25.fejezet

(Bella szemszöge)

Még hallottam az autót elhajtani és biztos voltam benne, hogy a lányom megmenekült. Innentől kezdve bármi történjen is velem, tudom, hogy a lányaim jó kezekben vannak. Mert Cullenék soha nem hagynák, hogy bármi bajuk essen.

-Nos, Bella. A lányod épségben kijutott, bár jobb szerettem volna, ha az embereim elkapják őket. De ezen már nem tudok változtatni. Na mindegy. Majd velük később foglalkozom.

- Mit akarsz ezzel mondani Diana. Hiszen megegyeztünk. A lányom életéért cserébe itt vagyok én. Hagyd őket.

- Sajnos ezt nem tehetem. Amíg ők élnek, Edward soha nem fog szeretni.

- Miért? Azt hiszed, ha ők nem lennének, akkor szeretne? –kérdeztem gúnyosan. –Na ne nevettess. 40 évig éltél vele, irányítottad, manipuláltad és még sem tudtad elérni, hogy beléd szeressen. Pedig te aztán minden megtettél ennek érdekében.

- Hallgass- kiáltott rám.

- Miért? Ha már egyszer úgyis meg akarsz ölni, legalább hadd mondjam el a véleményem. Tudnod kell, hogy nem a lányaim miatt nem szeret téged Edward, hanem azért, mert nem érdemled meg. Hiszen gondolj csak bele, mit tettél vele. Becsaptad, irányítottad és bármit is mondasz, soha nem szeretted. Most sem szereted csupán nem bírja elviselni a hiúságod, hogy nem kellesz neki. Te a tulajdonodnak tekinted őt, holott semmi jogod nincs hozzá. Ő az enyém, bármit is teszel. És azért csak még jobban fog gyűlölni, ha megölsz engem és a lányokat.

- Azt mondtam hallgass el- kiáltotta és elindult felém. Már kezdtem volna örülni, hogy sikerül rávennem arra, hogy ő maga támadjon meg engem, de túl hamar örültem. Ahogy ő elindult, az a férfi, aki mellette állt, elkapta a karját és nem engedte el.

- Engedj el. Én magam akarok végezni vele. Meg akarom ölni- üvöltötte.

- Diana, nyugodj meg. Higgadj le. Hát nem látod, hogy pont ezt akarja elérni? Fel akar idegesíteni, hogy te magad támadd meg, mert tudja, hogy veled végezni tud. Nyugodj már meg.

Diana szépen lassan lehiggadt én pedig kezdtem pánikba esni. Fogalmam sincs, mennyien vannak az erdőben arra várva, hogy támadhassanak. És most már azt sem tudom elérni, hogy Diana támadjon. Ha vele és azzal a férfival végzek, akkor már a lányok sem lesznek veszélyben. Lehet, hogy én meghalok, sőt biztos is ennyi vámpír ellen még én sem vagyok elég erős, de legalább a lányok békében élhetnének.

Diana elvigyorodott, majd felemelte a kezét. Erre a fák közül egy csomó vámpír lépett elő. Nem számoltam meg, mennyien vannak. Végülis miért fárasztanám magam ezzel, mikor nekem csak két célpontom van. Az a ribanc és a szeretője. Csak ez a kettő érdekel engem.

-Nos Bella. Egy utolsó kívánság? –mosolygott.

- Van- léptem egy lépéssel közelebb hozzá. –Menj a pokolba- néztem a szemébe.

- Oda te fogsz menni- nevetett, majd elkiáltotta magát. –TÁMADÁS.

És abban a pillanatban minden vámpír felém indult. Kiterjesztettem a fizikai pajzsom, hogy ameddig tudom, legalább védjem magam. Akik hozzáértek a pajzsomhoz, mind visszapattantak és az erdőbe repültek. És voltak, akiket simán csak megégettem. Éreztem, hogy kezdek fáradni. Még soha nem használtam egyszerre minden erőmet és rettenetesen megterhelő volt. Szinte elszívta az energiámat. De nem foglalkoztam vele. Lassú léptekkel sétáltam egyre közelebb Dianához, de ő csak mosolygott. Ez egyáltalán nem tetszik.

És akkor végre megértettem mindent. Hirtelen nagyon fáradt lettem. A lábaim felmondták a szolgálatot és összeestem. Diana megállította a vámpírokat és már nem támadtak. Visszahúztam a pajzsom, mert már nem volt erőm tovább tartani. Diana elém sétált és a hajamnál fogva felemelte a fejem.

-Na, milyen érzés gyengének lenni?

- Te aljas féreg. Soha nem vettem volna el tőled az erődet. Ez nem tiszta küzdelem- nyögtem ki nagy nehezen.

- Nem hallottad még, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad?

- Ez akkor is aljas húzás volt. De tudod mit? Csinálj amit csak akarsz, de egyet jól jegyezz meg. Bármit is teszel, soha nem tudsz majd megszabadulni tőlem- sziszegtem.

- Menj a pokolba- lökte el a fejem.

- Intézzétek el- mondta, majd az erdőbe futott a pincsi kutyájával együtt.

Behunytam a szemem és vártam. Vártam, mikor jön el végre a halál. De nem jött. Hangokat hallottam, de csak nagyon halkan. Egyre jobban szippantott magába a sötétség. És már nem is akartam ellene harcolni.

Még egyszer kinyitottam a szemem és homályosan láttam egy arcot magam előtt. Nem tudtam tisztán kivenni, ki volt az. Hirtelen csend lett, majd két hideg kart éreztem, amint felemel a földről és futásnak indul velem, aztán lecsukódott a szeme és beszippantott a sötétség.

 Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.

(Nessie szemszöge)

A pánik kezd elhatalmasodni rajtam. Egyre jobban félek és érzem, hogy valami nincs rendben. Valami történt és én nem tudom, hogy mi.

Felkeltem az ágyból és átsétáltam Liz-hez. De nem volt senki a szobában. Lesétáltam a nappaliba, de ott sem találtam senkit.

-Liz- kiáltottam el magam, de semmi. Egy lélek sem volt a házban rajtam kívül. Hívtam apát, anyát, de senki nem jött. Leültem a kanapéra és sírni kezdtem. Egyszer csak valaki megérintette a vállam. Ijedtemben felsikoltottam és felugrottam. Megfordultam, hogy lássam ki áll mögöttem, de nem hittem a szememnek. Ott állt Diana és gonoszul vigyorgott rám. Felkapott és elkezdett velem rohanni az erdő mélyére. Megállt, majd ledobott. Értetlenül néztem rá, de ő csak egy pontot nézett a rét másik oldalán.

-Végre. Eggyel kevesebben vagytok- kacagott fel.

Arra néztem, ahová ő is. És akkor megláttam anyát. Egy hamu kupac volt ott. Feltápászkodtam és odasétáltam. A sok hamu között megpillantottam egy fényesen csillogó valamit. A sírás kerülgetett, de felvettem és megnéztem mi az. Anya karkötője volt ott. Az, amit én és Liz vettünk neki, a legelső karácsonyunkkor. Az mindig a karján volt és soha nem vette le, bármi is történt.

-Neeeeeeeee- kiáltottam. Diana pedig csak kacagott.

- Nessie, Renesmee, ébredj fel. Nyisd ki a szemed- rázogatott valaki.

Kinyitottam a szemem és mindenki ott állt körülöttem. Egyedül anya nem.

-Hol van? Hol van anya? –a hangom ijesztően hideg volt. Nem volt benne semmi élet.

- Nessie- szólított meg Liz. –Anya, anya nincs itt. Elment, hogy megmentsem téged.

- Nem- mondtam, majd kiugrottam az ágyból és az erdőbe rohantam. Még pontosan emlékeztem rá, álmomban merre vitt Diana. Egyenesen oda mentem. Igaz, most sötét volt, de nem érdekelt. Megálltam a rét szélén és csak néztem magam elé. Közben beértek a többiek is. Csak álltak mögöttem és szinte biztos vagyok benne, hogy azt fontolgatták, vajon ép elméjű vagyok-e vagy teljesen megőrültem.

-Nessie- kezdte volna apa, de megállítottam.

Feltartottam a kezem és megindultam a másik oldalra. Lassan lépkedtem, mert féltem, mi vár rám. Ugyan úgy, mint álmomban, most is egy vámpír hamvai voltak ott, de valami más volt. Anyu karkötője egy levélen volt rajta. Óvatosan felvettem a levelet és kibontottam.

Félve olvastam azt az egy mondatot, ami a papíron állt.

Ti következtek!

-Nem, nem- dobtam el a levelet. –Nem. Ez nem igaz. Nem.

Hátráltam. Egészen addig, amíg bele nem ütköztem valakibe. Nem volt erőm ránézni. Összecsuklottak a lábaim és a földre estem. Zokogtam, talán úgy, mint még eddig soha és a földet ütögettem, mintha ezzel bármit is megoldanék.

-Renesmee- suttogta Liz. –Mi történt?

- Meg… meghalt- sírtam úgy, mint még soha. Soha életemben nem voltam ennyire rosszul, mint most. És a fájdalmam mellett a dühöm is egyre csak nőtt. Az a nő elvette tőlem a legfontosabb személyt az életemben és ezért az életével fog megfizetni. Az életemre esküszöm, hogy megbosszulom anya halálát. Ha az egész örökké valóságot annak a nőnek a felkutatására kell pazarolnom, akkor is megtalálom. Erre megesküszöm.

- Nessie, ne…- kezdte volna húgom, de nem érdekelt.

- Nem érdekelnek az ész érvek. Egyáltalán hol volt az a fene nagy képességed, amikor ez történt. Miért nem láttad előre, mi fog történni anyával?

- Szerelmem, kérlek- Stefan próbált átölelni, de ellöktem magamtól.

- Hagyjatok békén. Megkeresem azt a nőt, ha kell, a föld alól is elő kerítem és megölöm. Végzek mindenkivel, aki fontos neki. Mindenkivel. Nem fogom ölbe tett kézzel várni, amíg ő jön el értem.

- Lányom, ne tedd. Mi vigyázunk rátok- fogta meg a kezem Edward.

- Úgy ahogy anyára is vigyáztatok? Hát nekem nincs szükségem védelemre. Az az őrült nőszemély elvette tőlem a legfontosabb személyt az életemben és ezért bűnhődnie kell. Nem fogja csak úgy megúszni, amit tett. Erről én magam gondoskodom.

- Most már elég legyen Renesmee- kiáltotta el magát Liz. –Nem mész te sehová. Nem keresel meg senkit és legfőképpen nem fogsz bosszút állni. Anya sem akarná. Azt szeretné, ha boldogok lennénk, és együtt maradnánk.

- Igen? Tudom jól, hogy neked is nehezedre esik nyugodtnak maradni. Te is legalább annyira szeretnéd annak a nőnek a halálát, mint én. Úgyhogy ne prédikálj itt nekem.

- Sajnálom- suttogta. – Jasper, altasd el.

Mielőtt azonban fel tudtam volna húzni a pajzsom, a szemeim leragadtak és körülvett a sötétség.

(Liz szemszöge)

-Sajnálom- suttogtam. –Jasper, altasd el!

Amint ezt kimondtam, a nővérem szinte úgy esett össze, mint egy rongybaba. Edward elkapta és felemelte.

-Ez most mire volt jó? –kérdezte Stefan dühösen.

- Mert ismerem a nővérem. És képes lenne még ilyen állapotban is megkeresni Dianát és kockára tenni az életét. Mindig is önfejű volt és csak a vesztébe rohanna. Nekem is fáj és iszonyatosan nehéz tartani magam, de muszáj. Mindig ő volt az erős, de ugyanakkor ő állt legközelebb anyához. Ezért pontosan tudom, mit kell tennem.

- Menjünk haza- adta ki az utasítást Carlisle.

Mindenkin eluralkodott a szomorúság. De míg ők csak szomorúak voltak, én szinte belepusztultam a fájdalomba. Igaza van Nessie-nek. Én legalább annyira szeretném megölni azt a nőt, mint ő, de nem tehetem. Most erősnek kell lennem és nekem kell vigyáznom rá. Mindig ő volt az, aki mellettem állt és támogatott. Mindenben segített és mindentől óvott. Nyugodt volt és határozott, de most összetört. Félek, olyannyira, hogy bármire képes. Anya, kérlek. Segíts nekem. Segíts, hogy megóvhassam a testvéremet. Hogy ne tegyen semmi butaságot. Kérlek.

Amint hazaértünk, apa felvitte a szobájába, aztán mindannyian leültünk a nappaliba.

-Most mit tegyünk? –kérdezte Alice.

- Semmit. Diana el fog jönni értünk. Egyetlen egy mondat állt a papíron. Ti következtek! Ez annyit jelent, hogy valahogyan sikerült kijátszania anyát és…- csuklott el a hangom. Azért én sem vagyok kőből, de erősnek kell lennem. Mély levegőt vettem, majd folytattam. –Jasper, mikor fog felébredni a testvérem?

- Nagyjából egy óra múlva. De lehet, hogy kevesebb. Csodálkozom, hogy egyáltalán sikerült elaltatnom.

- Mert túl gyenge, hogy a pajzsa megvédje. Nem képes úgy használni, mint általában. Szóval egy óra múlva felébred. Szerintem ki lesz borulva és pokolian dühös lesz. Ha nem bírunk vele, újra el kell altatni. Ez segíthet csak rajta. Muszáj lenyugodnia és tisztán gondolkoznia. Nem engedhetjük ki a házból. Valakinek mindig mellette kell lenni és az nem lehet Stefan- mondtam komolyan.

- Miért? –kérdezte miközben felpattant a helyéről.

- Azért, mert téged akármire rá tud venni. És amilyen állapotban lesz, nem fog válogatni az eszközök között. Képtelen tiszta fejjel gondolkodni.

- Honnan tudod mindezt? –kérdezte Emmett.

- A testvérem. Ismerem és tudom milyen. Heves természetű és elveszítette azt a személyt, aki képes volt kezelni a dührohamait. Kicsi kora óta ő az erősebb. Mindig ő nyugtatott engem, megvédett bármitől és bárkitől. De ha dühös elveszti az eszét. Ilyen állapotban senki másra nem hallgatott csak anyára. És most nincs itt, hogy megnyugtassa.

- Valamilyen szinten érthető a reakciója. Hiszen elvesztette az anyját. De…

- Carlisle, nincsen semmi de. Ne hasonlíts össze minket. Nyugodtabb a természetem, mint az övé és talán ez az oka, hogy én nem vagyok olyan állapotban, mint ő. De belül pokolian fáj.

- És akkor most folyamatos altatás alatt akarod tartani a testvéredet? –kérdezte Rosalie.

- Nem. Beszélni fogok vele, hátha megnyugszik, aztán majd meglátjuk.

Mindenki bólintott, majd ment a saját dolgára. Talán egy óra telhetett el, mikor hangokat hallottam Nessie szobájából. Mindenki felszaladt az emeletre és vártuk, hogy felébredjen. Direkt nem mentünk be a szobájába. Meg akartam várni, mi lesz az első reakciója, de semmi. Nem volt se ordítás, se dühroham, semmi. Benyitottam a szobába és Nessie az ágyon ült. Felhúzott térdekkel és a szemei könnyesek voltak. Előre hátra ringatta magát és közben egy dalt dúdolt. Beljebb mentem, egyenesen az ágyához. A többiek megálltak a szoba közepén és úgy néztek minket.

Óvatosan megérintettem a vállát, mire ő könnyes szemeit rám emelte. Itt valami nem stimmel. Mindig dühöngeni szokott és rombol, de most? Semmi. Csak sír és nyugodtan ül.

-Mondd, hogy nem igaz. Kérlek. Mondd, hogy csak álmodtam- nézett rám. A torkom elszorult a sírástól. Előtörtek bennem az érzelmek. Most fogtam fel igazán, mi is történt. Anya elment és magunkra maradtunk. Nekem már nincs más, csakis a nővérem. Persze, itt vannak Cullenék, meg Damonék és a falka is, de úgy érzem, magamra maradtam. Ha Nessie nem lenne, szerintem a halálba rohannék ráadásul örömmel. De nem tehetem.

- De. Igaz. Nem álmodtad- a könnyek szúrták a szeme és majd megszakadt a szívem látva, hogy nem segíthetek rajta.

- Neeeee- kiáltotta és szorosan átölelt. Magamhoz szorítottam és ringattam, hátha megnyugszik, de reménytelen volt. Egyre jobban sírt és én tehetetlen voltam. Édes istenem, mit tegyek?

- Nessie, talán jobb lenne, ha al…

- Nem. Nem akarok aludni. Azzal nem oldódik meg semmi. Csak egyedül szeretnék lenni- mondta. Mindenki rám nézett. Végül is egy órával ezelőtt én mondtam, hogy mindig legyen mellette valaki.

- Rendben van. De nem hagyhatod el a házat és főként nem egyedül.

- Megígérem. Nem megyek sehová. Csak szeretnék egyedül maradni- mondta. Megsimítottam a hátát és adtam egy puszit a homlokára. –Ha bármi baj van, vagy szükséged van valamire, csak szólj- mondtam, majd felálltam.  És a többiekkel együtt elindultam kifelé a szobából.

- Liz- szólított meg. Megfordultam és ránéztem. –Szeretlek- mondta.

- Én is- mondtam, majd becsuktam az ajtót és lementem a többiekhez a nappaliba.

(Nessie szemszöge)

Nem hiszem el. Ez csak egy rossz álom. Anyának életben kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy él. Ő nem halhatott meg. Nem. Hiszen csak egy kupac hamu volt. És nem is azon a réten voltunk. Egyáltalán hogyan hozta volna ide? Nem. Itt valami nem stimmel. Túlságosan hamar következtettem és lehet, hogy tévesen. Muszáj lesz visszamennem oda. Ráadásul ott hagytam a karkötőt is. Ajj, de mit csináljak? Megígértem, hogy nem megyek sehova.

Így hát összeszedtem magam és lesétáltam a lépcsőn. Mindenki odalent volt és kissé furcsán is néztek rám, mikor megláttak.

-Mivel megígértem, hogy nem megyek egyedül sehova, gondoltam lejövök és megkérdezem: ki akar eljönni velem vadászni?

- Nessie biztos vagy benne?- kérdezte húgom.

- Igen. Nem ülhetek egész nap a szobámban. Az élet megy tovább- mondtam. Pedig ha nem akarnám kideríteni, hogy valójában mi történt biztos, hogy nem akarnék elmenni itthonról. De úgy érzem, anya életben lehet. Nem történhetett vele semmi.

- Jól van. Akkor mehetünk- állt fel Liz.

- Megyünk mi is- mondta Alice és Jasperrel együtt felálltak.

- Én is- mondta Edward.

- Hát jó. Akkor indulás- mondtam. Mielőtt azonban megindultam volna, Stefan mellém sétált, megfogta a kezem és rám mosolygott.

- Szeretlek- mondtam és adtam egy puszit a szájára. – Köszönöm, hogy mellettem vagy.

Csak átölelt és szorosan tartott. Milyen régen volt, hogy boldognak éreztem magam. Miért kellett egyáltalán Cullenéknek ideköltözniük? Ha ők nincsenek, akkor most nem lenne ennyi probléma. Anya itt lenne velünk és mindannyian boldogok lennénk. A fenébe, teljesen tönkre ment az életünk.

-Menjünk- mondtam. Mindenki futásnak indult az erdőbe. Megvártam, míg mindenki vadászni kezd, majd futottam a rét felé. Ott volt a hamu és mellette a levél, a levél mellett pedig a karkötő. Odasétáltam és felvettem a levelet és a karkötőt. Az utóbbit felraktam a karomra és újra elolvastam a levélen álló mondatot.

Viszont ha ez itt nem anya hamvai, akkor ő hol lehet? Meg kell őt találnom. De folyton figyelnek. Ajj, mit csináljak. Gondolkozz Nessie, gondolkozz. Na jó, tényleg megőrültem. Ha ennek vége, meg kell kérnem Carlisle-t, hogy adjon valami gyógyszert, vagy vizsgáljon ki rendesen. Komolyan kezdek megijedni magamtól. Rosszabb leszek, mint akármelyik volturi tag. Ez az. A volturi. Hiszen Aro biztosan tud segíteni. Ő az egyetlen, aki meg tudja találni anyát. Meg vannak hozzá a megfelelő emberei és biztos nem hagyná abba a keresést, amíg valami biztosat nem talál. Végül is azt mondta, bármiben segít, ha tud. Csak szóljunk. Hát, azt hiszem most itt az ideje szólni.

Előkaptam a telefonom- még jó, hogy mindig a zsebemben van. –és megkerestem Aro számát. Egy csörgés után már fel is vette.

-Haló- szólt bele.

- Aro, én vagyok az Renesmee Carlie Swan- mondtam.

- Á drága Renesmee. Örülök, hogy hallom a hangod. Régen beszéltünk már kedvesem. De mondd, miért hívtál?

- Aro, szükségem van a segítségedre- mondtam határozottan.

- Persze. Ha tudok, akkor nagyon szívesen. Miről lenne szó?

Elmeséltem neki az egész történetet az elejétől a végéig. Persze a részletekkel nem foglalkoztam.

-És arra jutottam, hogy anya életben van. Szükségem van a segítségedre. Meg kell találnunk őt- mondtam komolyan.

- Eléggé furcsa történet. De bízom az ítélő képességedben. Ráadásul Bella jól felkészült és képzett vámpír. Szerintem is életben lehet. Akkor most Forksban vagytok?- kérdezte.

- Igen. A Cullen családnál.

- Máris indulunk. Szerintem holnap ilyenkorra ott leszünk. És kedvesem, ne omolj össze. Hidd, hogy életben van, mert ő erős. Ne hagyd, hogy a kétségbeesés legyőzzön- mondta.

- Köszönöm Aro. Várni foglak- azzal letettem a telefont.

Még gyorsan fogtam egy őzet, hogy ne mondhassák, hogy nem vadásztam. Éppen végeztem vele, mikor megláttam, hogy mindenki a távolból figyel.

-Mi olyan érdekes? Nem láttatok még félvért vadászni? –kérdeztem.

- Csak úgy gondoltuk, utánad jövünk- adta meg a választ Stefan.

- Jó. Ha mindenki végzett, akkor talán mehetünk is.

- Nessie, nem akarsz nekünk mondani valamit? –kérdezte húgom. Ó a fene nagy képességeik. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt. Minél hamarabb meg kell erősödnöm, hogy használni tudjam a pajzsom.

- Mire gondolsz pontosan?- adtam az ártatlant.

- Tudod jól. Miért jön a Volturi ide?

- Áá. Rájuk gondolsz- bólogattam. –Beszéltem Aróval és holnap meglátogat minket.

- Nessie, a volturi vezetője nem szokott csak úgy meglátogatni senkit- oktatott ki Jasper.

- Amúgy iszonyat idegesítő, hogy állandóan figyeltek. Nem fogok kiborulni, nem csinálok hülyeséget. Leszállnátok végre rólam?- kérdeztem, de nem válaszolt senki. Mindenki komoly volt. Mintha óriási hibát követtem volna el. –Jól van. Én hívtam fel, mert szükségem van rá. Megfelel? –kérdeztem.

- De hát miért. Mi itt vagyunk és…- kezdte Liz.

- Ó, a francba is. Megfolyt ez a fene nagy gondoskodás. Megfulladok tőle. Hát nem veszitek észre? Felhívtam, mert fontos dologról akartam vele beszélni és azt mondta ide jön. Ennyi. Miért nem lehet hinni nekem?

- Mi hiszünk, de…

- Nincsen semmi de Liz. Tudod jól, hogy semmi bajom. Nem fogok összeomlani. Ezt is kibírom majd. Nem kell megfigyelnetek. Mert ezzel csak azt éritek el, hogy kísérleti nyúlnak fogom érezni magam, akit folyamatosan figyelni kell.

- Értem. Csak aggódom érted.

- Tudom és hálás vagyok érte, de hagyd, hogy egyedül tegyem túl magam ezen. Csak viselkedjetek úgy velem, mint eddig és nem lesz semmi baj.

- Rendben van. Ahogy akarod.

- Köszönöm- öleltem át. –Szeretlek és tudod, hogy nem tennék semmi olyat, ami neked fájdalmat okoz. Főleg nem tudatosan.

- Én is szeretlek.

- Akkor, mehetünk haza? –kérdeztem, amint elengedtük egymást.

Mindenki bólintott és futottunk haza. Senki nem szólt egy szót sem. Ahogy hazaértünk, Stefannal felmentünk a szobámba és csak élveztük egymás közelségét. Leült a fotelba és az ölébe húzott, majd ringatni kezdett. Ez annyira jól esett. Végre azt éreztem, biztonságban vagyok és nem történhet semmi baj. De tudom, ezután jön még csak a java. Majd akkor jön minden rendbe, ha az a nő és az összes olyan vámpír, aki ártani akar nekünk meghal, és soha többet nem látjuk. Mert én addig nem nyugszok, amíg halottak nem lesznek. És ebben a volturi nagy segítségemre lesz.


U.I: Sziasztok! 
Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a feji. Kérlek benneteket, hogy írjátok meg azt is ha nem. Köszönöm az előző fejezethez írt komikat. Nagyon jól estek. 
Puszi:Rosalice