„Jöjjön, aminek jönnie kell.”
(Kristen szemszöge)
Végre elérkezett az a pillanat, amit a legjobban vártam egész
életemben. Az utolsó iskolai évem első napja. Hamarosan vége az iskolának és
végre elhúzhatok innen. Erről a helyről, amit egyáltalán nem szeretek. Pedig
nem így kellene lennie. Hiszen ha úgy vesszük, én vagyok a suli királynője.
Mindenki azt lesi mit csinálok, mit veszek fel, hogyan viselkedem. Boldognak
kellene lennem, hogy ennyit számít az embereknek a véleményem. Boldog is lennék, ha akartam volna, de nem
így volt. De hát a Stewart névvel ez
jár. Így nem tehetek mást, mint elfogadom. Pedig nem olyan jó, mint azt bárki
képzeli. Eleinte élveztem, még szerettem is, de most? Mostanában már idegesít.
Mindent tőlem várnak. Bármit teszek vagy mondok, az nem marad titok. Pedig ez
az én életem és el kell fogadnom. Már hozzászoktam. Ezt az évet már fél lábbal
is kibírom.
-Kriiisteeeen- robban be a szobámba Ashley, a legjobb barátnőm, aki
mára már olyan számomra, mint egy testvér. Az ő szülei fogadtak örökbe, miután
az enyémek meghaltak. Joe apám helyett apám, Michelle pedig az anyám volt.
Hiába szeretem őket nagyon és hiába vagyok nagyon hálás nekik, sosem léphetnek
a szüleim helyébe.
- Mi van már?- húztam magamra a takarót, de ő csak nem hagyott.
- Gyerünk, kelj már fel. Ma van az évnyitó. Nem késhetünk el. Gyerünk.
Már csak rád várunk a reggelivel. Két percet kapsz, hogy kikászálódj az ágyból.
Utána szeretném, ha letusolnál és felvennéd a kikészített ruhákat.
- Tudod, hogy nem szeretem, ha barbi babának nézel. Egyedül is tudom,
mit kell felvennem. -Kicsit bunkónak tűntem, de hát ez van. Tudja jól, hogy ha
felébreszt, azzal csak magának árt.
- Kérlek, siess. Csak most az egyszer vedd fel, amit kikészítettem.
Korán felkeltem, hogy összeszedjem a ruhád. Kééérlek- nézett rám boci szemekkel
én pedig felültem az ágyban.
- Rendben- eresztettem meg egy gyenge mosolyt. Akkor hagyj magamra.
Sietek.
- A táskád odatettem az asztal mellé. Csak a cuccaidat kell
belepakolni.
- Jól van te energia bomba- elnevettem magam. –Hagyj magamra és fél órán
belül odalent leszek.
- Siess- azzal fogta magát és kiszaladt a szobából. Én pedig ott
maradtam egyedül. Imádom Ashley-t, hiszen a legjobb barátnőm, de mikor
ilyeneket csinál, meg tudnám fojtani.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból é a fürdő felé vettem az irányt.
Megszabadultam a ruháimtól és beálltam a tus alá, magamra engedtem a langyos
vizet és csak álltam ott. Szemeimet becsuktam, aztán hirtelen, mint akit fejbe
vágtak. Hiszen ha ma be kell mennem az iskolába, az azt jelenti, hogy
találkoznom kell Mr. Én mindenkit megkapok,
akit csak akarok Pattinsonnal. Az az öntelt feje… legszívesebben letörölném azt
a pimasz mosolyt a képéről, de meg kell hagyni, jól áll neki.
-Na jó Kristen elég- szóltam magamra, mielőtt olvadni kezdenék. Ki nem
állom azt az öntelt majmot, de nem rossz pasi. El kell ismernem, hogy van mire
nagyképűnek lenni, de a modora akkor sem tetszik.
Megráztam a fejem, hogy kiverjem a sok sületlen gondolatot belőle,
aztán gyorsan lezuhanyoztam és a szobámba érve a ruháimat kezdtem
tanulmányozni. Szóval Ash végigkutatta a szekrényemet. Egy fekete miniszoknya
volt a fotelben, rajta egy fekete mellénnyel, a karján egy fehér ing lógott és
egy fehét magassarkú szandál is volt a fotel előtt. Tetszett a ruha
összeállítás és bevallom az is, hogy nem kellett kínlódnom azzal mit vegyek
fel.
Így hát felöltöztem, bedugtam a hajszárítót és a hajvasalót.
Megszárítottam a hajam és miután kész lettem, kivasaltam. Tettem fel egy kis
szem festéket és szájfényt, aztán megnéztem magam a tükörben. Tetszett. Még
beledobtam a cuccaimat a táskába és lefelé vettem az irányt.
-Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.
- Ez több volt, mint fél óra- dünnyögte Ash, de mikor meglátott,
azonnal mosolyogni kezdett. –De már el is felejtettem.
- Akkor rendben- adtam egy-egy puszit Joe-nak és Michelle-nak.
- Maria, hozhatják a reggelit- hallottam meg Michelle hangját. Ekkor
megjelent az ajtóban az én drága, egyetlen dadusom Maria. Mosolyogva közeledett
felém és miután letette a reggelim, adott egy puszit a homlokomra. Ő az egyik
olyan személy az életemben, aki velem maradt a baleset után is. Az egyik olyan
személy, akiben teljesen megbízom. Aki mindent tud rólam. Nem sok emberben
bízom 100%-an, de ő azon kevesek egyike, aki rászolgált erre.
- Köszönöm dadus- mosolyogtam rá és elkezdtem enni. Mindig olyan kedves
és aranyos volt. Nem tudom, mi lenne velem, ha ő nem állna mellettem. A szüleim
után ő volt az a személy, aki mindig mellettem állt és szeretett. Akkor is,
mikor elviselhetetlen kis fruska voltam, aki senki másra nem gondolt, csak
saját magára.
- Nincs mit édesem.
- Siess Kris, mert elkésünk- sürgetett Ash.
- Rendben- megráztam a fejem. Ashley olyan elviselhetetlen sokszor, de
amúgy imádnivaló. Szeretem őt, de kiakasztó. Sajnos mivel ma évnyitó van, így
mind a ketten sofőrrel megyünk. Régi szokás, ezt csináljuk már régóta. Ha
együtt kezdünk, együtt végzünk, akkor együtt megyünk haza is. Pedig milyen jó
lenne most a saját autómmal menni…
Reggeli után elköszöntünk mindenkitől és az autóba ülve vártuk, hogy
megérkezzünk a suliba. Ami nem volt messze, csak félórányira autóval.
- Mérges vagy valamiért Kris?
- Felébresztettél. Mégis mit vártál?
- Mikor Maria megjelent még mosolyogtál is. Azt hittem megbocsátottál.
- Sajnálom, csak feszült vagyok. Eddig olyan jó volt minden. Egyszer
sem kellett látnom Pattinson képét és most…
- Értem. Szóval miatta vagy ilyen.
- Igen. Már előre félek, mit talál ki az utolsó évre.
- Igazán megadhatnád neki, amit akar, és utána nem zargatna- vonta meg
a vállát és elfordította a fejét.
- Ezt meg se hallottam- csaptam a kezére mérgesen. –Nem fogom úgy
végezni, mint a többi játszótársa. Engem nem fog azért hívogatni, mert éppen
nincs aki elszórakoztassa.
- Pedig akkor megszabadulnál tőle.
- Az nem olyan biztos. Ki nem állom. Még részegen sem feküdnék le vele
soha.
- Pedig jó pasi.
- Az lehet, de ocsmányan viselkedik a nőkkel és ez elég kiábrándító a
számomra.
- Jól van, te tudod. Amúgy hallottam, hogy egy új lány csatlakozik ma
hozzánk. Elvileg elvonón volt a csaj és előtte ügyvédnek tanult. Most pedig,
hogy újra tiszta, be szeretné fejezni.
- Tényleg? És ki ő?
- Valami Elizabeth. Legalábbis azt hiszem. De majd Meredith többet tud
róla mondani. Tudod, hogy mindenről tud.
- Ja.
Ezután nem igen beszélgettünk. És néhány percen belül meg is érkeztünk,
ahol természetesen szokás szerint már mindenki a parkolóban állt. Ahogy az autó
befordult minden szem ránk szegeződött. Ahogy az várható volt, a parkoló egyik
oldalán ott álltak a hatalmas terepjárók, előttük pedig a foci csapat, élén a
kibírhatatlan kapitánnyal és mellettük pedig a pom-pom lányok. A másik oldalon
a minket váró szőke plázacicák, akik népszerűek mert velünk lógnak. A többiek
pedig szétszóródva. Rengeteg ismeretlen arcot is felfedeztem. Szóval a gólyák
is megérkeztek már.
- Úgy látom Nikki is itt van- szállt ki Ash. Én is mély levegőt vettem
és a sofőr már nyitotta is az ajtót.
- Mikorra jöjjek önökért? –Kérdezte Pedro.
- Szerintem két óra körül végzünk. Addigra legyen itt. Ha valami
változik, majd telefonálok.
- Rendben kisasszony. Engedelmével- meghajolt, majd visszaült a kocsiba
és elhajtott. Megfordultam, hogy a csajokhoz menjek, de valaki nekem jött és
majdnem a placcot fejeltem le. Szerencsére az ismeretlen épp időben kapott el.
Hallottam, ahogy a parkolóban mindenki elcsendesedik. Illetve néhány
mondat mégiscsak megütötte a fülemet.
-Rob, ne, hagyd.
- Bocsánat- a hang közelről jött. Felpillantottam és megláttam egy
nagyon is helyes srácot, de sokkal fiatalabbnak tűnt, mint én.
- Nem probléma, de kérlek engedj el- úgy tett, ahogy kértem. Felállított,
de a kezem nem engedte el.
- Mindenki minket néz.
- Gondolom te most érkeztél ebbe a suliba és nem tudod, ki vagyok. Majd
kérdezz rá és megtudod miért hallgatott el mindenki. Ebben a pillanatban a
hisztis kirohanásomat várják, de nem lesz ilyen. Te most szépen tovább mész én
pedig a barátaimhoz és elfelejted, hogy ez megtörtént. Ha jót akarsz magadnak,
akkor nem hozod szóba, hogy fellöktél.
- Miért? A srác miatt? –bökött fejével a foci csapat felé, ahol Rob nem
éppen kedves arccal méregetett minket. –Ki ő? A barátod?
- Nem, nem az, de hidd el, mindenkinek jobb, ha nem mondasz semmit. Felejtsük el. Mindenki menjen a maga dolgára- indultam volna el a lányok felé, de elkapta a karom.
- Nem, nem az, de hidd el, mindenkinek jobb, ha nem mondasz semmit. Felejtsük el. Mindenki menjen a maga dolgára- indultam volna el a lányok felé, de elkapta a karom.
- A neved azért megtudhatom?
Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor az önjelölt macsó megelégelte a
dolgot és közénk vágódott. Elrántott a sráctól, rajta meg lökött egy nagyot. Én
pedig a karjai közt végeztem. Kezei a derekamon pihentek és ahol hozzám ért,
ezernyi szikra pattant ki köztünk.
- Nem tartozik rád. Húzz el öcsi, amíg szépen mondom- ekkor tűnt fel,
hogy az egész foci csapat mögöttünk áll. Az ismeretlen fiú fülét farkát behúzva
elkullogott én pedig megsajnáltam. –Jól vagy? –fordult felém Rob. A hangja és a
tekintete is teljesen megváltozott, ahogy hozzám beszélt, de ezzel most nem
vesz le a lábamról. Máskor talán hatásos lenne, és szó nélkül elvonulnék, de
most nem. Mielőtt megszólalhattam volna, megérkeztek a lányok is.
- Jaj, Kris, jól vagy?
- Az a tökfej teljesen idióta.
- Hogy képzelte, hogy fellök? Pont téged?
- Nem esett bajod? –az utolsó mondatot Nikki felől hallottam. Ilyen és
ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak és válaszoltam is volna, ha Rob már nem
lenne itt, de nem csak hogy mellettem állt, még mindig rajtam voltak a kezei.
- Elég- csitítottam le őket. Aztán az izom agyak felé fordultam. Jobban
mondva csak egy felé. –Most már igazán levehetnéd rólam a kezed.
- Pedig nekem így tökéletesen megfelel.
- Nekem már kevésbé. Szóval, kapsz három másodpercet, különben pofon
váglak. Legközelebb pedig nincs szükségem rá, hogy beleavatkozz a dolgaimba.
Nagylány vagyok, meg tudom oldani a problémáimat egyedül is. Világos?
–kérdeztem dühösen és ellöktem magamtól.
- Hagyd Rob, gyere- szólt neki az egyik haverja.
- Robert, kérlek, hagyd most Kris-t. Nincs jó napja. Nagyon ideges és-
kérte őt Ashley.
- Később még beszélünk- nézett mélyen a szemembe, majd elvonultak.
- Mért viselkedtél így vele? –kérdezte Nikki felháborodottan.
- Mit tehettem volna, ha egyfolytában a tulajdonaként kezel?
- Nem kezel úgy, csak te érzed így.
- Nem vitatkozom tovább. Így érzek és kész. Ez van- azzal lezártnak
tekintettem a témát és elindultam az iskola felé. Persze az agyatlanok csapata
követett és Nikki meg Ashley is, bár ők nem értettek egyet velem. Ilyenkor
bosszantóak, de ők az egyetlenek, akik igazi barátaim. Nem azt teszik, amit
mondok, nem úgy viselkednek, ahogy azt elvárnám. Van saját véleményük és nem
félnek ellenkezni velem. A többiek viszont igazi talpnyalók.
Az iskola épületébe érve megnéztük a táblát, melyik terembe kell
mennünk. Persze, ahogy az várható volt, az iskola ebédlőjébe mentünk, ami két
részből állt. Az alsó szintre székeket helyeztek, míg a felsőkre ültették a
befolyásosabb diákokat beleértve engem Ash-t és Nikkit és a tanárokat. Végül az
igazgató belekezdett a szokásos évnyitói beszédébe. Ami végtelen hosszú volt és
majdnem elaludtam rajta. De szerencsére egy órán belül végeztünk, aztán
megkerestük az osztányfőnököt és bevonultunk a termünkbe.
-Nos, köszöntök újra mindenkit. Mint azt már megszokhattátok, én nem
fogok nektek újra elmondani mindent, tisztában vagytok a szabályokkal. Végzősök
vagytok, már felesleges lenne. Ezért inkább a legfontosabbakat elmondom, aztán
mindenki mehet a dolgára.
Mr. Burnett volt a kedvenc tanárom. Sosem húzta feleslegese az időt,
mindent meg lehetett vele beszélni.
- Az első és legfontosabb bejelenteni valóm, hogy új osztálytársunk
érkezett erre az évre. Egészségügyi okok miatt eddig nem tudta befejezni
tanulmányait, de ebben az évben veletek együtt végez majd. A neve Elizabeth és
remélem, szeretettel fogadjátok majd. Tudom, nehéz befogadni magatok közé
valakit, de nagyon remélem, nem okoz majd problémát.
- Hogyne tanár úr, minden rendben lesz. Bízza csak ránk- állt fel
műmosollyal az arcán Meredith.
- Köszönöm. További tudnivalók. Az osztály ebben az évben is megy egy
hetes kirándulásra, azt majd közösen döntjük el hová. Az iskolai kötelező
programokért ebben az évben mi vagyunk a felelősek. És Mrs. Stewart és Mrs.
Greene jóvoltából az osztály a karácsonyi szünet alatt összegyűlik és mind
Athénban töltjük az ünnepek előtti időszakot. Erről kérem, Mrs. Stewart
bővebben tájékoztassa az osztálytársait.
- Köszönöm tanár úr. Szóval, Mi arra gondoltunk Ashley-vel és
Nikki-vel, hogy ebben az évben, mivel ez az utolsó közös karácsonyunk, előtte
néhány napot együtt tölthetnénk. Kérlek titeket, kéz feltétellel szavazzatok.
És az alapján majd döntünk. Hiszen ez az osztály döntése, nem csak a miénk.
Szóval. Tegye fel a kezét, aki szeretné ezt az utazást. Hopp, azt hozzá kell
tennem, hogy az utazás költségeit teljes mértékben mi álljuk. Nektek csak a
saját, külön igényeiteket kell finanszíroznotok.
Mint az várható volt, mindenki felemelte a kezét. Nos, akkor nincs
semmi akadálya a kirándulásnak. Ash-el és Nikki-vel, valamint a szüleikkel
úgyis ott töltjük az egész ünnepeket. Akkor miért ne jöhetne az osztály is?
- Azt hiszem ez egyértelmű volt- mosolyodott el Ashley.
- Mi Görögországra gondoltunk. Athénra. Az ünnepek előtti utolsó
hétvégét töltenénk ott. Természetesen senkit nem kötelezünk rá, nyugodtan lehet
nem-et is mondani. Ez csak egy lehetőség.
- A további információkról idejében tájékoztatunk mindenkit- zárta le a
magyarázkodást Nikki.
- Ennyi lenne egyelőre tanár úr. Köszönjük- mosolyogtam rá, majd
visszaültem a padra. A szék nem a kedvenc helyem, bár az órán kénytelen vagyok
azt használni.
- Mrs. Stewart- nézett rám mosolyogva Mr. Burnett.
- Tanár úr, hadd maradjak. Kérem. Ígérem, jó kislány leszek, de túl
alacsony az a szék. Innen sokkal jobb.
- Rendben- engedte meg, majd tovább folytatta a fontosabb hírek
ismertetését. Egész álló nap ez ment. Szabályok, Órarend, könyvek,
természetesen az öltözködésre vonatkozó szabályt kihangsúlyozta az igazgató
külön kérésére.
Már azt hittem sosem lesz vége ennek a napnak, mikor kiengedett minket
ebédelni. persze utána vissza kell még jönnünk, de legalább egy időre
elfelejthetjük ezt az egészet.
-Gyere velünk Elizabeth- mosolygott rá Meredith én pedig felé
fordultam. Na, ebből vajon mi sül ki? Az a mosoly nem tetszik nekem. Meredith
rám nézett, majd ártatlanul megkérdezte. –Ugye nem baj Kris? Hiszen megígértük.
- Te ígérted, azt csinálsz, amit akarsz-elindultam az ebédlő felé, fel
a felső szintre. Persze az elsősök most sem vették figyelembe, hogy az a mi
helyünk. Így a cicababák már intézkedtek is. Valóban, mintha a suli királynője
lennék. Pedig nem akarok. De ilyenkor tényleg jó. Nem nekem kell elzavarnom
másokat a helyünkről, nem engem fognak közvetlenül utálni. Egyébként én
meglettem volna egy másik asztalnál is, de első óta az a helyünk, így valamiért
én is ragaszkodom hozzá.
- Húzás kiscsibéim. Nem szólt senki, hogy ez a nagyok helye? –ez a
duma, azt hittem elröhögöm magam. Kész röhej. Mintha neki mindent szabadna. De
mégsem szóltam semmit. Érzem, ezt már nem sokáig bírom.
- Ő Kristen Stewart. A suli
„királynője.” senki nem mer belekötni. Mellette a barna hajú csajszi a jobb
oldalán Nikki Reed, a fekete hajú pedig a fogadott testvére Ashley Greene.
Na ez érdekes lesz. Szóval az idősebbek most avatják be a piszkos
titkokba a kicsiket- elmosolyodtam és tovább hallgatóztam.
- A cicababák körülöttük szinte
istenítik őket. Mindenre hajlandóak, amit azok hárman kérnek, de maguktól csak
bunkózásra képesek. Kristen tulajdonképpen nem vészes. Rengeteg pénzzel támogatja
a sulit. Azt is hallottam, hogy miatta működik még az iskola.
- Mit jelent, hogy Ashley és
Kristen fogadott testvérek?
- Kristen szülei meghaltak.
Ashley-ék fogadták örökbe. Itt a pénz alapján alakul a rangsor, ezért Kristen a
királynő. Teljesen mindegy mennyi pénzed van, vagy kik a szüleid, nála nagyobb
nem lehetsz. Tavaly egy végzős ki akarta készíteni és azt hallottam kicsapták
és nem vették fel sehova. Elég volt egyetlen szó Kristen-től és a diri úgy
kirúgta, hogy a lába sem érte a földet. Persze a csajszi szülei semmit nem
mertek tenni, mikor megtudták ki miatt rúgták ki a lányukat.
- Miért, ki ez a lány?
- Ne mondd, hogy nem hallottad
még a Stewart nevet- hüledezett a lány, de azért készségesen válaszolt. –Ő John és Jules Stewart egyetlen lánya. És
a teljes Stewart vagyon örököse. Akinek sikerül meghódítania a szívét, az nagy
vagyon kezelője lesz. Ugyanis Kristen már most egy vagyonos nő. Az ő kezében van minden vállalkozás.
- Azé a Jonh Stewarté, aki néhány
éve egy autóbalesetben meghalt a feleségével együtt?
- Pontosan.
Na, ez volt az a pillanat, mikor elegem lett a hallgatózásból és
visszafordultam az asztalunk felé, ahol nagyban ment az alázás, csak azt nem
tudom még, hogy kit aláznak porig.
- Komolyan azt hitted, hogy
egy drogos ribanc majd könnyen befészkeli magát közénk? Ennyire együgyű még te
sem lehetsz- nevetett Meredith. Szóval Elizabeth-et sértegeti. Ahogy
megpillantottam szegény lányt, nem tudtam tovább hallgatni Meredith-et.
Elizabeth szemei könnyesek voltak, szorosan összezárta karjait a mellkasa előtt
és lesütötte fejét, de potyogtak a ruhájára a könnycseppek. Ez már nekem is
sok. Ez durva volt. Még Meredith-től is.
- Elég ebből-pattantam fel a helyemről és rácsaptam az asztalra,
miközben hangom csendet parancsolt a zajos ebédlőben.
Sziasztok!!
Nos? Kíváncsi vagyok a véleményekre. Kérek mindenkit, hogy ossza meg velem a gondolatait, mert szörnyen izgatott vagyok. Várom a kommenteket.
Puszi: Rosalice
