Múltból a jelenbe...- 10.fejezet

(Kristen szemszöge)

Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Nem lehetett igaz, amit az előbb hallottam. Valaki ébresszen fel ebből az álomból, mielőtt szégyenemben elsüllyedek.

-Robert- hangom csak árnyéka volna régi önmagának. Mintha nem is én mondtam volna ki a nevét.

- Kristen, én…

- Kérlek, kérlek, ne hazudj nekem. Mondd el az igazat- könyörögve néztem a szemébe és valami olyasmit vártam, hogy elneveti magát és azt mondja csak viccelt. De nem így tett.

- Nincs mit mondanom neked Kristen Stewart- azzal fogta magát és kivonult a szobából. De az ajtóból még visszanézett és a tekintete mindent elárult. Mintha nyitott könyv lenne előttem. Ebben a pillanatban láttam a lelkét és megijesztett, amit benne láttam.

- El ne merj menni Robert- szólt rá a testvérei is fenyegető hangon, de mintha csak a falnak beszélne. Rob ment egyenesen ki a szobából és vissza se nézett. Én az ágyra roskadtam. Nem is tudom miért dúlt fel ennyire ez az egész, de egyszerűen nem találtam most a helyem. A világ végéig szaladnék, hogy ne kelljen vele többet találkoznom. Képtelen lennék a szemébe nézni. –Kris…

- Hagyj most, kérlek. Úr isten- temettem a kezembe az arcomat. Nem tudtam mit gondoljak most magamról. És azt sem ők mit gondolnak rólam.

- Hallod Kris, semmi rosszat nem csináltál. Mitől akadtál ki ennyire? –ült le mellém Liz és megsimogatta a hátamat. Én viszont képtelen voltam ránézni.

- De.

- Nincs semmi rossz egy csókban- folytatta tovább a győzködésem.

- Nem láttad, hogyan nézett rám a testvéred az előbb?

- Csak azért, mert látja, mennyire megvisel ez téged. Szerintem most ő a legboldogabb a világon. Legalábbis az lenne, ha nem lennél ennyire elutasító vele. Komolyan úgy viselkedsz, mintha kirobbantottad volna a harmadik világháborút, pedig egyszerűen csak ittas állapotodban megcsókoltál egy helyes pasit, aki mellesleg oda meg vissza van érted. És még csak ki sem használta a helyzeted. Ezt igazán értékelhetnéd egy kicsit. Mert más a helyében nem igen zavartatta volna magát.

- Tudom, tudom, tudom…- törtem ki magamból és fel alá kezdtem járkálni a szobában. A szobában, ahol minden Roberté. –Csak… annyira szégyellem magam. Soha. Érted? Soha nem szoktam ilyesmit csinálni. Azt sem tudom egyáltalán miért kellett annyit innom. Az érzéseim teljesen átvették felettem az uralmat és ez tűnt a legjobb megoldásnak.

- Az, ha leiszod magad?

- Nem akartam leinni magam csak inni egy kicsit. Éppen csak annyit, hogy ne gondolkodjak. És egyszerűen… minél többet ittam annál rosszabbul éreztem magam. Utána ott volt a testvéred és… olyan gondoskodó volt és tényleg érdekelte mi van velem. Én pedig…

- Megcsókoltad. Csak azt nem értem miért szégyelled magad? Meg kellene ezt beszélned Robbal, mielőtt elítéled magad. Hiszen nem ő az ördög vagy hasonló. Ugyan olyan ember, mint te vagy én. Ő is hibázhat, de ettől még nem rossz ember. Úgy csinálod Kristen, mintha itt lenne a világ vége csak azért, mert megcsókoltad. És?

- Fogalmad sincs, mit érzek, hogy miért viselkedek így. Nincs jogod kioktatni engem.

- Egyáltalán nem akarlak kioktatni, csak elmondom, amit látok. Éppen ez az. Hogy te ostorozod magad, és én próbállak erre rávezetni. Kristen, kezdesz felidegesíteni. Szedd össze magad, és ha újra a régi vagy akkor majd beszélünk- nagyon mérgesen nézett rám, majd felpattant az ágyról és kisietett a szobából Még az ajtót is jó erősen becsapta maga mögött, hogy érezzem mennyire mérges most rám.

- A rohadt életbe igaza van- dühöngve indultam el a fürdőszobába, hogy megszárítsam a hajam. Most Liz is mérges rám, Rob meg olyan szemekkel nézett, hogy a szívem is belesajdult. Én tudom, miért érzem magam nyomorultul. De nem akarom, hogy ezt bárki más is megtudja. Nem akarom, hogy tudjanak róla, hogy mit érzek Rob iránt. Istenem, miért kellett annyit innom? Annyira szeretnék emlékezni a tegnap estére. Egyszer az életben iszom le magam és kiesik az egész este a fejemből. És pont az az este, amelyikre nagyon is szeretnék emlékezni. Miért van az, hogy amire nem akarok újra gondolni, az itt van a fejemben, és amire nagyon is emlékezni szeretnék az egyszerűen kitörlődött? Beszélnem kellene Robbal, de nem merek a szemébe nézni. Most biztos azt hiszi, hogy ezek után majd könnyen az ágyába cipelhet. De… de ha annyira akarta volna, akkor tegnap este nem utasít vissza. Legalábbis a saját bevallása szerint így tett. Nem hívta volna fel Lizzy-t, hogy jöjjön haza, mert totál részeg vagyok és nem nézett volna ilyen kétségbeesetten mielőtt elment. Mégis mire gondoljak most? Hm? Hogyan reagáljak mindenre? Annyira össze vagyok zavarodva.

Letettem a hajszárítót, megfésültem a hajam és visszabattyogtam a szobába, de az ágyon ott ült Rob. Lehajtott fejjel meredt maga elé, mintha észre sem vette volna a jelenlétem. De erre azonnal rácáfolt, amit elkezdett beszélni.

-Liz bezárta a szoba ajtaját és addig nem is fog kiengedni, amíg meg nem beszéljük a tegnap estét- lassan felemelte a fejét, de nem nézett rám. Az ajtót figyelte gondosan kikerülve a tekintetem.

- Mi? –hangom két oktávval feljebb csúszott és azonnal az ajtóhoz siettem, hogy megnézzem igazat mondott-e, de az ajtó zárva volt. –Liz- kiabáltam és ütöttem az ajtót. –Elizabeth Pattinson azonnal nyisd ki az ajtót. Nem hallod?

- Nem. Az ajtó zárva marad, amíg mindent meg nem beszéltek. Elegem van belőled és Robertből is. Olyan makacsok vagytok mind a ketten, hogy arra nincsenek szavak. Most leszaladok a boltba venni pár dolgot, amit anya kért tőlem. És ne is reménykedjetek, hogy bárki is kinyitná az ajtót, mert anyáék nincsenek itthon, már elmentek dolgozni. Kezdjetek el beszélgetni és akkor kiengedlek titeket, ha visszaértem. Na sziasztok.

- Ne Liz, Liz, Elizabeth- kiáltottam utána, de az ajtó csapódása jelezte számomra, hogy hiába kiabálok, már úgysem hallja. –A rohadt életbe.

- Feleslegesen dühöngsz. Mindig az van, amit ő akar- morogta Rob ésezuttal sem rám nézett, hanem az ablakot figyelte. –Ma vagyunk hivatalosak hozzátok vacsorára. Addig ki kell, hogy engedjen minket. Nem muszáj beszélgetnünk, ha nem akarod.

- Rob- tettem pár lépést felé, kissé bizonytalanul, majd vettem egy mély levegőt és leültem mellé. – Nem kellett volna így reagálnom az előbb. Teljesen úgy viselkedtem, mint egy szeszélyes kislány. Inkább meg kellene köszönnöm, hogy nem hagytál magamra tegnap este. Ki tudja mi lett volna velem, ha te nem vagy ott.

- Nincs mit, már mondtam. Csak azt tettem, amit mindenki más is megtett volna a helyemben- még mindig nem nézett rám.

- Kérlek, nézz rám- elindult felé a kezem, de félúton megállt és inkább visszahúztam. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne őt megérinteni. De látni akartam a szemét, tudni akartam mit gondol. –Kérlek Rob. Ne csináld ezt. Nem vagy ilyen. Soha nem viselkedsz ennyire alázatosan. Most miért?

- Ha ez sem tetszik neked, akkor mégis mit csináljak Kristen? Hm? Először kiakadtál, mikor felébredtél és egyből azt hitted történt köztünk valami csak azért, mert mellettem ébredtél. Utána kiakadsz egy csók miatt, amit amúgy te kezdtél. Fogalmam sincs, mit mondhatnék neked, mert attól félek, megint kiakadsz és sírsz, vagy hisztériás rohamot kapsz, esetleg ordibálsz velem. És ezekre most tényleg nincs szükségem.

- Tényleg nagyon sajnálom, de… nem tudok mást mondani Rob csak azt, hogy sajnálom. Mindig visszautasítalak és most, mikor melletted ébredtem reggel nem tudtam mit gondoljak. Azt sem tudtam hogyan kerültem ide.

- Tényleg Kris, mégis mi lett volna, ha tényleg történt volna köztünk valami?

- Nem tudom.

- Miért undorodsz ennyire tőlem? Hogy még a gondolatát sem bírod elviselni, hogy esetleg történt köztünk valami? Miért akaszt ki egy egyszerű csók?

- Mert félek attól, hogy a játékszered leszek Rob. Senkinek nem engedem meg, hogy kihasználjon, és nagyon jól tudja mindenki, hogy te milyen vagy. Nem tőled undorodom, hanem attól félek, hogy játszol velem, hogy kihasználsz. Már így is kész érzelmi roncs vagyok. Így is egy selejt vagyok. Nem akarom úgy végezni, mint a többi lány. Félek, hogy csak egy szeszély vagyok, amit ha megkapsz utána már nem fog érdekelni.

- Nem tudhatod, mit akarok, mert még én sem vagyok benne biztos.

- Kérlek Rob érts meg. Szörnyen érzem magam, amiért megbántottalak. Hidd el, nem volt szándékos.

- Soha nem kérnék olyat tőled, amit ne adnál magadtól Kristen. Soha senkitől nem kértem semmit, amit ne önszántából adott volna. Eszméletlenül csinos vagy és tegnap este annyira aranyos voltál. Egyszerűen elvarázsoltál. Képtelen lettem volna rá, hogy kihasználjam a helyzetet. Vigyázni akartam rád, hogy más se bánthasson. Ezért hoztalak ide. És azért hívtam fel Lizt, hogy ne érezd magad olyan rosszul reggel, de látom hasztalan volt- felállt és az ablak mellé sétált. –Úgy látom, tehetek bármit, te elítélsz anélkül, hogy tudnád, milyen vagyok valójában.

- Pont ugyan azt csinálom, amit mindenki más is tesz velem. Amit te is teszel velem.

- És neked milyen érzés? - fordult felém.

- Én…

- Nem jó igaz? Én belátom, hogy tévesen ítéltelek meg, hogy nagyon megsértettelek, nem is egyszer, amiért bocsánatot kérek. Sokkal hamarabb rájöttem már, hogy nem olyan lány vagy, mint amilyennek gondolnak. Sok olyan megjegyzést tettem, ami nem igaz rád. Tudod, sosem gondoltam volna, hogy egy napon bocsánatot kérek tőled mindenért, de eljött ez a nap. Félre ismertelek, tévesen ítéltelek meg, nagyon sajnálom.

- Rob, nem tudod, milyen vagyok, ahogy én sem ismerlek. Nincs értelme ennek a sok bocsánatkérésnek, mert nemsokára úgyis megint megbántjuk egymást.

- De van, mert szeretném, ha barátok lennénk. Szeretném, ha nem utálnál és nem lennél olyan rossz véleménnyel rólam. De ehhez az kell, hogy tiszta lappal kezdjünk mindent.

- Nem tudom, hogy lehetséges-e. Nem hiszem, hogy barátok lehetnénk- ráztam meg a fejem és felálltam az ágyról, majd átültem egy székre, hogy minél távolabb legyek tőle, de ő nem így gondolta, mert elém sétált és leguggolt, kezét a térdemre rakta.

- Miért?

- Mert nekem ez nem megy. Nem tudok, nem akarok közel engedni magamhoz senkit. Nagyon kevés ember van, aki a barátom, aki tényleg a barátom. Annyit tudok neked ígérni, hogy nem leszek olyan elutasító és rideg, mint eddig, de többet nem. Nem ígérek olyat, amit nem tudok teljesíteni Rob. Mint mondtam érzelmileg egy nulla vagyok, így nem adhatok senkinek semmit. Ezt meg kell értened.

- Nekem ez is elég- mosolyodott el. –Ami pedig a csókot illeti…

- Felejtsük el, oké? Mintha meg sem történt volna. És még egyszer köszönöm, hogy hazahoztál és nem hagytál magamra. Emellett az is köszönöm, hogy az éjszaka közepén iderángattad hozzám Lizt, hogy ne érezzem magam annyira rosszul. Ezt nagyra értékelem, még ha nem is úgy sült el, ahogy szeretted volna- mosolyogtam rá, majd óvatosan megfogtam a kezét és megszorítottam. –De legközelebb, ha ilyen lesz, ami nem valószínű, az lenne a legjobb, ha nem melletted ébrednék fel. Akkor nem vonnék le téves következtetéseket.

- Rendben. Kezdjünk tiszta lappal- mosolygott rám ő is. –És most mit csináljunk, amíg Liz visszaér?

- Nem tudom. Az biztos, hogy majd szétrobban a fejem- szorítottam a kezem a halántékomhoz. Majdnem megfeledkeztem a borzalmas fejfájásról, ami még mindig gyötört és az istenért nem akart elmúlni.  

- Várj- felpattant előlem, majd a fürdőszobába sietett. Ott matatott valamit, majd a fogmosó pohárral tért vissza és egy szem gyógyszerrel. –Bocsi, csak ezt a poharat találtam.

- Nem baj, ez is jó. Köszönöm- elvettem tőle és bevettem a gyógyszert.

- Nem sokára elmúlik- letettem a poharat az asztalra és ránéztem. Most annyira más volt, mint az iskolában a haverjaival. –Mi lenne, ha néznénk valami filmet? Közben pihennél egy kicsit.

- Rendben. De ha bealszom rajta, akkor felébresztesz. Ugye?

- Igen- elmosolyodott, majd a tévés szekrényhez lépett és kinyitotta az egyik ajtót, majd maga mellé hívott. Annyi film volt itt, hogy nem tudtam választani köztük. Így Robra hagytam a döntést és ruhástól visszamásztam az ágyba, miközben ő elindította a filmet. Betakaróztam és a fejemet a párnára hajtottam, míg Rob leült mellém és a fejét az ágy támlájának támasztotta.

Őszintén bevallom, nem tudom miről szólt a film, mert nagyon valószínű, hogy már az elején elaludtam. Rob hangjára ébredtem, ahogy szólongat.

-Kristen, hazaért Liz és kinyitotta az ajtót- nagy nehezen kinyitottam a szemem és láttam, hogy az ő szemei is majd lecsukódnak, haja kócosan meredezett az ég felé és rám mosolygott. Lassan felültem és megdörzsöltem a szemeimet, hátha ki tudom űzni onnan az álmosságot.

- Hogy győzted meg?

- Sehogy. Mikor hazaért és nem válaszoltunk, egyszerűen nem bírt magával és kinyitotta az ajtót. Mind a ketten elaludtunk- még mindig mosolygott.

- Haza kellene mennem, mert Ashley leszedi a fejem.

- Hazavigyelek?

- Nem szükséges. Felhívom Pedro-t, hogy jöjjön értem. Legalábbis amint megtalálom a telefonom- indultam az említett készülék keresésére.

- Odalent van a nappaliban a táskádban.

Kikászálódtam az ágyból, meglepő módon a fejfájásom kissé enyhült és lemerészkedtem a nappaliba, ahol senki nem volt. A táskám a kanapén hevert. Odaléptem és elővettem a telefonom. 8 nem fogadott hívásom volt Ash-től és 3 Nikkitől valamint keresett Michelle és Joe is.

-Jézus isten, meg fognak ölni, ha hazamegyek.

- Ashley tudja, hogy itt vagy. Már beszéltem vele. Mondtam neki, hogy hamarosan hazamész- jött ki a konyhából Liz egy tányér gyümölccsel és felém nyújtott, miközben leült a kanapéra. –Egyél egy kicsit, mielőtt hazamész.

- Fel kell hívnom Pedro-t –és már tárcsáztam is a számot. Amint felvette már mondtam is neki hova kell jönnie és megígérte, hogy néhány perc múlva itt lesz. Addig leültem Liz mellé és vettem el pár szem gyümölcsöt.

- Sikerült mindent megbeszélnetek?

- Maradjunk annyiban, hogy nem utáljuk egymást.

- Végre visszatért a józan Kristen. Hú, az az idegbeteg részed a frászt hozta rám.

- Tudom- szomorodtam el kissé. Az a baj, hogy mióta anyáék meghaltak nem sűrűn jött elő ez az oldalam, de mostanra már várható volt ez. Hiszen eddig tartottam magam. Most pedig kitört belőlem és nem is igazán a csók miatt. Hanem minden miatt, ami mostanában körülöttem történt. Hangos dudaszó jelezte, hogy ideje indulnom.

- Várunk titeket vacsorára- mosolyogtam rá és adtam két puszit az arcára. –És köszönöm, hogy mellettem voltál.

Majd Robhoz fordultam, aki időközben csatlakozott hozzánk és kicsit tétován, de megöleltem.

- Neked is köszönök mindent. Most mennem kell. Este találkozunk. Sziasztok- azzal felkaptam a táskámat és elhagytam a Pattinson házat. Úgy rohantam a kocsi felé, mintha üldöznének. Szükségem volt egy kis gondolkodási időre egyedül és ez pont jó alkalom volt rá. Pedro nem kérdezett csak indított és már mentünk is hazafelé. 

Sziasztok!

Nos, ez lett volna a friss. Remélem ez is elnyerte a tetszéseteket és nem okoztam senkinek csalódást. A frissről egyelőre nem tudok semmi biztosat. Hozom amint tudom. 
Addig is kitartást. Hamarosan ismét jelentkezem. 
Puszi: Rosalice