24.fejezet

(Bella szemszöge)

Három nap telt el. Három gyötrelemmel teli nap. Diana még mindig nem hívott és fogalmam sincs, mit csináljak. Hamarosan meg fogok bolondulni, ha nem kapok hírt a lányomról. És itt van még Edward. Folyton azt kérdezi, mi bajom van, de nem mondhatok neki semmit. Ha elmondom és Diana netalántán figyeltet valakivel, az a lányom életébe kerülhet. És Liz-t elnézve már most nagyon gyenge lehet szegény. Édes istenem, mit csináljak?

És mint végszóra megszólalt az az átkozott telefon, amire már három teljes napja várok.

-Igen? –kérdeztem.

- Áá, Örömmel veszem észre, hogy már vártad a hívásomat. Egyedül vagy?- hallottam Diana hangját a vonal másik végéről.

- Igen. Csak Liz van itt, de ő most alszik. A többiek pedig vadásznak.

- Helyes. Akkor most elmondom, mit kell tenned. 

Szép lassan töviről hegyire mindent elmondott és nekem úgy is kell tennem ahogy mondta. Biztos vagyok benne, érzem, hogy ez csapda, de a lányom élete a tét. És ha őt megmentem, akkor Liz is jobban lesz. Csak az a fontos, hogy ők ketten életben maradjanak. Az életem árán is megvédem őket. Az nem számít velem mi lesz, de nekik élniük kell.

-Stefan, beszélhetnék veled? –kérdeztem, mikor a többiek hazajöttek. Damon egyenesen Liz szobájába ment, a többiek pedig a saját dolgukra. Én a garázsba mentem Stefannal a nyomomban. Beültem Edward Volvójába és elindultunk.

- Miről van szó Bella? Hova megyünk? –kérdezte Stefan.

- Nessie-ért- válaszoltam röviden.

- Tessék? Bella, mégis mire készülsz?

- Nessie-t Diana rabolta el. Amíg ti vadászni voltatok, felhívott és azt kérte egy valakit vigyek magammal, aki hazaviszi a lányomat. A többiről neked nem kell tudnod. Annyi a dolgod, hogy ha meglátod Nessie-t, egyenesen hazaviszed, hogy Carlisle el tudja látni.

- De Bella, veled mi lesz?

- Stefan, az nem fontos velem mi történik. Neked csak annyi a dolgod, hogy hazaviszed Nessie-t. Csak rá figyelj. Megértetted?

- Igen. De akkor is aggódom. Mi lesz veled?

- Stefan. Kérlek. Egyedül Nessie-re kell figyelned. És bármit is mondd, te egyenesen hazaviszed őt. Kérlek. Ígérd meg nekem, hogy bármi történik, te hazaviszed és vigyázni fogsz rá. Legyél mellette és mindig vigyázz rá. Csak annyit kérek tőled, hogy te és a testvéred vigyázzatok a lányaimra. Szeressétek őket és nem is kéretek ennél többet. Ne hagyjátok, hogy bármi bajuk essen.

- Rendben van Bella. De ígérd meg, hogy vigyázol magadra. A lányok beleőrülnének, ha bármi bajod esne.

- Megígérem.

- Köszönöm.

Mind ketten csendbe burkolóztunk és nem beszélgettünk többet. Tövig nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb odaérjek arra a helyre, ahol Diana visszaadja a lányomat. Az erdő szélénél megálltam és kiszálltam a kocsiból. Stefan is így tett. Megálltam a kocsi előtt, Stefan mellett.

-Ha itt az ideje, hozd el és vidd haza- nyomtam a kezébe a kocsi kulcsokat. –Nem szabad tétováznod. Nem tudhatjuk, mit akar pontosan Diana. Bármit tesz vagy mondd a lányom, a lehető leggyorsabban el kell innen vinned.

Bólintott én pedig az erdőbe vetettem magam. Diana azt mondta, hogy az erdő közepén van egy ház. Ott lesz a lányom. És valóban. Ahogy egyre közelebb kerültem, már hallottam a gyenge szívdobogást. Mikor megérkeztünk, Diana a ház előtt állt egy férfival az oldalán.

-Á, valahogy éreztem, hogy a lányod barátját hozod.

- Nem hagytál sok választási lehetőséget- válaszoltam én is gúnyosan.

- Nana. Hát így kell beszélni azzal, akinél a lányod van.

- Nem fogok veled udvariaskodni. Mindannyian tudjuk, miért vagyunk itt. Hol van a lányom?

- Damien, hozd ki a lányt- mondta a mellette álló férfinak, aki eltűnt a házban, majd pár perc múlva újra felbukkant a lányommal. Nessie alig állt a lábán, és ahogy láttam nehezen kapott levegőt is. Édes istenem. Csak ne legyen komolyabb baja.

Stefan megindult érte, de Diana megállította.

-Nem-nem. Gyere érte te Bella.

Óvatosan közelebb mentem és megálltam a férfi előtt. A karomba vettem a lányomat, mert nem hiszem, hogy sokáig bírna állni a saját lábán. Ő átkarolta a nyakam és úgy sírt, mint egy kislány. Még sosem láttam ilyennek. Mit tettek vele ezek az aljas gyilkosok? Ezért még nagyon megfizetnek.

-Anya- sírta lányom. –Ez csapda. Menekülj. Hallod?

Visszasétáltam Stefan mellé, adtam egy puszit a lányom homlokára majd átadtam Stefannak.

-Nem lesz semmi baj. Mondd meg Liznek, hogy szeretem- mondtam majd Stefanra néztem. Vidd innen amilyen gyorsan csak tudod. Siess. És ne feledd, egyenesen haza.

Stefan bólintott és már futásnak is eredt. Én pedig egyedül maradtam a gyilkosokkal és a bosszúvágyammal.

                

(Nessie szemszöge)

Nem, nem és nem. Anya nem maradhat ott egyedül. Meg fogják ölni. Diana csapdába csalja anyát és ő egyszerűen csak belesétál. Ez így nem jó. Inkább maradtam volna ott és haltam volna meg én, minthogy anyának valami baja essen.

-Azonnal vigyél vissza. Stefan, vissza kell mennünk. Segítenünk kell anyának. Nem hallod. Meg fogják ölni- estem pánikba és erőtlenül ütögettem Stefant.

- Nessie, nem lehet. Haza kell vigyelek. Megígértem Bellának, hogy nem fordulok vissza. És már nem is szabad. Édesem, követnek minket és már nem érnénk vissza épségben Bellához.

Halkan zokogtam és arcomat mellkasába fúrtam. Be kellett látnom, hogy most nem lennék anya hasznára. Ilyen állapotban még magamat sem vagyok képes megvédeni, nemhogy segíteni neki. Édes istenem, könyörgöm neked, mentsd meg anyát. Kérlek, ne hagyd, hogy bántódása essen.

Nem figyeltem az utat, csak akkor fogtam fel igazán, hogy ott hagytuk anyát, mikor Stefan beültetett a kocsiba és miután ő is beült már indított is. Feltekerte a fűtést és már nem fáztam annyira mint eddig. Egyszerűen nem lehet, hogy anyának valami baja essen. Ez csakis miatta van. Ha nem vagyok olyan bolond, hogy félvállról veszem ennek a nőnek a fenyegetését, akkor nem lett volna alkalma elrabolni és most anya sem lenne ekkora veszélyben. Minden miattam van. Csakis miattam.

Más sem csináltam, csak egész úton sírtam. Egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek, mert azok alattomosan mindig kicsordultak a szememből. Nem tudom mennyi időbe telt mire hazaértünk, de egyszer csak megint Stefan karjaiban találtam magam. Nem volt erőm felnézni, ezért újra a mellkasába temettem az arcom és folytattam, amit eddig is csináltam. Sírtam.

Valószínűleg vámpír sebességgel rohanhatott be a házba, mert hideg szellőt éreztem elsuhanni mellettünk, aztán már újra melegben voltam.

-Nessie- kiáltotta valaki, majd odajött hozzánk. Felnéztem és Rosalie arcát láttam meg közvetlenül mellettem, de amint ő elkiáltotta magát a többiek is megjelentek a nappaliban. Nem volt elég erőm hozzá, hogy bármit is mondjak vagy tegyek, ezért visszafordítottam az arcomat és újra sírni kezdtem.

-Mi történt? –kérdezte egy férfihang a közelemből. Ha jól hallottam, Edward volt.

- Ne most. Carlisle, Nessie-t meg kell vizsgálnod. Úgy látom súlyos sérülései vannak és nem ártana neki egy nyugtató sem.

- Nem. Nem akarok nyugtatót. Anyát akarom. Csak őt, senki mást érted?- keltem ki magamból. –Engedj el. Nem hallod? Azt mondtam tegyél le- kiáltottam. Stefan azt sem tudta mit tegyen, de végül eleget téve a kérésemnek óvatosan talpra állított. Bár gyengébb voltam mint azt gondoltam és amint elengedett, a lábaim összecsuklottak és újból Stefan karjaiban találtam magam.

- Nem engedlek el, amíg Carlisle meg nem vizsgál- mondta szigorúan és Carlisle után indulva felvitt egy szobába, ami tele volt orvosi cuccokkal.

- Nessie, mi történt? Hol fáj? És kérlek, ne csináld azt, amit Bella. Mondd el, hol és mennyire fáj. Ne titkolj el semmit.

- Az oldalam. Az rettenetesen fáj. Ég a torkom és gyenge vagyok. Tulajdonképpen az egész testem fáj- nyöszörögtem.

- Azt mondod az oldalad… mégis mi történt vele? –kérdezte miközben felhúzta a pólómat. –Jézusom, mit tettek veled?

- Nem tudom. Hirtelen nagyon álmos lettem, aztán a hatalmas fáddalom és elvesztettem az eszméletemet. Valamivel megszúrtak. Aztán hívtak egy orvost, aki összevarrta a sebet, de nem sokat használt. Még mindig vérzik, és ha nem kapok elég vért, nem tudok gyorsan gyógyulni- mondtam akadozva.

- Értem. Akkor hozok neked vért.

- Nem. Nem iszok ember vért.

- De sürgősen szükséged van rá, mert amellett, hogy legyengülsz, még el is vérzel. Nessie, ne légy felelőtlen. El kell állítanunk a vérzést. És mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél hamarabb felépülj. Az állatvér nem elég erős, hogy gyorsan visszanyerd az erődet.

- Nem. Értsd már meg az isten szerelmére, hogy nem vagyok hajlandó embervért inni. Ha kell, én magam megyek el vadászni, de egy cseppet sem nyelek le.

- Majd én elmegyek és hozok neked valami állatot- ajánlotta Stefan.

- Rendben. Vigyél magaddal valakit, de siessetek. Minél hamarabb vérhez kell jutnia- siettette Carlisle Stefant.

Szerelmem bólintott, majd rám nézett és már el is tűnt.

-Adok fájdalom csillapítót, aztán kitisztítom a sebet és rendesen ellátom.

Bólintottam és hátradőltem azon az asztalon, ahová még Stefan ültetett és hagytam, hogy Carlisle tegye a dolgát.

Nem volt erőm azt figyelni mit ügyködik és nem is érdekelt. Nem tudtam másra gondolni csak anyára. Most kitudja mit csináltak vele. Életben van-e még vagy már… már… Még magamban sem voltam képes kimondani azt a szörnyű szót. Pedig hányszor fenyegetőztem vele. Milyen könnyű volt akkor kimondani, de most, hogy az anyámról van szó és talán ő az aki már nem él, csak most fogtam fel igazán ennek a szónak a valódi súlyát. És amíg én itt fekszem és arra várok, hogy Carlisle befejezze a sebem ellátását, lehet, hogy ő már meghalt. Az nem lehet. Istenem, ne vedd el tőlem. Kérlek, óriási szükségem van rá és nem csak nekem, hanem a testvéremnek is. Liz…

-Carlisle, hogy van Liz?

- Ne aggódj. Ő jól van. Rajta nincsenek sebek, csak fájdalmai vannak. De amint te jobban leszel, ő is. Nagyon aggódott miattad. Amint kész leszek és te is ittál, átviszünk hozzá. Ne aggódj.

Ne aggódj, ne aggódj. Könnyű azt mondani. A húgom is miattam szenved és az anyám is. Nekem nem szabadna léteznem. Meg sem kellett volna születnem és akkor most nem lenne ekkora gond.

-Kész- mondta Carlisle úgy fél óra múlva. –A sebeidet kitisztítottam és újra összevarrtam az oldaladon lévőt.

- Köszönöm- suttogtam, mert nem voltam biztos a hangomban.

- Megérkeztek a fiúk a vérrel. Le tudsz jönni vagy felhozzák neked?

- Ha segítesz, lemegyek- mondtam. Carlisle óvatosan felemelt nem engedte, hogy a saját lábamon menjek. Felemelt és leszaladt velem a lépcsőn ki az udvarra, ahol a család többi tagja volt. Emmett és Stefan fogták a szarvat és Carlisle egyenesen odavitt engem is. Talpra állított és végig ott állt mögöttem és tartott nehogy összeessek. Szép lassan szívni kezdem a szarvas vérét és éreztem, ahogy az ereimben száguld a friss vér. A torkom már nem kapart és bár nem voltam még olyan erős, mint általában, de határozottabban erősebbnek éreztem magam.

- Köszönöm- mondtam, miután megittam a szarvas utolsó csepp vérét is.

- Ugyan kislány, semmiség- vigyorgott Emmett.

- Fiam, vidd el a szarvast, aztán gyere vissza- mondta Carlisle Em-re pillantva, majd újra felém fordult. –Bevigyelek vagy tudsz mozogni?

- Szerintem menni fog egyedül is- halványan elmosolyodtam, majd megfordultam és szép lassan bementem a házba. Liz is a nappaliban volt mellette Damon-nel. Liz- suttogtam zokogva és ő azonnal előttem termett és szorosan átölelt.

- Nessie. Nővérkém. El sem hiszem, hogy itt vagy. Végre. Anya rettenetesen boldog lesz- mondta örömteli hangon.

- Stefan, hol találtad meg?  Damon mondta, hogy te hoztad haza.

- Liz, ülj le kérlek. El kell mondanom valamit, de nem csak neked, hanem a többieknek is- suttogtam és Stefan-ra támaszkodva elbicegtem a kanapéig. Leültem és vártam míg a többiek is így tesznek. Emmett is megérkezett és hang nélkül foglalt helyet a felesége mellett.

- Az a helyzet, hogy…

- Kérlek, várj egy kicsit Nessie. Szerintem meg kellene várnunk Bellát is. Stefan, hol hagytad őt? –kérdezte Edward. –Hiszen veled ment el.

- Bella, nos ő...

- Anya valóban Stefannal indult el és velem érkezett haza. Gondolom sejtitek, mi ez az egész még ha nem is akarjátok beismerni magatoknak. Nos, anya eljött értem Stefannal, de azért, hogy engem el tudjanak hozni, ő ott maradt.

- Mi?- kérdezte egy oktávval magasabban Alice.

- Diana volt aki elrabolt és ő felhívta anyát. Azt mondta neki, hogy elenged, de becsapta őt- a hangom elcsuklott. Vettem egy nagy levegőt, majd folytattam. –Diana becsapta anyát. Csapdába csalta. Anya úgy tudta, hogy ketten tartanak fogva, de még egy csapat vámpír volt az erdőben, akik csak arra vártak, hogy támadhassanak. Anya szépen belesétált a csapdába és nem tudom, mi van vele- sírtam el magam.

- De, de az nem lehet. Hiszen Bella erős- kezdte Edward, de félbeszakítottam.

- Lehet, hogy erős, de annyian vannak, hogy nincs esélye ellenük. Hát nem fogod fel? Anya ereje sem végtelen.

- Nem. Ilyet ne mondj. Hallgass el. Anya nem fog meghalni. Neki élnie kell. Ő életben van. Én tudom. Érzem- kiabálta Liz.

- Tudom. Tudom- öleltem át, amennyire tudtam. –Én is érzem. Még életben van. Ha történt volna vele valami, arról már tudnánk- simogattam a haját. –Nyugodj meg. Nem mondta senki, hogy meghalt. Oké? Csak nyugodj meg.

- Meg kell őt keresnünk- mondta Edward.

- És hol keresnéd? Mert Diana nem olyan bolond, hogy miután minket elenged, még ott is marad. Ne nézd ennyire együgyűnek. Már rég mérföldekre vannak. Most csak várhatunk és figyelünk. A látomásokat a…- de nem hagyta, hogy befejezzem, mert közbevágott.

- Én nem tudok egyszerűen csak ülni és várni. Bella az életem, meg kell találnom őt- nézett a szemembe.

Szerencsétlen, már nem volt önmaga. Teljesen elveszítette az eszét és azt sem tudja, mit csináljon. Tudom, hogy ő is szeretni anyát, de nem gondolhatja, hogy csak ő aggódik miatta vagy, hogy csak neki fontos anya. Hirtelen nagyon mérges lettem és persze hogy rá zúdítottam mindent.

-Fogd be a szádat. Nem hiszem el, hogy ennyire idióta vagy. Elhiszem, hogy szereted anyát, de gondolj már bele, hogy itt vagyunk mi is. A mi fájdalmunk a tiédnél is rosszabb. Mert ha történik vele valami, te a párodat veszíted el, de én az édesanyámat. Ez azért más, nem gondolod? –kiabáltam. Mindenki döbbenten nézett, de én folytattam valamivel nyugodtabb hangon. –Nincsen semmi baja. Hidd el, megérezném, ha történne vele valami. Egyébként meg ha szükség lesz ránk, úgyis látni fogja Alice vagy Liz.

- Igazad van. Ne haragudj. De olyan rossz ez a tétlenkedés.

- Én tudom. Vissza akartam menni hozzá, de anya megígértette Stefannal, hogy egyenesen hazahoz. Így utólag pedig beláttam mennyire igaza volt. Ha ott maradok, folyton csak rám figyelt volna és nem magára. Meg ebben az állapotban még magamat sem vagyok képes megvédeni. Csak hátráltattam volna- dőltem Stefan vállának.

- Nessie, szerintem pihenj le. Nem tesz jót az állapotodnak ez a sok idegeskedés- mondta Carlisle.

- Igazad van. Muszáj lepihennem. Kicsit fáradt is vagyok- hazudtam.

- Majd én felviszlek- ajánlotta Edward.

- Nem, nem. Köszi. Szeretnék egyedül felmenni- mosolyodtam el halványan, majd húgom kezét megszorítva felmentem abban a szobába, amit nekem alakítottak ki.

Igazából nem is voltam fáradt, csak egyedül akartam lenni. Lehet, hogy a többieket valamennyire sikerült megnyugtatnom, de magamat koránt sem. Rettenetesen féltem attól, hogy anyának valami baja esik és soha többet nem látom. Féltettem. Most életemben először rettegtem igazán attól, hogy elveszíthetek valakit. Valamit tennem kell. Muszáj kitalálnom valamit, hogy megtudjam, mi van vele.

Leültem az ágyra és nekidőltem az ágytámlának. A szememet szúrni kezdték a könnyek és nem is akartam megakadályozni őket. Egyszerűen lefolytak az arcomon és én csak hagytam. Muszáj volt kiadnom magamból valahogy a sok érzelmet. És ez volt a legjobb megoldás.

A fájdalom elviselhetetlen volt. Persze a sebem is fájt, de ez volt a legkevesebb. Nekem a lelkem fájt és erre nincs gyógymód. Az egyetlen orvosság az lenne, ha anya itt lenne mellettem és tudnám, hogy vége van ennek az egésznek. Egyedül akkor lehetek nyugodt, ha az a ribanc végre meghal és anya újra köztünk lesz.

U.I:  Sziasztok!
Kicsit azért szomorú vagyok.Mindössze négy komit kaptam.És nem panaszkodni akarok, csak kíváncsi lennék miért? Talán nem tetszik a történet? Kérlek benneteket,hogy írjátok meg azt is,ha nem tetszett,hogy tudjak rajta változtatni.Remélem ez a fejezet majd jobban fog tetszeni.
Puszi:Rosalice