19.fejezet

      „Az élet mindig két lehetséges utat ad, kérdés, hogy melyiket választjuk.”

                                               (Nessie szemszöge)

Ott volt mindenki. A falka minden tagja, Cullenék, anya, Neth, Liz és volt ott még egy idegen vámpír. Nyílván ő Damon. Stefan öccse.

-Sziasztok!- köszöntünk egyszerre Stafannal és megálltunk húgomék mellett.

- Szóval, azért vagyunk itt, mert ez a két vámpír ideköltözött Forksba és szeretne veletek egyességet kötni- mondta húgom Jacobra nézve.

- Miféle egyességet?

- Stefan Salvatore vagyok, ő pedig az öcsém Damon. Hallottuk, hogy a Cullen család is békében él a farkasokkal. Mivel én és az öcsém is állatvéren élünk, ezért hasonló vagy talán ugyanolyan szerződésre gondoltunk, mint ami köztük és a falka között van- vette át a szót Stefan.

- Nem szívesen engedek vámpírokat ide, de mivel a lányaim- ennél a szónál Edward hangosan morgott- szerint nem vagytok veszélyesek kaptok egy esélyt. A szerződés mindössze annyiból áll, hogy amíg ti nem öltök embereket, mi nem támadunk. Emellett nem léphettek a területünkre és mi sem a tiétekre. Kivétel ez alól a Swan ház. Az a terület pillanatnyilag semleges, persze vannak kivételek- nézett szúrósan Jacob Edwardra, de továbbra is a két testvérhez beszélt. –Persze a további területet majd Culenékkel tisztázzátok. Ahol most a lányokkal álltok, az a mi területünk. Ott, ahol most Cullekéket látjátok, az már az ő illetve a ti területetek. Megegyeztünk?- kérdezte apa.

- Természetesen- apa és Stefan kezet fogtak.

- Köszönöm apa- mondta Liz és adott egy puszit Jake arcára. A határ túloldaláról mély morgást hallottam. Mikor odafordultam láttam, ahogy Edward arcáról süt a düh.

- Nincs mit. Majd később találkozunk, viszont mi most visszamegyünk járőrözni. És kérlek, maradjatok a határnak a túloldalán. Különben az egyesség megsemmisül. Vigyázz magadra kicsim- mondta még felém fordulva, majd a többiek után ment az erdőbe.

- Akkor át a másik oldalra. Most jöhet a beszélgetés a Cullen családdal- súgtam Stefannak.

- És veletek is. Hiszen négyen vagytok még itt a klánon kívül- mondta Damon.

- Nem. Talán akkor kezdjük egy gyors bemutatkozással- ajánlottam, mire mindenki bólintott.

- Akkor a legegyszerűbb, ha én kezdem, mivel az én ötletem volt. A nevem Renesmee Carlie Swan Black. De csak Nessie. Szerintem magától értetődik, hogy ő az ikertestvérem Elizabeth. Az édesanyám Isabella és a nagynéném Nathalie- mutattam egyesével mindenkire. –Akivel az előbb beszéltetek, ő a farkasok alfája és az apánk, Jacob Black. És akkor a Cullen család, de azt hiszem egyszerűbb, ha maga a családfő mutat be mindenkit.

- Köszönöm Nessie- mondta nagyapa. –Az én nevem Carlisle Cullen. A feleségem Esme. És ők a gyermekeink. A lányaink Alice, Rosalie és Diana. Az unokám Lorena. És végül a fiaim, Edward, Emmett és Jasper.

- Damon és Stefan Salvatore- mutatkozott be utoljára Stefan.

- Rendben van. Mit szólnátok, ha elmennénk hozzánk és ott megbeszélnénk a terület elosztást- ajánlotta Carlisle.

- Nekem megfelel- egyezett bele Damon gyorsan. Erre Stefan csak a fejét rázta, de azért ő is felelt. –Köszönjük a meghívást és szívesen elfogadjuk.

- Bella, jöttök ti is? –kérdezte Rosalie.

- Én inkább ne…

- Kicsim, gyertek. Legalább beszélgethetünk egy kicsit- kérte Esme is.

Anya rám nézett, majd miután bólintottam, beleegyezett. Így csendben futottunk a Cullen villa felé. De amint megérkeztünk, furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudom, mi ez, de valami történni fog. Valami, ami hatással lesz mindannyiónkra. Régi ismerősként köszöntöttem a hatalmas kétemeletes házat. Mennyi emlékem van erről a helyről. De ez most nem alkalmas időpont az emlékezésre.

- Foglaljatok helyet és érezzétek otthon magatokat- mosolyodott el nagyapa. Nem tudom miért, de nem akartam elmenni Stefan mellől, viszont láttam, hogy anyának nagy szüksége van most rám. Így egy mosolyt küldtem felé és anya háta mögé álltam, aki leült az egyik kanapéra Liz és Nath közé. A másikat Damon és Stefan foglalta el. A többiek pedig a párjaik ölében vagy állva foglaltak helyet maguknak. Diana csak azért is, hogy anyát idegesítse Edward ölébe ült és olyan, ő az enyém arccal nézett egyenesen anya szemébe. Hogy én mennyire szeretném ilyenkor megtépni azt a nőt. Istenem, csak mondjon vagy tegyen valami olyat, ami miatt neki mehetek. Könyörgöm.

- Anya, mi lenne, ha mi gyorsan megbeszélnénk, amit kell és utána elmennék együtt vadászni- ajánlottam, csak hogy elvonjam a figyelmét.

- Rendben kicsim. Pár perc és mehetünk- fogta meg a felé nyújtott kezemet.

- Akkor kezdjük a fontos megbeszélni valóknál- kezdte nagyapa. –Tudjátok, nem igazán szeretnék megszabott határt. Ezért mit szólnátok, ha csak békében élnénk egymás mellett. A farkasok területére nem lépünk, de ezen a területen belül ne legyen határ, persze csak ha benneteket ez nem zavar.

- Nem, persze. Nekünk is jobb, ha szabadon járkálhatunk, és nem kell határokkal foglalkoznunk- mondta Stefan és közben rám nézett.

- És titeket nem zavar? Úgy értem, hogy nincs határ?- kérdezte Damon rám nézve.

Anyára néztem és közben már tudtam is a válaszát.

-Nem. Mivel én, a testvérem és a lányaim LaPushban is járhatunk, számunkra nincsenek határok. Így nem szeretném, ha valaki bármilyen határral bajlódna. A cullen család elé sem állítok semmilyen határt, így elétek sem. És mivel a lányok barátként tekintenek rátok, szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy mindig szívesen látunk benneteket. Bármikor átjöhettek- mondta anya a Salvatore fiúkra nézve.

- Ch… ez szép mondhatom- suttogta maga elé nézve Edward.

- Mi bajod van már megint? –kérdeztem dühösen.

- Csupán annyi, hogy rám vonatkozik a határ a Swan házzal kapcsolatban, de két idegen vámpírt szívesen láttok.

- Nem tárgyalok veled Edward Cullen. Bármikor találkozhatsz a lányaiddal a házamon kívül. Arról viszont te magad tehetsz, hogy nem akarnak téged látni.

-Az elején világosan megmondtuk, hogy számunkra anya a legfontosabb. Ezt nagyon jól tudtad, mikor ok nélkül támadtál neki. Most pedig viseld a következményeit- állt fel Liz.

- Mi most távozunk. Damon, Stefan, ha van, kedvetek gyertek át délután. Tudjátok az utat- mondta, majd a két fiúhoz ment és átölelte őket köszönésképp. Liz mindig is kimutatta az érzéseit akár jók, akár rosszak. Nath csak elköszönt, anya is köszönt mindenkinek Lizzel együtt, majd az ajtónál álltak és rám vártak.

- Menjetek csak. Én még váltanék pár szót nagyapával. Nemsokára utánatok megyek- mosolyogtam rájuk. Liz és Nath elindultak, de anya még visszanézett rám. Én biztatólak elmosolyodta, ő elsuttogott egy „otthon találkozunk”- ot és ő is elment. Ebből tudtam, hogy eszébe sem jut elmenni vadászni. Otthon fog várni, hogy megtudja, miért maradtam. De ezzel majd ráérek később foglalkozni.

- Valami gond van Nessie? –kérdezte nagyapa.

- Nem, nincs. Sajnálom, de muszáj volt neki mondanom valamit. Viszont Edwarddal szeretnék beszélni. Fontos lenne- néztem rá. Meglepettség suhant át az arcán, majd egy kis remény.

- Négy szem közt. –ő bólintott, majd felállt. Én elköszöntem mindenkitől. Mikor Dianához érem, kezet nyújtottam neki. Végül is egy próbát megér. Láttam rajta, hogy meglepődött, de nem akart rossz színben mutatkozni a család előtt, ezért elfogadta. Viszont mikor hozzáértem, elkezdtem kutakodni a fejében. Sok mindent láttam, pedig alig értem hozzá. Úgy rántottam el a kezem, mintha megégettem volna magam.

- Nessie, mit…- kezdett kérdezni Rosalie.

- Semmit. Nincsen semmi bajom. Világos? –kérdetem. Ebből megértette, hogy nem akarom, hogy tudjanak a képességemről. Még nem.  Majd nem nézve a többiekre kifelé indultam. Mi az ördög volt ez az egész? Mégis mit rejteget a család elől?

- Miről szeretnél beszélgetni? –kérdezte Edward, mikor elegendő távolságra voltunk a háztól.

- Ne aggódj, nem az apa-lánya dologról. Nekem már van egy apám és ő Jacob Black. Viszont most nem azért jöttem, hogy erről vitatkozzunk. Hanem azt szeretném tudni, hogy ez mi?- kérdeztem, miközben felemeltem a két láncot, amik idáig a zsebemben voltak.

Ő csak nézte a két nyakláncot, amiken ott voltak a medálok. Közelebb jött, a kezébe vette őket és úgy nézte. Nem szólt semmit, csak leült egy kidőlt fára és nézte a kezében lévő két nyakláncot.

-Honnan szerezted ezeket? –kérdezte nagy sokára.

- Az most nem fontos. Azt szeretném tudni, miért készíttetted? És ha már egyszer rászántad magad, hogy megcsináltatod akkor miért nem adtad oda neki?

- Ezeket a születésnapjára csináltattam. A tizennyolcadikra. Úgy gondoltam, ezt adom neki születésnapi ajándéknak. Csak sajnos nem készültek el időre. Aztán történt a baleset Jasperrel, meg azok a foltok Bellán, amiket én okoztam és úgy gondoltam egyszerűbb neki, ha nem vagyunk a közelében. Fájdalmat okoztam neki, annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szerettem. Bántottam őt és ezt nem tudtam elviselni. Ez után döntöttem a költözés mellett. A láncokról el is felejtkeztem. Csak az után jutottak eszembe, hogy elhagytuk a várost. Túl sok minden történt és ez volt a legkisebb gondom akkoriban- suttogta maga elé nézve.

- De hol szerezted őket? –kérdezte rám emelve a tekintetét.

- Egy ékszerboltban bukkantam rá. Ma a plázában sétáltunk és az egyik kirakatban láttam meg- vettem vissza tőle a láncokat.

- És mit akarsz kezdeni velük?- kérdezte.

- Az az én dolgom. De ha ennyire kíváncsi vagy, elmondom. Megtartom őket és majd a legjobb időben fogom elővenni.

- Nem akartam őt bántani. Viszont megfizettem azért, amit vele tettem. Még most is fizetek. Azzal, hogy látlak benneteket, de nem lehetek mellettetek.

- Ahogy Liz mondta, te szúrtad el. Az anyám számomra az a személy, akiért az életemet adnám. Úgy ahogy ő tette. Feláldozta az életét, feladta az emberségét azért, hogy mi élhessünk. A lehető legnagyobb áldozatot hozta értünk. Lemondott az emberi életéről.

- Mesélj még. Kérlek.

- Rendben van. De nem érdekel, ha valami olyat hallasz, ami nem tetszik.

Bólintott én pedig belekezdtem.

Mióta az eszemet tudom, anya, Jake és Nath neveltek bennünket. Jacob az apám. Bár nem vér szerint, de mindig is úgy tekintettem rá. Ő volt az, aki megtanított minket vadászni, ott volt életünk minden percében és tőle megkaptuk azt a szeretetet, amit tőled soha. Ott volt, amikor Lizzel összevesztünk… amikor elszöktem és nem találtak… életem minden percében ott volt, támogatott, megszidott, ha arra volt szükség. Szeretett még úgy is, hogy nem az ő gyerekei vagyunk.

-Miért szöktél el?- nézett rám érdeklődéssel a szemében. Odamentem és leültem mellé.

- Mert akkor tudtam meg, hogy nem Jacob az igazi apám. Anya akkor árulta el, hogy van egy másik családom, akiket nem biztos, hogy valaha is megismerek. És mivel nekem Jacob jelentette az apát, szíven ütött. Sírva rohantam el és nem tudtam merre megyek, csak futottam. Akkor találtam rá a Cullen villára. Ott sírtam és csak későn este találtak rám. Jacob volt. Ő volt az, aki akkor megtalált. És mikor elsírtam neki mi a bajom, elmagyarázta, hogy mindig az apám lesz és ő mindig is szeretni fog bármi történjen. 10 évesnek nézhettem ki, de igazából még csak 6 évesek voltunk. Liz nyugodtabban fogadta a hírt. Szóval bármennyire is elítéled anyát vagy féltékeny vagy Jacobra, meg kell értened, hogy ők jelentik számomra és a húgom számára a családot.

- Hálásnak kell lennem Jacobnak- morogta az orra alatt.

- Pontosan. És ha még egyszer megbántod anyát, nem érdekel, hogy az apám vagy, én megöllek. Ő és a húgom az életem. Értük bármire képes vagyok.

- Miért állsz hozzám ilyen ellenségesen?

- Hát nem világos? Azért, mert bántottad azt a személyt, aki életet adott nekem. Először elhagytad. Magára hagytad mikor a legnagyobb szüksége lett volna rád. Ráadásul azt mondtad neki, hogy nem szereted és soha nem is szeretted. Összeomlott. Én láttam, mennyire maga alatt volt. Azaz erős nő, az édesanyám összeomlott és csak mi miattunk maradt életben. Elvettétek tőle az életkedvét és a reményt is. Ráadásul a lehetőséget egy boldog életre. És ez még mind nem volt elég. Ááá… te a helyett, hogy kiálltál volna mellette és meghallgattad volna az igazságot, te a feleséged által kreált verzió alapján elmentél hozzá és számon kérted rajta. Ezzel egy életre elvágtad magad nála, de sajnálatos módon még mindig képes lenne megbocsátani neked. Egész életemben, ami az én esetemben 40 év úgy éltem, hogy gyűlöltelek. Gyűlöltelek azért, amit vele tettél és bosszút akartam. De most, hogy látom milyen az életed, csak szánalmat érzek. Szánlak, mert bűnhődsz eleget a tetteid miatt. Az a nő, akivel együtt élsz és az a lány, akiről azt hiszed, hogy a lányod…pff… szánalmas egy bagázs.

- Mégis miről beszélsz? Mi bajod van? Miket beszélsz itt össze-vissza? –állt fel és mérgesen nézett rám.

- Az igazságról. De nem fogom elárulni neked. Mindent a maga idejében. Rá fogsz jönni, csak tartsd nyitva a szemed. Lásd meg azt is, amit el akarnak rejteni előled és ne csak azt nézd, ami a szemed előtt van. És akkor értelmet nyernek majd a szavaim.

- Nem értelek. Beszélj világosan.

- Mondom. Nyisd ki a szemed. Alice és Rosalie már látják azt, amit te nem. És ahogy láttam, Alice mindig is látta. Nem büntetés, amit most veled tesznek. Nem azért nem szólnak hozzád, hogy büntessenek, hanem hogy rávezessenek az igazságra- mondtam.

Mert igenis tudják mi az igazság, csak még nem jöttek rá teljesen. Abból, amit a két nagynéném fejében láttam, és amit most mutattak Diana gondolatai, végre teljes a kép. Alice és Rose közel járnak a megoldáshoz. Ők látják, amit a többiek nem. Én pedig segíteni fogok abban, hogy mindenki megtudja az igazságot. Ezt garantálom. Még akkor is, ha Edwarddal kell szembemennem érte.

-Most pedig megyek, mert anya már vár. És van egy olyan sejtésem, hogy Rose és Alice is ott lesznek. Esetleg még a többiek. De tudod mit?- érdeklődve nézett rám.

- Mit szólnál hozzá, ha holnap találkoznánk. Azt majd még megüzenem, hogy hol.

Muszáj segítenem ennek a fafejnek, különben örök sötétségben marad. Haj, hogy mindent nekem kell csinálnom.

Bólintott én pedig egy apró mosolyt küldtem felé, majd hazafelé indultam.

(Edward szemszöge)

Nem értem. Esküszöm, nem értem. Miért mondta azokat Nessie? És mit kell észrevennem? Haj, megőrülök ebben a bizonytalanságban. Bele fogok bolondulni. Lehet szólnom kéne apának, hogy utaltasson be valami diliházba.

De úgy érzem, közelebb vagyok a lányaimhoz. Legalábbis Nessie-hez biztos. Hiszen ő akar találkozni velem.

Egyből jobb kedvem lett. Végre talán van esélyem, hogy elfogadtassam magam a lányaimmal. Már csak azt kell megértenem, amit most mondott Nessie és valahogy rávenni Alice-t és Rosalie-t, hogy újra hajlandóak legyenek velem szóba állni.

-Szerelmem. Mit akart? Miért akart veled beszélni az a… - kérdezte Diana, de a mondat felénél félbeszakítottam.

- Ne sértegesd a lányomat. És semmi közöd hozzá. Majd ha rád tartozik, akkor szólok, addig ne kérdezz semmit.

- Jól van. Én csak kedves akartam lenni hozzád, de látom, most nem lehet beszélni veled. Teljesen átmosták az agyad. Kíváncsi vagyok mit mondott az a kis csitri.

- Megmondtam, hogy ne sértegesd a lányom. Most pedig szeretnék egyedül lenni- mondtam, majd felszaladtam a szobámba. Abba a szobába, amit Alice a visszajövetelünkkor nem engedett átalakítani. Ez a helység az egyetlen, ami még ugyan úgy néz ki, mint amilyen 40 éve volt. Ez a szoba rengeteg emléket idéz fel bennem és mindegyikben szerepel Bella. Jobban mondva az összes emlékem vele kapcsolatos.

Nem tudom és nem is akarom őt elfelejteni. Szöges ellentéte a feleségemnek. Mit láthattam akkor Dianában, amiért képes voltam Bellát megcsalni? Vajon miért tettem? Erre a mai napig nem sikerült rájönnöm. Nem értem saját magam.

(Bella szemszöge)

Vajon miért maradt ott Nessie. Miért mondta azt, hogy Carlisle-val akar beszélni, mikor pontosan tudom, hogy Edwarddal beszél majd. Miért nem mondta meg egyszerűen az igazat? Vajon mit titkol előttem? Hiszen ismerem a lányaimat és számomra mind a ketten olyanok, mint egy nyitott könyv. Már értem, Renée miért mondogatta régebben, hogy nyitott könyv vagyok a számára. Hiszen ő volt az édesanyám és mindenkinél jobban ismert. Az arcomról mindent leolvasott és nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy tudja, mit érzek.

És ezt a lányaim örökölték tőlem. Lehet, hogy másoknak nem ilyen egyértelmű, de ők nem ismerik annyira a lányokat, mint én.

-Sziasztok- lépett be a nappaliba Nessie.

- Szia - köszöntem neki. Nath egyenesen hazament Jake-hez. Liz itt maradt velem. Rose és Alice pedig pár perce érkeztek.

- Most pedig mondd el, miért nem azt mondtad, hogy Edwarddal akarsz beszélni? Miért kellett hazudnod? –kérdeztem kissé szomorúan.

- Anya, én nem akartam hazudni. De honnan tudod, hogy nem nagyapával beszéltem, hanem Edwarddal?

- Kicsim. Az édesanyád vagyok. Olyanok vagytok, mint én. Eléggé nagy gond lenne, ha nem látnék át rajtatok. Sosem tudtok nekem hazudni a nélkül, hogy én ne jönnék rá. De visszatérve az eredeti témánkhoz, miért akartál vele beszélni?

- Azért, mert tudnom kellett valamit, amire csak ő adhatott választ. Viszont ez titok. Majd idejében megtudod, megígérem. És ne idegeskedj miatta, mert semmi rossz. Csak egy ártatlan kis dolog az egész.

- Tudod, hogy nem szeretem a titkokat, de bízom benned. Ha valami fontos lenne, arról úgyis szólnál. És miről beszélgettetek még? –kérdeztem. Talán mégiscsak hajlandó megismerni az apját.

- Kérdezett az eddigi életünkről. Én pedig elmeséltem neki, hogy Jacobot miért tekintem az apámnak. Bár nem tetszett neki a dolog, hogy Jake közelebb áll hozzánk, mint ő, de a végén miután elmagyaráztam neki a dolgokat, rájött, hogy igazából hálásnak kell lennie Jacobnak, amiért mellettünk volt egész életünkben. Véletlenül kikotyogtam, azt is, amikor elszöktem és a Cullen villában talált meg Jake. Kíváncsi volt rá, miért szöktem el, meg arra is, hogy miért állunk hozzá ellenségesen. Elmeséltem neki a szökésem okát és hogy ki talált meg, és elmagyaráztam neki, miért tartjuk tőle a távolságot.

- Értem. Még valami, amit el szeretnél mondani? –kérdeztem, miközben megfogtam a kezét.

- Ó, igen. Holnap találkozok Edwarddal és megpróbálom rávezetni az igazságra azt a tökkelütött idiótát- mosolyodott el lányom.

- Mire kéne neked rávezetni Edwardot?

- Képzeld, miután elköszöntem mindenkitől, kezet fogtam Dianával. Úgy gondoltam, megpróbálok olvasni a gondolataiban, hiszen nem veszíthetek vele semmit. És olyan dolgokat láttam, amiktől leesett az állam.

- Akkor ezért rántottad el a kezed. Diana úgy nézett rád, mint egy őrültre. De miért akartad, hogy a többiek ne tudják meg a képességedet? –kérdezte Rosalie először mióta Nessie hazajött.

- Azért, mert ha Diana rájönne a képességemre, nem tudnék meg olyan fontos információkat, mint amilyet például ma. Így van a legtöbb esélyem lebuktatni őt. Edward pedig azért nem tudhatja, mert vakon bízik a feleségében és a pici lányában. Így megint csak meg van rá az esély, hogy Diana megtudja mi a képességem.

- Értem. És mit láttál? –kérdezte Alice.

- Előbb szeretném tudni, hogy miért nem bíztok meg Dianában? –kérdezte lányom, miközben leült mellém.

- Igazából fogalmam sincs. Csak érzem, hogy nem szabad a közelembe engednem, de ne kérdezd, hogy miért? Már az első naptól fogva úgy érzem veszélyes- rántotta meg a vállát Alice.

- Értem. Nos, nem fogok mindent elmondani, de egy fontos részletet azért mégsem árt tudnotok. És persze szükségem van a segítségetekre is- magyarázta.–Az első, hogy Dianának van egy képessége. Képes olyan képeket elültetni a fejetekben, amik meg sem történtek. És emellett még manipulálni is tudja a ti képességeiteket.

- Ezt nem értem. Hogy érted, hogy manipulálni? –kérdezte Liz.

- Például Edward csak olyan gondolatokat hall, amiket ő enged. Tehát Edward nem hallja az olyan gondolatait, amik lebuktathatják őt. Képes elhitetni azt vele, hogy semmiségekre gondol, mikor valójában nem azok az igazi gondolatait. Vagy mondjuk Jasper csak azt érzi, mennyire szereti a családot, közben meg mondjuk ki nem áll benneteket. A te esetedben Alice, nem képes a vízióidat teljes egészében manipulálni. Nem tudja megakadályozni, hogy olyat láss, ami valójában megtörténne, de a vele kapcsolatos látomásaidat alakítani tudja. Eléri, hogy azt lásd, amit ő akar. Tehát például, hogy vadászik vagy valami hasonló, miközben teljesen mást tesz. Értitek?- kérdezte Nessie.

- Értem már. Szóval elhitet velük olyan dolgokat, amik nem valódiak, amik nem léteznek csak csupán kitalációk- nézett nővérére Liz.

Tudtam, hogy valami nem stimmel ezzel a nővel. Igaza van Alice-nak. Van valami, ami arra késztet, hogy tartsam távol magamtól. Ki tudja mennyit ártott már az a nő eddig is.

-És mit vársz tőlünk, mit tegyünk?- kérdezte Alice, mikor felfogta, miről is van szó valójában.

- Csak annyit szeretnék, hogy ne mondjátok el senkinek. Még csak ne is gondoljatok rá. De valahogy próbáljátok meg rávenni a többieket, hogy tartsák tőle a távolságot. Viszont Edward bármennyire is kér benneteket, ne szóljatok hozzá. Én majd beszélni fogok vele és majd szólok, ha újra szóba állhattok vele. De előtte rá kell vezetnem, milyen is a felesége valójában. Mert amíg a befolyása alatt van, addig nehéz bármit is kezdeni vele- magyarázta lányom. De nekem itt valami nem tetszik. Ő tud még valamit, amit eddig nem mondott el, de ki fogom szedni belőle.

- De most menjetek. És ne feledjétek, kerüljétek el. Oh… és adjátok át Edwardnak, hogy holnap reggel várom az erdőben ott, ahol ma is voltunk. Pontban kilenckor. Ezt hangosan mondd meg neki, te Rosalie. Azután pedig ne szóljatok hozzá. Csak annyit mondjatok, hogy én kértem, hogy adjátok át ezt az üzenetet, de továbbra sem álltok vele szóba.

A Cullen lányok elmentek és csak mi hárman maradtunk. Csendben ültünk, amíg meg nem szólaltam.

- Mit tikolsz még? Mi az, amit nem mondtál el, amíg itt voltak Alice-ék?

- Szeretném, ha nem szólnátok róla senkinek- nézett Nessie szigorúan Liz-re.

Mindketten bólintottak, én pedig folytattam.

-Kapaszkodjatok meg, mert amit mondani fogok, az egy részről megnyugtató, másrészről pedig szerintem már valahol mélyen mindannyian tudtuk. Lorena nem Edward lánya.

Lorena nem Edward lánya… nem az ő lánya…nem az övé…