28.fejezet

(Bella szemszöge)

„Nem attól vagy erős,hogy sírsz,hanem attól,hogy a legnehezebb pillanatokban is mosolyogni tudsz!”

Felmentem a szobámba, ahol a lányok aludtak. Vagyis mire felértem már nem. Liz átölelte nővérét, aki megint csak zokogott. Mi a jó ég történt a lányommal. Nessie sosem volt gyenge és soha nem mutatta ki ha fájt valami. Mindig erős volt erre Diana elrabolja és teljesen kifordul önmagából.

-Anya- sírt és kibontakozott testvére öleléséből, majd hozzám szaladt és átölelt.

- Kicsim, mi történt veled? Mi a baj? Soha nem voltál ilyen- simogattam.

- Anya, szörnyű volt. Az a férfi. Miattam halt meg. Miattam. Én tehetek a haláláról- sírt.

- Nessie, Nessie figyelj rám. Nyugodj meg és mondd el érthetően- húztam le az ágyra. Liz mellettünk ült és sajnálattal a szemében nézett nővérére.

- Amikor Diana fogva tartott, valamivel megsebzett. Nem tudom mivel, mert nem voltam magamnál. Már csak a mérhetetlen fájdalomra emlékszem és arra, hogy próbáltam kizárni a fájdalmat, hogy Liz ne érezze. Aztán elvesztettem az eszméletem és már egy másik helyen ébredtem fel. Fájt mindenem és gyenge voltam. Diana hozott egy orvost, hogy vizsgáljon meg, mert egyszerűen nem akart gyógyulni a sebem. Az orvos nagyon kedves volt hozzám, de Diana megölte. Azért, hogy igyak belőle, de én nem voltam hajlandó és ezért ő ölte meg. Miattam halt meg az a férfi. Ha én nem vagyok, ő még most is élne és a húgom sem szenvedett volna annyit miattam, meg ti sem. Én mindenkinek csak fájdalmat okozok. Egy szörnyeteg vagyok.

- Nem. Ilyet ne is mondj- mondtuk egyszerre.

- Újra és újra átélném inkább azt a fájdalmat vagy ezerszer rosszabbat, ha ezzel megvédhetnélek- ölelte át Liz a nővérét. –Nem érdekelni, min kell keresztül mennem érted. Hallod? Mert te vagy a nővérem. A nővérem.

- Igaza van. Ha te nem lennél, mi sem lennénk annyira boldogok. Te és Liz jelentitek számomra az életet és belehalnék, ha bármi történne veletek. Ha kell, szembe megyek mindenkivel, csakhogy megvédhesselek benneteket. Ti vagytok az életem értelme. Nélkületek már 40 évvel ezelőtt meghaltam volna. Úgyhogy nem akarok többet ilyet hallani. Egyikőtöktől sem. Világos voltam?- kérdeztem komolyan és magamhoz öleltem őket.

- Szeretlek anyu- mondták egyszerre, amin jót mosolyogtam.

- Én is. Mindkettőtöket. Viszont lenne itt valami, amiben segítenetek kéne- mondtam. Muszáj lesz beavatnom és valahogy meggyőznöm őket, hogy belemenjenek a tervembe, mert csakis így menthetem meg őket. Ha törik, ha szakad, akkor is megvédem a lányaimat. Akár az életem árán is. Meg kell szabadulnom attól a nőtől. Csak így lehetünk végre boldogok.

- Mondd csak. Mindenben számíthatsz ránk.

Kitoltam a pajzsom rájuk, hogy odalent senki ne hallja a beszélgetésünket, majd belekezdtem.

-Diana hamarosan el fog jönni és arra szeretnélek kérni benneteket, hogy…

Szép lassan nekik is elmagyaráztam a tervem, de ahogy sejtettem először nem mentek bele. Bármit is mondtam, nem voltak hajlandóak elfogadni. Kifejezetten tiltakoztak az ötletem ellen, de végül sikerült meggyőznöm őket. Nem tudom hogyan, mert mind a ketten nagyon makacsok voltak, de úgy tűnik végül én nyertem. Addig győzködtem őket, amíg bele nem mentek, bár tudom nem szívesen. Nem akarnak itt hagyni minket, de ez a legjobb. Ebben biztos vagyok. És ha velem történne valami, akkor Aro mindenképpen meg tudná őket védeni. Nyugodt szívvel hagyom őket a Volturinál, mert tudom ott biztonságban lesznek.

Végül elköszöntem a lányoktól és az erdőbe mentem. Mikor már hallótávolságon kívülre kerültem, már tárcsáztam is.

-Halló.

- Meggyőztem őket. Holnap indulunk…

(Edward szemszöge)

„A család mindig az első, sosem mondhatsz le róluk. Bármit is tesznek érted vagy ellened, egyedül bennük bízhatsz.”

Az utóbbi pár napban mindenki nagyon feszült volt. Tudtuk jól, hogy Diana itt van valahol a közelben és emiatt mindenki nagyon ideges és feszült. Bella a kivétel. Ő nagyon is nyugodt, olyannyira, hogy az már idegesítő. Mintha tudna valamit, amit mi nem. Olyan mintha tudná semmi nem történhet, ami veszélyeztetné a boldogságunkat. Pedig nem igaz. Sokáig vak voltam, de most már látom, hogy az a nő, aki évekig élt velem nem más mint egy bosszúálló kegyetlen nőszemély.

Most pedig veszélyben van az a három személy, akik a világot jelentik a számomra. Diana képes lenne megölni a lányaimat is ha alkalma lenne rá. Minden kitelik tőle.

-Édesem, elmegyünk a lányokkal egy kicsit. Pár óra és itthon leszünk- mondta Bella és átölelte a nyakam. Olyan hirtelen termett előttem, hogy meg is ijedtem. De amint megéreztem az illatát és megláttam az arcát, elöntött a nyugalom.

- Ne menjek veletek? –kérdeztem és átöleltem a derekát.

- Nem –vágta rá azonnal. Talán túl hamar is. Itt valami nem stimmel. Miért lett hirtelen ennyire ideges?

- Miért?

- Csak, mert…

- Mert szeretnénk anyával eltölteni hármasban egy pár órát- jöttek le a lépcsőn a lányaim egymást átölelve.

- Értem- kicsit szomorú lettem. Miért nem szeretnek mellettem lenni a lányok? Talán még mindig nem tekintenek rám úgy, mint az édesapjukra?

- Ne légy szomorú. Hamarosan visszajövünk, és ígérem boldogok leszünk utána. Igaz anya- nézett Nessie szerelmemre. Olyan komoly volt, hogy szinte megijedtem tőle. A lányok sokszor annyira felelősség teljesek. Mindig a frászt tudják hozni az emberre esetünkben vámpírra. Nem tudom miért, de van valami parancsoló és megfélemlítő a hangjukban, mikor így beszélnek.

- Mi ez az egész? Annyira furák vagytok. Ugye nem készültök semmi ostobaságra?

- Nem. Dehogy is.

- Akkor jó.

- Majd jövünk- mondta Nessie és átölelt. Jó szorosan. Mintha búcsúzna tőlem.

- Hiányozni fogsz- mondta Liz és majdnem sírt. Mi a jó ég folyik itt? Mi ez az egész? –Úgy értem, arra a pár… órára, amíg nem leszünk itthon. Már úgy megszoktam, hogy folyton mellettem vagy.

- Én mondtam, hogy veletek megyek- mosolyogtam.

- Most inkább ne- mondta Nessie. –Kérlek, majd elmegyünk így négyesben is, vagy ha gondolod, akkor csak hármasban anya nélkül- mondta mosolyogva, mire Bella furán nézett rá.

- Igen? Én nem is fogok hiányozni? –kérdezte és kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Dehogy nem- nevettek fel. –Nagy családi ölelés- kiáltotta el magát Liz.

Szorosan átöleltek, aztán megjelentek a többiek is a nappaliban. Persze Emmett és Jasper mint a kisgyerekek jöttek oda hozzánk és így a többiek is. A lányok megöleltek mindenkit persze mosolyogva. Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném éppen búcsúzkodnak. De az lehetetlen. Arról tudnék. Alice is szólt volna és biztos, hogy Bella nem engedné el egyedül a lányokat ebben a helyzetben. Nem adna lehetőséget Dianának arra, hogy bánthassa a lányokat.

-Na jó, azt hiszem ideje indulni, mert soha nem megyünk el, ha így folytatjuk. Gyerünk- parancsolta Bella és mintha szomorúság csillant volna a szemében. A lányok a garázsba mentek Bella pedig megállt előttem, majd megcsókolt.

-Sietünk haza- mondta, majd fogta magát és a lányok után szaladt.

- Edward, mi a baj? –kérdezte Jasper, miután már elmentek és nem hallottuk az autót sem.

- Nem tudom. Rossz érzésem van. Itt valami nincs rendben. Láttad a lányokat? Majdhogynem sírtak. Olyan volt, mintha búcsúznának.

- Arra gondolsz, hogy Bella elviszi őket. Hogy elmennek?- kérdezte komolyan.

- Nem tudom. Félek, mert ha így van, abba belehalok. Tudja, hogy megvédjük a lányokat és fájna, ha elmennének. De ha így lenne, akkor nem mondta volna, hogy sietnek haza.

- Maradj nyugton, aztán megtudjuk, mi lesz. Ha elmennek, akkor megkeressük őket- tette kezét a vállamra. Közben csengettek és Esme ment ajtót nyitni.

- Bella nem szakítaná el tőled a lányaidat- mondta nyugodtan Rosalie.

- Ne legyél benne annyira biztos- lépett be a ház Jake és Nathalie.

- Mi? Mit tudtok, amit én nem –kérdeztem feszülten és azonnal felugrottam a helyemről.

- Semmit. Éppen azért jöttünk, mert Bella telefonált pár perce, hogy jöjjünk át és várjuk meg amíg hazaér- mondta Nathalie és közelebb jött.

- De pont hallottuk, amit a szöszi mondott és ismerjük Bellát- vette át a szót Jake. –Számára nincs fontosabb ember a világon, mint a lányai. Neki ők jelentik az életet még akkor is, ha te mellette vagy- nézett rám, majd folytatta. - Ha nekik bármi bajuk esne, abba belehalna. És éppen ezért vagyok biztos benne, hogy ha úgy ítéli mg, hogy a lányokat veszély fenyegeti, elviszi őket innen amilyen messzire csak lehet. Még akkor is ha tudja képesek lennénk megvédeni őket. Nem kockáztatná az életüket.

- Ne akard a frászt hozni rám. Már így is ki vannak az idegeim.

- Elhiszem, de ezt tudnod kellett vérszívó. Hidd el, nekem is fájna, ha elmennének, mert én neveltem fel őket. Apjuk helyett apjuk voltam. Vagy barát vagy csak egy testvér. Amire éppen szükségük volt. Kicsi koruk óta mellettünk voltak. Láttuk őket felnőni és remekül kijöttek a falka többi tagjával is.

- De ha elmentek volna, akkor Nessie mondta volna- szólt közbe Stefan.

- Elég. Nyugodjatok már le. Bella és a lányok elmentek pár órára, de haza fognak jönni- szakított félbe minket Carlisle. –Jacob, Nathalie, foglaljatok helyet. Bár még csak nem régen mentek el a lányok, de érezzétek otthon magatokat.

- Köszönjük Carlisle. Én viszont most kimegyek telefonálni. Valamit meg kell tudnom- mondta Nath, majd kiszaladt a házból.

Ez egyre furább. Vajon miért vagyok ennyire ideges? És Jacob sem segít túlzottan, hogy megnyugodjak.

(Nathalie szemszöge)

Bella… Bella. Mire készülsz testvérkém. Meg kell tudnom. Legalább nekem, ha már a Cullen családnak nem mondasz semmit. Tudom, hogy baj van, de én ki fogom deríteni mi az.

Kicsöngött a telefon, de nem vette fel senki. Ezért hívtam Lizzy-t, de ő ki van kapcsolva.

-Minek nekik a telefon, ha nem lehet utolérni őket- dühöngtem. És újra próbáltam Bellát.

Vedd fel azt a rohadt telefont.

-Mondd Nath.

- Mégis mi a fenére készülsz? –dühöngtem.

- Nyugodj meg- mondta. –Vegyél mély levegőt és válaszolj szépen. Hall minket valaki?

- Várj egy kicsit- mondtam és elkezdtem futni az erdőbe. Mikor elértem a Swan házat, megszólaltam. –Most már mondhatod. Nem hallanak sem a vámpírok, sem a farkasok.

- A reptéren vagyunk…

- Mi??

Na jó, ez azért erős. Tudtam, hogy képes lenne elvinni a lányokat, ha veszélyben vannak, de úgy, hogy senki ne tudjon róla. Az azért már túlzás.

-Te teljesen meg vagy húzatva? Edward már így is teljesen ki van bukva. Attól fél, hogy elviszed a lányokat és nem tud egyhelyben maradni. Mindenki nyugtatja, hogy nem mentek sehova. Ha én nem hívlak fel, akkor nem szólsz senkinek, hogy elhagyod Forksot? Elképesztő vagy. Komolyan mondom. És akkor miért hívtál oda minket Jakkel?

- Hé, hé, hé. Állj le egy kicsit- kiáltotta a telefonba, amitől torkomra forrt a szó. –Nem mondtam egy szóval sem, hogy elmegyünk. Csak annyit, hogy a reptéren vagyunk. Én nem megyek sehova…

- Bella- szólítottam meg. –Mit forgatsz a fejedben?

- A lányok elutaztak.

- Mi??? Hogy engedhetted el őket egyedül. Te nem vagy normális. Ilyen helyzetben elengeded őket?

- Tudom, mit csinálok. Hamarosan hazaérek és mindent el fogok magyarázni, de csak neked. Senki más nem tudhat erről. Világos? Még Jake sem.

- Bella, ez így nagyon nem jó. Edward magán kívül lesz.

- Ne foglalkozz vele. Te csak ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Nem tudhatják, hogy a lányok elmentek. Ígérd meg.

- Legyen. De mindent el kell mondanod. Még fogalmam sincs, mit mondok majd a többieknek, miért jöttem el otthonról. De majd találkozunk. Siess haza- mondtam.

- Még egy óra. Köszönöm Nath- hálálkodott.

- Nem szívesen. De a testvérem vagy. Egy óra múlva találkozunk- mondtam és letettem a telefont. Majd szépen lassan hazamentem. Most nem futottam olyan gyorsan. Mikor beértem a házba a többiek azonnal „letámadtak”.

- Elég- kiáltottam túl a tömegen. –Üljetek le vagy nem mondok senkinek semmit.

- Sikerült utol érned őket? –tette fel az első kérdést Alice.

- Igen. Beszéltem Bellával.

- Jól vannak? Ugye nem akarnak elutazni? –idegeskedett Edward.

- Azt mondta Bella, hogy egy óra múlva itthon lesz- suttogtam az utolsó szót úgy, hogy alig lehessen érteni. Nem akartam hazudni, de nem árulhattam el a testvéremet sem. És ha észreveszik, hogy egyes számban beszéltem, akkor jönnek a kérdések és akkor vagy hazudok, vagy elárulom Bellát. És pont ezt akarom elkerülni.

- Hála égnek- fújták ki a levegőt megkönnyebbülten.

Mi lesz itt, ha Bella egyedül tér haza. Lesz itt akkora vita, hogy az egész városban hallani fogják. Edward tuti ki lesz borulva. Az már egyszer biztos.

Mindenki a nappaliban várta, hogy elteljen az egy óra. Edward egyik helyről a másikra mászkált és a többiek is izegtek-mozogtak. Végül az egy óra elteltével meghallottunk közeledni egy autót.

Egész biztos, ha még dobogna a szívem, akkor most tuti kiugrana a helyéről. Mindenki megállt és feszült csend lett. Az autó megállt és csapódott egy ajtó, aztán másik kettő.

Mi van? Még kettő? Ki van Bellával? Mert azt mondta a lányok elutaztak.

Ekkor viszont belépett Bella és mögötte…

Sziasztok!

Remélem tetszett a feji. Remélem azért kapok néhány komit, hogy megtudjam mi a véleményetek a történetről. Kitettem egy szavazást, miszerint szeretnétek-e még tőlem olvasni új történetet. Mivel egy- két fejezet és lezárul ez a történetem. Remélem sokan szavaztok majd.

Puszi: Rosalice.