30.fejezet

                                                    (Edward szemszöge)

TÁMADÁS- kiáltotta és megindultak felénk.

Azt hittem végünk. Ennyi újszülött ellen nincs esélyünk. De nem így lett. Visszapattantak. Mint a gumilabdák a földről.

Diana látszólag nem volt meglepve. Tudta mire számítson. Tudott Bella képességeiről, talán épp ezért hozott létre ennyi újszülöttet.

-Hamarosan úgyis elfáradsz, és aztán meghalsz- gondolta Diana. Szóval ezt várja? Hogy Bella elbukjon.

- Bella, ne fáraszd ki magad. Pont ezt akarja- suttogtam szerelmemnek.

- Tudom- mondta, majd a lányokra nézett. –Kezdhetjük.

A lányok bólintottak és ebben a pillanatban megkezdődött a valódi harc.

Bella egy csoport vámpírt égetett el elevenen. Hatalmas tűzoszlop emelkedett Diana és az előttünk álló vámpírok köré. A hátunk mögött álló vámpírok úgy álltak ott vakon, mint a rongybabák. A harmadik csoport, pedig, akik még szabadon voltak, próbálták áttörni a pajzsot eredménytelenül. Végül őket is utolérte a vakság és minden újszülött, aki a tűzön kívül volt, vakon állt szétszóródva.

-Szedjétek szét őket- kiáltotta Bella. –Emmett, azokat, aki a tűzön kívül vannak. Siess. Addig megpróbálom tartani.

- Gyerünk már- kiáltotta Liz és látszott, nagyon koncentrál valamire.

 - Menjetek mindannyian. Addig mi itt leszünk Bella mellett. Csak gyorsan- mondta Nessie is és szerelmem mellé állt.

Végül sikerült felébrednem a kábulatból és a testvéreim segítségére siettem. Széttéptük az összes vámpírt és elégettük őket. Majd visszaálltunk Bella mellé. Ránéztem Dianára és most láttam rajta a félelmet. A félelmet, melyet már az első pillanattól kezdve éreznie kellett volna. Bella a lányainkra nézett, akik bólintottak.

-Most pedig amint tudtok, támadjatok- mondta úgy, hogy csak mi értsük. Dianáék ne halljanak semmit. –Senkit ne hagyjatok életben.

Mindenki bólintott és ebben a pillanatban Bella eloltotta a tüzet. Ahogy a tűz elaludt, az eddig egy helyben álló vámpírok rohanni kezdtek. Minden vámpírt, aki az utamba került, téptem szét. De a fő célpontom Diana volt. Egyedül vele akartam végezni. De az erdőbe indult. Én pedig nem törődve a többiekkel utána mentem. Nem menekülhet el megint. Nem hagyhatom. Amíg ő életben van, addig nem lehetek boldog a családommal.

De elveszítettem őt. Úgy tűnik 40 év alatt semmit nem tudtam meg róla. Elképesztően gyors volt. Még nálam is gyorsabb. Elvesztettem az illatát is.

-Ezt nem hiszem el- dühöngtem. Hogy lehetek ekkora balfék?

- Csak nem őt keresed? –hallottam meg Bella hangját mögülem. Megfordultam és ott állt a családom Dianával, akit Bella és Emmett fogott le.

- Hogy találtad meg?

- Úgy, hogy szemmel tartották- mosolygott Nessiere.

- Szóval- lökte el magától Bella Dianát, aki a földre esett. –Miért is akarod a lányaim halálát?

- Dögölj meg a kölykeiddel együtt- állt fel Diana.

- Rossz válasz- pofozta fel szerelmem a feleségemet.

Diana felállt és vámpírsebességgel Liz mögé szaladt és elkapta a torkát. Mindenki azonnal mozdult, kivéve Bella és Nessie. De még Liz sem volt megrémülve.

-Engedjetek el vagy megölöm.

Bella hangosan felnevetett és Nessiere nézett. Ő bólintott és Dianára nézett. Ő pedig már kínok közt rogyott a földre. Sikoltozott, vergődött. Mi a jó ég folyik itt? Mi ez az egész?

-Elég lesz- mosolygott Bella. –Nem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz. A kis csapatod mindegyike hamuként végezte. Még a lányod apja is. Már csak te vagy.

- Hogyan? Hisz ő nem… csak gondolatolvasó. Nem képes erre- lihegte Diana.

- Hogyan is? Ja, igen. Ő nem a lányom. Tudod, én megvédem a családomat bármi áron.

- Mi???- hördült fel egy emberként az egész család.

- Majd később- legyintett Bella és újra Dianát tüntette ki figyelmével. –Utolsó kívánság?

- Remélem, örökké emlékezni fogsz arra, hogy tönkre tetted az életem. És várni foglak a pokolban- köpte a szavakat.

- Majd talán egyszer- mosolygott Bella és felemelte a kezét. Diana pedig lángolni kezdett. Sikított, szenvedett. Elevenen égette el Bella.

- Nem gondoltam volna, hogy képes vagy erre- mondtam ridegen.

- Miért? Mert megöltem? –vonta fel a szemöldökét. –Ő is megtette volna habozás nélkül és te magad is azért jöttél utána, hogy elkapd.

- Hol vannak a lányok? És kik ezek?- kérdeztem a szemébe nézve és rámutattam a két mellette álló személyre, akik a lányaim arcát viselték.

- Ők volturi tagok. A lányok pedig volterrában vannak. Vagyis reggel még ott voltak. De talán menjünk haza. Mindent el fogok magyarázni- mondta a szemembe nézve. Fájt így látnom őt. Harag és gyűlölet volt a szemében, de ott volt mellette a szerelem, a megbánás, a félelem és a hiány is.

Szó nélkül futottunk haza. Mindenki a nappaliban foglalt helyet és vártuk Bella magyarázatát. Valami jó kifogás kell, hogy ne haragudjak rá, amiért becsaptak mindenkit.

(Bella szemszöge)

-Hallgatunk- mondta Carlisle és felém intett. Itt az ideje mindent elmagyarázni. Remélem megértik, hogy mindent a lányaim érdekében tettem.

Nem mertem Edwardra nézni. Nem tudnám elviselni, ha undorral vagy megvetéssel nézne rám. Így is rohadtul érzem magam, de meg kellett tennem. Ha én nem ölöm meg, lehet holnap ő végzett volna velem vagy a lányaimmal. Esetleg bármelyik családtaggal. Nem értem, miért nem lehet elfogadni az érveimet.

Mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mondandómba.

-Miután megtudtam Diana mit tett Nessie-vel és figyelembe vettem, mit akart velem tenni, tudtam, hogy újabb támadásra készül. De a lányokat semmi képpen nem hagyhattam, hogy itt maradjanak. Nem bírtam nézni Nessie szenvedését. Teljesen kifordult magából és Liz sem tudott mit tenni érte.

- És úgy gondoltad, ha eltávolítod a családjától, akkor jobb lesz neki? –kérdezte dühösen Edward. Mire ránéztem és én is kezdtem mérges lenni. Elhiszem, hogy ideges, de nem kellene így beszélnie velem.

- Na ide figyelj Edward Cullen. Nem eldobtam magamtól a lányaimat, hanem megvédtem őket. Életem legnehezebb döntése volt, hogy elküldjem őket innen. De nem tehettem mást. Lehet, hogy most már halott lenne valamelyik lányod vagy a családod valamelyik tagja. Az jobb lenne?

- Nem- suttogta.

- Na látod. De most folytatom. Szóval aznap, mikor elmentünk egy „anya- lányai” napra, akkor kivittem őket a reptérre. Aro és néhány testőr eljöttek értük és itt hagyták Jane-t és Lucy-t. Lucy képessége egyébként hasonlít Alec-ért, de ő csak a látást tudja elvenni. Az egyik volturi tag segítségével megváltoztatták a külsejüket és így sikerült őket kicserélni. A lányok nem akartak elmenni, de…

- De anya elmagyarázta a dolgokat és megértettük, hogy így lesz a legjobb mindenkinek- lépett be a nappaliba Nessie, mögötte Liz, Aro és Alec.

A szám is tátva maradt a csodálkozástól.

-Szóval azt akarja ezzel mondani a nővérem, hogy ne anyát okoljátok, mert ő csak a legjobbakat akarta mindenkinek.

- De akkor sem kellett volna elvinnie titeket innen. Ugyan úgy meg tudtunk volna védeni mindkettőtöket.

- Ez nem igaz. Hála a volturinál töltött napoknak, már sikerült túltennem magam a Diana miatti szenvedéseimen és újra önmagam vagyok. Amúgy meg ha nincs itt Jane és Lucy, akkor veszítettünk volna. Úgyhogy köszönettel tartozol nekik, de legfőképpen anyának- mondta Nessie és odajött hozzám a testvérével együtt.

- Sajnálom Bella…- kezdte volna Edward, de félbeszakítottam.

- Nincs mit megbocsátanom neked. Én is így reagáltam volna a helyedben.

- Azt hiszem nektek van elég megbeszélni valótok- szólalt meg Aro. –Remélem egyszer majd találkozhatunk bonyodalmak nélkül is. Carlisle, barátom. Örömmel látnánk téged és a családodat Volterrában.

- Mindenképpen Aro- válaszolt Carlisle Esme-t ölelve.

- Nem is zavarnánk tovább. Csak szeretném visszakérni a két testőrömet. És Bella- szólított meg. Rá néztem és büszkeség csillant a szemében. - Igazán büszke vagyok rád. Félre tudtad tenni az érzelmeidet ebben az ügyben és a józan eszedre hallgattál. Ez az, amit nem tudunk megtanítani senkinek. De benned meg van. Örülök, hogy a barátomnak illetve a lányomnak mondhatlak.

- Köszönöm Aro- felálltam és hozzá sétáltam, majd megöleltem. –Köszönök mindent. Mindent. Szeretlek… apa- suttogtam.

- Ugyan. Hamarosan látjuk egymást- mondta és miután elköszönt mindenkitől kifelé vette az irányt.

- Jane, Lucy- szólítottam meg a két lányt, akik még mindig úgy néztek ki mint a lányaim. –Köszönöm a segítséget. Tartozom nektek. És Aro, ha bármiben a segítségedre lehetek vagy lehetünk csak szólj.

Bólintott, majd mind a négyen elhagyták a házat.

-De jó, hogy újra itt vagytok- öleltem át a lányokat. Ők pedig úgy bújtak hozzám, mint a kisgyerekek.

- Na jó. Összezavarodtam- mondta Stefan és mindenki rá nézett. –Azt akarjátok mondani, hogy végig Volterrában voltatok?

- Igen. Miért?- értetlenkedett Nessie.

- Mert így már világos a viselkedésetek. Akár hányszor közeledni próbáltam hozzád, ellöktél magadtól. Azt hittem már nem is akarsz látni- suttogta, mire nevetnem kellett. Nessie bűntudatosan odament szerelméhez és megcsókolta. A nővére példáját követve Liz is megcsókolta szerelmét. Ekkor két kezet éreztem meg a derekamon és az orromba kúszott szerelmem csodás napfény illata.

- Szeretlek- suttogtam és a mellkasának dőltem.

- Én is téged.

1 hónappal később…

-Gyerünk- kiáltotta Alice.

Ma van az esküvő napja. A lányaim férjhez mennek. Rettenetesen boldog vagyok. Mindenki boldog. A családunk teljes és el sem tudom mondani, mennyire jó érzés újra felhőtlenül boldognak lenni. Nem kell aggódnom, hogy valami baja esik a lányoknak vagy hogy egy őrült nőszemély mikor rontja el a boldogságunkat.

-Gyönyörűek vagytok lányok- mondtam és megfogtam a kezüket. - El sem hiszem, hogy felnőttek a lányaim. Két gyönyörű nő lett belőletek.

- Jaj, anya- érzékenyültek el.

- Nem szabad sírni. Még tönkre teszitek a remek művemet- parancsolta Alice, amin jót nevettünk.

- Igazad van. Nos, lányok. Itt az idő. Felkészültetek? –kérdeztem izgatottan.

Egymásra néztek és egyszerre közölték.

-Nem.

Jót mosolyogtam rajtuk. Meglátszik, hogy ikrek.

-Edward, bejöhetsz- mondtam szerelmemnek, aki az ajtó túl oldalán várta, hogy a lányait az oltár elé kísérhesse. –Ideje lemennem. Odalent várunk benneteket- pusziltam meg őket, majd elhagytam a szobát.

Kimentem a vendégekhez és elfoglaltam a helyem a többiek körében. A két fiú már az oltár előtt várta a lányokat. Rosalie játszani kezdett. Pachelbel Kánonját. Edward és a lányok megjelentek a lépcső tetején, onnan pedig egyenesen az oltárhoz vette őket. Ott átadta a lányokat és leült mellém.

A szertartás gyönyörű volt. Ekkor fogtam fel igazán, hogy a lányaim már nem olyan kicsik. Felnőtt nők lettek és nem foghatom örökké a kezüket.

-Gratulálunk- mondta Edward a ceremónia végén.

- Köszönjük.

- Legyetek nagyon boldogok- mondtam és megöleltem őket.

- Azt hiszem drágám, ide kéne engednünk a többi vendéget. Ne sajátítsuk ki őket- mosolygott Edward és arrébb húzott. Minden a lehető legjobban ment. A lányaim mostantól férjes asszonyok.

A szertartás és a fogadás is gyönyörű volt. Alice aztán kitett magáért. Táncoltam mindenkivel. A két vejemmel is és a lelkükre kötöttem, hogy vigyázzanak a lányaimra. Bár nem kellett volna, mert tudom erre kérnem sem kell őket.

-Nos, érezzétek jól magatokat- mondtam, mikor búcsúzóul megöleltem őket. Gyorsan szaladt az idő és ideje volt indulniuk a géphez.

- Köszönök mindent anya. Szeretlek- mondta Liz.

Még megölelgettem mind a négyőjüket, aztán elbúcsúztak a többiektől és útnak indultak. Csak néztem a távolodó autókat. Mérhetetlenül boldog vagyok. És ezt semmi nem ronthatja el. A vendégek mind visszamentek a házba és beszélgettek vagy éppen táncoltak még.

Végig néztem a családunkon. A farkasok hazatértek. Jake és Nathalie maradtak csak itt. Ők egymást ölelve nézték a távolodó autókat. Mindig is olyanok voltak a lányoknak, mint a második szülők. Soha nem hagyták volna, hogy bármi bajuk essen. És ha velem történt volna valami, tudom, hogy ők mindenben segítettek volna nekik.

Aztán ott volt még Alice és Jasper, meg Emmett és Rosalie. Alice az én mindig pörgős és életvidám barátnőm. Végül sikerült megbocsátanom neki. De hát ki tudna haragudni egy energiabomba vámpírra, aki olyan boci szemeket mereszt rád, hogy azonnal beadod a derekad. Rosalie a kemény és családszerető nővérem, akivel az elején tűz és víz voltunk. De miután visszajöttek olyan lett a kapcsolatunk, mint az igazi testvéreké. Jasper a komoly és védelmező bátyj és nagybácsi. Soha nem hibáztattam azért, amit tett. Csak elgyengült és erről ő nem tehetett. Na és Emmett. Komolynak nem épp nevezhető, humorzsák. A Cullen család lelke. Nem lehet unatkozni, ha ő is a közelben van, de tud komoly is lenni, ha a helyzet megköveteli. Ő az én nagy és erős bátyám, akiről emberkoromban álmodtam.

Esme és Carlisle. Ők az én második szüleim. Renée-t és Charie-t soha nem fogom elfelejteni, de ők már nincsenek velem. Viszont Esme olyan számomra, mint Renée, Carlisle pedig akár Charlie. Nem tudom mivel érdemeltem ki őket, de örülök, hogy számíthatok rájuk és itt vannak nekem.

A lányaim. Ők is megtalálták végre a boldogságot. Két olyan személy mellett, akiknél jobbat nem is kívánhatnék a lányaimnak. Szeretik őket, bíznak bennünk és az életüket is feláldoznák, ha erre lenne szükség. Még sosem láttam ennyire boldognak őket. A 40 év alatt nem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak azt a két személyt, akik az életet jelentették számomra. Stefan és Damon már a családunk tagjai és ez így is marad örökké.

Na és itt van mellettem életem szerelme. Edward Cullen. Sokáig éltem nélküle és küzdöttem az iránta érzett szerelmem ellen, de végül az erősebbnek bizonyult az akaratomnál. Már nem tudnék lemondani róla és nem is akarok. Ő az életem és az egyetlen szerelmem. A lányaim után ő a legfontosabb számomra. Szeretem őt úgy, mint még eddig soha. Emberként nem érthettem és vámpírként sem fogtam fel miért tette, amit tett. De mára már sikerült megértenem őt. Azt hiszem én is ezt tettem volna a helyében. Elmentem volna, ha ezzel egy normális életet adhattam volna neki. És nem hibáztatom miatta, amiért elment. Sokáig haragudtam rá, de kellett ez az idő, hogy rájöjjek, a szerelmünk mindennél erősebb a világon. Olyan erős, hogy senki nem választhat szét minket. Sem egy nő, sem egy gyerek, sem az idő. Senki és semmi nem állhat közénk.

Az életünk újra normálissá válik és minden rendben lesz. Érzem, hogy innentől már csak jó dolgok következnek az életünkben. Megszenvedtünk azért, hogy itt lehessünk ma és láthassuk a családunkat végre egészben. Mindenki itt van. Végre együtt a Cullen család. Örökké.

 Sziasztok!

Hát elérkeztünk az utolsó fejezethez. Remélem tetszett a történet. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki olvasta részről részre olvasta az összes fejezetet. Akik komiztak, nekik nagyon szépen köszönöm. Hálás vagyok érte. Köszönöm nektek. 
Puszi:Rosalice 
 

29.fejezet

(Nathalie szemszöge)

Belépett Bella a házba és mögötte ott volt a két lány. Renesmee és Elizabeth. De én ezt nem értem. Úgy volt, hogy ők elutaznak. Éppen ezért voltam ideges. Erre beállítanak, mintha mi sem történt volna. Miért mondta Bella, hogy elutaztak a lányok, ha most itt vannak. Hiszen a saját két szememmel látom. Ez nekem furcsa. Itt valami nagyon nincs rendben. De én ki fogom deríteni mi az.

-Megjöttünk- mondta Bella a többiekre nézve. –Mi az? Valami baj van?

- Nem, dehogy is- állt fel Edward és Bella elé szaladt. –Csak azt hittük elmentetek.

- Ezt most nem értem. Hiszen el is mentünk- adta az ártatlant testvérem. De engem nem fog átverni. A többiek lehet, hogy bedőlnek ennek, de én nem. Elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam most igen is hazudik. És ezek az idióták nem veszik észre.

- Úgy gondoltuk, hogy elviszed innen a lányokat és elhagytok bennünket- mondta Rosalie Bellára nézve.

- De hisz mondtam, hogy sietünk.

- Igen, de megijesztettetek minket. A lányok úgy köszöntek el mintha búcsúznának. Aztán jött Jacob és azt mondta, hogy képes lennél elvinni őket, ha valami veszély fenyegeti őket és…

- Elég- fogta be Bella Edward száját. –Hallgass el. Itt vagyok. Látod. Nem mentem sehova. Amúgy meg szerinted idehívnám Jacobot és a testvéremet, ha nem jövök vissza? –kérdezte ártatlanul és felém nézett. Tekintete kérlelő volt ugyanakkor bűntudat is volt benne. - Szóval megköszönnél, ha többet nem kételkednél bennem.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha felmegyünk- mondta Liz. Nessie pedig bólintott.

- Persze. Nyugodtan. Ha valami van, itt leszek. Nem megyek sehova.

- Oké- mondták és már el is tűntek. Ez nagyon furcsa. Még csak nem is köszöntek. És nem csak nekem, de még Jacobnak sem vagy az apjuknak vagy bármelyik Cullennek. Nem jó. Bella, mégis mit műveltél? Mi folyik itt?

-Beszélhetnénk? –kérdeztem ezzel félbeszakítva az édes párocskát.

- Most éppen nem érek rá, majd kicsit ké…

- Most- fogtam meg a karját és kifelé húztam. –Pár perc max fél óra és jövünk. Muszáj négy szem közt beszélnem a testvéremmel.

- Állj már meg- sziszegte Bella. - Ez már fáj. Nem hallod?

- Akkor gyere utánam- és futni kezdtem. Meg sem álltam a Swan házig. Ott bementem a nappaliba és leültem a kanapéra. –Itt már nem hall minket senki. Most pedig szépen közlöd velem, hogy mit csináltál a lányokkal. Engem nem tudsz átverni nem úgy, mint a Cullen családot. Liz és Nessie soha nem viselkednének így. Még csak nem is köszöntek. És azt mondtad a telefonba, hogy elutaztak. Mi a jó ég folyik itt. Mindent tudni akarok elejétől a végéig. Különben…

- Hát jó. De nem mondhatod el senkinek. Meg kell ígérned. Csak így lehetnek biztonságban a lányok.

- Megígérem, de mondd már- sürgettem.

- Nessi és Liz elutaztak. Akik most a Cullen házban vannak, nem a lányaim. Hanem…

(Edward szemszöge)

Már megint nem értek semmit. Nathalie elrángatta Bellát beszélgetés címszó alatt. De mi lehet olyan fontos, amiről mi nem tudhatunk.

-Felmegyek, megnézem a lányokat- mondtam a többieknek és már az emeleten voltam. Nessie szobájában voltak mind a ketten.

- Szerintem ez nem fog sikerülni. Túl sokan vannak és mindenre rá fognak jönni. Nem tudom, hogy gondolta ezt az egészet.

- Ne beszélj már hülyeségeket. Hiszen mondta, hogy nem lesz könnyű, de segíteni fog és átvol tartja őket. Mi meg megígértük, hogy segítünk. Ez a feladatunk.

- Miről beszéltek lányok? –léptem be a szobába. Nagyon furcsán viselkednek.

- Edward- kiáltotta Nessie. –Vagyis apa. Mit keresel itt?

- Csak feljöttem megnézni hogy vagytok és megkérdezni nincs-e szükségetek valamire. De mi folyik itt? Mi nem fog sikerülni? Ki fog segíteni és miben? Azonnal magyarázzátok meg. Mit titkoltok?

- Semmit. Hol van Bell… anya? –kérdezte Liz.

- Nathalie elrángatta magával.

- Elment? –kiáltott fel Liz.

- Igen. De miért zavar ez benneteket annyira? Tudjátok, hogy Nath milyen. Jobban ismeritek mint mi.

- Ne… nem zavar. Persze. Jól ismerjük. Biztos csak beszélgetnek. Végül is testvérek. Rájuk fér néha egy kis magány.

- Jól vagytok? Nagyon furán viselkedtek.

- Furán? Ezt hogy érted? –kérdezte Nessie és előkapott egy magazint.

- Nem fontos. Szóljatok, ha kell valami. Lent leszek a többiekkel együtt.

- Oké- mondták egyszerre, majd mind a ketten belefeledkeztek az előttük lévő magazinba.

Összeráncoltam a homlokom. Itt valami nincs rendben. Próbáltam rájönni mi olyan furcsa rajtuk, de nem ment. Nem vettem észre semmit, ami megváltozott volna rajtuk.

-Oh, mégis lenne itt valami- mondta Liz, mielőtt kimentem volna a szobából.

- Igen? És mi lenne az?

- Ha megérkezett anya, kérlek, szólj neki. Muszáj beszélnem vele.

- O-k-é- húztam szét ezt a három betűt és becsuktam az ajtót. És visszamentem a nappaliba. Leültem melák bátyám mellé és néztem ki a fejemből.

Ha most megkínoznának, akkor sem tudnám mi olyan furcsa a lányokban. Mintha nem is ők lennének. Pedig nyílván ők azok. Nincs még két olyan félvér a világon, mint a lányaim. Muszáj rájönnöm mi nem stimmel velük. Utána kell járnom. Mikor elmentek, normálisan viselkedtek. Pont, mint máskor. Igaz akkor is furcsák voltak, de más értelemben, mint most. Most pedig mintha kifordultak volna önmagukból.

-Jacob- szólítottam meg az egyetlen személyt, aki talán tud segíteni nekem.

- Mondd.

- Beszélnél a lányokkal?

- Miért? –kérdezte megdöbbenve.

- Tudni akarom, mi folyik itt. A lányok úgy viselkednek, mintha nem is ismernének. De nem csak engem, hanem a többieket sem. Mikor megjöttek nem köszöntek senkinek, hanem egyenesen a szobájukba mentek és azóta ki se dugták az orrukat onnan.

- És miért engem kérsz meg rá? Eddig azt hajtogattad, hogy te vagy az apjuk. Most viselkedj is úgy. Ha folyton másra hárítod a feladataidat, akkor hogyan várod el, hogy a lányok valóban apjukként tekintsenek rád? – kérdezte.

- Igazad lehet. De nem hiszem, hogy velem őszintén beszélnének. Hallottam a beszélgetésüket odafent, de mikor rákérdeztem nem akartak válaszolni. Ezért gondoltam arra, hogy talán te tudsz velük beszélni- mondtam kétségbeesve.

- Megpróbálhatom, de talán Bellát kellett volna megkérned rá.

- Igen tudom. És nem értem miért, de csakis vele akarnak beszélni. Valahogy most csak őt akarják a közelükben tudni.

- Nem tudom, mi bajuk lehet, de megpróbálhatok beszélni velük- állt fel nagyot sóhajtva, majd megindult az emelet felé.

- Köszönöm- suttogtam. De mielőtt Jacob felmehetett volna megjelentek Belláék.

- Sziasztok. Miről maradtunk le? –kérdezte Bella mosolyogva.

- Nem sokról. Csak Edward megkért, hogy beszéljek a lányokkal. Furának tartja a viselkedésüket- válaszolt Jacob.

- Ne… Szerelmem, szerintem maradjunk idelent- szaladt Nathalie a férjéhez és visszahúzta a kanapéhoz. –Majd Bella beszél velük.

- Én is ezt javasoltam Edwardnak. Hogy kérjen meg téged- nézett Bellára. Szerelmem elgondolkodva nézett rám, majd elém sétált.

- Te jobban tennéd, ha nem zaklatnád a lányokat. Most ne. Liz koncentrál, hátha meglátja, mikor támad Diana. Nessie pedig tudod milyen. Folyton mellette van és vigyáz rá- mondta mindezt úgy, hogy végig a testvérét nézte. Még egy pillanatra sem nézett rám. Nekem ez akkor sem tetszik. Mondhat bárki bármit. Itt valami akkor is készülődik.

- Megyek, megnézem a lányokat. Te szépen itt maradsz és nem hallgatózol- mondta és lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomott a számra. Aztán már el is tűnt. Nathalie felé fordultam és kérdőn néztem rá.

- Te tudsz valamit és nem akarod elmondani- mondtam neki és közelebb mentem hozzá.

- Nem… nem tudok semmit- de láttam rajta, hogy hazudik. Méghozzá pont olyan rosszul, mint Bella.

- Hé-hé, Edward. Ő az én feleségem, nem Bella. Majd én kiszedem belőle, amit tud- állított meg Jacob és felesége felé fordult. –Szóval, mit is tudsz édesem?

- Semmit.

- Nagyon rosszul hazudsz. Pont, mint a testvéred- mosolygott Jacob. –De mondd el, mit tudsz. Tudnunk kell róla, ha minket is érint. Mit beszéltetek Bellával?

- Az istenit is- csattant fel. –Amit beszéltünk, az csak kettőnkre tartozik. Reméltem, megértitek abból, hogy elmentünk és nem előttetek ültünk le cseverészni. Mindent meg tudtok idejében. Legyen annyi elég, hogy minden rendben lesz, a lányokat pedig hagyjátok békén. Most nincsenek olyan állapotban, hogy a hülyeségeitekkel traktáljátok őket- kelt ki magából. Mindenki a nappaliban termett és furcsán néztek Nathalie-re a kirohanása miatt.

Megjelent a lépcső tetején Bella is a lányokkal a háta mögött.

-Mi a fene folyik itt? Mitől akadtál ki Nath?- kérdezte Bella és csatlakoztak hozzánk.

- Semmi. Csak ezek az idióták nem értik meg mit jelent a titok szó- pufogott.

- Szóval nem bíztok bennem- jegyezte meg szerelmem csak úgy magának.

- Nem erről van szó- mondtam és át akartam ölelni, de nem engedte.

- Akkor miért nem engem kérdezel? Muszáj a hátam mögött kibeszélned?

- Hiába kérdeznélek téged, nem mondanád el- háborodtam fel. Még neki áll feljebb. Hát ez remek.

- Idióta- nézett a szemembe. –Hát nem veszed észre, hogy mindent, amit teszek egyedül azért van, hogy megvédjelek benneteket? De úgy látszik feleslegesen. Mond csak. Szeretsz te még engem? Mert ha nem, nincs miről beszélnünk. Most rögtön elmegyek, ha ezt akarjátok. Nem kötelező a közelemben lenni.

- Nem ezt akartam mondani. Persze hogy szeretlek, de érzem, hogy titkolózol. És rossz, hogy nem bízol bennem- suttogtam.

- Bízom benned, csak óvatos vagyok. Egyedül ezért nem mondok senkinek semmit. Nem tudhatjuk, mit tervez Diana, azt sem hol van most mit csinál és milyen képességű vámpírokkal van körülvéve. Elég egy rossz döntés és mindannyian meghalhatunk. Kérlek, ezt értsd meg.

- Szóval ezért? Ezért nem mondasz semmit? A biztonságunk érdekében.

- Persze te lüke. Nem szívesen hazudok neked, de ha úgy vesszük, csak titkolózok. Viszont amint vége ennek az egésznek, minden olyan lesz, mint régen. Megígérem- mondta és szorosan magához ölelt. Magamhoz húztam és nm is akaródzott elengedni.

- Öö… Bocsesz, hogy megzavarjuk a meghitt pillanatot, de talán nem ártana gyakorolnunk. Ha Diana idejön, nem árt felkészülten várnunk- mondta Nessie, mire szerelmem kibontakozott az ölelésemből.

- Igazad van. Szóval, Jasper- szólította meg bátyámat Bella. –Te tudsz segíteni a felkészülésben és a lányok is. Itt az ideje, hogy komolyan vegyük Dianát. Már épp eleget ártott a családunknak. Ne haragudj Carlisle, de ezt már nem lehet szépen elsimítani.

- Akkor felőlem kezdhetjük- mondta Jasper és mindannyian az udvarra vonultunk.

- Jake, nem ártana, ha szólnál a falkának. Ha segíteni akartok, tudnotok kell, hogyan lehet a legkönnyebben megölni egy vámpírt.

Jacob megfogadva szerelmem tanácsát az erdőbe rohant, majd nem sokkal később farkas alakban tért vissza.

-Kezdjük. Emmett- szólt Jasper.

- Ne- állította meg melák bátyámat Liz. –Majd inkább én.

- Talán ez nem a legjobb ötlet- fogtam meg a kezét, de ő anyjára nézett. Én is követtem a tekintetét.

- Engedd. Tudja mit csinál- mondta szerelmem, amivel nálam újra kiverte a biztosítékot. Mi az, hogy hagyja a lányát egy kiképzett harcos ellen harcolni? Eddig a széltől is óvta.

- Nem bánom. Liz, mehet? –kérdezte bátyám és támadó állást vett fel. Lányom bólintott és elkezdték. Mind a ketten csak kerülgették egymást. Mintha előre tudnák a másik lépését, végül Jazz volt az, aki megunta ezt a macska egér játékot és támadásba lendült. Végig idegeskedtem ezt az egészet. Hiába tudtam, hogy Jasper nem értana a lányomnak, én mégis féltettem őt. De végül Jazz győzött.

- Hol tanultál meg így harcolni- kérdezte bátyám. –Nem semmi. Azt hittem veszíteni fogok.

Liz az anyjára nézett, aki bólintott.

-A Volturinál. Elég jó kiképzést kaptam- mosolygott. -De te sem vagy semmi. Kifejezetten jó vagy.

- Akkor álljatok párba- mondták mind a ketten. Párokba rendeződtünk és gyakorolni kezdtünk. A farkasok minden apró lépést figyeltek. Nézték, hogyan lehet a legkönnyebben elkapni egy vámpírt.

Napokkal később…

Másról sem szóltak az elmúlt napok, mint a gyakorlásról. Elképesztő, mennyi mindent kellett megtanulnunk. És ami a legfurcsább, hogy nem Jasper tanította nekünk a legtöbb újat, hanem a lányok.

Bella kérésének eleget téve, nem zargattam a lányokat. Nem kérdezősködtem, pedig furdalta az oldalam a kíváncsiság vajon mit titkolhatnak előttünk.

Nessie és Liz a gyakorláson kívül nem igen kereste a család társaságát. Csak Bellát vagy Nathalie-t engedték közel magukhoz. Volt, hogy órákra eltűntek, de nem kérdeztük meg hova. Viszont ami a legfurább, hogy nem is pihentek. Esténként elmentek vadászni vagy sétálgatni, de nem aludtak egy percet sem. Emellett enni sem ettek. Minden emberi szükségletet hanyagoltak.

-Készüljetek- suttogta Alice üveges tekintettel. –Diana úton van. Még ma támadnak.

- Hol lesznek, Alice? –kérdezte Jasper feleségét.

- Egy tisztáson. Forkstól néhány km-re sikerül megállítanunk őket.

- Akkor induljunk- mondta Nessie.

Mindenki összekapta magát és Alice után indultunk, hogy véget vessünk ennek az egésznek. Örökre befejezzük ezt a „harcot” és utána végre boldogan élhessünk.

Mikor a tisztásra értünk, rengeteg vámpírral álltunk szembe. Mind újszülött volt. Újonnan teremtett vámpírok, akiket a vérszomj és a bosszú hajt.

Diana ott állt a sereg élén mellette egy férfi. Gúnyosan mosolygott és előrébb lépett, de a sereg nem mozdult. És ekkor tudatosult bennem és a többiekben, hogy bekerítettek minket. Mivel a hátunk mögül több százan léptek még elő. Nem tudom, hogyan sikerült neki ennyi embert átváltoztatnia és még sem okozott felfordulást. Nem történt annyi gyilkosság, hogy vámpírokra lehessen következtetni. Ezt nem fogjuk megúszni. Bella az egyetlen közülünk, akinek támadásra alkalmas képessége van. Jó, itt van Alice és Liz. Ők látják a döntéseiket, de saját maguk védelmére alkalmas a képességük. Én is hallom, ha valaki engem akar megtámadni. De a többiek? Carlisle, Esme, Rosalie, Emmett vagy Nessie? Esetleg a farkasok? Nessie képessége csak érintés útján működik így használhatatlan. A farkasok pedig még sebezhetőbbek, mint mi. Mivel összekapcsolódik az elméjük.

-Látom te is életben vagy- mosolygott gúnyosan Diana és szerelmemre nézett.

- Igen. Tudod nem olyan könnyű, elbánni velem. De most újabb esélyt kapsz rá, hogy esetleg sikerülhessen a terved- Bella szavait hallgatva rémület fogott el. Ugye nem akarja felajánlani magát értünk cserébe?

- Így legalább egyszerre végezhetek mindannyiótokkal. Ha már Edward nem lehet az enyém, akkor a tiéd se legyen. Remélem élvezted ezt a kevéske időt a férjemmel, mert most meghalsz.

Bella hangosan felnevetett. Nem értem mi ennyire vicces. Be vagyunk kerítve ki tudja hány száz újszülöttel és ő ennyire vidám.

-El kell hogy szomorítsalak drágám. Én még nagyon sokáig boldog leszek. Te leszel az, akinek ma leáldozik a csillaga. Tudod, a múltkor nem voltam felkészülve és nem is voltam önmagam. A lányommal fenyegettél. Hogy tudtam volna ésszerűen gondolkodni? De most volt időm felkészülni. Ne aggódj.

-Elég ebből. Utolsó kívánság?

- Jaj, nem rémlik, hogy a múltkor is pont ezt kérdezted? Aztán most mégis itt vagyok. De tudod mit? Talán egy mégis lenne. Remélem, a pokolban fogsz égni az örökkévalóságig- mondta szerelmem és most valóban megijedtem tőle. Még soha nem láttam ilyennek. Soha nem féltem még tőle. De ennek is eljött az ideje. Biztos, hogy nem lennék az ellenségei helyében.

- Ez az utolsó szavad? –kérdezte gúnyosan Diana.

- Ez.

- Akkor esetben TÁMADÁS- kiáltotta és ekkor megindultak felénk.

28.fejezet

(Bella szemszöge)

„Nem attól vagy erős,hogy sírsz,hanem attól,hogy a legnehezebb pillanatokban is mosolyogni tudsz!”

Felmentem a szobámba, ahol a lányok aludtak. Vagyis mire felértem már nem. Liz átölelte nővérét, aki megint csak zokogott. Mi a jó ég történt a lányommal. Nessie sosem volt gyenge és soha nem mutatta ki ha fájt valami. Mindig erős volt erre Diana elrabolja és teljesen kifordul önmagából.

-Anya- sírt és kibontakozott testvére öleléséből, majd hozzám szaladt és átölelt.

- Kicsim, mi történt veled? Mi a baj? Soha nem voltál ilyen- simogattam.

- Anya, szörnyű volt. Az a férfi. Miattam halt meg. Miattam. Én tehetek a haláláról- sírt.

- Nessie, Nessie figyelj rám. Nyugodj meg és mondd el érthetően- húztam le az ágyra. Liz mellettünk ült és sajnálattal a szemében nézett nővérére.

- Amikor Diana fogva tartott, valamivel megsebzett. Nem tudom mivel, mert nem voltam magamnál. Már csak a mérhetetlen fájdalomra emlékszem és arra, hogy próbáltam kizárni a fájdalmat, hogy Liz ne érezze. Aztán elvesztettem az eszméletem és már egy másik helyen ébredtem fel. Fájt mindenem és gyenge voltam. Diana hozott egy orvost, hogy vizsgáljon meg, mert egyszerűen nem akart gyógyulni a sebem. Az orvos nagyon kedves volt hozzám, de Diana megölte. Azért, hogy igyak belőle, de én nem voltam hajlandó és ezért ő ölte meg. Miattam halt meg az a férfi. Ha én nem vagyok, ő még most is élne és a húgom sem szenvedett volna annyit miattam, meg ti sem. Én mindenkinek csak fájdalmat okozok. Egy szörnyeteg vagyok.

- Nem. Ilyet ne is mondj- mondtuk egyszerre.

- Újra és újra átélném inkább azt a fájdalmat vagy ezerszer rosszabbat, ha ezzel megvédhetnélek- ölelte át Liz a nővérét. –Nem érdekelni, min kell keresztül mennem érted. Hallod? Mert te vagy a nővérem. A nővérem.

- Igaza van. Ha te nem lennél, mi sem lennénk annyira boldogok. Te és Liz jelentitek számomra az életet és belehalnék, ha bármi történne veletek. Ha kell, szembe megyek mindenkivel, csakhogy megvédhesselek benneteket. Ti vagytok az életem értelme. Nélkületek már 40 évvel ezelőtt meghaltam volna. Úgyhogy nem akarok többet ilyet hallani. Egyikőtöktől sem. Világos voltam?- kérdeztem komolyan és magamhoz öleltem őket.

- Szeretlek anyu- mondták egyszerre, amin jót mosolyogtam.

- Én is. Mindkettőtöket. Viszont lenne itt valami, amiben segítenetek kéne- mondtam. Muszáj lesz beavatnom és valahogy meggyőznöm őket, hogy belemenjenek a tervembe, mert csakis így menthetem meg őket. Ha törik, ha szakad, akkor is megvédem a lányaimat. Akár az életem árán is. Meg kell szabadulnom attól a nőtől. Csak így lehetünk végre boldogok.

- Mondd csak. Mindenben számíthatsz ránk.

Kitoltam a pajzsom rájuk, hogy odalent senki ne hallja a beszélgetésünket, majd belekezdtem.

-Diana hamarosan el fog jönni és arra szeretnélek kérni benneteket, hogy…

Szép lassan nekik is elmagyaráztam a tervem, de ahogy sejtettem először nem mentek bele. Bármit is mondtam, nem voltak hajlandóak elfogadni. Kifejezetten tiltakoztak az ötletem ellen, de végül sikerült meggyőznöm őket. Nem tudom hogyan, mert mind a ketten nagyon makacsok voltak, de úgy tűnik végül én nyertem. Addig győzködtem őket, amíg bele nem mentek, bár tudom nem szívesen. Nem akarnak itt hagyni minket, de ez a legjobb. Ebben biztos vagyok. És ha velem történne valami, akkor Aro mindenképpen meg tudná őket védeni. Nyugodt szívvel hagyom őket a Volturinál, mert tudom ott biztonságban lesznek.

Végül elköszöntem a lányoktól és az erdőbe mentem. Mikor már hallótávolságon kívülre kerültem, már tárcsáztam is.

-Halló.

- Meggyőztem őket. Holnap indulunk…

(Edward szemszöge)

„A család mindig az első, sosem mondhatsz le róluk. Bármit is tesznek érted vagy ellened, egyedül bennük bízhatsz.”

Az utóbbi pár napban mindenki nagyon feszült volt. Tudtuk jól, hogy Diana itt van valahol a közelben és emiatt mindenki nagyon ideges és feszült. Bella a kivétel. Ő nagyon is nyugodt, olyannyira, hogy az már idegesítő. Mintha tudna valamit, amit mi nem. Olyan mintha tudná semmi nem történhet, ami veszélyeztetné a boldogságunkat. Pedig nem igaz. Sokáig vak voltam, de most már látom, hogy az a nő, aki évekig élt velem nem más mint egy bosszúálló kegyetlen nőszemély.

Most pedig veszélyben van az a három személy, akik a világot jelentik a számomra. Diana képes lenne megölni a lányaimat is ha alkalma lenne rá. Minden kitelik tőle.

-Édesem, elmegyünk a lányokkal egy kicsit. Pár óra és itthon leszünk- mondta Bella és átölelte a nyakam. Olyan hirtelen termett előttem, hogy meg is ijedtem. De amint megéreztem az illatát és megláttam az arcát, elöntött a nyugalom.

- Ne menjek veletek? –kérdeztem és átöleltem a derekát.

- Nem –vágta rá azonnal. Talán túl hamar is. Itt valami nem stimmel. Miért lett hirtelen ennyire ideges?

- Miért?

- Csak, mert…

- Mert szeretnénk anyával eltölteni hármasban egy pár órát- jöttek le a lépcsőn a lányaim egymást átölelve.

- Értem- kicsit szomorú lettem. Miért nem szeretnek mellettem lenni a lányok? Talán még mindig nem tekintenek rám úgy, mint az édesapjukra?

- Ne légy szomorú. Hamarosan visszajövünk, és ígérem boldogok leszünk utána. Igaz anya- nézett Nessie szerelmemre. Olyan komoly volt, hogy szinte megijedtem tőle. A lányok sokszor annyira felelősség teljesek. Mindig a frászt tudják hozni az emberre esetünkben vámpírra. Nem tudom miért, de van valami parancsoló és megfélemlítő a hangjukban, mikor így beszélnek.

- Mi ez az egész? Annyira furák vagytok. Ugye nem készültök semmi ostobaságra?

- Nem. Dehogy is.

- Akkor jó.

- Majd jövünk- mondta Nessie és átölelt. Jó szorosan. Mintha búcsúzna tőlem.

- Hiányozni fogsz- mondta Liz és majdnem sírt. Mi a jó ég folyik itt? Mi ez az egész? –Úgy értem, arra a pár… órára, amíg nem leszünk itthon. Már úgy megszoktam, hogy folyton mellettem vagy.

- Én mondtam, hogy veletek megyek- mosolyogtam.

- Most inkább ne- mondta Nessie. –Kérlek, majd elmegyünk így négyesben is, vagy ha gondolod, akkor csak hármasban anya nélkül- mondta mosolyogva, mire Bella furán nézett rá.

- Igen? Én nem is fogok hiányozni? –kérdezte és kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Dehogy nem- nevettek fel. –Nagy családi ölelés- kiáltotta el magát Liz.

Szorosan átöleltek, aztán megjelentek a többiek is a nappaliban. Persze Emmett és Jasper mint a kisgyerekek jöttek oda hozzánk és így a többiek is. A lányok megöleltek mindenkit persze mosolyogva. Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném éppen búcsúzkodnak. De az lehetetlen. Arról tudnék. Alice is szólt volna és biztos, hogy Bella nem engedné el egyedül a lányokat ebben a helyzetben. Nem adna lehetőséget Dianának arra, hogy bánthassa a lányokat.

-Na jó, azt hiszem ideje indulni, mert soha nem megyünk el, ha így folytatjuk. Gyerünk- parancsolta Bella és mintha szomorúság csillant volna a szemében. A lányok a garázsba mentek Bella pedig megállt előttem, majd megcsókolt.

-Sietünk haza- mondta, majd fogta magát és a lányok után szaladt.

- Edward, mi a baj? –kérdezte Jasper, miután már elmentek és nem hallottuk az autót sem.

- Nem tudom. Rossz érzésem van. Itt valami nincs rendben. Láttad a lányokat? Majdhogynem sírtak. Olyan volt, mintha búcsúznának.

- Arra gondolsz, hogy Bella elviszi őket. Hogy elmennek?- kérdezte komolyan.

- Nem tudom. Félek, mert ha így van, abba belehalok. Tudja, hogy megvédjük a lányokat és fájna, ha elmennének. De ha így lenne, akkor nem mondta volna, hogy sietnek haza.

- Maradj nyugton, aztán megtudjuk, mi lesz. Ha elmennek, akkor megkeressük őket- tette kezét a vállamra. Közben csengettek és Esme ment ajtót nyitni.

- Bella nem szakítaná el tőled a lányaidat- mondta nyugodtan Rosalie.

- Ne legyél benne annyira biztos- lépett be a ház Jake és Nathalie.

- Mi? Mit tudtok, amit én nem –kérdeztem feszülten és azonnal felugrottam a helyemről.

- Semmit. Éppen azért jöttünk, mert Bella telefonált pár perce, hogy jöjjünk át és várjuk meg amíg hazaér- mondta Nathalie és közelebb jött.

- De pont hallottuk, amit a szöszi mondott és ismerjük Bellát- vette át a szót Jake. –Számára nincs fontosabb ember a világon, mint a lányai. Neki ők jelentik az életet még akkor is, ha te mellette vagy- nézett rám, majd folytatta. - Ha nekik bármi bajuk esne, abba belehalna. És éppen ezért vagyok biztos benne, hogy ha úgy ítéli mg, hogy a lányokat veszély fenyegeti, elviszi őket innen amilyen messzire csak lehet. Még akkor is ha tudja képesek lennénk megvédeni őket. Nem kockáztatná az életüket.

- Ne akard a frászt hozni rám. Már így is ki vannak az idegeim.

- Elhiszem, de ezt tudnod kellett vérszívó. Hidd el, nekem is fájna, ha elmennének, mert én neveltem fel őket. Apjuk helyett apjuk voltam. Vagy barát vagy csak egy testvér. Amire éppen szükségük volt. Kicsi koruk óta mellettünk voltak. Láttuk őket felnőni és remekül kijöttek a falka többi tagjával is.

- De ha elmentek volna, akkor Nessie mondta volna- szólt közbe Stefan.

- Elég. Nyugodjatok már le. Bella és a lányok elmentek pár órára, de haza fognak jönni- szakított félbe minket Carlisle. –Jacob, Nathalie, foglaljatok helyet. Bár még csak nem régen mentek el a lányok, de érezzétek otthon magatokat.

- Köszönjük Carlisle. Én viszont most kimegyek telefonálni. Valamit meg kell tudnom- mondta Nath, majd kiszaladt a házból.

Ez egyre furább. Vajon miért vagyok ennyire ideges? És Jacob sem segít túlzottan, hogy megnyugodjak.

(Nathalie szemszöge)

Bella… Bella. Mire készülsz testvérkém. Meg kell tudnom. Legalább nekem, ha már a Cullen családnak nem mondasz semmit. Tudom, hogy baj van, de én ki fogom deríteni mi az.

Kicsöngött a telefon, de nem vette fel senki. Ezért hívtam Lizzy-t, de ő ki van kapcsolva.

-Minek nekik a telefon, ha nem lehet utolérni őket- dühöngtem. És újra próbáltam Bellát.

Vedd fel azt a rohadt telefont.

-Mondd Nath.

- Mégis mi a fenére készülsz? –dühöngtem.

- Nyugodj meg- mondta. –Vegyél mély levegőt és válaszolj szépen. Hall minket valaki?

- Várj egy kicsit- mondtam és elkezdtem futni az erdőbe. Mikor elértem a Swan házat, megszólaltam. –Most már mondhatod. Nem hallanak sem a vámpírok, sem a farkasok.

- A reptéren vagyunk…

- Mi??

Na jó, ez azért erős. Tudtam, hogy képes lenne elvinni a lányokat, ha veszélyben vannak, de úgy, hogy senki ne tudjon róla. Az azért már túlzás.

-Te teljesen meg vagy húzatva? Edward már így is teljesen ki van bukva. Attól fél, hogy elviszed a lányokat és nem tud egyhelyben maradni. Mindenki nyugtatja, hogy nem mentek sehova. Ha én nem hívlak fel, akkor nem szólsz senkinek, hogy elhagyod Forksot? Elképesztő vagy. Komolyan mondom. És akkor miért hívtál oda minket Jakkel?

- Hé, hé, hé. Állj le egy kicsit- kiáltotta a telefonba, amitől torkomra forrt a szó. –Nem mondtam egy szóval sem, hogy elmegyünk. Csak annyit, hogy a reptéren vagyunk. Én nem megyek sehova…

- Bella- szólítottam meg. –Mit forgatsz a fejedben?

- A lányok elutaztak.

- Mi??? Hogy engedhetted el őket egyedül. Te nem vagy normális. Ilyen helyzetben elengeded őket?

- Tudom, mit csinálok. Hamarosan hazaérek és mindent el fogok magyarázni, de csak neked. Senki más nem tudhat erről. Világos? Még Jake sem.

- Bella, ez így nagyon nem jó. Edward magán kívül lesz.

- Ne foglalkozz vele. Te csak ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Nem tudhatják, hogy a lányok elmentek. Ígérd meg.

- Legyen. De mindent el kell mondanod. Még fogalmam sincs, mit mondok majd a többieknek, miért jöttem el otthonról. De majd találkozunk. Siess haza- mondtam.

- Még egy óra. Köszönöm Nath- hálálkodott.

- Nem szívesen. De a testvérem vagy. Egy óra múlva találkozunk- mondtam és letettem a telefont. Majd szépen lassan hazamentem. Most nem futottam olyan gyorsan. Mikor beértem a házba a többiek azonnal „letámadtak”.

- Elég- kiáltottam túl a tömegen. –Üljetek le vagy nem mondok senkinek semmit.

- Sikerült utol érned őket? –tette fel az első kérdést Alice.

- Igen. Beszéltem Bellával.

- Jól vannak? Ugye nem akarnak elutazni? –idegeskedett Edward.

- Azt mondta Bella, hogy egy óra múlva itthon lesz- suttogtam az utolsó szót úgy, hogy alig lehessen érteni. Nem akartam hazudni, de nem árulhattam el a testvéremet sem. És ha észreveszik, hogy egyes számban beszéltem, akkor jönnek a kérdések és akkor vagy hazudok, vagy elárulom Bellát. És pont ezt akarom elkerülni.

- Hála égnek- fújták ki a levegőt megkönnyebbülten.

Mi lesz itt, ha Bella egyedül tér haza. Lesz itt akkora vita, hogy az egész városban hallani fogják. Edward tuti ki lesz borulva. Az már egyszer biztos.

Mindenki a nappaliban várta, hogy elteljen az egy óra. Edward egyik helyről a másikra mászkált és a többiek is izegtek-mozogtak. Végül az egy óra elteltével meghallottunk közeledni egy autót.

Egész biztos, ha még dobogna a szívem, akkor most tuti kiugrana a helyéről. Mindenki megállt és feszült csend lett. Az autó megállt és csapódott egy ajtó, aztán másik kettő.

Mi van? Még kettő? Ki van Bellával? Mert azt mondta a lányok elutaztak.

Ekkor viszont belépett Bella és mögötte…

Sziasztok!

Remélem tetszett a feji. Remélem azért kapok néhány komit, hogy megtudjam mi a véleményetek a történetről. Kitettem egy szavazást, miszerint szeretnétek-e még tőlem olvasni új történetet. Mivel egy- két fejezet és lezárul ez a történetem. Remélem sokan szavaztok majd.

Puszi: Rosalice.