vámpír ideköltözött Forksba és szeretne veletek egyességet kötni- mondta húgom Jacobra nézve.

- Miféle egyességet?

- Stefan Salvatore vagyok, ő pedig az öcsém Damon. Hallottuk, hogy a Cullen család is békében él a farkasokkal. Mivel én és az öcsém is állatvéren élünk, ezért hasonló vagy talán ugyanolyan szerződésre gondoltunk, mint ami köztük és a falka között van- vette át a szót Stefan.

- Nem szívesen engedek vámpírokat ide, de mivel a lányaim- ennél a szónál Edward hangosan morgott- szerint nem vagytok veszélyesek kaptok egy esélyt. A szerződés mindössze annyiból áll, hogy amíg ti nem öltök embereket, mi nem támadunk. Emellett nem léphettek a területünkre és mi sem a tiétekre. Kivétel ez alól a Swan ház. Az a terület pillanatnyilag semleges, persze vannak kivételek- nézett szúrósan Jacob Edwardra, de továbbra is a két testvérhez beszélt. –Persze a további területet majd Culenékkel tisztázzátok. Ahol most a lányokkal álltok, az a mi területünk. Ott, ahol most Cullekéket látjátok, az már az ő illetve a ti területetek. Megegyeztünk?- kérdezte apa.

- Természetesen- apa és Stefan kezet fogtak.

- Köszönöm apa- mondta Liz és adott egy puszit Jake arcára. A határ túloldaláról mély morgást hallottam. Mikor odafordultam láttam, ahogy Edward arcáról süt a düh.

- Nincs mit. Majd később találkozunk, viszont mi most visszamegyünk járőrözni. És kérlek, maradjatok a határnak a túloldalán. Különben az egyesség megsemmisül. Vigyázz magadra kicsim- mondta még felém fordulva, majd a többiek után ment az erdőbe.

- Akkor át a másik oldalra. Most jöhet a beszélgetés a Cullen családdal- súgtam Stefannak.

- És veletek is. Hiszen négyen vagytok még itt a klánon kívül- mondta Damon.

- Nem. Talán akkor kezdjük egy gyors bemutatkozással- ajánlottam, mire mindenki bólintott.

- Akkor a legegyszerűbb, ha én kezdem, mivel az én ötletem volt. A nevem Renesmee Carlie Swan Black. De csak Nessie. Szerintem magától értetődik, hogy ő az ikertestvérem Elizabeth. Az édesanyám Isabella és a nagynéném Nathalie- mutattam egyesével mindenkire. –Akivel az előbb beszéltetek, ő a farkasok alfája és az apánk, Jacob Black. És akkor a Cullen család, de azt hiszem egyszerűbb, ha maga a családfő mutat be mindenkit.

- Köszönöm Nessie- mondta nagyapa. –Az én nevem Carlisle Cullen. A feleségem Esme. És ők a gyermekeink. A lányaink Alice, Rosalie és Diana. Az unokám Lorena. És végül a fiaim, Edward, Emmett és Jasper.

- Damon és Stefan Salvatore- mutatkozott be utoljára Stefan.

- Rendben van. Mit szólnátok, ha elmennénk hozzánk és ott megbeszélnénk a terület elosztást- ajánlotta Carlisle.

- Nekem megfelel- egyezett bele Damon gyorsan. Erre Stefan csak a fejét rázta, de azért ő is felelt. –Köszönjük a meghívást és szívesen elfogadjuk.

- Bella, jöttök ti is? –kérdezte Rosalie.

- Én inkább ne…

- Kicsim, gyertek. Legalább beszélgethetünk egy kicsit- kérte Esme is.

Anya rám nézett, majd miután bólintottam, beleegyezett. Így csendben futottunk a Cullen villa felé. De amint megérkeztünk, furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudom, mi ez, de valami történni fog. Valami, ami hatással lesz mindannyiónkra. Régi ismerősként köszöntöttem a hatalmas kétemeletes házat. Mennyi emlékem van erről a helyről. De ez most nem alkalmas időpont az emlékezésre.

- Foglaljatok helyet és érezzétek otthon magatokat- mosolyodott el nagyapa. Nem tudom miért, de nem akartam elmenni Stefan mellől, viszont láttam, hogy anyának nagy szüksége van most rám. Így egy mosolyt küldtem felé és anya háta mögé álltam, aki leült az egyik kanapéra Liz és Nath közé. A másikat Damon és Stefan foglalta el. A többiek pedig a párjaik ölében vagy állva foglaltak helyet maguknak. Diana csak azért is, hogy anyát idegesítse Edward ölébe ült és olyan, ő az enyém arccal nézett egyenesen anya szemébe. Hogy én mennyire szeretném ilyenkor megtépni azt a nőt. Istenem, csak mondjon vagy tegyen valami olyat, ami miatt neki mehetek. Könyörgöm.

- Anya, mi lenne, ha mi gyorsan megbeszélnénk, amit kell és utána elmennék együtt vadászni- ajánlottam, csak hogy elvonjam a figyelmét.

- Rendben kicsim. Pár perc és mehetünk- fogta meg a felé nyújtott kezemet.

- Akkor kezdjük a fontos megbeszélni valóknál- kezdte nagyapa. –Tudjátok, nem igazán szeretnék megszabott határt. Ezért mit szólnátok, ha csak békében élnénk egymás mellett. A farkasok területére nem lépünk, de ezen a területen belül ne legyen határ, persze csak ha benneteket ez nem zavar.

- Nem, persze. Nekünk is jobb, ha szabadon járkálhatunk, és nem kell határokkal foglalkoznunk- mondta Stefan és közben rám nézett.

- És titeket nem zavar? Úgy értem, hogy nincs határ?- kérdezte Damon rám nézve.

Anyára néztem és közben már tudtam is a válaszát.

-Nem. Mivel én, a testvérem és a lányaim LaPushban is járhatunk, számunkra nincsenek határok. Így nem szeretném, ha valaki bármilyen határral bajlódna. A cullen család elé sem állítok semmilyen határt, így elétek sem. És mivel a lányok barátként tekintenek rátok, szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy mindig szívesen látunk benneteket. Bármikor átjöhettek- mondta anya a Salvatore fiúkra nézve.

- Ch… ez szép mondhatom- suttogta maga elé nézve Edward.

- Mi bajod van már megint? –kérdeztem dühösen.

- Csupán annyi, hogy rám vonatkozik a határ a Swan házzal kapcsolatban, de két idegen vámpírt szívesen láttok.

- Nem tárgyalok veled Edward Cullen. Bármikor találkozhatsz a lányaiddal a házamon kívül. Arról viszont te magad tehetsz, hogy nem akarnak téged látni.

-Az elején világosan megmondtuk, hogy számunkra anya a legfontosabb. Ezt nagyon jól tudtad, mikor ok nélkül támadtál neki. Most pedig viseld a következményeit- állt fel Liz.

- Mi most távozunk. Damon, Stefan, ha van, kedvetek gyertek át délután. Tudjátok az utat- mondta, majd a két fiúhoz ment és átölelte őket köszönésképp. Liz mindig is kimutatta az érzéseit akár jók, akár rosszak. Nath csak elköszönt, anya is köszönt mindenkinek Lizzel együtt, majd az ajtónál álltak és rám vártak.

- Menjetek csak. Én még váltanék pár szót nagyapával. Nemsokára utánatok megyek- mosolyogtam rájuk. Liz és Nath elindultak, de anya még visszanézett rám. Én biztatólak elmosolyodta, ő elsuttogott egy „otthon találkozunk”- ot és ő is elment. Ebből tudtam, hogy eszébe sem jut elmenni vadászni. Otthon fog várni, hogy megtudja, miért maradtam. De ezzel majd ráérek később foglalkozni.

- Valami gond van Nessie? –kérdezte nagyapa.

- Nem, nincs. Sajnálom, de muszáj volt neki mondanom valamit. Viszont Edwarddal szeretnék beszélni. Fontos lenne- néztem rá. Meglepettség suhant át az arcán, majd egy kis remény.

- Négy szem közt. –ő bólintott, majd felállt. Én elköszöntem mindenkitől. Mikor Dianához érem, kezet nyújtottam neki. Végül is egy próbát megér. Láttam rajta, hogy meglepődött, de nem akart rossz színben mutatkozni a család előtt, ezért elfogadta. Viszont mikor hozzáértem, elkezdtem kutakodni a fejében. Sok mindent láttam, pedig alig értem hozzá. Úgy rántottam el a kezem, mintha megégettem volna magam.

- Nessie, mit…- kezdett kérdezni Rosalie.

- Semmit. Nincsen semmi bajom. Világos? –kérdetem. Ebből megértette, hogy nem akarom, hogy tudjanak a képességemről. Még nem.  Majd nem nézve a többiekre kifelé indultam. Mi az ördög volt ez az egész? Mégis mit rejteget a család elől?

- Miről szeretnél beszélgetni? –kérdezte Edward, mikor elegendő távolságra voltunk a háztól.

- Ne aggódj, nem az apa-lánya dologról. Nekem már van egy apám és ő Jacob Black. Viszont most nem azért jöttem, hogy erről vitatkozzunk. Hanem azt szeretném tudni, hogy ez mi?- kérdeztem, miközben felemeltem a két láncot, amik idáig a zsebemben voltak.

Ő csak nézte a két nyakláncot, amiken ott voltak a medálok. Közelebb jött, a kezébe vette őket és úgy nézte. Nem szólt semmit, csak leült egy kidőlt fára és nézte a kezében lévő két nyakláncot.

-Honnan szerezted ezeket? –kérdezte nagy sokára.

- Az most nem fontos. Azt szeretném tudni, miért készíttetted? És ha már egyszer rászántad magad, hogy megcsináltatod akkor miért nem adtad oda neki?

- Ezeket a születésnapjára csináltattam. A tizennyolcadikra. Úgy gondoltam, ezt adom neki születésnapi ajándéknak. Csak sajnos nem készültek el időre. Aztán történt a baleset Jasperrel, meg azok a foltok Bellán, amiket én okoztam és úgy gondoltam egyszerűbb neki, ha nem vagyunk a közelében. Fájdalmat okoztam neki, annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szerettem. Bántottam őt és ezt nem tudtam elviselni. Ez után döntöttem a költözés mellett. A láncokról el is felejtkeztem. Csak az után jutottak eszembe, hogy elhagytuk a várost. Túl sok minden történt és ez volt a legkisebb gondom akkoriban- suttogta maga elé nézve.

- De hol szerezted őket? –kérdezte rám emelve a tekintetét.

- Egy ékszerboltban bukkantam rá. Ma a plázában sétáltunk és az egyik kirakatban láttam meg- vettem vissza tőle a láncokat.

- És mit akarsz kezdeni velük?- kérdezte.

- Az az én dolgom. De ha ennyire kíváncsi vagy, elmondom. Megtartom őket és majd a legjobb időben fogom elővenni.

- Nem akartam őt bántani. Viszont megfizettem azért, amit vele tettem. Még most is fizetek. Azzal, hogy látlak benneteket, de nem lehetek mellettetek.

- Ahogy Liz mondta, te szúrtad el. Az anyám számomra az a személy, akiért az életemet adnám. Úgy ahogy ő tette. Feláldozta az életét, feladta az emberségét azért, hogy mi élhessünk. A lehető legnagyobb áldozatot hozta értünk. Lemondott az emberi életéről.

- Mesélj még. Kérlek.

- Rendben van. De nem érdekel, ha valami olyat hallasz, ami nem tetszik.

Bólintott én pedig belekezdtem.

Mióta az eszemet tudom, anya, Jake és Nath neveltek bennünket. Jacob az apám. Bár nem vér szerint, de mindig is úgy tekintettem rá. Ő volt az, aki megtanított minket vadászni, ott volt életünk minden percében és tőle megkaptuk azt a szeretetet, amit tőled soha. Ott volt, amikor Lizzel összevesztünk… amikor elszöktem és nem találtak… életem minden percében ott volt, támogatott, megszidott, ha arra volt szükség. Szeretett még úgy is, hogy nem az ő gyerekei vagyunk.

-Miért szöktél el?- nézett rám érdeklődéssel a szemében. Odamentem és leültem mellé.

- Mert akkor tudtam meg, hogy nem Jacob az igazi apám. Anya akkor árulta el, hogy van egy másik családom, akiket nem biztos, hogy valaha is megismerek. És mivel nekem Jacob jelentette az apát, szíven ütött. Sírva rohantam el és nem tudtam merre megyek, csak futottam. Akkor találtam rá a Cullen villára. Ott sírtam és csak későn este találtak rám. Jacob volt. Ő volt az, aki akkor megtalált. És mikor elsírtam neki mi a bajom, elmagyarázta, hogy mindig az apám lesz és ő mindig is szeretni fog bármi történjen. 10 évesnek nézhettem ki, de igazából még csak 6 évesek voltunk. Liz nyugodtabban fogadta a hírt. Szóval bármennyire is elítéled anyát vagy féltékeny vagy Jacobra, meg kell értened, hogy ők jelentik számomra és a húgom számára a családot.

- Hálásnak kell lennem Jacobnak- morogta az orra alatt.

- Pontosan. És ha még egyszer megbántod anyát, nem érdekel, hogy az apám vagy, én megöllek. Ő és a húgom az életem. Értük bármire képes vagyok.

- Miért állsz hozzám ilyen ellenségesen?

- Hát nem világos? Azért, mert bántottad azt a személyt, aki életet adott nekem. Először elhagytad. Magára hagytad mikor a legnagyobb szüksége lett volna rád. Ráadásul azt mondtad neki, hogy nem szereted és soha nem is szeretted. Összeomlott. Én láttam, mennyire maga alatt volt. Azaz erős nő, az édesanyám összeomlott és csak mi miattunk maradt életben. Elvettétek tőle az életkedvét és a reményt is. Ráadásul a lehetőséget egy boldog életre. És ez még mind nem volt elég. Ááá… te a helyett, hogy kiálltál volna mellette és meghallgattad volna az igazságot, te a feleséged által kreált verzió alapján elmentél hozzá és számon kérted rajta. Ezzel egy életre elvágtad magad nála, de sajnálatos módon még mindig képes lenne megbocsátani neked. Egész életemben, ami az én esetemben 40 év úgy éltem, hogy gyűlöltelek. Gyűlöltelek azért, amit vele tettél és bosszút akartam. De most, hogy látom milyen az életed, csak szánalmat érzek. Szánlak, mert bűnhődsz eleget a tetteid miatt. Az a nő, akivel együtt élsz és az a lány, akiről azt hiszed, hogy a lányod…pff… szánalmas egy bagázs.

- Mégis miről beszélsz? Mi bajod van? Miket beszélsz itt össze-vissza? –állt fel és mérgesen nézett rám.

- Az igazságról. De nem fogom elárulni neked. Mindent a maga idejében. Rá fogsz jönni, csak tartsd nyitva a szemed. Lásd meg azt is, amit el akarnak rejteni előled és ne csak azt nézd, ami a szemed előtt van. És akkor értelmet nyernek majd a szavaim.

- Nem értelek. Beszélj világosan.

- Mondom. Nyisd ki a szemed. Alice és Rosalie már látják azt, amit te nem. És ahogy láttam, Alice mindig is látta. Nem büntetés, amit most veled tesznek. Nem azért nem szólnak hozzád, hogy büntessenek, hanem hogy rávezessenek az igazságra- mondtam.

Mert igenis tudják mi az igazság, csak még nem jöttek rá teljesen. Abból, amit a két nagynéném fejében láttam, és amit most mutattak Diana gondolatai, végre teljes a kép. Alice és Rose közel járnak a megoldáshoz. Ők látják, amit a többiek nem. Én pedig segíteni fogok abban, hogy mindenki megtudja az igazságot. Ezt garantálom. Még akkor is, ha Edwarddal kell szembemennem érte.

-Most pedig megyek, mert anya már vár. És van egy olyan sejtésem, hogy Rose és Alice is ott lesznek. Esetleg még a többiek. De tudod mit?- érdeklődve nézett rám.

- Mit szólnál hozzá, ha holnap találkoznánk. Azt majd még megüzenem, hogy hol.

Muszáj segítenem ennek a fafejnek, különben örök sötétségben marad. Haj, hogy mindent nekem kell csinálnom.

Bólintott én pedig egy apró mosolyt küldtem felé, majd hazafelé indultam.

(Edward szemszöge)

Nem értem. Esküszöm, nem értem. Miért mondta azokat Nessie? És mit kell észrevennem? Haj, megőrülök ebben a bizonytalanságban. Bele fogok bolondulni. Lehet szólnom kéne apának, hogy utaltasson be valami diliházba.

De úgy érzem, közelebb vagyok a lányaimhoz. Legalábbis Nessie-hez biztos. Hiszen ő akar találkozni velem.

Egyből jobb kedvem lett. Végre talán van esélyem, hogy elfogadtassam magam a lányaimmal. Már csak azt kell megértenem, amit most mondott Nessie és valahogy rávenni Alice-t és Rosalie-t, hogy újra hajlandóak legyenek velem szóba állni.

-Szerelmem. Mit akart? Miért akart veled beszélni az a… - kérdezte Diana, de a mondat felénél félbeszakítottam.

- Ne sértegesd a lányomat. És semmi közöd hozzá. Majd ha rád tartozik, akkor szólok, addig ne kérdezz semmit.

- Jól van. Én csak kedves akartam lenni hozzád, de látom, most nem lehet beszélni veled. Teljesen átmosták az agyad. Kíváncsi vagyok mit mondott az a kis csitri.

- Megmondtam, hogy ne sértegesd a lányom. Most pedig szeretnék egyedül lenni- mondtam, majd felszaladtam a szobámba. Abba a szobába, amit Alice a visszajövetelünkkor nem engedett átalakítani. Ez a helység az egyetlen, ami még ugyan úgy néz ki, mint amilyen 40 éve volt. Ez a szoba rengeteg emléket idéz fel bennem és mindegyikben szerepel Bella. Jobban mondva az összes emlékem vele kapcsolatos.

Nem tudom és nem is akarom őt elfelejteni. Szöges ellentéte a feleségemnek. Mit láthattam akkor Dianában, amiért képes voltam Bellát megcsalni? Vajon miért tettem? Erre a mai napig nem sikerült rájönnöm. Nem értem saját magam.

(Bella szemszöge)

Vajon miért maradt ott Nessie. Miért mondta azt, hogy Carlisle-val akar beszélni, mikor pontosan tudom, hogy Edwarddal beszél majd. Miért nem mondta meg egyszerűen az igazat? Vajon mit titkol előttem? Hiszen ismerem a lányaimat és számomra mind a ketten olyanok, mint egy nyitott könyv. Már értem, Renée miért mondogatta régebben, hogy nyitott könyv vagyok a számára. Hiszen ő volt az édesanyám és mindenkinél jobban ismert. Az arcomról mindent leolvasott és nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy tudja, mit érzek.

És ezt a lányaim örökölték tőlem. Lehet, hogy másoknak nem ilyen egyértelmű, de ők nem ismerik annyira a lányokat, mint én.

-Sziasztok- lépett be a nappaliba Nessie.

- Szia - köszöntem neki. Nath egyenesen hazament Jake-hez. Liz itt maradt velem. Rose és Alice pedig pár perce érkeztek.

- Most pedig mondd el, miért nem azt mondtad, hogy Edwarddal akarsz beszélni? Miért kellett hazudnod? –kérdeztem kissé szomorúan.

- Anya, én nem akartam hazudni. De honnan tudod, hogy nem nagyapával beszéltem, hanem Edwarddal?

- Kicsim. Az édesanyád vagyok. Olyanok vagytok, mint én. Eléggé nagy gond lenne, ha nem látnék át rajtatok. Sosem tudtok nekem hazudni a nélkül, hogy én ne jönnék rá. De visszatérve az eredeti témánkhoz, miért akartál vele beszélni?

- Azért, mert tudnom kellett valamit, amire csak ő adhatott választ. Viszont ez titok. Majd idejében megtudod, megígérem. És ne idegeskedj miatta, mert semmi rossz. Csak egy ártatlan kis dolog az egész.

- Tudod, hogy nem szeretem a titkokat, de bízom benned. Ha valami fontos lenne, arról úgyis szólnál. És miről beszélgettetek még? –kérdeztem. Talán mégiscsak hajlandó megismerni az apját.

- Kérdezett az eddigi életünkről. Én pedig elmeséltem neki, hogy Jacobot miért tekintem az apámnak. Bár nem tetszett neki a dolog, hogy Jake közelebb áll hozzánk, mint ő, de a végén miután elmagyaráztam neki a dolgokat, rájött, hogy igazából hálásnak kell lennie Jacobnak, amiért mellettünk volt egész életünkben. Véletlenül kikotyogtam, azt is, amikor elszöktem és a Cullen villában talált meg Jake. Kíváncsi volt rá, miért szöktem el, meg arra is, hogy miért állunk hozzá ellenségesen. Elmeséltem neki a szökésem okát és hogy ki talált meg, és elmagyaráztam neki, miért tartjuk tőle a távolságot.

- Értem. Még valami, amit el szeretnél mondani? –kérdeztem, miközben megfogtam a kezét.

- Ó, igen. Holnap találkozok Edwarddal és megpróbálom rávezetni az igazságra azt a tökkelütött idiótát- mosolyodott el lányom.

- Mire kéne neked rávezetni Edwardot?

- Képzeld, miután elköszöntem mindenkitől, kezet fogtam Dianával. Úgy gondoltam, megpróbálok olvasni a gondolataiban, hiszen nem veszíthetek vele semmit. És olyan dolgokat láttam, amiktől leesett az állam.

- Akkor ezért rántottad el a kezed. Diana úgy nézett rád, mint egy őrültre. De miért akartad, hogy a többiek ne tudják meg a képességedet? –kérdezte Rosalie először mióta Nessie hazajött.

- Azért, mert ha Diana rájönne a képességemre, nem tudnék meg olyan fontos információkat, mint amilyet például ma. Így van a legtöbb esélyem lebuktatni őt. Edward pedig azért nem tudhatja, mert vakon bízik a feleségében és a pici lányában. Így megint csak meg van rá az esély, hogy Diana megtudja mi a képességem.

- Értem. És mit láttál? –kérdezte Alice.

- Előbb szeretném tudni, hogy miért nem bíztok meg Dianában? –kérdezte lányom, miközben leült mellém.

- Igazából fogalmam sincs. Csak érzem, hogy nem szabad a közelembe engednem, de ne kérdezd, hogy miért? Már az első naptól fogva úgy érzem veszélyes- rántotta meg a vállát Alice.

- Értem. Nos, nem fogok mindent elmondani, de egy fontos részletet azért mégsem árt tudnotok. És persze szükségem van a segítségetekre is- magyarázta.–Az első, hogy Dianának van egy képessége. Képes olyan képeket elültetni a fejetekben, amik meg sem történtek. És emellett még manipulálni is tudja a ti képességeiteket.

- Ezt nem értem. Hogy érted, hogy manipulálni? –kérdezte Liz.

- Például Edward csak olyan gondolatokat hall, amiket ő enged. Tehát Edward nem hallja az olyan gondolatait, amik lebuktathatják őt. Képes elhitetni azt vele, hogy semmiségekre gondol, mikor valójában nem azok az igazi gondolatait. Vagy mondjuk Jasper csak azt érzi, mennyire szereti a családot, közben meg mondjuk ki nem áll benneteket. A te esetedben Alice, nem képes a vízióidat teljes egészében manipulálni. Nem tudja megakadályozni, hogy olyat láss, ami valójában megtörténne, de a vele kapcsolatos látomásaidat alakítani tudja. Eléri, hogy azt lásd, amit ő akar. Tehát például, hogy vadászik vagy valami hasonló, miközben teljesen mást tesz. Értitek?- kérdezte Nessie.

- Értem már. Szóval elhitet velük olyan dolgokat, amik nem valódiak, amik nem léteznek csak csupán kitalációk- nézett nővérére Liz.

Tudtam, hogy valami nem stimmel ezzel a nővel. Igaza van Alice-nak. Van valami, ami arra késztet, hogy tartsam távol magamtól. Ki tudja mennyit ártott már az a nő eddig is.

-És mit vársz tőlünk, mit tegyünk?- kérdezte Alice, mikor felfogta, miről is van szó valójában.

- Csak annyit szeretnék, hogy ne mondjátok el senkinek. Még csak ne is gondoljatok rá. De valahogy próbáljátok meg rávenni a többieket, hogy tartsák tőle a távolságot. Viszont Edward bármennyire is kér benneteket, ne szóljatok hozzá. Én majd beszélni fogok vele és majd szólok, ha újra szóba állhattok vele. De előtte rá kell vezetnem, milyen is a felesége valójában. Mert amíg a befolyása alatt van, addig nehéz bármit is kezdeni vele- magyarázta lányom. De nekem itt valami nem tetszik. Ő tud még valamit, amit eddig nem mondott el, de ki fogom szedni belőle.

- De most menjetek. És ne feledjétek, kerüljétek el. Oh… és adjátok át Edwardnak, hogy holnap reggel várom az erdőben ott, ahol ma is voltunk. Pontban kilenckor. Ezt hangosan mondd meg neki, te Rosalie. Azután pedig ne szóljatok hozzá. Csak annyit mondjatok, hogy én kértem, hogy adjátok át ezt az üzenetet, de továbbra sem álltok vele szóba.

A Cullen lányok elmentek és csak mi hárman maradtunk. Csendben ültünk, amíg meg nem szólaltam.

- Mit tikolsz még? Mi az, amit nem mondtál el, amíg itt voltak Alice-ék?

- Szeretném, ha nem szólnátok róla senkinek- nézett Nessie szigorúan Liz-re.

Mindketten bólintottak, én pedig folytattam.

-Kapaszkodjatok meg, mert amit mondani fogok, az egy részről megnyugtató, másrészről pedig szerintem már valahol mélyen mindannyian tudtuk. Lorena nem Edward lánya.

Lorena nem Edward lánya… nem az ő lánya…nem az övé…

 

Újabb díj!

                                         Köszönöm a díjat Laurinek és Lexanának! Meg B. Marynek is!

 Szabályok:
1. Értesítsd azt a bloggert, aki adja, hogy megkaptad!
2. Tedd ki a blogodra!
3. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
4. Írj ki magadról 6 dolgot!
5. Add tovább négy - azaz 4 - írónak!
6. Értesítsd a díjazottakat!


6 dolog rólam:

1.A kedvenc színem a kék.
2.Szeretek írni és olvasni.
3.Szeretem az állatokat.
4.A kedvenc évszakom a nyár.
5.Szőke a hajam.
6.Nem szeretek tanulni.

Akiknek továbbküldöm:

Anna
Szasza
Beky
Daphne Collins

18.fejezet

(Nessie szemszöge)

-Ébresztő- ugrált valaki az ágyamon. - Jó reggelt. Hahó, álomszuszék, nyisd már ki a szemed. Tudom, hogy fent vagy. Kérlek, Nessie.

- Hagyj aludni. Fáradt vagyok- húztam vissza magamra a takarót, de nagy hiba volt azt hinni, hogy Liz feladja a próbálkozást. Hirtelen eltűnt alólam a pihe-puha ágyikó és hangos koppanással találkoztam a padlóval. Dühöngve tápászkodtam fel a földről, hogy leordítsam egyetlen húgom csinos kis fejecskéjét, de addigra már a gardróbomban keresgélt. Mivel már nem tudtam visszaaludni, ezért a fürdőbe mentem. Viszont épp hogy csak becsuktam az ajtót magam után, már hallottam is Lizzy hangját.

-Van 10 perced elkészülni azután indulunk. Az ágyon hagytam a ruháidat. Siess- majd ajtócsapódás és végre csönd lett.

Persze, majd tíz perc alatt elkészülök. Ha így csinálja, ki fogom tekerni a nyakát. És nem érdekel, hogy ő a húgom.

Végül 20 perc elteltével mentem le a nappaliba és egy roppan bosszús képű Elizabethtel találtam szembe magam.

-Neked is jó reggel hugicám. Még egy ilyen ébresztő és kitekerem azt a vékony kis nyakacskádat. Mondtam már mennyire idegesítő vagy ilyenkor. Tulajdonképpen mi van ma veled?- kérdeztem, miközben elővettem egy tálat, a müzlit és a tejet.

- Te most akarsz nekikezdeni reggelizni? Hát ezt nem hiszem el. Haladj már. Sietünk.

- Jézusom, utoljára akkor voltál ilyen, mikor leárazás volt a plázában és te láttál egy…- és akkor leesett, miért ennyire bosszantó.

- Mit láttál?

- Én?- tette az ártatlant, de nem tudott átverni. –Nem láttam semmit. De vásárolni akarok menni. Légyszi, siess.

Gyorsan megettem a reggelimet, majd felkaptam egy kabátot és a táskámat, majd beültem Liz kocsijába. Hogy én mennyire utálom, hogy nem vezethetek. Veszek egy kocsit magamnak, ha már a másik totál káros lett.

-Anya nem fogja megengedni, hogy vezesd. Ha megveszed, a garázsban fog állni- kuncogott húgom.

Ááá szóval akkor a jövőt figyeli. Na, várj csak mit kapsz ezért az ébresztőért. Talán mondjuk, elajándékozom a cipőit vagy elégetem a kedvenc ruháját esetleg feketére festem a szobáját.

-Meg ne próbáld. Egyiket sem. Tudod, mennyire szeretem azt a ruhát és a szobám színével is meg vagyok elégedve. Kérlek, Nessie. Megígérem, nem ébresztelek fel így többet, de ne csinálj semmit. Kérlek, kérlek.

Felnevettem kétségbeesett arca láttán.

- Ígéred meg, hogy nem csinálod ezt többet, különben elbúcsúzhatsz a ruhádtól vagy a cipőidtől.

- Gonosz vagy. De megígérem. Viszont te is örülni fogsz a mai napnak.

Motyogta sejtelmesen, majd csendbe burkolózott. Port Angelesig meg sem mukkant. Leparkolt a pláza előtt, majd úgy rohant el, mint egy tornádó. Bezártam az autót és utána indultam. Mégis mi a jó ég van ezzel a lánnyal. Nem szokott ő így viselkedni. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy észre sem vettem, hogy jönnek velem szemben. Csak akkor kapcsoltam, amikor már a föld felé közeledtem, de mielőtt elértem volna, két hideg kar kapta el a derekamat és rántott magához. Majd talpra állított én pedig felnéztem, hogy megnézhessem ki a megmentőm.

-Köszönöm- mosolyogtam rá megmentőmre. –Sajnálom, nem állt szándékomban felborítani, ne haragudj.

- Igazán nincs mit. Semmiség. Én sem figyeltem kellőképp. Nem ütötted meg magad?

- Nem- válaszoltam gyorsan és tettem egy lépést hátra. De megszédültem és megint szerettem volna közelebbről megismerkedni a földdel. Viszont az ismeretlen megmentőm megint csak megakadályozott ebben.

- Csak óvatosan- mosolygott. –Nem igazán állsz stabilan. Gyere, üljünk le.

Bármennyire is próbáltam tiltakozni, nem tágított. Végül beültünk egy kávézóba.

- Mit hozhatok? –kérdezte a pincér.

- Én egy kávét kérek- mondtam, majd a velem szemben ülő még mindig ismeretlen fiúra néztem.

- Én nem kérek semmit- mondta. Ezután a pincér eltűnt.

- Amúgy megtudhatom a megmentőm nevét vagy szólítsalak superman-nek? –viccelődtem és közben kihozták a kávémat is.

- Hát a superman jól hangzik, de a nevemet mégiscsak jobban szeretem. Stefan Salvatore vagyok- nyújtott kezet.

 - Én pedig Renesmee Carlie Swan Black. De mivel ez túl hosszú, szólíthatsz Nessie-nek - ráztam vele kezet.

- Tényleg hosszú, úgyhogy élni fogok a lehetőséggel, Nessie- mosolygott.

- Amúgy jól érzed magad? –kérdezte miközben az arcomat vizslatta.

- Persze. Eddig sem volt semmi gond. Csak megszédültem, de már jól vagyok. Viszont ha nem haragszol, nekem most mennem kell. Jut eszembe, nem láttál egy lányt, aki olyan, mint én?- kérdeztem felállva az asztaltól.

Szegény Stefan úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. Engem pedig elkapott a nevethetnék.

- Nyugi, nem vagyok bolond, csak az ikertestvéremet keresem.

- Hú. Már azt hittem kórházba kell vigyelek, mert félre beszélsz. Amúgy nem, nem láttam. Csak nem elvesztetted?- állt fel és letette a pénzt az asztalra.

- Nem egészen. Inkább ő hagyott el engem. Berohant a plázába és az óta nem láttam.

- Mit szólnál hozzá, ha együtt keresnénk? Mivel én meg az öcsémet hagytam el.

- Milyen rossz testvérek vagyunk. Elhagyjuk a kisebb testvérünket. De gyere, keressük meg őket- indultam el. Bejártunk már majdnem minden emeletet és nem találtuk sehol Lizzyt és Damont. Mint utólag kiderült így hívják Stefan öccsét.

-Feladom. Nem tudom, hol lehetnek. De ilyen nincs, hogy egyiküket sem találjuk- mérgelődtem. Ekkor azonban megakadt a szemem egy gyönyörű medálon. Bementem az ékszerboltba és Stefan is jött utánam.

-Segíthetek valamiben?- kérdezte az eladó. Egy ötvenes években járó idős férfi volt az eladó.

- Igen kérem. Megnézhetném a kirakatban azt a medált, amelyiken a bárány van?

Az idős bácsi odahozta nekem és a kezembe tette. Az egyik oldalán egy kis bárány volt, a másikon pedig ez most komoly? A másik oldalára pedig az volt írva, hogy Bella.

- Ez tökéletes. Szeretnék hozzá egy ezüst nyakláncot is. És szeretném megkérdezni, hogy nincs másfajta ebből?

- De-de. Éppenséggel ez egy szett rész. Azt hiszem közel negyven éve készíttették. Egy fiatalember kérte, de aztán nem jött el érte. Két lánc van hozzá és két medál. Az egyik, amit a kezében tart, a másik pedig egy oroszlán. Egy pillanat és hozom- mondta, majd eltűnt. Ezt nem hiszem el. Várjunk, 40 éve. Akkor ezt lehet, hogy Edward csináltatta anyának?

Az eladó a kezembe rakta a másik medált, amin egy oroszlán volt, a másik oldalon pedig Edward neve.

Ilyen nincs. De mégis miért csináltatta, ha aztán nem jött el érte?

-Szeretném elvinni a teljes szettet. Így ahogy van- mosolyogtam rá az idős bácsira. Becsomagolta, majd kis ajándék tasakban a kezembe nyomta. Gyorsan kifizettem, majd elköszönve a bácsitól fordultam Stefanhoz.

- Miért éppen ezt vetted meg?

- Mert van egy sejtésem és ahhoz, hogy ezt kiderítsem, szükségem van a nyakláncokra.

De még mennyire. Beszélni fogok Edwarddal és rá fogok kérdezni. Kíváncsi vagyok, mit mond.

-Értem. Akkor mehetünk? Még elő kell keríteni az idegesítő kistesókat- mosolygott rám és kinyitotta előttem az ajtót. Megköszöntem neki és kiléptem, de belebotlottam egy kemény valamibe. Először azt hittem, nekimentem a falnak, de mikor újra zuhanni kezdtem a föld felé és megint csak elkapott valaki, már sejtetem, hogy nem a fal volt a hibás.

Hát ezt nem hiszem el. Ma már ez a második alkalom, hogy nekimegyek egy embernek, jobban mondva vámpírnak. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Komolyan mondom. Ha egyszer kiteszem a lábam a házból, akkor biztos, hogy összefutok az apucikámmal. Miért kellett pont ma találkoznom vele? Persze, hát világos. Azért, hogy még azt a csepp jókedvemet is elrontsa, ami van.

-Nessie- szólított meg, miután talpra állított.

- Neked még mindig Renesmee vagyok.

- Bocsáss meg –mondta csöndesen és közben lehajtotta a fejét. Most tényleg megsajnáltam, de nem szabad elgyengülnöm. Nem. Egészen addig nem hagyom, hogy közel kerüljön hozzám vagy anyáékhoz, amíg annak a nőnek a befolyása alatt áll.

- Mit? Esetleg, hogy fellöktél vagy, hogy annyi fájdalmat okoztál?

- Mindent. Nagyon sajnálok mindent. Kérlek, beszéljünk. Gyere, üljünk le valahová. Hallgass meg- fogta meg a kezem.

- Nem. Engedj el. Nem vagyok hajlandó meghallgatni téged. Nem akarok tudni rólad semmit. Majd ha az a nő nem lóg állandóan a nyakadon, talán beszélhetünk, de addig felejtsd el azt is, hogy élek. És mint látod, épp társasában vagyok.

- De kérlek. Csak beszélgetni szeretnék. És ha elfogadod, hanem te és a húgod az én lá...

- Ne. Ki ne mondd, mert esküszöm, hogy nem állok jó magamért. Nincs jogod kimondani azt a szót. Soha nem fogom elismerni, hogy az apám vagy. Világos? Soha.

- De Ness… Renesmee. Diana a feleségem, de ne mondd azt, hogy miatta nem akarsz velem beszélni. Ne tagadd meg tőlem, hogy megismerjelek. Vagy Bella akarja, hogy ne találkozzatok velem. Ő akarja, hogy távol legyetek tőlem?

- Fejezd be-szóltam rá. –Nem anya kérte. Én és Liz döntöttünk úgy, hogy nem akarunk rólad tudni. Ne akard anyára kenni a saját saradat. És nem akarok veled beszélni. Nem vagyok rád kíváncsi és örülnék, ha nem dörgölnéd folyton az orrom alá a lányod és a feleséged létezését. Nem vagyok kíváncsi a kis családodra. Semmi közöm hozzád, de hozzájuk még annyira sem. Nem akarok tudomást venni a létezésedről addig, amíg nem vagy hajlandó normálisan viszonyulni a családomhoz. És addig felejtsd el a létezésemet is, amíg az a nő a közeledben van- sziszegtem. Próbáltam kirántani a karomat a szorításából, de nem ment.

- Nem szabhatod meg kivel éljek vagy kivel ne. Te a lányom vagy akár tetszik akár nem és szeretnék veled beszélni. Kérlek- ő még mindig higgadt volt velem ellentétben.

- Nem vagyok a lányod- sziszegtem. –És azt akarom, hogy most rögtön engedj el.

- Nem hallottad? –jött egy ismerős hang a hátam mögül. Stefan volt az.–Azt kérte, engedd el.

Jelent meg mellettem és szúrósan nézett Edwardra.

- Nincs semmi közöd hozzá, mit teszek vagy mit nem. De nem akarom bántani- Edward is pont olyan gyilkos tekintettel vizslatta Stefant, mint ő apát.

- Edward, hát itt vagy- kiáltotta Diana. Persze. Már kezdtem hiányolni a hisztis hangját. –És pont vele?

- Igen. Mi bajod van ezzel? Talán nem tetszik valami? Szerintem anya a múltkor megmutatta, mi lesz, ha belekötsz egy Swan-ba. Ne akard nálam is kihúzni a gyufát, mert megbánod- néztem rá. Tekintete ijedt volt, de mellette ott volt még a gúny és egy kis félelem is.

- Azt hiszem jobb lesz, ha mi most megyünk. Gondolj a húgodra. Meg kell keresnünk. Gyere, Nessie- fogta meg a vállamat Stefan és arrébb vezetett.

- Köszönöm… ismét. Nem tudom mi lett volna most velem, ha nem vagy ott. Szerintem nekimegyek a pláza kellős közepén.

- Nem szeretnéd elmesélni mi volt ez az egész? És ha nem veszed tolakodásnak, mi vagy?

Hát ezt nem hiszem el. Hogy lehet egy pasi ennyire aranyos? Pedig alig tud rólam valamit. Még csak nem is ismer.

- Miért akarod tudni? Hiszen nem is ismersz. Azt sem tudod, ki vagyok? Egyáltalán miért vagy hozzám ilyen jó? –kérdeztem mosolyogva.

- Mondjuk, hogy én sem vagyok jó.

- Dehogynem. És mielőtt tiltakoznál, tudom mi vagy.

- Tényleg? És mi?

- Add ide a kezed. Túl sokan vannak itt, bárki meghallhat minket.

Tette, amit kértem. Kezét belehelyezte az enyémbe, bár előtte kicsit furcsán nézett rám.

-Vámpír vagy- szóltam hozzá gondolatban. Elrántotta a kezét és kissé hátrébb állt.

- Honnan tudod? És mi volt ez? Mi vagy te egyáltalán?

- Mondtam, hogy tudom, mi vagy. De ne félj. Add ide a kezed, nem bántalak. Ígérem. Tudod mit, megesküszöm rá- ígértem mosolyogva, de még mindig távolságtartó volt. –Na mi lesz? Csak nem félsz?

- Én ugyan nem- mondta és visszahelyezte kezét az enyémbe.

- Talán menjünk tovább- ajánlottam, de nem engedtem el a kezét. –És beszélgessünk tovább gondolatban- fejeztem be a mondatot fejben. Most nem kapta el a kezét, sőt még kicsit sem volt meglepődve. Nyugodtan felteheted a kérdéseidet gondolatban, mert így is hallom, de kezdjük az elején. Én félvér vagyok. Félig ember, félig vámpír.

- Ez hogy lehetséges?

- Anyám ember volt, amikor teherbe esett és utána változtatták vámpírrá. A húgom és én félvérek vagyunk. Emberi ételeket eszünk, de közben állatvérrel is táplálkozunk. Ez pedig az egyik képességem. Képes vagyok megmutatni a gondolataimat érintés útján és én is látom a tieidet. Emellett pedig van egy mentális pajzsom.

- Oké. Ez idáig tiszta. Még nem hallottam ilyenről, mármint félvérről, de most már erről is tudok. Akkor mi volt ez az egész?

Elkezdtem mesélni neki a történetet, meg mutattam neki képeket is a múltamból. Hihetetlen, hogy még csak fél napja ismerem, de teljesen megbízom benne. Csendben sétáltunk egymás mellett. Legalábbis az emberek ennyit láttak belőlünk, de mi közben beszélgettünk. Már éppen befejeztem a mesélést és úgy döntöttem, felhívom a húgomat, amikor jött az sms.

Gyere Stefannal a határhoz. Beszélniük kell a falkával, mielőtt még bármelyik farkas megtámadná őket. Anyának és Jakenek már szóltam.

Puszi: Liz.

U.I: Ne keressétek Stef testvérét, mert velem van. És igen, tudom, otthon kitekered a nyakam. Ott a kocsim, de vigyázz rá. Stefanét elhoztuk. Azt se keressétek

Lizzy voltam, a te imádni való kishúgod. XD

-Úgy látszik, nem kell tovább köröznünk. Az én drága jó hugicám elcsípte az öcsikédet és már nincsenek itt- értetlenül nézett rám. Odaadtam neki a telefont, hogy elolvassa az sms-t.

- Akkor induljunk. Amúgy ugye nem vérfarkasok?

- Nem, csak alakváltók. De sokan vannak. Hogy-hogy nem kerestétek fel őket azonnal?

- Nem tudtunk a létezésükről. De jó, hogy veletek találkoztunk először- mosolygott rám. –Jó kis kocsi.

- Kösz, de nem az enyém. A húgomé. Engem nem igazán engednek vezetni- ültem be a vezető ülésre.

- Miért?

- Mert volt egy balesetem és 2 hónapig kómában voltam. Pár napja engedtek ki a kórházból- néztem rá komolyan és elindítottam a kocsit.

- Értem.

Nem firtatta tovább ezt a dolgot. Előbb hazavittük a kocsit, onnan pedig futva mentünk tovább. Amíg a határhoz értünk, ő is mesélt magáról és a családjáról. Végül megérkeztünk és kiléptünk a rét közepére, ahol nem csak azok voltak ott, akikre számítottam.

 

(Bella szemszöge)

„A szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. A szerelem felszabadítja a lelket, de néha egyúttal meg is fojtja. Én egy kötélen próbáltam egyensúlyozni a kettő között, nagyjából egy elefánt kecsességével. A fejem a gyűlölet felé húzott, a szívem a szerelem felé. Ingatag út volt, és néha el is estem. Olykor elég sokáig tartott, mire újra fel tudtam állni, de soha nem túl sokáig.”

-Hidd el Bella, hogy szenved. Nekem elhiheted. Hiszen ő a kedvenc testvérem. És bár most nem beszélek vele, tudom, hogy bántja őt ez az egész és fáj neki. Kérlek, ne gyűlöld őt- mondta Alice.

- Alice. Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész. Most pedig 40 év elteltével tudom meg, hogy csak azért ment el, mert azt gondolta, nekem úgy lesz a legjobb. És még csak nem is ő mondta el, hanem Rose.

- Elhiszem, hogy neked is fáj. És tudom, mit érzel.

- Ne mondd, hogy tudod, mert elképzelni sem tudod, mit érzek. A férjednek sem hagyom, hogy érezze az érzéseimet, mert félek, túl sok lenne neki.

- Akkor mondd el, hátha tudunk segíteni, feldolgozni- ült le mellém Rose. Fogalmam sincs, hol vannak a lányok, mert mikor hazaértem üres volt a ház. Rose és Alice pedig beszélgetni jöttek, állítólag.

- Nem tudjátok mekkora fájdalmat jelent a számomra, hogy életem szerelmét egy másik nő oldalán látom. Rettenetes érzés tudni, hogy nem az enyém, hogy szívesebben van egy ribanccal, mint velem. Túlságosan is fájdalmas, ezért kérlek benneteket, most hagyjuk ezt a témát. Nem akarok rá gondolni. Felejtsük el ezt az egészet.

- Bocsi, ezt fel kell vennem- néztem a telefonra, aminek a kijelzőjén Liz neve villogott.

- Szia, anya. Gyere a határhoz, új vámpírok jöttek Forksba. Nem veszélyesek, de szeretnének a falkával beszélni. Puszi- és már csak a zúgást hallottam.

- Jót beszélgettünk. Szia-, motyogtam a zúgó telefonnak. –Na, mindegy. Akkor indulás a határhoz.

- Megyünk mi is- álltak fel a Rose-ék.

Út közben Alice értesítette a Cullen családot az új vendégekről és mire odaértünk, már mindenki ott volt, kivéve a két lányom.

17.fejezet

„Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.”

(Bella szemeszöge)

Rettenetesen meglepődtem, mikor beléptem a szobába. Rosalie ült egy széken, szemben a két lányommal. Az érkezésemre felém fordult és halványan elmosolyodott. Felállt a székről és megállva előttem beszélni kezdett.

-Bella, én… én szeretnék veled beszélni. Megértem, hogy haragszol a családomra és azt is tudom, hogy dühös vagy ránk.

- Ha te is sértegetni akarsz, mint a testvéreid, akkor most szólok, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Nem tűröm az ilyen fajta viselkedést, úgyhogy, ha azért jöttél, hogy elmondd a véleményed, el is mehetsz.

- Én csak annyit kérek, hogy hallgass meg. Nem áll szándékomban sértegetni téged vagy számon kérni rajtad bármit is, csak annyit szeretnék, hogy hallgass meg. Tudom, hogy nem voltunk jóban, de most az egyszer, kérlek, hallgass meg.

- Rendben van. De nem megyünk innen sehova. A lányaim mindent tudnak rólatok és az életemről, úgyhogy nyugodtan beszélhetünk előttük is.

- Rendben van- bólintott, majd visszaült a székre. Én odasétáltam a lányaimhoz és megfogtam a kezüket.

- Hallgatunk- mondtam.

- Nézd, Bella. Először is szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Tudom, nem értetted, de hidd el, akkor még én sem. Csak miután elhagytunk, az után jöttem rá, hogy tulajdonképpen nem is haragudtam rád, csak irigy voltam.

- Rose, kérlek, ne beszélj a múltról. Én az életemnek azt a részét lezártam.

- Tudom jól, hogy nem akarsz azokról az időkről beszélni, és hidd el, teljes mértékben megértelek, de muszáj tudnod a teljes igazságot ahhoz, hogy megértsd a dolgokat. Mert nem úgy vannak, ahogy te most tudod.

- Mit akarsz elmagyarázni Rosalie? Hogy miért hagytatok el? Hmmm…? Vagy esetleg azt, hogy miért éppen egy olyan nőcskét fogadtatok be a családotokba, mint Diana? Esetleg az unokahúgodról akarsz beszélni velem?

- Anya, nyugi. Itt vagyunk melletted. Előbb utóbb végig kell hallgatnod ezt a történetet és jobb, ha előbb hallod. Most pedig itt vagyunk veled mi is. A támaszaid. Engedd, hogy most egy kicsit mi legyünk a felnőttek-mosolygott édesanyjára Elizabeth.

- Igen anya. Liznek igaza van. Tudjuk, hogy szeretsz erős lenni, de most hagyd, hogy mi segítsünk neked. Muszáj szembe nézned a múltaddal, mert nem menekülhetsz előle egész életedben.

- Jól van. Mondd Rosalie. Látod, a lányok erősebbek és igazuk van. Előbb vagy utóbb szembe kell néznem az életem azon szakaszával, aminek részesei voltatok ti is. Szóval, folytasd. Ígérem, végig hallgatlak- ígértem és közben leültem a másik székre.

(Rosalie szemszöge)

- Akkor a legjobb lesz, ha az elején kezdem. Az életünk egészen addig hétköznapi volt, amíg be nem toppantál te. A családom megváltozott. Valahogy boldogabbak voltak, mint az érkezésed előtt. Tudom, te azt képzeled, hogy én utáltalak, de ez nem igaz. Bevallom, nem kedveltelek túlzottan, de nem utáltalak. Miután elhagytunk, rájöttem, hogy irigykedem rád. Mindig is irigyeltelek, mert te ember voltál. Neked meg volt a lehetőséged egy normális életre. Haragudtam rád, amiért el akarod dobni magadtól az életet. Hiszen én bármit megadnék azért, hogy újra ember lehessek. Mindig is gyerekeket szerettem volna, de e helyett olyan lettem, mint egy szobor. Ne érts félre. Szeretek vámpír lenni, de nincsenek meg a lehetőségek. Nem lehet gyermekem, nem fogok megöregedni. Soha nem változom, örökre meg maradok ilyennek. De most hagyjuk ezt. Ott tartottam, hogy miután elmentünk, pont az történt, amitől már a legelején féltem. Végig kellett néznem, hogy omlik össze a családom. Mindenki búskomor lett és az egész család olyan volt, mint… mint a… nem is tudom. Mindenki búskomor volt. Alig beszélgettünk, anyáék a munkájukba temetkeztek, alig voltak otthon. Jasper minden nap elvonult egy helyre, ahol egyedül lehetett, mert nem bírta az érzéseket. Edward a szobájában gubbasztott és nem járt vadászni sem.

- Összeomlott a család?- kérdezte hitetlenkedve Bella.

- Igen. Már többé nem az a Cullen család voltunk, akiket te ismertél. Miután elhagytuk Forks területét, Alice megfogadta, hogy addig nem beszél Edwarddal, amíg helyre nem hozza a hibáját. Ami a legrosszabb, hogy senkihez sem szólt. A látomásaiba temetkezett és folyton téged keresett. A jövődet nézte és nem mondott senkinek semmit. Csak akkor, mikor azt látta, hogy meghaltál. Edward meglátta a gondolataiban és elment otthonról. Senki nem tudta hova ment, a jövője eltűnt és nem is találtuk semerre. Miután hazajött, még annál is rosszabb volt, mint addig. Azt mondta, hogy megcsalt téged és egy áruló, egy szemétláda stb. Még rengeteg mindent mondott magára. A napok teltek ugyan úgy, mint az előtt. Annyi különbséggel, hogy anyáékat nem láttuk otthon, csak egyszer- kétszer és Edward meg Alice meg se mukkant. Ezt úgy értem, hogy bámultak ki a fejükből és nem válaszoltak még akkor sem, mikor kérdeztük őket. Egyik nap azonban beállított egy nő és Edwardot kereste. Ő volt Diana. Bátyám lejött a szobájából és utána mesélt el nekünk mindent. Azt állította, hogy teherbe esett Edwardtól és tönkre tette az életét. De nem akar meghalni.

Edward persze segített rajta. A szülés napjáig velünk egy házban élt és Carlisle átváltoztatta a szülés után Edward feleségül vette, mert úgy érezte felelős, azért ami történt.

- Szóval így történt. Így került a családba ez a nő.

- Igen. De soha, egy pillanatra sem felejtett el téged senki. Azt hittük, meghaltál, de még így sem engedtük el az emlékedet. Bár Diana és Lorena a családba tartozik, senki nem szereti őket. Lorenát még csak-csak eltűrik, de Dianát mindenki megveti. Alice-val az élen. 40 év alatt nem sikerült még fele annyira sem a család tagjává válnia, mint neked egy év alatt. Bella, tudom, azt hiszed a bátyám azért hagyott el, mert nem szeretett, de ez nem igaz. Mindig szeretett és a mai napig él benne ez a szerelem irántad.

- Akkor miért hagyott el?

- Mert félt. Féltett téged. Nem volt elég, hogy Jasper a születésnapodon rád támadott, de még a foltokat is észrevette rajtad. Félt attól, hogy újra bánthat és nem tudta volna elfogadni. Azt akarta, hogy normális életed legyen, és ne kelljen lemondanod semmiről miatta.

- De mégsem így lett. Neki van egy felesége és egy lánya.

- Kötelességből. De nem szerelemből. Nem szereti a feleségét, de mellette marad, mert ő a lánya anyja. Ezt pedig Diana jól kihasználja. Minden egyes alkalommal az orra alá dörgöli, hogy miatta, ment tönkre az élete és hogy ő az oka annak, hogy vámpír lett- suttogtam.

Rövid ideig csend volt. Vártam, hogy kérdezzen valamit, de nem szólt sem.

- Elhiszed, amiket mondtam?- kérdeztem csöndesen.

- Nem tudom- suttogta.

- Viszont van rá egy mód, hogy kiderítsük igazat mondott-e. –szólalt meg Nessie. Ránéztem és láttam, hogy mindenki érti, miről van szó, rajtam kívül.

- Mi? Milyen mód?- kérdeztem értetlenül.

- Add ide a kezed. Miután meggyőződtem róla, elmondom, miért szükséges ez.

A kezemet az övébe helyeztem, ő pedig lehunyta a szemét. Az elmémben egymás után pörögtek le a múltam képei és nem tudtam megállítani őket. Majd percek múlva kinyitotta a szemét és megszólalt:

- Igazat mondott. Minden egyes szava igazvolt.

- Én azt tudom, hogy igazat mondtam, de elárulnád, hogy te mégis honnan tudod? –kérdeztem kedvesen.

- Érintés útján látom a gondolatokat és a sajátjaimat is meg tudom mutatni akárkinek. És nem csak azt hallom, amit éppen gondolsz, hanem azt, amit én szeretnék. Ez a különbség köztem, Aró és Edward között. Edward érintés nélkül hallja azt, amit éppen gondolsz. Aró az egész addig megfordult gondolatodat hallja, én pedig azt, amit szeretnék.

- Értem. Te aztán tehetséges vagy. És amint látom, sokat is tudtok rólunk- néztem Bellára.

- Én megmondtam, hogy mindent tudnak rólatok. Nem hallgattam el előlük semmit.

- Nem is kételkedtem a szavadban. Meg kell mondanom, most hogy újra itt vagy és életben vagy, szeretném, ha barátok lehetnénk. Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, de szeretnék a közeledbe kerülni. Komolyan megbántam a korábbi viselkedésemet veled szemben és nem tagadhatom, hogy szeretném megismerni az unokahúgaimat is.

- Rosalie? Biztos jól érzed magad? Soha nem gondoltam volna, hogy pont tőled fogok ilyet hallani. Kellemesen csalódtam benned. De azt is mondtam, hogy nem állok az utatokba. Ha meg akarod ismerni a lányokat, csak rajta.

- Köszönöm. Szeretném még azt azért elmondani, hogy Alice tegnap közölte Edwarddal, hogy nem hajlandó vele beszélni. Alice azt kérte, hogy ha meghallgatsz, kérdezzem meg, hajlandó lennél-e vele szóba állni és meglátogathat-e benneteket.

- Rose. Őszinte leszek hozzád. 40 év alatt én egyszer sem gondoltam rátok haraggal. Még rád sem, vagy esetleg Jasper-re, de még Edwardra sem. Rosszul esett a viselkedésetek, de mondd meg neki, hogy bejöhet. Nem ígérem, hogy minden happy lesz, de megpróbálok újra úgy nézni rá, mint a barátnőmre.

- Rendben. Azt hiszem, én most megyek, de minden nap bejövök. Persze csak ha nincs ellen kifogásotok.

- Nem, nincsen. Gyere nyugodtan… Rose néni…- mosolygott Nessie.

- Viszont, Bella. Ahogy látom, Renesmee hamarosan felépül és apa haza is engedi. Mi pedig nem mehetünk a házatok közelébe és szóval… azt szeretném kérdezni…

- Rose. Jake csak azért állította ezt a határt, hogy ne tudjatok a létezésemről, de mivel már így is tudjátok, felesleges. Viszont Edward, Lorena és az a Diana nem léphetik át a határt. A többiek akár mikor jöhetnek- nézett rám komolyan. –Igaz lányok?

- Persze. nyugodtan- esküszöm, ezek a lányok csak mosolyogni tudnak. Vagy ez is egy örökölt tulajdonságuk?

- Nem- kacagott fel Nessie. –Nem örökölt. Csak megismertelek a gondolataidból, és már eléggé közel érezlek magamhoz. Liz pedig egyszerűen csak boldog. Ő mindig is szeretett volna megismerni benneteket.

- De te ezt…- honnan tudod? Akartam kérdezni, de feleslegesnek bizonyult.

Nessie lenézett az ágyra, ahol még mindig a kezemet fogta. És akkor végre leesett. Hát még most is a gondolataimban kutakodik.

-Olyan vagy mint apád- néztem rá komolyan.

- Ne…- lett hirtelen nagyon komolya, de nem csak ő, hanem a többiek is. –Őt ne említsd. Most még ne. Nem akarok tudni róla semmit sem… egyelőre.

- Jól van. De most már tényleg megyek. Emmett nem tudja hova tűntem és keresni fog. Sziasztok-, köszöntem el majd boldog mosollyal az arcomon mentem haza.

Boldog voltam, mérhetetlenül boldog. Ezek szerint Edward mégsem szúrt el mindent. Lehet, hogy mégis van rá esély, még ha egy kicsi is, hogy újra egy család lehessünk.

Hamar hazaértem és egyből Alice szobájába mentem, aki már tűkön ült. Bekopogtam a szobába, majd egy hangos szabad után bedugtam a fejem. Húgom egyedül ült a szobában és kissé szomorú arcot vágott. Én viszont már nem bírtam magam tartani és hangosat sikítva borultam Alice nyakába.

- Végreeeeeee- sikítottam és jól megszorongattam.

- Hé, Rose állj már le. Mi az? Mondd már el, nem láttam semmit. Teljesen vak vagyok- bosszankodott.

- Mi ez a nagy hangzavar- lépett be a szobába családom többi tagja is, köztük az idióta és a két nyafka. –Mi az baby? Minek örülsz ennyire?- dörmögte Em.

- Boldog vagy. Mérhetetlenül boldog. Jajjjjjjj- egyszerűen nem bírtam magammal. Nem tudom miért, lehet, hogy Jasper képessége erősítette fel az érzéseimet, de nagyon fel voltam dobva.

- Semmi macikám. Semmi.

- Én nem nevezném semminek- nézett rám gúnyosan Diana.

- Fogd be a szád te… á… nem éri meg. Még azt sem érdemled meg, hogy sértegesselek. Nem tartozik rád velem kapcsolatban semmi. Úgyhogy el is lehet húzni innen- mérgelődtem, de a jókedvemet még ő sem tudta elrontani.

- Rose, ne besz…

- Em, mond meg Edwardnak, hogy nem beszélek vele és menjen a közelemből, mert nem vagyok rá kíváncsi.

Végül szerelmemnek nem kellett elismételnie semmi, mert azok hárman megértették az üzenetemet.

-Akarod, hogy mi is kimenjünk vagy maradhatunk? –kérdezte Jasper.

- Maradhattok. Anya hol van?

- Az árvaházba ment, de mondjad már, mire jutottál! –sürgetett Alice.

- Szóval. Elmentem a kórházba beszélni Bellával és a lányokkal. Elmondtam nekik, hogy miért mentünk el 40 éve és megbocsátott. Megengedte, hogy meglátogassuk őket és nem csak a kórházban, hanem a Swan házban is. Bella engedte meg, úgyhogy nem lesz szerződésszegés, de volt egy feltétele.

- Mi volt az?- sürgetett Emmett.

- Edward, Lorena és Diana számára él a határ, ők nem tehetik be a lábukat arra a területre. Csak mi négyen és anya meg apa.

- Értem. Ez akkor azt jelenti, hogy megbocsát nekem is?- kérdezte reménykedve.

- Annyit mondott, hogy megpróbál újra a barátnőjeként tekinteni rád, de nem ígér semmit.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd a szobáinkba mentünk.

(Edward szemszöge)

A napok rettenetesen gyorsan teltek és én nem jutottam semmire. Egy hét telt el az óta a bizonyos veszekedés óta.  Apa már hazaengedte Nessiet. És nekem esélyem sincs meglátogatni őt. Alice és Rosalie nem szólnak hozzám, bármivel is próbálkozom. Minden e mellett, Bella és a lányaim megengedték nekik, hogy átlépjék a farkasok által állított határt. Csak én, Diana és Lorena nem tehetjük be a lábunkat a Swan házba. Egy hét telt el úgy, hogy nem láthattam a lányaimat és nagyon rossz érzés, hogy nem lehetek a közelükben. Nem tudom, mit tehetnék, hogy találkozzam velük.

Diana egy kiadós vadászat után jobban lett és a lányunk folyton mellette van. A családom kettészakadt és nem tudok semmit sem tenni annak érdekében, hogy újra egy teljes és boldog család legyünk. Diana folyton a miatt rágja a fülemet, hogy költözzünk el, de én nem akarok elmenni innen. Hiszen itt van a két lányom és szeretném, ha a közelemben lennének, és itt van Bella is. Bármennyire is haragszom rá a történtek miatt, egyszerűen nem tudom nem szeretni.

-Edward, gyere, menjünk el a plázába. Szeretnék vásárolni egy kicsit és szeretném, ha te is jönnél- állt meg előttem Diana.

Sóhajtva álltam fel a kanapéról és mentem a feleségem meg a lányom után. Az idő mostanában számomra semmit sem jelentett. Így azt sem vettem észre, pontosan mikor érkeztünk meg Port Angelesbe. Teljesen a gondolataimba merültem, nem tudtam, kb. hány bolton lehetünk már túl, nem tudtam semmit. Csak mentem a feleségem és a lányom után. Diana és Lorena egy- egy ruhát próbáltak, mikor végre felébredtem.

-Diana, megyek, szétnézek egy kicsit. Pár perc és visszajövök, mondtam neki, majd egy „rendben” után elhagytam az üzletet.

A kirakatokat néztem, fogalmam nem volt, mit keresek, de azt tudtam- éreztem, hogy keresek valamit. Nem értem miért jöttem ki az üzletből nem értem mit keresek, de azt érzem, hogy jó fele megyek. Az érzéseim vezettek egy ékszerbolthoz. Egy ékszerbolt előtt álltam meg, és mikor bemenni készültem, nekimentem valakinek. Egy forró test ütközött az enyémnek és még idejében kaptam el, mielőtt a kemény földre zuhant volna.