26.fejezet

(Nessie szemszöge)

Reggel egyedül ébredtem az ágyban. Nyílván elaludtam és Stefan nem akarta, hogy kényelmetlenül aludjak.

Bementem a fürdőbe, lefürödtem és elintéztem a reggeli teendőimet, majd egy szál törölközőben átsétáltam a gardróbomba.

Felvettem egy farmernadrágot, egy fekete hosszított inget, aminek a derekán van egy öv. És egy fekete magas sarkút. Mikor elkészültem, lementem a nappaliba a többiekhez.

Mindenki lent volt és mindenkin érződött a feszültség.

-Jó reggelt- köszöntem mosolyogva. A húgom nem volt lent, ezért gondoltam még alszik, de azért rákérdeztem. –Liz?

- Még alszik. Este későn feküdt le. De te magyarázattal tartozol nekünk- állt fel Alice mérgesen.

- Mi az, hogy idejön a Volturi. Egyáltalán hogy jutott eszedbe idehívni őket. És mégis mióta ismeritek ennyire jól őket.

- Akkor most szépen sorban válaszolok. Lássuk csak. Én hívtam ide őket. Azért, mert talán ők az egyetlenek, akik képesek megtalálni anyát. És már elég régóta ismerjük őket. Egy nap a Volturi eljött, hogy elpusztítsa a farkasokat, de mi megvédtük őket. Megállítottuk, sőt visszavonulásra késztettük a hatalmas Volturit. Aro azóta szeretne minket a családjába, de elfogadja, hogy nem szeretnénk csatlakozni. Viszont ha szükségük van ránk, mi megyünk bármiről is legyen szó. Sőt Aro rendes velünk és ha úgy vesszük valamilyen szinten a lányának tekinti anyát. Ennyi. De azt hiszem ebben nincs semmi furcsa. Szóval ma délután megérkeznek és megkeressük anyát.

- Nessie, édesanyád… halott. Te magad mondtad- suttogta Edward.

- De tévedtem. Anya életben van. Hiszen nem azon a réten voltunk. Ezt Stefan is megmondhatja, ráadásul anyát csak egy módon lehet megölni. Ha a testrészeit külön égetik el. De ott csak egy kupac volt, amit azon a helyen égettek el. Szóval ebből következik, hogy anya életben van.

- Akkor már rég hazajött volna. Renesmee…- kezdte volna Jasper is.

- Na jó. Nekem ebből elegem van. Ha ti nem akartok, nem muszáj segíteni. Majd én megkeresem. És nem ment el az eszem. Nem vagyok bolond.

- Nem mondta senki lányom. Csak…- jött oda hozzám Esme.

- Kérlek, akkor legalább ne akadályozzatok meg a keresésben. Anya életben van. Biztos vagyok benne. Addig nem nyugodhatok, amíg meg nem találom.

- És mi lesz, ha a Volturi sem fog tudni segíteni- kérdezte Liz a hátam mögül.

- Akkor feladom. Ha ők sem találják meg, akkor elhiszem, hogy anya tényleg meghalt. De csakis akkor, ha már Aro sem hisz benne.

- Rendben van. Segítünk- mondta Carlisle.

- Köszönöm- suttogtam, majd leültem a kanapéra. Mindenki ment a saját dolgára én pedig fogtam a tv kapcsolót és váltogattam a csatornákat. A délelőtt egy szempillantás alatt elrepült és már csak arra lettem figyelmes, hogy csengettek. Gyorsan felálltam és szaladtam az ajtóhoz.

Aro az ajtóban állt, mögötte Dimitri, Félix és Jane.

-Aro- mosolyogtam és azonnal átöleltem. –Köszönöm, hogy itt vagy- suttogtam és egy kósza könnycsepp szaladt ki a szememből.

- Nem kell megköszönnöd. Ti is mindig jöttök, ha szólunk. Ez a legkevesebb. De ne sírj. Meg fogjuk találni- simogatta a hátamat.

- Gyertek beljebb- engedtem el és félre álltam az ajtóból.

Liz és a többiek is köszöntötték Aróékat. Mindenki a nappaliban volt és már csak engem vártak. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mondandómba.

-Szóval, amint azt már a telefonban is említettem, szeretném, ha megkeresnénk anyát. És azt a nőt is. Dianának meg kell fizetnie azért a sok szenvedésért, amit nekünk okozott- mondtam.

- Erről nem volt szó- állt fel Carlisle.

- Tudom, de nem is kértem rá engedélyt. Azt teszek, amit akarok. És nem fogom hagyni, hogy az utamba álljatok- mondtam határozottan. Ebből nem engedek. Ha megtalálom Dianát, meg kell halnia. Csak így élhetünk végre nyugodtan.

- Renesmee, tudod, hogy mindenben számíthatsz rám- mosolygott Aro és Edward ezzel egy időben felmordult.

- Kérlek, megtennéd, hogy nem gondolsz folyton arra, mennyire jó lenne, ha a lányom csatlakozna hozzátok?

- Aro, kérlek- néztem rá rosszallóan. –Tudod, hogy szeretlek, mint egy nagybácsit vagy mint egy nagyapát, de tudod mi a véleményem. Szabad akaratom van. Ezt már megbeszéltük.

- Igen, de ismersz. Nem tudok ellenállni egy ilyen tehetségnek- nevetett. –Viszont nem kényszerítelek semmire. Ahogy annak idején megbeszéltük. Szóval, ha minél hamarabb meg akarod találni Bellát, talán itt lenne az ideje, ha elvinnél minket arra a helyre, ahol utoljára láttad.

- Köszönöm- suttogtam. –Sajnos én eléggé hogy is mondjam… rossz állapotban voltam, de Stefan tudja- néztem szerelmemre. –Ugye elviszel oda? – kiskutya szemeket meresztettem rá és lebiggyesztettem az ajkam.

- Persze- felelte mosolyogva és odajött hozzám majd átölelt.

Még váltottunk pár szót, majd a Cullen klánnal és a Volturival elindultunk arra a rétre, ahol anya átadta magát értem cserébe.

(Bella szemszöge)

Semmi mást nem érzékeltem csak a sötétséget. És ez megijesztett. Ilyen lenne a halál? Vagy nem is haltam meg? Egy idő után hangokat hallottam. Egyre közelebbről jöttek és már biztos voltam benne, hogy életben vagyok. Szép lassan sikerült kinyitnom a szemem, de a hirtelen jött fénytől visszacsuktam. Pár másodperc múlva újra próbálkoztam és szép lassan kinyitottam a szemem.

-Gyertek, felébredt- hallottam meg egy női hangot.

Gyorsan felültem és talpra ugrottam, mikor tudatosult bennem, hogy azt sem tudom hol vagyok.

-Ne aggódj, nem bántunk- emelte fel a kezét egy férfi. A szobában négy nő és négy férfi volt. Mindannyian vámpírok voltak. A négy férfi védelmezően állt a négy nő elé. Ugrásra készen, hogy bármikor megvédhessék a mögöttük állókat.

Felegyenesedtem és megszólaltam.

-Én sem akarok bántani senkit. A nevem Isabella Swan- mutatkoztam be.

- Az én nevem Tanya Denali lépett elő az egyik szőke hajú vámpírlány. A férjem John. A testvéreim Kate, Irina, Nate és Garrett. A szüleink pedig Carmen és Eleazar- mutatott be mindenkit.

- Szóval ti lennétek a Denali klán. Vegetáriánus vámpírok. A Cullen és a Volturi mellett a legnagyobb klán. De mikor legutóbb hallottam rólatok, még csak 5-en voltatok- mosolyodtam el. Ők értetlenül néztek rám, ezért folytattam. –Aro mesélt rólatok, mikor Volterrában voltunk.

- Értem- mondta, ha jól emlékszem Eleazar.

- Meg tudnátok mondani hol vagyok, és mióta vagyok itt? –Kérdeztem.

- Alaszkában vagyunk. És majdnem egy hete eszméletlenül feküdtél. Aggódtunk érted- mondta Kate. –Emlékszel rá, mi történt?

- Igen, emlékszem. És köszönöm, hogy megmentettetek, de szeretnék telefonálni, ha nem gond. Szólnom kell a lányaimnak.

- Természetesen. Ott a telefon. Mi magadra hagyunk. Lent leszünk a nappaliban, ha bármiben segíthetünk- mondta Carmen és miután bólintottam, mindannyian kimentek a szobából. Felkaptam a telefont és tárcsázni kezdtem Liz számát. Már vagy hétszer kicsengett, de nem vette fel senki. Ezért megpróbáltam Nessie számát. Háromszor kicsengett, aztán végre felvették.

-Hallo- szólt bele sírós hangon lányom. A torkom elszorult. Végre hallhattam a hangját és ez hatalmas örömmel töltött el. Még akkor is, ha hallom a hangjában a mérhetetlen fájdalmat.

- Kislányom- suttogtam. –Renesmee.

- Anya? –kérdezte sírósan.

- Igen kicsim, én vagyok. Hogy vagytok?

- Anya. Anya, jól vagy? Merre vagy, mi történt? Miért nem jöttél haza? Mondd már- sürgetett.

- Ne aggódj édesem. Jól vagyok. Diana csapdába csalt, de a Denali klán megmentett. Most Alaszkában vagyok. Éppen most ébredtem fel, mert eddig eszméletlen voltam. De ne aggódj, hamarosan otthon leszek- mondtam.

- Jaj, anya. Annyira szeretlek. Hiányzol. Siess haza, kérlek- szegény még mindig sírt.

- Édesem, kérlek, ne sírj. Hamarosan otthon leszek. Kérlek, légy erős- kértem. –De most mennem kell. Sietek.

- Rendben van. Szeretlek.

- Én is titeket- mondtam és letettem a telefont.

Mély levegőt vettem és lementem a nappaliba. Mindenki odalent ült és beszélgettek. Az érkezésemre felkapták a fejüket.

-Mindent nagyon köszönök nektek. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. Ha ti nem lennétek, valószínűleg már halott lennék- mondtam.

- Igazán nincs mit megköszönnöd. Éppen arra jártunk és meghallottuk az újszülötteket- mondta Carmen.

- De akkor is sokkal tarozom nektek. Ha nem veszitek tolakodásnak, mit kerestetek olyan messze Alaszkától?

- Éppen a családi barátainkat akartuk meglátogatni. Cullenéket- felelte Tanya.

- Micsoda véletlen- mosolyogtam. –Én pedig a Cullen klánhoz tartozom.

- Te? De hát, hogyan és…

- Bella vagyok. Edward úgymond barátnője. És a gyermekei anyja.

- Tessék? Én úgy tudtam, hogy Edwardnak csak egy lánya van és egy felesége Diana.

- Igen. Csakhogy a lány nem Edwardé és Diana manipulálta őket. Éppen ő volt az, aki csapdába csalt. Meg akart öletni, mert szerinte elvettem tőle Edwardot, és mert nekem van két lányom, akiknek valóban ő az apjuk. Nagy vonalakban ennyi- mondtam.

- Ez aztán a bonyolult történet. De gondolom, már haza szeretnél menni- mosolygott rám Kate. –Már biztos hiányoznak a gyermekeid. Végül is egy hete eszméletlen voltál.

- Igen. Már szeretnék hazamenni- mosolyogtam.

- Nem bánnád, ha mi is veled tartanánk. Amúgy is meg akartuk látogatni a családodat és így most sort keríthetünk rá- mondta Tanya.

- Nem persze. Gyertek nyugodtan. Legalább megismerhetitek a lányokat és több időnk lesz beszélgetni.

Mindenki boldog volt és már mentek is pakolni. Én addig elmentem vadászni. Mire végeztem már mindenki útra készen volt. Végül nem repülővel mentünk, hanem kocsival. Carmen, Eleazar, Tanya és John egy kocsival mentek, míg én a többiekkel.

Végre hamarosan otthon lehetek a családommal. És az biztos, hogy Diana megfizet azért, amit velünk tett. Az életemre esküszöm, hogy nem adok rá neki több esélyt, hogy tönkretegye a családomat.

(Nessie szemszöge)

El sem hiszem. Egy teljes héten keresztül mást sem csináltunk, csak anyát kerestük a Volturival, de nem találtuk. Sajnos már Aro sem hitt benne, hogy életben van. Én pedig mivel megígértem, nem kerestem őt tovább. Nem hiszem el, hogy meghalt. Az egyszerűen nem lehet. De sajnos hiába kerestük, sehol nem találtuk. És ami a legelkeserítőbb, hogy még annak az átkozott nőszemélynek sem bukkantunk a nyomára. Nem hiszem el, hogy ennyire el tud tűnni még a Volturi elől is.

Aro és a többiek ma hajnalban visszamentek Volterrába. Mivel itt nem tudtak segíteni, de otthon rengeteg a teendőjük.

Haj, anya. Bárcsak itt lennél mellettem. Olyan nehéz nélküled. Te mindig tudod, mi a helyes. Hogyan fogok nélküled boldogulni? Hogyan?

Erősen szorítottam magamhoz a kispárnát, amit már órák óta szorongatok. Hihetetlenül rossz érzés, hogy nem vagy mellettem. Azt ígérted soha nem hagysz magamra. De most mégsem vagy itt. Miért? Miért?

A könnyeim patakokban hullottak le az arcomon, eláztatva a párnát. Mióta Aróék elmentek, itt vagyok fent a szobámban és csak bőgök. Talán azért, mert tehetetlen vagyok. Nem vagyok képes megtalálni őt, bármennyire is szeretném. Lehet, hogy valóban elmentél anya?- kérdeztem magamban.

Ekkor viszont megcsörrent a telefonom. Elsőször nem akartam felvenni, de mikor elegem lett belőle, odanyúltam az éjjeli szekrényre és anélkül, hogy megnéztem volna ki keres, a fülemhez emeltem.

-Hallo.

- Kislányom. Renesmee.

- Anya? –kérdeztem sírósan. El sem hiszem, hogy tényleg az ő hangját hallom.

- Igen kicsim, én vagyok. Hogy vagytok?

- Anya. Anya, jól vagy? Merre vagy, mi történt? Miért nem jöttél haza? Mondd már.

- Ne aggódj édesem. Jól vagyok. Diana csapdába csalt, de a Denali klán megmentett. Most Alaszkában vagyok. Éppen most ébredtem fel, mert eddig eszméletlen voltam. De ne aggódj, hamarosan otthon leszek.

- Jaj, anya. Annyira szeretlek. Hiányzol. Siess haza, kérlek- szegény még mindig sírt.

- Édesem, kérlek, ne sírj. Hamarosan otthon leszek. Kérlek, légy erős. De most mennem kell. Sietek.

- Rendben van. Szeretlek.

- Én is titeket- mondta és letette a telefont.

Köszönöm istenem. Köszönöm. Tudtam, tudtam, hogy életben van. Tudtam.

Kiugrottam az ágyból és leszaladtam a nappaliba, ott pedig elkiáltottam magam.

-Életben van.

Erre mindenki a nappaliban termett és úgy néztek rám, mintha megbolondultam volna.

-Nessie, miket beszélsz?

- Életben van. Anya él- mosolyogtam.

- Ness…

- Nem vagyok bolond. Most hívott fel és közölte, hogy hamarosan hazajön.

- Lányom, B…

- Jézusom Edward, nem őrültem meg. Most mondom, hogy életben van és hamarosan hazajön. A Denali klán mentette meg és most Alaszkában van.

Hát ezt nem hiszem el. Egyszerűen felháborító, hogy bolondnak néznek. Nem őrültem meg. Miért olyan nehéz elhinni, hogy életben van?

-Felhívom Carment- mondta Esme és már ment is a telefonhoz. Tárcsázta a számot és várt. De nem vette fel senki.

-Kicsim, nem lehet, hogy csak álmodtad? –kérdezte Stefan és odajött hozzám. Át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.

- Nem álmodtam. Most pedig hagyjatok inkább magamra. Nem hiszem el, hogy ennyire nem bíztok meg bennem. Olyan hihetetlen ez az egész? –kérdeztem és felvonultam a szobámba.

Miért nem hisznek nekem?- Kérdeztem magamtól.

Leültem az ágyra és bekapcsoltam a tv-t. Valamivel muszáj lefoglalnom magam, amíg anya haza nem ér, mert különben felrobbanok.

De ugyanakkor iszonyatosan boldog vagyok, mert anya él. És tudom, hogy nem csak beképzeltem magamnak. Ebben biztos vagyok. Kristály tisztán hallottam a hangját. De majd mindenki rá fog jönni, hogy igazat mondtam, amint anya hazajön.