17.fejezet

„Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.”

(Bella szemeszöge)

Rettenetesen meglepődtem, mikor beléptem a szobába. Rosalie ült egy széken, szemben a két lányommal. Az érkezésemre felém fordult és halványan elmosolyodott. Felállt a székről és megállva előttem beszélni kezdett.

-Bella, én… én szeretnék veled beszélni. Megértem, hogy haragszol a családomra és azt is tudom, hogy dühös vagy ránk.

- Ha te is sértegetni akarsz, mint a testvéreid, akkor most szólok, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Nem tűröm az ilyen fajta viselkedést, úgyhogy, ha azért jöttél, hogy elmondd a véleményed, el is mehetsz.

- Én csak annyit kérek, hogy hallgass meg. Nem áll szándékomban sértegetni téged vagy számon kérni rajtad bármit is, csak annyit szeretnék, hogy hallgass meg. Tudom, hogy nem voltunk jóban, de most az egyszer, kérlek, hallgass meg.

- Rendben van. De nem megyünk innen sehova. A lányaim mindent tudnak rólatok és az életemről, úgyhogy nyugodtan beszélhetünk előttük is.

- Rendben van- bólintott, majd visszaült a székre. Én odasétáltam a lányaimhoz és megfogtam a kezüket.

- Hallgatunk- mondtam.

- Nézd, Bella. Először is szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Tudom, nem értetted, de hidd el, akkor még én sem. Csak miután elhagytunk, az után jöttem rá, hogy tulajdonképpen nem is haragudtam rád, csak irigy voltam.

- Rose, kérlek, ne beszélj a múltról. Én az életemnek azt a részét lezártam.

- Tudom jól, hogy nem akarsz azokról az időkről beszélni, és hidd el, teljes mértékben megértelek, de muszáj tudnod a teljes igazságot ahhoz, hogy megértsd a dolgokat. Mert nem úgy vannak, ahogy te most tudod.

- Mit akarsz elmagyarázni Rosalie? Hogy miért hagytatok el? Hmmm…? Vagy esetleg azt, hogy miért éppen egy olyan nőcskét fogadtatok be a családotokba, mint Diana? Esetleg az unokahúgodról akarsz beszélni velem?

- Anya, nyugi. Itt vagyunk melletted. Előbb utóbb végig kell hallgatnod ezt a történetet és jobb, ha előbb hallod. Most pedig itt vagyunk veled mi is. A támaszaid. Engedd, hogy most egy kicsit mi legyünk a felnőttek-mosolygott édesanyjára Elizabeth.

- Igen anya. Liznek igaza van. Tudjuk, hogy szeretsz erős lenni, de most hagyd, hogy mi segítsünk neked. Muszáj szembe nézned a múltaddal, mert nem menekülhetsz előle egész életedben.

- Jól van. Mondd Rosalie. Látod, a lányok erősebbek és igazuk van. Előbb vagy utóbb szembe kell néznem az életem azon szakaszával, aminek részesei voltatok ti is. Szóval, folytasd. Ígérem, végig hallgatlak- ígértem és közben leültem a másik székre.

(Rosalie szemszöge)

- Akkor a legjobb lesz, ha az elején kezdem. Az életünk egészen addig hétköznapi volt, amíg be nem toppantál te. A családom megváltozott. Valahogy boldogabbak voltak, mint az érkezésed előtt. Tudom, te azt képzeled, hogy én utáltalak, de ez nem igaz. Bevallom, nem kedveltelek túlzottan, de nem utáltalak. Miután elhagytunk, rájöttem, hogy irigykedem rád. Mindig is irigyeltelek, mert te ember voltál. Neked meg volt a lehetőséged egy normális életre. Haragudtam rád, amiért el akarod dobni magadtól az életet. Hiszen én bármit megadnék azért, hogy újra ember lehessek. Mindig is gyerekeket szerettem volna, de e helyett olyan lettem, mint egy szobor. Ne érts félre. Szeretek vámpír lenni, de nincsenek meg a lehetőségek. Nem lehet gyermekem, nem fogok megöregedni. Soha nem változom, örökre meg maradok ilyennek. De most hagyjuk ezt. Ott tartottam, hogy miután elmentünk, pont az történt, amitől már a legelején féltem. Végig kellett néznem, hogy omlik össze a családom. Mindenki búskomor lett és az egész család olyan volt, mint… mint a… nem is tudom. Mindenki búskomor volt. Alig beszélgettünk, anyáék a munkájukba temetkeztek, alig voltak otthon. Jasper minden nap elvonult egy helyre, ahol egyedül lehetett, mert nem bírta az érzéseket. Edward a szobájában gubbasztott és nem járt vadászni sem.

- Összeomlott a család?- kérdezte hitetlenkedve Bella.

- Igen. Már többé nem az a Cullen család voltunk, akiket te ismertél. Miután elhagytuk Forks területét, Alice megfogadta, hogy addig nem beszél Edwarddal, amíg helyre nem hozza a hibáját. Ami a legrosszabb, hogy senkihez sem szólt. A látomásaiba temetkezett és folyton téged keresett. A jövődet nézte és nem mondott senkinek semmit. Csak akkor, mikor azt látta, hogy meghaltál. Edward meglátta a gondolataiban és elment otthonról. Senki nem tudta hova ment, a jövője eltűnt és nem is találtuk semerre. Miután hazajött, még annál is rosszabb volt, mint addig. Azt mondta, hogy megcsalt téged és egy áruló, egy szemétláda stb. Még rengeteg mindent mondott magára. A napok teltek ugyan úgy, mint az előtt. Annyi különbséggel, hogy anyáékat nem láttuk otthon, csak egyszer- kétszer és Edward meg Alice meg se mukkant. Ezt úgy értem, hogy bámultak ki a fejükből és nem válaszoltak még akkor sem, mikor kérdeztük őket. Egyik nap azonban beállított egy nő és Edwardot kereste. Ő volt Diana. Bátyám lejött a szobájából és utána mesélt el nekünk mindent. Azt állította, hogy teherbe esett Edwardtól és tönkre tette az életét. De nem akar meghalni.

Edward persze segített rajta. A szülés napjáig velünk egy házban élt és Carlisle átváltoztatta a szülés után Edward feleségül vette, mert úgy érezte felelős, azért ami történt.

- Szóval így történt. Így került a családba ez a nő.

- Igen. De soha, egy pillanatra sem felejtett el téged senki. Azt hittük, meghaltál, de még így sem engedtük el az emlékedet. Bár Diana és Lorena a családba tartozik, senki nem szereti őket. Lorenát még csak-csak eltűrik, de Dianát mindenki megveti. Alice-val az élen. 40 év alatt nem sikerült még fele annyira sem a család tagjává válnia, mint neked egy év alatt. Bella, tudom, azt hiszed a bátyám azért hagyott el, mert nem szeretett, de ez nem igaz. Mindig szeretett és a mai napig él benne ez a szerelem irántad.

- Akkor miért hagyott el?

- Mert félt. Féltett téged. Nem volt elég, hogy Jasper a születésnapodon rád támadott, de még a foltokat is észrevette rajtad. Félt attól, hogy újra bánthat és nem tudta volna elfogadni. Azt akarta, hogy normális életed legyen, és ne kelljen lemondanod semmiről miatta.

- De mégsem így lett. Neki van egy felesége és egy lánya.

- Kötelességből. De nem szerelemből. Nem szereti a feleségét, de mellette marad, mert ő a lánya anyja. Ezt pedig Diana jól kihasználja. Minden egyes alkalommal az orra alá dörgöli, hogy miatta, ment tönkre az élete és hogy ő az oka annak, hogy vámpír lett- suttogtam.

Rövid ideig csend volt. Vártam, hogy kérdezzen valamit, de nem szólt sem.

- Elhiszed, amiket mondtam?- kérdeztem csöndesen.

- Nem tudom- suttogta.

- Viszont van rá egy mód, hogy kiderítsük igazat mondott-e. –szólalt meg Nessie. Ránéztem és láttam, hogy mindenki érti, miről van szó, rajtam kívül.

- Mi? Milyen mód?- kérdeztem értetlenül.

- Add ide a kezed. Miután meggyőződtem róla, elmondom, miért szükséges ez.

A kezemet az övébe helyeztem, ő pedig lehunyta a szemét. Az elmémben egymás után pörögtek le a múltam képei és nem tudtam megállítani őket. Majd percek múlva kinyitotta a szemét és megszólalt:

- Igazat mondott. Minden egyes szava igazvolt.

- Én azt tudom, hogy igazat mondtam, de elárulnád, hogy te mégis honnan tudod? –kérdeztem kedvesen.

- Érintés útján látom a gondolatokat és a sajátjaimat is meg tudom mutatni akárkinek. És nem csak azt hallom, amit éppen gondolsz, hanem azt, amit én szeretnék. Ez a különbség köztem, Aró és Edward között. Edward érintés nélkül hallja azt, amit éppen gondolsz. Aró az egész addig megfordult gondolatodat hallja, én pedig azt, amit szeretnék.

- Értem. Te aztán tehetséges vagy. És amint látom, sokat is tudtok rólunk- néztem Bellára.

- Én megmondtam, hogy mindent tudnak rólatok. Nem hallgattam el előlük semmit.

- Nem is kételkedtem a szavadban. Meg kell mondanom, most hogy újra itt vagy és életben vagy, szeretném, ha barátok lehetnénk. Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, de szeretnék a közeledbe kerülni. Komolyan megbántam a korábbi viselkedésemet veled szemben és nem tagadhatom, hogy szeretném megismerni az unokahúgaimat is.

- Rosalie? Biztos jól érzed magad? Soha nem gondoltam volna, hogy pont tőled fogok ilyet hallani. Kellemesen csalódtam benned. De azt is mondtam, hogy nem állok az utatokba. Ha meg akarod ismerni a lányokat, csak rajta.

- Köszönöm. Szeretném még azt azért elmondani, hogy Alice tegnap közölte Edwarddal, hogy nem hajlandó vele beszélni. Alice azt kérte, hogy ha meghallgatsz, kérdezzem meg, hajlandó lennél-e vele szóba állni és meglátogathat-e benneteket.

- Rose. Őszinte leszek hozzád. 40 év alatt én egyszer sem gondoltam rátok haraggal. Még rád sem, vagy esetleg Jasper-re, de még Edwardra sem. Rosszul esett a viselkedésetek, de mondd meg neki, hogy bejöhet. Nem ígérem, hogy minden happy lesz, de megpróbálok újra úgy nézni rá, mint a barátnőmre.

- Rendben. Azt hiszem, én most megyek, de minden nap bejövök. Persze csak ha nincs ellen kifogásotok.

- Nem, nincsen. Gyere nyugodtan… Rose néni…- mosolygott Nessie.

- Viszont, Bella. Ahogy látom, Renesmee hamarosan felépül és apa haza is engedi. Mi pedig nem mehetünk a házatok közelébe és szóval… azt szeretném kérdezni…

- Rose. Jake csak azért állította ezt a határt, hogy ne tudjatok a létezésemről, de mivel már így is tudjátok, felesleges. Viszont Edward, Lorena és az a Diana nem léphetik át a határt. A többiek akár mikor jöhetnek- nézett rám komolyan. –Igaz lányok?

- Persze. nyugodtan- esküszöm, ezek a lányok csak mosolyogni tudnak. Vagy ez is egy örökölt tulajdonságuk?

- Nem- kacagott fel Nessie. –Nem örökölt. Csak megismertelek a gondolataidból, és már eléggé közel érezlek magamhoz. Liz pedig egyszerűen csak boldog. Ő mindig is szeretett volna megismerni benneteket.

- De te ezt…- honnan tudod? Akartam kérdezni, de feleslegesnek bizonyult.

Nessie lenézett az ágyra, ahol még mindig a kezemet fogta. És akkor végre leesett. Hát még most is a gondolataimban kutakodik.

-Olyan vagy mint apád- néztem rá komolyan.

- Ne…- lett hirtelen nagyon komolya, de nem csak ő, hanem a többiek is. –Őt ne említsd. Most még ne. Nem akarok tudni róla semmit sem… egyelőre.

- Jól van. De most már tényleg megyek. Emmett nem tudja hova tűntem és keresni fog. Sziasztok-, köszöntem el majd boldog mosollyal az arcomon mentem haza.

Boldog voltam, mérhetetlenül boldog. Ezek szerint Edward mégsem szúrt el mindent. Lehet, hogy mégis van rá esély, még ha egy kicsi is, hogy újra egy család lehessünk.

Hamar hazaértem és egyből Alice szobájába mentem, aki már tűkön ült. Bekopogtam a szobába, majd egy hangos szabad után bedugtam a fejem. Húgom egyedül ült a szobában és kissé szomorú arcot vágott. Én viszont már nem bírtam magam tartani és hangosat sikítva borultam Alice nyakába.

- Végreeeeeee- sikítottam és jól megszorongattam.

- Hé, Rose állj már le. Mi az? Mondd már el, nem láttam semmit. Teljesen vak vagyok- bosszankodott.

- Mi ez a nagy hangzavar- lépett be a szobába családom többi tagja is, köztük az idióta és a két nyafka. –Mi az baby? Minek örülsz ennyire?- dörmögte Em.

- Boldog vagy. Mérhetetlenül boldog. Jajjjjjjj- egyszerűen nem bírtam magammal. Nem tudom miért, lehet, hogy Jasper képessége erősítette fel az érzéseimet, de nagyon fel voltam dobva.

- Semmi macikám. Semmi.

- Én nem nevezném semminek- nézett rám gúnyosan Diana.

- Fogd be a szád te… á… nem éri meg. Még azt sem érdemled meg, hogy sértegesselek. Nem tartozik rád velem kapcsolatban semmi. Úgyhogy el is lehet húzni innen- mérgelődtem, de a jókedvemet még ő sem tudta elrontani.

- Rose, ne besz…

- Em, mond meg Edwardnak, hogy nem beszélek vele és menjen a közelemből, mert nem vagyok rá kíváncsi.

Végül szerelmemnek nem kellett elismételnie semmi, mert azok hárman megértették az üzenetemet.

-Akarod, hogy mi is kimenjünk vagy maradhatunk? –kérdezte Jasper.

- Maradhattok. Anya hol van?

- Az árvaházba ment, de mondjad már, mire jutottál! –sürgetett Alice.

- Szóval. Elmentem a kórházba beszélni Bellával és a lányokkal. Elmondtam nekik, hogy miért mentünk el 40 éve és megbocsátott. Megengedte, hogy meglátogassuk őket és nem csak a kórházban, hanem a Swan házban is. Bella engedte meg, úgyhogy nem lesz szerződésszegés, de volt egy feltétele.

- Mi volt az?- sürgetett Emmett.

- Edward, Lorena és Diana számára él a határ, ők nem tehetik be a lábukat arra a területre. Csak mi négyen és anya meg apa.

- Értem. Ez akkor azt jelenti, hogy megbocsát nekem is?- kérdezte reménykedve.

- Annyit mondott, hogy megpróbál újra a barátnőjeként tekinteni rád, de nem ígér semmit.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd a szobáinkba mentünk.

(Edward szemszöge)

A napok rettenetesen gyorsan teltek és én nem jutottam semmire. Egy hét telt el az óta a bizonyos veszekedés óta.  Apa már hazaengedte Nessiet. És nekem esélyem sincs meglátogatni őt. Alice és Rosalie nem szólnak hozzám, bármivel is próbálkozom. Minden e mellett, Bella és a lányaim megengedték nekik, hogy átlépjék a farkasok által állított határt. Csak én, Diana és Lorena nem tehetjük be a lábunkat a Swan házba. Egy hét telt el úgy, hogy nem láthattam a lányaimat és nagyon rossz érzés, hogy nem lehetek a közelükben. Nem tudom, mit tehetnék, hogy találkozzam velük.

Diana egy kiadós vadászat után jobban lett és a lányunk folyton mellette van. A családom kettészakadt és nem tudok semmit sem tenni annak érdekében, hogy újra egy teljes és boldog család legyünk. Diana folyton a miatt rágja a fülemet, hogy költözzünk el, de én nem akarok elmenni innen. Hiszen itt van a két lányom és szeretném, ha a közelemben lennének, és itt van Bella is. Bármennyire is haragszom rá a történtek miatt, egyszerűen nem tudom nem szeretni.

-Edward, gyere, menjünk el a plázába. Szeretnék vásárolni egy kicsit és szeretném, ha te is jönnél- állt meg előttem Diana.

Sóhajtva álltam fel a kanapéról és mentem a feleségem meg a lányom után. Az idő mostanában számomra semmit sem jelentett. Így azt sem vettem észre, pontosan mikor érkeztünk meg Port Angelesbe. Teljesen a gondolataimba merültem, nem tudtam, kb. hány bolton lehetünk már túl, nem tudtam semmit. Csak mentem a feleségem és a lányom után. Diana és Lorena egy- egy ruhát próbáltak, mikor végre felébredtem.

-Diana, megyek, szétnézek egy kicsit. Pár perc és visszajövök, mondtam neki, majd egy „rendben” után elhagytam az üzletet.

A kirakatokat néztem, fogalmam nem volt, mit keresek, de azt tudtam- éreztem, hogy keresek valamit. Nem értem miért jöttem ki az üzletből nem értem mit keresek, de azt érzem, hogy jó fele megyek. Az érzéseim vezettek egy ékszerbolthoz. Egy ékszerbolt előtt álltam meg, és mikor bemenni készültem, nekimentem valakinek. Egy forró test ütközött az enyémnek és még idejében kaptam el, mielőtt a kemény földre zuhant volna.

16.fejezet

Sziasztok! 

Mivel tegnap és azelőtt volt egy kis plusz szabadidőm, ezért úgy gondoltam előrébb hozom a frisset. Remélem ez is tetszeni fog. Jó olvasást.

Puszi: Rosalice.

                                                   (Edward szemszöge)

A szobánkban ültem és Lorena valamint Rose szavain gondolkodtam, mikor meghallottam apám hangját a fejemben. Ezzel egy időben két farkas hangja is befurakodott elmémbe.

-Minek jönnek ide ezek a farkasok. Semmi keresni valójuk a területünkön. –hallottam meg Rose hangját. Lementem a nappaliba és onnan a többiekkel együtt kimentünk a ház elé. Ott vártuk, hogy megérkezzenek. Ám amint kiléptek az erdőből rettenetes látvány fogadott. A feleségem apám karjaiban, félelmetesen nézett ki. Mögöttük két hatalmas farkas kullogott.

Apám megfordult és bólintott, majd a két farkas eltűnt arra, amerről jöttek. Carlisle pedig emberi tempóban jött felénk.

- Mégis mi történt? Melyik támadta meg?- kérdeztem, mikor már a nappaliban voltunk. Diana szörnyen festett. A karján egy harapás nyom volt, a haja szanaszét állt, a ruhája szakadt volt, és ahogy apám megvizsgálta, rájöttünk, hogy a válla is kiugrott a helyéről.

- Nem tudom, mi történt. Én is akkor értem oda, mikor a farkasok. Nem tudom miért, de Bella és Diana összeverekedett. Alig tudtuk szét szedni őket. És hát, mint látjátok Diana húzta a rövidebbet. Ahogy abban a pillanatban meg tudtam állapítani, Bellának semmi baja nem lett.

Nem tudom elhinni. Bella tette ezt a feleségemmel? Az én Bellám? Nem, az nem lehet. Bella képtelen lenne bárkit is bántani. De vajon mi oka lehetett. Miért bántotta a feleségemet. Miért akarta megölni?

- Diana, mi történt? Miért verekedtetek össze?- kérdeztem feleségemtől. Lorena mellette ült és a kezét fogta.

- Meg akart ölni. Én csak beszélni akartam vele. Még Carlisle is bent volt a kórteremben, mikor kihívtam. Én csak beszélni akartam vele négy szem közt. Elmentünk sétálni és megkértem, hogy ne akarja tönkre tenni a családomat. Arra is kértem, engedje meg, hogy láthasd a lányokat és ne akarja ellened fordítani őket. Aztán nekem ugrott. Nem tudom miért és még időm sem volt védekezni.

- Látod apa, ezt mondtam neked. Mi lett volna, ha nagyapa nem érkezik időben? Lehet, hogy anya már nem élne. Miért nem fogod fel, hogy veszélyesek?- kérdezte lányom.

- Bella nem ilyen. Biztos mondtál neki valamit, ami kiváltotta ezt nála. Nem lehet, hogy csak úgy ok nélkül támadjon rád.

- Alice-nak igaza van. Bella nem támadna meg senkit ok nélkül. Biztos, hogy te vagy a bűnös- kezdte Rosalie is.

- Elég legyen. Látjátok, hogy mit tett. Nem érdekelnek az okok. Nem is akarom tudni, miért tette. Megtette és kész. Diana csak a családját védte és nekem akart jót.- azzal kirohantam az ajtón és egyenesen a swan ház felé mentem. Most nem érdekelt a szerződés, hiszen Bella is megszegte. Megtámadta a családunk egyik tagját. Nem tudom miért változott meg ennyire. Soha nem lett volna képes bántani senkit, de Lorenának most igaza van. Meg kell védenem a feleségem, mert ez a dolgom. Még akkor is, ha Bellával szemben. Ha vele kell összevesznem, akkor is muszáj megvédenem. Hiszen most is miattam sérült meg. Csak annyit akart, hogy közelebb kerülhessek a lányaimhoz, és ahogy láttam a fejében szeretett volna barátságot kötni Bellával, annak ellenére is, hogy tudja, én mindig is Bellát szerettem.

Ahogy a ház elé értem láttam, hogy Bella éppen bezárja az ajtót. Mivel nem látott senki, vámpírsebességgel rohantam mögé. Megragadtam a karját és magam felé fordítottam.

- Mégis hogy merészelted?- kérdeztem sziszegve.

- Látom eljutott hozzád a hír. Talán ezt beszéljük meg odabent- mondta, majd kinyitotta az ajtót. Bementem utána és becsuktam az ajtót.

- Miért bántottad a feleségemet?- kérdeztem dühösen.

- Ő kezdte. Ha nem sérteget, akkor én nem veszítem el a fejem. Nem szoktam ok nélkül támadni. Sőt ez volt az első alkalom, hogy megtámadtam valakit.

- Szóval bevallod? Mégis csak te kezdted. Mégis hogy képzelted te ezt?- ragadtam meg a karját. –Miért kellett így reagálnod, mikor Diana csak kedves akart lenni hozzád?

- Még hogy kedves. Bocsáss meg kérlek, amiért nem tudtam, hogy a feleséged azzal mutatja ki a kedvességét, hogy sérteget valakit. Eressz el- kiáltotta, de nem érdekelt. –Ő jött hozzám, nem én kerestem. Viszont nem fogom hagyni, hogy minden félét a fejemhez vágjon. Engedj el Edward Cullen, ez fáj- egyre hangosabban beszélt. –Nem hallod? Eressz.

- Menj és vigasztald meg a kis feleségedet. Ki tudja miket hazudott össze neked.

- Diana nem hazudna nekem. Ő mindig igazat mond.

- Azt akarod mondani, hogy én hazudok?

- Valaki nem mond igazat. Miért tetted? Csak nem féltékenységből?

- Na, ebből elég. Ma már végig hallgattam egy sértés özönt, de tőled nem fogom elviselni. Takarodj a házamból most rögtön. Soha többet nem vagyok rád kíváncsi Edward. Szerettelek, egészen eddig a percig. Most viszont gyűlöllek. És ha még valaha találkozni akarsz, a lányaiddal most rögtön eltűnsz a szemem elől és nem keresel soha többet. Felejtsd el, hogy a világon vagyok.  Gyűlöllek, utállak és megvetlek. Takarodj innen most azonnal te aljas féreg. Kifelé- ordította. Már annyira kiabált, hogy félő volt összedől a ház.

Mielőtt kiléptem volna a házból, még visszafordultam és mélyen a szemébe nézve mondtam ki az utolsó mondatot. –Csalódtam benned Bella- majd egyenesen hazafutottam. Amint beléptem a nappali, azonnal ki is repültem. Egy hatalmas pofont kaptam és egy fának dőlve álltam meg.

- Idióta vadbarom. Te hülye állat. Nem vagy normális. Ki nem állak. Csak vedd tudomásul. Mostantól nem vagy a bátyám egészen addig, amíg nem hozol helyre mindent. Nem fogok hozzád szólni, levegőnek nézlek. Majd akkor tárgyalunk, ha észhez tértél- állt meg előttem Alice és miután elhallgatott, bement a házba.

- Mégis mi a francot műveltél, amiért így kiakadt?- kérdezte Rose.

- Elmentem Bellához, és számon kértem rajta a tettét. De csak annyit értem el, hogy kidobott és a lányaimmal fenyegetett.

- Hát elképesztő. Gondolj már bele, mennyire igazságtalan vagy. Így teljesen elvágtad magad és örülhetünk, ha Bella ezek után nem viszi el a lányokat innen. Alice mindent elmondott, ami nekem eszembe jutott. Csak annyit tennék hozzá, hogy gondolkodj el azon, ki mond igazat. És tudd, hogy én sem beszélek veled. Egy tökkel ütött idióta vagy. Remélem elég lesz neked a drága feleséged és a pici lányod társasága - azzal nővérem is eltűnt.

Gratula Edward, sikeresen magadra haragítottad a többieket.

- Edward, mégis miért bántottad Bellát? Legalább meghallgattad az ő verzióját? – kérdezte anya.

- Nem. Nem hallgattam meg, egyszerűen csak számon kértem rajta, hogy mit és miért tette. És miután észhez tértem, rájöttem, hogy hülyeséget csináltam, de addigra már megtörtént. Kiabált velem, kidobott és azt mondta, ha még látni akarom a lányokat, ne keressem és felejtsem el, hogy a világon van- temettem a kezembe az arcomat.

- Én nem fogom azt mondani, amit a testvéreid. Tudod, hogy amit tettél az nem volt helyes, de bízom benne, hogy helyre hozod.

- Merre van a feleségem?- tereltem a témát. Nem akartam most erről beszélni.

- Fent van a szobátokban Lorenával- mondta anya és a konyhába ment. Én felmentem az emeletre egyenesen a szobánkba.

(Alice szemszöge)

Ezt nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire… ennyire ááá nincsenek szavak rá, mekkora bunkó a bátyám. Egy idióta balfék. Végre adódik egy lehetőség, hogy kibékülhessen Bellával és erre mit csinál? Szépen elbaltázza. Biztos vagyok benne, hogy Diana valamivel kiprovokálta, hogy Bella megtámadja, barátnőm pedig szépen belesétált a csapdába. De miért nem láttam én ezt előre? Miért nem láttam, hogy mire készül Diana? Akkor szólhattam volna Edwardnak és most nem lennének ilyen gondok. Most, hogy Nessie felébredt végre beszéltünk Bellával és bár fájt, amiket mondott, teljesen igaza van. Én lennék a legboldogabb vámpír a világon, ha Edward végre elhagyná Dianát és Bella hajlandó lenne visszafogadni minket az életébe.

- Jól van. Én ezt már nem bírom- szaladt ki a szobából szerelmem. Tudom, hogy az érzelmeim kikészítik és jobb neki, ha most egyedül van. Viszont én nem maradtam egyedül, mert, ahogy Jazz kiment, Rose dugta be a fejét.

- Szabad?- kérdezte.

- Persze. Gyere csak- erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Most mit tegyünk?- kérdezte, pár percnyi csend után.

- Nem tudom. Bellát és a lányokat egyáltalán nem látom és félek, azaz idióta Edward mindent elrontott. Hogy lehet ekkora barom?

- Nem tudom. Azt megértem, hogy védi a feleségét, de pont azzal a nővel szemben, akit mindennél jobban szeret? Teljesen elront mindent.

Na, jó, az állam most a padlón koppant. Rosalie, a mindig kőszívű nővérem most tényleg azt mondta, amit hallottam?

- Ne nézz így rám. Tudod jól, hogy ki nem állom Dianát. Csakis azért vagyok hajlandó elviselni őt itt, mert Lorena anyja.

- Igen, de nem gondoltam volna, hogy majd pont Bella mellé állsz.

- Bella megérdemli, hogy kiálljak mellette. Ő küzdött azért, hogy ne utáljam és bár későn, de rájöttem, hogy csak irigyeltem. Viszont mikor láttam romba dőlni a családomat, megbántam a viselkedésemet. Rájöttem, hogy bután viselkedtem és hiába van velünk Diana és Lorena, nem ugyan olyan a családunk, mint annak idején. Végül beláttam, hogy Edward Bella mellet lehet igazán boldog. És ha tehetek valamit azért, hogy minden olyan legyen, mint régen, akkor gondolkodás nélkül megteszem- magyarázott nővérem.

- Hú, te aztán nagyon megváltoztál. Nem is ismerek rád. De határozottan tetszik ez a Rosalie- öleltem át.

- Akkor ketten helyrehozzuk, amit azaz idióta elrontott- mosolygott rám.

- És mit szeretnél csinálni? Ugyanis nem tudom, mit tehetnénk. Most nem hagyatkozhatunk a látomásaimra, mert nem látom Bellát és a lányokat.

- Mondjuk, kezdhetnénk azzal, hogy beszélünk Bellával és a lányokkal.

- Nem tudom. Az a gond, hogy Bella rettenetesen mérges rám, amiért annak idején csak így elhagytuk egy szó nélkül. És még csak el sem köszöntem tőle- szomorodtam el.

- Az igaz…- gondolkodott nővérem. –És mi lenne, ha csak én beszélnék vele?

- Egy próbát megér. Nem veszíthetünk vele semmit. Viszont várd meg a holnapot, mert szerintem most még nagyon is dühös Edwardra. Meg kell várnunk, hogy lenyugodjon,

- Akkor holnap bemegyek a kórházba.

"A szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. A szerelem felszabadítja a lelket, de néha egyúttal meg is fojtja. Én egy kötélen próbáltam egyensúlyozni a kettő között, nagyjából egy elefánt kecsességével. A fejem a gyűlölet felé húzott, a szívem a szerelem felé. Ingatag út volt, és néha el is estem. Olykor elég sokáig tartott, mire újra fel tudtam állni, de soha nem túl sokáig.”

(Bella szemszöge)

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Miért bánt folyton? Miért? Istenem, mit ártottam én neki? Nem tettem semmi rosszat ellene és mégis ezt kapom. Nem érdekel. Ettől a naptól fogva levegőnek nézem Edward Cullent. Számomra ő meghalt és magával vitte a szerelmemet is. Soha többet nem fogok miatta bánkódni. Elegem van a folytonos megalázásából. Nem fogom eltűrni se tőle se a családja többi tagjától. Már nem vagyok az a törékeny kis ember, aki annak idején voltam. Megerősödtem és képes vagyok megvédeni magam akárkivel szemben. És ha nem hajlandó békén hagyni, bármennyire is szeretnék itt maradni, el fogom hagyni Forksot. Ha pedig tovább hergel, még a lányokat is magammal viszem.

-Anya, mi a gond? Ne mond azt, hogy semmi, mert látom rajtad- fogta meg a kezem Nessie. Tudtam, hogy próbál a gondolataimban olvasni. Ilyenkor olyan, mint az apja. Edward is mindig próbálkozott, pedig jól tudta, hogy nem lát a fejembe.

- Edward- sóhajtottam.

- Mit csinált már megint az a marha?- kérdezte Ness, mire csúnyán néztem rá. –Jó, nem szóltam egy szót sem.

- Nyílván tudsz az erdőben történtekről, de azt nem tudjátok, miért is fajultak el ennyire a dolgok.

- Igen, Liz említette, hogy összeverekedtetek és jól helyben hagytad azt a nőt.

- Sértegetett. Olyanokat mondott, amikhez semmi köze és azt állította, hogy hazudok. Azt mondta, hogy rá akarom venni Edwardot arra, hogy gondoskodjon rólatok és hogy nem is ő az apátok. Persze előhozakodott a régi időkkel, hogy mennyi mindent meséltek neki a többiek rólam és szánalmasan viselkedem. Burkoltan azt vágta a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok és figyelmeztetett, hogy hagyjam békén a tökéletes családját.

- Ehhez aztán már pofa kell. Nem csodálkozom, hogy nekimentél.

- És apa mit tett, amivel felidegesített? Egyáltalán mikor találkoztatok?- kérdezte Liz.

- Nath-tal elmentünk vadászni, aztán hazamentem átöltözni és éppen mikor zártam volna be az ajtót, akkor kapta el a csuklómat. Bementünk a házba és kérdőre vont, miért mentem neki a feleségének. Mellesleg hazugnak nevezett. Én pedig kidobtam a házból. De itt vége van a szenvedésnek. Megfogadtam, hogy ha a közelembe jön, elhagyom Forksot.

- Mi pedig megyünk veled- nézett húgára Nessie.

- Persze. Tudjátok jól, mennyire szeretném megismerni őket jobban, de téged soha nem hagynálak magadra. Azt pedig nem fogom megengedni, hogy bántsanak téged. Edwardnak sem, még akkor sem, ha ő az apám.

- Köszönöm lányok, de nem akarom, hogy szenvedjetek. Tudjátok, hogy nem szólok bele a döntéseitekbe. Ha meg akarjátok ismerni őket, nyugodtan. De ha ti is szenvedni fogtok miattuk, azt soha nem bocsátom meg a Cullen klánnak- mondtam. A lányok nem szóltak egy szót sem. A délután további részében mindenféléről beszélgettünk, jókat nevettünk, aztán az éjszaka közepén a lányok elaludtak. Mivel nem volt kedvem hazamenni és a lányokat sem akartam magukra hagyni, ezért az éjszakát a kórházban töltöttem, mint két hónapja majdnem minden éjjel.

Másnap reggel Carlisle bejött megvizsgálni Nessie-t. Három nap múlva haza is jöhet.

-Carlisle, beszélhetnénk? –kérdeztem csöndesen. Ő bólintott, majd átmentünk az irodájába.

- Miről lenne szó, Bella?

- Én szeretnék… szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi incidens miatt. Sajnálom, hogy bántottam a lányodat. Ígérem, nem fordul elő többet- azért Carlisle nem tehet arról, hogy ilyen hazug családja van. Őt és Esme-t nem akarom bántani.

- Nincs semmi gond Bella. Tegnap este a többiek elmondták, hogy mi történt. Bár ők is csak annyit tudnak, amennyit Diana elmesélt. De tudnod kell, hogy nem haragszom rád. Diana a lányom, de inkább nekem kellene bocsánatot kérnem. Hallottam Edward akciójáról és szégyellem magam.

- Igazán nem kell. Nem a te hibád. Ő csak a feleségét védte. Ez érthető bizonyos mértékig, de ő túlment minden határom. De nem akarok róla beszélni. Számomra ő meghalt és már a legkevésbé sem érdekel. Nem akarok róla többet hallani.  Viszont látom a szemeden, hogy valami nincs rendben.

- Csak aggódom. A családom két részre szakadt és félek, hogy meggondolod magad és elviszed innen az unokáimat. Nem akarjuk Esmével elveszíteni őket, most hogy tudjuk az igazat.

- Ne aggódj. Nem áll szándékomban elvinni innen a lányokat. Egész életükben itt éltek és nem akarom elszakítani őket a többiektől. A falka is itt van, Jake és a nővérem. Viszont azzal tisztában kell lenned, hogy ha Edward vagy valaki más még egyszer így viselkedik velem szemben, én elmegyek. És bár nem akarom őket elszakítani innen, az biztos, hogy a lányok is velem jönnek. Éppen tegnap este mondták, hogy nem hagynak egyedül elmenni.

Egyszerűen bármennyire is haragudtam Carlisle-ra vagy Esme-re, nem tudtam őket gyűlölni. Mindannak ellenére, amit velem tettek, én még mindig úgy gondolok rájuk, mint a szüleimre. És nem akarom, hogy szenvedjenek.

- Értem. Majd beszélek a többiekkel is. És Bella…- szólt utánam, mikor megfordulva kifelé indultam az irodájából. -… köszönöm.

Bólintottam és visszamentem a szobába a lányokhoz, ahol egy olyan személy tartózkodott bent, akire a legkevésbé sem számítottam.

(Diana szemszöge)

Nem hiszem el. Végre. Végre sikerült őket összeugrasztanom. El sem hiszem. Ezért megérte az a kis verekedés. Meg kell hagyni, elég erős az a nőszemély és nem szívesen akaszkodnék össze vele többször, de megérte. Nem hittem volna, hogy annyira együgyű, hogy elhiszi, amiket mondok. De nekem ez kifejezetten jó. Viszont ez után jönnek csak a bökkenők. Ahogy észrevettem, az a nő kifejezetten erős és nem csak fizikailag. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az a két fattyú is pont annyira erős, mint ő. És bár Edwardnak azt mondom, hogy nem látom a hasonlóságot, az mégis szemmel látható közte és a két fruska között. Valahogy rá kell vennem Edwardot, hogy szakadjon el attól a két lánytól, mert ha közelebb kerül hozzájuk, az veszélyes is lehet rám nézve. Ah, eszembe sem jutott, hogy ilyen akadályok merülhetnek fel. Eddig is elég nehéz volt eltitkolni előle a gondolataimat, de most úgy érzem, bármelyik pillanatban elbukhatok. Valahogy távol kell tartanom Edwardot a drága szerelmétől. Az lenne a legjobb, ha ők mennének el innen és nem nekünk elmennünk. Nem akarom, hogy Edward rájöjjön mindenre, mert akkor nekem végem. Az a gond, hogy a képességemmel nem tudom irányítani a gondolatait. Csak elrejteni tudom előlük az igazságot és elültetni a fejében olyan képeket, amilyeneket én akarok. És mindennek a tetejében a képességem annak a libának a közelében mit sem ér. Visszaveri a próbálkozásaimat és ez felettébb idegesítő.

- Anya, jól érzed magad?- hallottam meg lányom hangját.

- Persze, jól. Miért kérdezed?

- Mert már egy ideje szólongatlak. Apa hazaért és Alice meg Rosalie éppen most fordultak ellene. Ha jól hallom, épp most jön fel. Én visszamegyek a szobámba, magatokra hagylak benneteket. Majd még bejövök hozzád. Szeretlek anya- mondta, majd egy mosollyal az arcán az ajtó felé ment, ahol ott állt Edward. Adott neki egy puszit, majd tovább ment. Ed leült mellém és nagyon gondterhelt arccal nézett rám. Sejtem, hogy valami olyan történt, ami nem tetszik neki. Kissé feljebb tornáztam magam az ágyon és az arcát magam felé fordítottam.

- Mi a baj, szerelmem?

- Semmi. Nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Inkább mondd, hogy érzed magad!

- A vállam kicsit még fáj, de amúgy egyre jobban. Carlisle azt mondta, pár nap alatt helyre jövök. Csak el kell mennem vadászni. De látom rajtad, hogy van valami gond. Kérlek, mond el. A feleséged vagyok és mindent megoszthatsz velem.

- Alice és Rose nem szólnak hozzám, azért, mert elmentem Bellához és megkérdeztem tőle, mi oka volt rá, hogy rád támadjon.

- Köszönöm, szerelmem. Jól esik, hogy mellettem állsz. Nem értem, miért reagált ennyire hevesen. Én felajánlottam neki, hogy legyünk barátok és megmondtam, hogy nem zavar, hogy van két lányod tőle. Megkértem, hogy engedje meg neked, hogy közelebb kerülj a lányokhoz és ne akarjon elszakítani tőlük. Meg annyit kértem tőle, hogy ne akarja szétválasztani a családomat. Szerintem ebben nem volt semmi bántó, de egyik pillanatról a másikra nekem támadt. Ha nem jön Carlisle és azok a farkasok, lehet, hogy még meg is ölt volna- öleltem át közben pedig olyan képeket mutattam neki, amik igazolhatják a mondandómat.

- Nincs mit megköszönnöd. Éppen ellenkezőleg. Én köszönöm, hogy megpróbáltál közelebb kerülni Bellához, pedig tudom, hogy mennyire fájhat neked ez az egész. És azért is köszönettel tartozom, hogy megpróbáltad meggyőzni a lányokról. Nem tudom, mi ütött belé, soha nem viselkedett így, legalábbis régebben nem. Sajnálom, hogy miattam sérültél meg- ölelt szorosan a karjaiba. Egy darabig így ültünk és meg sem szólaltunk. Majd elengedtük egymást és az éjszaka további részében nem beszélgettünk arról a nőről.

Díj!

                                         Köszönöm szépen Szaszának!


Szabályok!

1.Tedd ki a képet a blogodra!
2.Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
3.Írj le 6 dolgot magadról!
4.Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!
5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!


Magamról:

1. Szeretek olvasni :)
2. A nyár a kedvenc évszakom :)
3. A zene nagyon közel áll hozzám :D
4. Szőke a hajam :D
5. Az írás az egyik kedvenc időtöltésem :D
6. Minden vágyam, hogy eljussak Lodonba :)

Akiknek továbbküldöm:

Anna
Minie95
Devil
demon
Daphne Collins

15.fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a komikat. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés, valahányszor felnézek a blogra és látom, olvasom a véleményeteket. Örülök, hogy ennyire tetszik, amiket írok. De nem is írok többet, inkább jó olvasást kívánok ehhez a fejezethez is.

Puszi és hatalmas köszönet mindenkinek:Rosalice.  

(Edward szemszöge)

- Nem tudom, mit mondhatnék Rose. Olyan rossz ez az egész. Először a miatt szenvedek évig, mert elhagytam azt a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretek. De csak azért hagytam el, hogy neki normális élete lehessen. Mindenki miattam szenvedett. Azután tönkretettem Diana életét, de valami furcsa véletlen folytán megbocsátott nekem és megajándékozott egy gyermekkel. 40 évig abban a hitben éltem, hogy életem szerelme halott és miután végre sikerült elhatároznom, hogy elengedem az emlékét, visszaköltöztünk ide. Ezzel nem is lett volna probléma, de megjelent a két lány. Felkavarták az érzéseimet, aztán az a baleset és olyan váratlanul ért, hogy Bella mégis életben van. Elmondja, hogy van két lányom végül pedig, hogy megvet minket és gyűlöl.

- De valahol őt is meg lehet érteni. Hiszen ahelyett, hogy igazat mondtál volna neki, úgy hagytad itt, hogy nem szereted és soha sem szeretted.

- Én megértem őt, de fáj. Fáj, hogy ő gyűlöl, miközben én az életemnél is jobban szeretem, hiába van itt Lorena és Diana.

- Edward. Adj neki egy kis időt. Őt is felkavarták a történtek. Ráadásul gondolj bele mit érezhet ő most vagy mit érezhet az óta, hogy mi itt vagyunk. A farkasok és a lányok már az első napon elmondták neki, hogy kettővel többen vagyunk, mint régen. Ráadásul neked feleséged és gyereked van. Ez csak még jobban megerősítette benne azt a hitet, hogy te már nem szereted. Így tényleg azt gondolhatja, hogy soha nem szeretted és csak játszottál vele. És még azt is eltűrte tőled, hogy nap, mint nap látogasd a lányodat a feleséged jelenlétében. Egy szót nem szólt érte, pedig biztos vagyok benne, hogy akár hányszor meglát vele, tele van fájdalommal. - fogta meg a kezemet Rose.

- Igazad lehet. De akkor most mégis mit csináljak?- kérdeztem.

- Nem tudsz többet tenni, mint türelmesen vársz. Viszont lenne egy kérdésem- bólintottam és folytatta- Ha Bella hajlandó lenne neked megbocsátani és adna még egy esélyt, mit tennél? Elhagynád a feleségedet és a lányodat? Egyáltalán mit szeretnél a másik két lánytól. Mit vársz tőlük?

- Ez több volt, mint egy kérdés- mutattam rá a tényre.

- Az most lényegtelen. Válaszolj.

- Nem tudom Rose. Egy részről mérhetetlenül boldog lennék, ha megbocsátana nekem. De nem tudom, mit tennék. Azt tudom, hogy Dianát szeretem, de soha nem szerettem annyira, mint Bellát. Lorena pedig a lányom. Nem hiszem, hogy el tudnám őt hagyni és nem is akarom. Ő a lányom. Egy darab belőlem és nem lennék képes nélküle élni. Egész életében mellette voltam, mindent tudok róla és szeretem. A másik két lányhoz pedig húz valami. Valami erős kötelék, amit nem tudok és most már nem is akarok elszakítani. Az a legfurcsább, hogy ezt a köteléket nem érzem ilyen erősnek Lorena felé. Ha jól sejtem nem várhatok semmit a két lánytól. Ha az én és Bella természetét örökölték, akkor örülhetek, hogy ha egyáltalán szóba állnak velem. Csak szeretném megismerni őket és megbizonyosodni róla, hogy tényleg az én lányaim.

- Kételkedsz Bella szavában?- kérdezte meghökkenve.

- Nem, én csak… furcsa ez az egész. Hiszek neki, de olyan…nem is tudom mi erre a jó szó. Csak itt van Diana. Akár hányszor kiborul, a szememre veti, hogy miattam lett az ami. De másrészről meg ott van Bella. Ő is kivolt, mikor az erdőben beszéltünk, de egyszer sem említette meg, hogy tönkre tettem az életét.

- Ne hasonlítgasd őket egymáshoz. Bella ezerszer másabb, mint Diana. Nagy árat fizettem azért, hogy ezt nem láttam már az elején. Látnom kellett, hogy a családom tönkremegy és nem tehettem ellene semmit. Pont az történt, amitől már a legelejétől féltem. Bella soha nem vetne a szemedre semmit, pláne nem azt az éjszakát. És ha jól láttam tulajdonképpen még hálás is érte. Hiszen, ha akkor nem engedsz neki, most nem lenne két gyönyörű lányotok. Gondolj bele. Ha ez a két lány nem lenne, lehet, hogy Bella már rég halott lenne. Úgy értem igazán halott. Így viszont esélyt kaptál rá, hogy helyrehozd a hibádat. Esélyt kaptál rá, hogy bocsánatot kérj tőle és elmondhasd neki az igazat.

- Köszönöm Rosalie. Nem tudom mikor és hogyan történt, de megváltoztál és határozottan tetszik ez az oldalad- öleltem magamhoz.

- Tudod, hogy soha nem kedveltem Dianát. Lorenát pedig soha nem éreztem magamhoz közel. Szeretem, mert mindig is egy gyermekre vágytam és ő általa legalább kissé tompult a hiányérzetem. De ennyi. Nem tudom meg magyarázni az érzéseimet. Talán most még Jaspernek sem menne.

- És mit gondolsz Elizabeth-ről és Renesmee-ről?- kérdeztem.

- Nem is tudom. Mikor bent voltunk a kórteremben, jobban megnéztem őket. Nagyon hasonlítanak rád és Bellára. A szemük, az egyiknek smaragdzöld, a másiknak csoki barna. A hajuk gesztenyebarna, akárcsak Bellának. Ezek azok a külső tulajdonságok, amik elsőre feltűnnek, de ha kicsit jobban megnézed az arcukat, ezernyi hasonlóságot fogsz még találni.

És én is szeretném megismerni őket. Kíváncsi vagyok milyen a jellemük és komolyan kíváncsi vagyok rájuk.

- Én is. De jobb, ha hazamegyünk, mert Diana hisztit fog csapni. Már előre félek- álltam fel. Hazafutottunk és határozottan nem az fogadott, amire számítottam. A ház csöndes volt.

- Na, mi az? Senki nincs itthon?- kérdezte Rose, mire megjelent anya a nappaliban.

- Sziasztok - köszönt mosolyogva-

- Hol vannak a többiek?- kérdezte Rose.

- Carlisle a kórházban, Emmett a garázsban, Alice és Jasper a szobájukban, Lorena szintén a saját szobájában, Diana pedig elment valahova.

- De mégis hova?- kérdeztem.

- Azt nem tudom. Annyit mondott, hogy majd jön és utána elviharzott.

- Rendben. Megyek, megnézem Lorenát- mondtam, majd a lányom szobájába mentem. Mikor az ajtó elé értem, bekopogtam és miután engedélyt kaptam, beléptem a szobába.

- Szabad?- kérdeztem.

- Persze. Gyere csak apu.

- Hogy érzed magad?- ültem le mellé az ágyra.

- Muszáj ezt apa?

- Igen. A lányom vagy és szeretném tudni, hogy vagy. Látom rajtad, hogy valami bánt.

- A lányod vagyok, de nem én vagyok az egyetlen. Van rajtam kívül még másik kettő. És rossz, mert eddig csak velem foglalkoztál és nem kellett osztoznom rajtad senkivel erre, mint derült égből villámcsapás kiderül, hogy nem egy, hanem rögtön két féltestvérem is van. De én nem tudok rájuk úgy nézni, mint a testvéreimre. Én már nem értek semmit. Az egész életünket beárnyékolta ennek a Bellának az emléke és most tönkreteszi az egész családomat. Mérhetetlenül gyűlölöm őt, mert anya miatta szenved.

- Ne mondd ezt. Nem szabad gyűlölnöd őt. De hogy érted, hogy anyád szenved? Mit mondott neked és most egyáltalán hol van?- kérdeztem.

- Azt nem tudom, hol van. Idefent beszélgettünk és azt mondta, hogy te el fogod hagyni a miatt a nő miatt, mert őt szereted. De én nem akarom, hogy tönkre tegye a családunkat.

- Nem is fogja. És attól, hogy van két lányom rajtad kívül, nem jelenti azt, hogy téged kevésbé foglak szeretni. Nem fogom elhagyni édesanyádat, de az elkerülhetetlen hogy a közelünkben legyen. Ők is az én lányaim és szeretném megismerni őket. Kérlek, érts meg. Ma tudtam meg, hogy van két lányom és egész idáig nem is ismertem őket. Szerintem jogom van hozzá, hogy megismerjem őket.

- Rendben van. Ismerd meg őket, de ha tönkre megy a családom azt soha nem bocsátom meg neked apa. Soha.

Bólintottam és kimentem a szobából. Hát mondhatom jól állunk. Az egyik lányom most nagyon is mérges rám, bár meg lehet érteni őt is, a másik kettő pedig látni sem akar, annyira gyűlölnek.

Gyűlölni csak azt tudod aki igazán közel állt hozzád..!

(Bella szemszöge)

- Carlisle, mikor vihetem haza a lányomat?- kérdeztem.

- Azért még pár napot várj. Kicsit feltűnő lenne, ha most hazaengedném, pedig még csak ma ébredt fel a kómából. Már így is furcsállják, hogy azonnal levettem a gépekről.

 - Jól van. Igazad van. Pár nap még nem a világ vége.

 -A magad nevében beszélj. Én utálom a kórházakat. És ha jól tudom, te sem igazán rajongtál értük emberkorodban- nézett rám szúrósan Ness.

- Jól van. Nincs értelme vitázni. Egy pár napot még itt maradsz, aztán már jöhetsz is haza-mosolygott Liz. - Olyan jó, hogy végre nyitott szemmel látlak nővérkém.

- Szabad- szóltam ki, mikor kopogtak. Viszont erre a személyre határozottan nem számítottam. Főleg nem úgy hogy egyedül jön be ide.

- Mi keresni valód van itt neked?- kérdeztem. -A drága Edwardod nincs itt, ahogy a saját szemeddel is láthatod.

- Nem a férjemet keresem. Tudom, hogy nincs itt. Nem is azért jöttem. Négy szem közt szeretnék veled beszélni- nézett rám Diana.

-A lányaim előtt nincsenek titkaim. Mindenről tudnak.

- De én csak veled akarok beszélni. Négy szem közt.

- Nemsokára visszajövök- mondtam a lányoknak és Diana után mentem. Ő meg sem állt az erdő széléig és onnan vámpír sebességgel haladtunk tovább.

- Miről akarsz velem beszélni?- kérdeztem, mikor megálltunk.

- Tudod jól, miről. Hát Edwardról.

- És mit akarsz. Tudtommal nekem semmi közöm hozzá a lányokon kívül. Nem igazán értem miért pont velem akarsz róla beszélni.

- Jaj, ne add itt az ártatlant. Tudom, hogy azt akarod, hogy Edward elhagyjon és visszamenjen hozzád. Ne is tagadd. Tudom, hogy erre megy ki ez az egész. Sőt biztos vagyok benne, hogy azoknak a gyerekeknek nem is Edward az apjuk.

- Na, most fejezd be különben nem állok jót magamért. Nem vagyok köteles a sértéseidet hallgatni, úgyhogy ha csak ezért jöttél, akkor el is mehetsz.

- Nem megyek sehova. Tudom, hogy csak hazudsz a férjemnek és el akarod őt venni tőlem. De van egy rossz hírem. Nem fogom csak úgy átengedni neked.

- Na jó, nekem ebből elegem van. Csak hogy tudd, nem akarom visszaszerezni Edwardot. Legyetek boldogok, én nem állok közétek. De az nem engedem meg, hogy kétségbe vond a szavamat. Ha egyszer azt mondom, hogy Edward a lányaim apja, akkor az úgy is van. Nem szoktam hazudni és most nincs is rá okom. Viszont azt szokták mondani, hogy mindenki saját magából indul ki- tuti, hogy itt valami nem stimmel, és én rá fogok jönni.

- Nem hiszek neked. Tönkre akarod tenni a családomat, de nem fogom hagyni. Nem engedem, hogy tönkre tedd, amit nagy nehezen felépítettem.

- Na, mi az? Nem fogadtak el?- láttam rajta, hogy fején találtam a szöget. - Szóval itt van a kutya elásva. Ezért félsz te annyira attól, hogy vissza akarom kapni Edwardot. Félsz, hogy egy szavamba kerülne és te a lányoddal együtt repülnél a Cullen családból. Szóval ez a gondod. Mi az? Csak nem utál a család fele?

- Nem- tiltakozott hevesen. - Mindenkivel jól elvagyok.

-Á értem. Akkor ezek szerint csak elvagy. Szóval nem fogadtak be teljesen. Csak azért tartozhatsz közéjük, mert Edward felesége vagy és van egy lányotok.

-FEJEZD BE. HALLGASS EL. FOGD BE A SZÁDAT. EGYÁLTALÁN NEM IGAZ, AMIT MONDASZ. - kiabálta, de felesleges volt. A reakciójából jól kivehető volt, hogy igazam van. De egyik pillanatról a másikra megváltozott az arckifejezése. Egy nyugodt maszk alá bújt, de még így is jól kivehető volt szeméből a düh.

- Képzeld, nagyon is tökéletes a családom. Van egy lányom attól a férfitól, akit a világon mindennél jobban szeretek. Van mellettem egy férj. Van egy családom és neked mid van?

- Nagyon ajánlom, hogy ne kóstolgass.

- Mert, mi lesz?- olyan önelégült fejet vágott, de majd én lemosom azt a vigyort a képéről.

- Tudod, velem is kedvesek voltak, mégis elhagytak. Veled sem lesz máshogy- gúnyolódtam, pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy vele már más a helyzet.

- Igen? Csak hogy tudd, közel 40 éve vagyok a család tagja. Én Edward felesége vagyok és teljes értékű családtag. Míg te csak egy játék voltál számára- az állam a földet súrolta. Ezek szerint mindent elmondott neki. Mennyit gúnyolódhatott rajtam, míg én ennyi év elteltével is csak szerelemmel tudok rá nézni. Szíven ütött, hogy nem elég neki, hogy tönkretett. Nem, neki még gúnyolódnia is kell.

- Elég volt ebből. Jegyezd meg egyszer s mindenkorra. Nem akarom elvenni a férjedet- fájtak a saját szavaim. Mennyivel másabb lenne most minden, ha Edward tényleg szeretett volna. –Soha a büdös életben nem akarok abba a családba tartozni. Nem akarlak kitúrni a helyedről. Nem érdekel a családod. Viszont mivel én nem sértegetlek téged, megkérlek rá, hogy te se tedd. Különben gondjaid lesznek. Hidd el, nem akarsz az ellenségem lenni. A lányaimnak pedig nem fogom megtiltani, hogy megismerjék az apjukat. Ha tetszik, ha nem, Edward a lányok apja és ez ellen semmit sem tehetsz- sarkon fordultam, de mielőtt elindulhattam volna, Diana újra megszólalt.

- Nem félek tőled. Csak jár a szád. Hidd el, eleget hallottam rólad. Eddy és a többiek meséltek rólad. Meg kell mondanom, szánalmas ember voltál és most is az vagy, hiába változtál meg. Érthető, hogy Edward soha nem szeretett. Nem is értem, miért pazarolta rád az idejét. Te pedig szegény naiv kislány komolyan elhitted, hogy pont te kellesz neki- nevetett. –Nem csodálom, hogy itt hagyott. De abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Edwardé az a két fruska. Gondolom összeszűrted a levet valamilyen jelentéktelen vámpírral és most azt akarod, hogy a férjem gondoskodjon róluk. Szánalmas ez a viselkedés- nem tudtam türtőztetni magam. Isten a tanúm rá, hogy próbáltam, de nem ment. Én nem akartam őt bántani, de a szavai mélyen megsértettek. Minden szava tőrként hasított a lelkembe és elöntötte az agyamat a vörös köd. Megfordultam és rávetettem magam a még mindig kacagó Dianára.

Nem gondolkodtam tisztán egyáltalán nem gondoltam bele, mit teszek. Egy valami érdekelt csak. Az, hogy megöljem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megragadja a derekamat és hátrafele húz. Nem tudom ki lehetett az, de nem is érdekelt. Vad morgások hallatszottak, köztük az enyém is. Aztán hangos veszekedés és hirtelen magam előtt láttam a lányomat.  Liz aggodalmasan nézett rám, kezei az arcomon voltak és valamit mondott, de nem hallottam. Pár perc vagy talán óra múlva sikerült végre lenyugodnom. Hallottam a hangokat, érzékeltem a körülöttem lévő világot. Liz még mindig előttem állt és most már arra is rájöttem, ki fogott le. Jacob volt az. A morgások pedig az enyém mellett a farkasoktól jött. Végre hallottam is, mit mond a lányom és nem csak azt láttam, hogy mozog a szája.

-Anya, kérlek. Nagyon szépen kérlek, nyugodj meg. Gyere vissza hozzám. Hallod. Uralkodj magadon. Kérlek, nézz rám. Kérlek- sírós volt a hangja, de még tartotta magát. Ahogy belenéztem a szemébe, a nyugalom szinte azonnal megszállt. Senki és semmi nem tudott megnyugtatni annyira, mint a két lányom. Az izmaim elernyedtek és végre teljesen önmagam voltam. Már nem gondoltam a gyilkolásra, már nem érdekelt Diana sem, csak magamhoz akartam ölelni a lányokat.

-Liz- suttogtam. Abban a pillanatban, ahogy megszólaltam, a forró karok elengedtek és pedig azonnal magamhoz öleltem a lányomat. Mélyeket lélegeztem az illatából és mikor úgy éreztem, teljesen nyugodt vagyok, elengedtem.

- Hol van?- kérdeztem. Persze a többiek értették, kit keresek és azonnal jött is a válasz.

- Carlisle itt volt és két farkassal együtt elvitték innen. Ha jól sejtem, akkor most már a Cullen házban van. - válaszolta Nathalie.

- Hát Bells, meg kell mondanom, jól helyben hagytad azt a nőt. Komolyan rosszul nézett ki. Ellenben veled. A ruhádon és a hajadon kívül szerintem nem lett semmi bajod- vigyorgott Jake.

- Nagyon vicces. Amúgy hogy kerültetek ti ide?

- Nessie és Liz hívtak, hogy az a Diana beszélni akart veled és féltettek téged. Megjegyzem nem alaptalanul. Aztán mire ideértünk már kipusztítottátok a fél erdőt- röhögött tovább, mire oldalba vágtam.

- Hé - kiáltotta és azt a helyet tapogatta, ahol megütöttem.

- Köszönöm, de neked a nővéred mellett kellett volna maradnod- néztem kissé mérgesen Lizre, de hálás voltam neki. Nem vett komolyan. Hozzám bújt és szorosan ölelt magához.

- Ness küldött. Ő is jönni akart, de mivel bent volt nála egy nővér, nem tudott kijönni és azt kérte, vigyázzak rád, nehogy olyat tegyél, amit később megbánnál.

- Szeretlek benneteket. És köszönöm. Ha most nem jöttök időben, lehet, hogy tényleg megölöm- nézetem hálásan a többiekre. Most viszont nem ártana elmennem vadászni, meg közben haza is kellene ugranom. Így csak nem mehetek vissza a kórházba. Biztos szörnyen nézek ki.

- Majd én elkísérlek- ajánlotta egyszerre Liz és Nath.

- Jake, köszönöm nektek, de menjetek nyugodtan. Minden rendben lesz- Jake bólintott, adott egy puszit a homlokomra, majd a falkával együtt eltűntek. –Liz, te visszamész a nővéredhez a kórházba. Mondd meg neki, hogy elmentem vadászni, meg átöltözni és amint végeztem én is bemegyek. Kérlek, most Nath-tal elmegyek vadászni, aztán bemegyek én is. Megígérem, sietek, és nem csinálok több hülyeséget- ígértem meg neki.

- Ne aggódj. Majd én vigyázok rá- mosolygott nővérem. Liz bólintott, még elköszönt nagynénjétől, majd visszafutott a kórház felé.

Miután ő eltűnt, mi is futásnak eredtünk. Csendben futottunk egymás mellett. Levadásztam egy medvét és két őzet. Úgy éreztem, teljesen tele vagyok és jobb is volt. Tényleg régen vadásztam már és jól esett kikapcsolni az agyam, még ha csak egy rövid időre is. Miután végeztem, nővérem mellé ültem egy kidőlt farönkre.

- Mi volt ez az egész Bella? Biztos vagyok benne, hogy ő provokált, mert téged még nem láttalak ilyennek. Ijesztő voltál. Csak azt nem tudom, mitől húztad fel magad annyira, hogy belemenj a játékába.

- Én nem akartam megtámadni. Épp ellenkezőleg. El akartam jönni, mikor sértegetni kezdett. azt mondta, hogy csak Edward nyakába akarom varrni a gyerekeket, és hogy hazudok a családjának. Megvádolt azzal, hogy tönkre akarom tenni a családját. Mindemellett pedig mindent tud az Edwarddal töltött időszakomról. Nem is akarok visszaemlékezni rá, miket mondott, mert a végén még megkeresném, és tényleg megölném.

- Jól van. Értem. Hidd el, hogy ezt valahogy ki fogja használni ellened. De van egy olyan érzésem, hogy nem a családja miatt aggódik. Úgy gondolom, valami más van a háttérben. Talán, de csak talán lehet, hogy Edward csak a lány miatt maradt a feleségével. Bár ezt nem tudhatom, mert még nem igen láttam őket együtt. Viszont nem hiszem, hogy annyira nagyon család centrikus lenne, mint azt ő mutatja. Ki kéne deríteni, mi van a háttérben.

- Nekem is furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Nem tudom megmagyarázni, de nem bízom benne. Viszont most menjünk, mert még rendbe kell szednem magam és visszamenni a kórházba.

Újra útnak indultunk és meg sem álltunk a házig. Belépve a házba jutott el a tudatomig, hogy az elmúlt két hónapban alig voltam itthon. Minden időmet a kórházban töltöttem.

- Nyugodtan menj haza. Megleszek. Csak gyorsan lezuhanyozok és átöltözök, majd megyek is.

- Biztos jól leszel?

- Persze. Elfelejtem, hogy Edward mindenki előtt nevetségessé tett és még a feleségével is röhögtek a hátam mögött. Nem fogok rájuk gondolni. Megígérem, de menj, mert Jake vár. Oh… és mond meg neki, hogy köszönöm.

Nővérem megölelt és pár perc múlva el is hagyta a házat. Én felvánszorogtam a szobámba, onnan meg a fürdőbe. Megengedtem a forró vizet és ledobva magamról a koszos ruhákat, beálltam a zuhany alá. Csak folyattam magamra a vizet és igyekeztem nem gondolni semmire. Miután meguntam az eredménytelen próbálkozást, elzártam a csapot, és törölközőben mentem a gardróbba. Elővettem egy fekete csőfarmert, egy kék inget és egy kék magas sarkú bokacsizmát. Megszárítottam a hajam, majd felkapkodtam magamra a kiválasztott ruhákat. A hajamat leengedve hagytam, előkaptam még a gardróbból egy fekete dzsekit és egy kisebb táskát. Belepakoltam az irataimat, a telefonomat és a pénztárcámat, másra úgy sem lesz szükségem. Felkaptam a kocsi kulcsomat és a kocsimhoz indultam. Azonban mielőtt bezárhattam volna a házat, valaki elkapta a csuklómat és maga felé fordított.