30.fejezet

                                                    (Edward szemszöge)

TÁMADÁS- kiáltotta és megindultak felénk.

Azt hittem végünk. Ennyi újszülött ellen nincs esélyünk. De nem így lett. Visszapattantak. Mint a gumilabdák a földről.

Diana látszólag nem volt meglepve. Tudta mire számítson. Tudott Bella képességeiről, talán épp ezért hozott létre ennyi újszülöttet.

-Hamarosan úgyis elfáradsz, és aztán meghalsz- gondolta Diana. Szóval ezt várja? Hogy Bella elbukjon.

- Bella, ne fáraszd ki magad. Pont ezt akarja- suttogtam szerelmemnek.

- Tudom- mondta, majd a lányokra nézett. –Kezdhetjük.

A lányok bólintottak és ebben a pillanatban megkezdődött a valódi harc.

Bella egy csoport vámpírt égetett el elevenen. Hatalmas tűzoszlop emelkedett Diana és az előttünk álló vámpírok köré. A hátunk mögött álló vámpírok úgy álltak ott vakon, mint a rongybabák. A harmadik csoport, pedig, akik még szabadon voltak, próbálták áttörni a pajzsot eredménytelenül. Végül őket is utolérte a vakság és minden újszülött, aki a tűzön kívül volt, vakon állt szétszóródva.

-Szedjétek szét őket- kiáltotta Bella. –Emmett, azokat, aki a tűzön kívül vannak. Siess. Addig megpróbálom tartani.

- Gyerünk már- kiáltotta Liz és látszott, nagyon koncentrál valamire.

 - Menjetek mindannyian. Addig mi itt leszünk Bella mellett. Csak gyorsan- mondta Nessie is és szerelmem mellé állt.

Végül sikerült felébrednem a kábulatból és a testvéreim segítségére siettem. Széttéptük az összes vámpírt és elégettük őket. Majd visszaálltunk Bella mellé. Ránéztem Dianára és most láttam rajta a félelmet. A félelmet, melyet már az első pillanattól kezdve éreznie kellett volna. Bella a lányainkra nézett, akik bólintottak.

-Most pedig amint tudtok, támadjatok- mondta úgy, hogy csak mi értsük. Dianáék ne halljanak semmit. –Senkit ne hagyjatok életben.

Mindenki bólintott és ebben a pillanatban Bella eloltotta a tüzet. Ahogy a tűz elaludt, az eddig egy helyben álló vámpírok rohanni kezdtek. Minden vámpírt, aki az utamba került, téptem szét. De a fő célpontom Diana volt. Egyedül vele akartam végezni. De az erdőbe indult. Én pedig nem törődve a többiekkel utána mentem. Nem menekülhet el megint. Nem hagyhatom. Amíg ő életben van, addig nem lehetek boldog a családommal.

De elveszítettem őt. Úgy tűnik 40 év alatt semmit nem tudtam meg róla. Elképesztően gyors volt. Még nálam is gyorsabb. Elvesztettem az illatát is.

-Ezt nem hiszem el- dühöngtem. Hogy lehetek ekkora balfék?

- Csak nem őt keresed? –hallottam meg Bella hangját mögülem. Megfordultam és ott állt a családom Dianával, akit Bella és Emmett fogott le.

- Hogy találtad meg?

- Úgy, hogy szemmel tartották- mosolygott Nessiere.

- Szóval- lökte el magától Bella Dianát, aki a földre esett. –Miért is akarod a lányaim halálát?

- Dögölj meg a kölykeiddel együtt- állt fel Diana.

- Rossz válasz- pofozta fel szerelmem a feleségemet.

Diana felállt és vámpírsebességgel Liz mögé szaladt és elkapta a torkát. Mindenki azonnal mozdult, kivéve Bella és Nessie. De még Liz sem volt megrémülve.

-Engedjetek el vagy megölöm.

Bella hangosan felnevetett és Nessiere nézett. Ő bólintott és Dianára nézett. Ő pedig már kínok közt rogyott a földre. Sikoltozott, vergődött. Mi a jó ég folyik itt? Mi ez az egész?

-Elég lesz- mosolygott Bella. –Nem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz. A kis csapatod mindegyike hamuként végezte. Még a lányod apja is. Már csak te vagy.

- Hogyan? Hisz ő nem… csak gondolatolvasó. Nem képes erre- lihegte Diana.

- Hogyan is? Ja, igen. Ő nem a lányom. Tudod, én megvédem a családomat bármi áron.

- Mi???- hördült fel egy emberként az egész család.

- Majd később- legyintett Bella és újra Dianát tüntette ki figyelmével. –Utolsó kívánság?

- Remélem, örökké emlékezni fogsz arra, hogy tönkre tetted az életem. És várni foglak a pokolban- köpte a szavakat.

- Majd talán egyszer- mosolygott Bella és felemelte a kezét. Diana pedig lángolni kezdett. Sikított, szenvedett. Elevenen égette el Bella.

- Nem gondoltam volna, hogy képes vagy erre- mondtam ridegen.

- Miért? Mert megöltem? –vonta fel a szemöldökét. –Ő is megtette volna habozás nélkül és te magad is azért jöttél utána, hogy elkapd.

- Hol vannak a lányok? És kik ezek?- kérdeztem a szemébe nézve és rámutattam a két mellette álló személyre, akik a lányaim arcát viselték.

- Ők volturi tagok. A lányok pedig volterrában vannak. Vagyis reggel még ott voltak. De talán menjünk haza. Mindent el fogok magyarázni- mondta a szemembe nézve. Fájt így látnom őt. Harag és gyűlölet volt a szemében, de ott volt mellette a szerelem, a megbánás, a félelem és a hiány is.

Szó nélkül futottunk haza. Mindenki a nappaliban foglalt helyet és vártuk Bella magyarázatát. Valami jó kifogás kell, hogy ne haragudjak rá, amiért becsaptak mindenkit.

(Bella szemszöge)

-Hallgatunk- mondta Carlisle és felém intett. Itt az ideje mindent elmagyarázni. Remélem megértik, hogy mindent a lányaim érdekében tettem.

Nem mertem Edwardra nézni. Nem tudnám elviselni, ha undorral vagy megvetéssel nézne rám. Így is rohadtul érzem magam, de meg kellett tennem. Ha én nem ölöm meg, lehet holnap ő végzett volna velem vagy a lányaimmal. Esetleg bármelyik családtaggal. Nem értem, miért nem lehet elfogadni az érveimet.

Mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mondandómba.

-Miután megtudtam Diana mit tett Nessie-vel és figyelembe vettem, mit akart velem tenni, tudtam, hogy újabb támadásra készül. De a lányokat semmi képpen nem hagyhattam, hogy itt maradjanak. Nem bírtam nézni Nessie szenvedését. Teljesen kifordult magából és Liz sem tudott mit tenni érte.

- És úgy gondoltad, ha eltávolítod a családjától, akkor jobb lesz neki? –kérdezte dühösen Edward. Mire ránéztem és én is kezdtem mérges lenni. Elhiszem, hogy ideges, de nem kellene így beszélnie velem.

- Na ide figyelj Edward Cullen. Nem eldobtam magamtól a lányaimat, hanem megvédtem őket. Életem legnehezebb döntése volt, hogy elküldjem őket innen. De nem tehettem mást. Lehet, hogy most már halott lenne valamelyik lányod vagy a családod valamelyik tagja. Az jobb lenne?

- Nem- suttogta.

- Na látod. De most folytatom. Szóval aznap, mikor elmentünk egy „anya- lányai” napra, akkor kivittem őket a reptérre. Aro és néhány testőr eljöttek értük és itt hagyták Jane-t és Lucy-t. Lucy képessége egyébként hasonlít Alec-ért, de ő csak a látást tudja elvenni. Az egyik volturi tag segítségével megváltoztatták a külsejüket és így sikerült őket kicserélni. A lányok nem akartak elmenni, de…

- De anya elmagyarázta a dolgokat és megértettük, hogy így lesz a legjobb mindenkinek- lépett be a nappaliba Nessie, mögötte Liz, Aro és Alec.

A szám is tátva maradt a csodálkozástól.

-Szóval azt akarja ezzel mondani a nővérem, hogy ne anyát okoljátok, mert ő csak a legjobbakat akarta mindenkinek.

- De akkor sem kellett volna elvinnie titeket innen. Ugyan úgy meg tudtunk volna védeni mindkettőtöket.

- Ez nem igaz. Hála a volturinál töltött napoknak, már sikerült túltennem magam a Diana miatti szenvedéseimen és újra önmagam vagyok. Amúgy meg ha nincs itt Jane és Lucy, akkor veszítettünk volna. Úgyhogy köszönettel tartozol nekik, de legfőképpen anyának- mondta Nessie és odajött hozzám a testvérével együtt.

- Sajnálom Bella…- kezdte volna Edward, de félbeszakítottam.

- Nincs mit megbocsátanom neked. Én is így reagáltam volna a helyedben.

- Azt hiszem nektek van elég megbeszélni valótok- szólalt meg Aro. –Remélem egyszer majd találkozhatunk bonyodalmak nélkül is. Carlisle, barátom. Örömmel látnánk téged és a családodat Volterrában.

- Mindenképpen Aro- válaszolt Carlisle Esme-t ölelve.

- Nem is zavarnánk tovább. Csak szeretném visszakérni a két testőrömet. És Bella- szólított meg. Rá néztem és büszkeség csillant a szemében. - Igazán büszke vagyok rád. Félre tudtad tenni az érzelmeidet ebben az ügyben és a józan eszedre hallgattál. Ez az, amit nem tudunk megtanítani senkinek. De benned meg van. Örülök, hogy a barátomnak illetve a lányomnak mondhatlak.

- Köszönöm Aro- felálltam és hozzá sétáltam, majd megöleltem. –Köszönök mindent. Mindent. Szeretlek… apa- suttogtam.

- Ugyan. Hamarosan látjuk egymást- mondta és miután elköszönt mindenkitől kifelé vette az irányt.

- Jane, Lucy- szólítottam meg a két lányt, akik még mindig úgy néztek ki mint a lányaim. –Köszönöm a segítséget. Tartozom nektek. És Aro, ha bármiben a segítségedre lehetek vagy lehetünk csak szólj.

Bólintott, majd mind a négyen elhagyták a házat.

-De jó, hogy újra itt vagytok- öleltem át a lányokat. Ők pedig úgy bújtak hozzám, mint a kisgyerekek.

- Na jó. Összezavarodtam- mondta Stefan és mindenki rá nézett. –Azt akarjátok mondani, hogy végig Volterrában voltatok?

- Igen. Miért?- értetlenkedett Nessie.

- Mert így már világos a viselkedésetek. Akár hányszor közeledni próbáltam hozzád, ellöktél magadtól. Azt hittem már nem is akarsz látni- suttogta, mire nevetnem kellett. Nessie bűntudatosan odament szerelméhez és megcsókolta. A nővére példáját követve Liz is megcsókolta szerelmét. Ekkor két kezet éreztem meg a derekamon és az orromba kúszott szerelmem csodás napfény illata.

- Szeretlek- suttogtam és a mellkasának dőltem.

- Én is téged.

1 hónappal később…

-Gyerünk- kiáltotta Alice.

Ma van az esküvő napja. A lányaim férjhez mennek. Rettenetesen boldog vagyok. Mindenki boldog. A családunk teljes és el sem tudom mondani, mennyire jó érzés újra felhőtlenül boldognak lenni. Nem kell aggódnom, hogy valami baja esik a lányoknak vagy hogy egy őrült nőszemély mikor rontja el a boldogságunkat.

-Gyönyörűek vagytok lányok- mondtam és megfogtam a kezüket. - El sem hiszem, hogy felnőttek a lányaim. Két gyönyörű nő lett belőletek.

- Jaj, anya- érzékenyültek el.

- Nem szabad sírni. Még tönkre teszitek a remek művemet- parancsolta Alice, amin jót nevettünk.

- Igazad van. Nos, lányok. Itt az idő. Felkészültetek? –kérdeztem izgatottan.

Egymásra néztek és egyszerre közölték.

-Nem.

Jót mosolyogtam rajtuk. Meglátszik, hogy ikrek.

-Edward, bejöhetsz- mondtam szerelmemnek, aki az ajtó túl oldalán várta, hogy a lányait az oltár elé kísérhesse. –Ideje lemennem. Odalent várunk benneteket- pusziltam meg őket, majd elhagytam a szobát.

Kimentem a vendégekhez és elfoglaltam a helyem a többiek körében. A két fiú már az oltár előtt várta a lányokat. Rosalie játszani kezdett. Pachelbel Kánonját. Edward és a lányok megjelentek a lépcső tetején, onnan pedig egyenesen az oltárhoz vette őket. Ott átadta a lányokat és leült mellém.

A szertartás gyönyörű volt. Ekkor fogtam fel igazán, hogy a lányaim már nem olyan kicsik. Felnőtt nők lettek és nem foghatom örökké a kezüket.

-Gratulálunk- mondta Edward a ceremónia végén.

- Köszönjük.

- Legyetek nagyon boldogok- mondtam és megöleltem őket.

- Azt hiszem drágám, ide kéne engednünk a többi vendéget. Ne sajátítsuk ki őket- mosolygott Edward és arrébb húzott. Minden a lehető legjobban ment. A lányaim mostantól férjes asszonyok.

A szertartás és a fogadás is gyönyörű volt. Alice aztán kitett magáért. Táncoltam mindenkivel. A két vejemmel is és a lelkükre kötöttem, hogy vigyázzanak a lányaimra. Bár nem kellett volna, mert tudom erre kérnem sem kell őket.

-Nos, érezzétek jól magatokat- mondtam, mikor búcsúzóul megöleltem őket. Gyorsan szaladt az idő és ideje volt indulniuk a géphez.

- Köszönök mindent anya. Szeretlek- mondta Liz.

Még megölelgettem mind a négyőjüket, aztán elbúcsúztak a többiektől és útnak indultak. Csak néztem a távolodó autókat. Mérhetetlenül boldog vagyok. És ezt semmi nem ronthatja el. A vendégek mind visszamentek a házba és beszélgettek vagy éppen táncoltak még.

Végig néztem a családunkon. A farkasok hazatértek. Jake és Nathalie maradtak csak itt. Ők egymást ölelve nézték a távolodó autókat. Mindig is olyanok voltak a lányoknak, mint a második szülők. Soha nem hagyták volna, hogy bármi bajuk essen. És ha velem történt volna valami, tudom, hogy ők mindenben segítettek volna nekik.

Aztán ott volt még Alice és Jasper, meg Emmett és Rosalie. Alice az én mindig pörgős és életvidám barátnőm. Végül sikerült megbocsátanom neki. De hát ki tudna haragudni egy energiabomba vámpírra, aki olyan boci szemeket mereszt rád, hogy azonnal beadod a derekad. Rosalie a kemény és családszerető nővérem, akivel az elején tűz és víz voltunk. De miután visszajöttek olyan lett a kapcsolatunk, mint az igazi testvéreké. Jasper a komoly és védelmező bátyj és nagybácsi. Soha nem hibáztattam azért, amit tett. Csak elgyengült és erről ő nem tehetett. Na és Emmett. Komolynak nem épp nevezhető, humorzsák. A Cullen család lelke. Nem lehet unatkozni, ha ő is a közelben van, de tud komoly is lenni, ha a helyzet megköveteli. Ő az én nagy és erős bátyám, akiről emberkoromban álmodtam.

Esme és Carlisle. Ők az én második szüleim. Renée-t és Charie-t soha nem fogom elfelejteni, de ők már nincsenek velem. Viszont Esme olyan számomra, mint Renée, Carlisle pedig akár Charlie. Nem tudom mivel érdemeltem ki őket, de örülök, hogy számíthatok rájuk és itt vannak nekem.

A lányaim. Ők is megtalálták végre a boldogságot. Két olyan személy mellett, akiknél jobbat nem is kívánhatnék a lányaimnak. Szeretik őket, bíznak bennünk és az életüket is feláldoznák, ha erre lenne szükség. Még sosem láttam ennyire boldognak őket. A 40 év alatt nem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak azt a két személyt, akik az életet jelentették számomra. Stefan és Damon már a családunk tagjai és ez így is marad örökké.

Na és itt van mellettem életem szerelme. Edward Cullen. Sokáig éltem nélküle és küzdöttem az iránta érzett szerelmem ellen, de végül az erősebbnek bizonyult az akaratomnál. Már nem tudnék lemondani róla és nem is akarok. Ő az életem és az egyetlen szerelmem. A lányaim után ő a legfontosabb számomra. Szeretem őt úgy, mint még eddig soha. Emberként nem érthettem és vámpírként sem fogtam fel miért tette, amit tett. De mára már sikerült megértenem őt. Azt hiszem én is ezt tettem volna a helyében. Elmentem volna, ha ezzel egy normális életet adhattam volna neki. És nem hibáztatom miatta, amiért elment. Sokáig haragudtam rá, de kellett ez az idő, hogy rájöjjek, a szerelmünk mindennél erősebb a világon. Olyan erős, hogy senki nem választhat szét minket. Sem egy nő, sem egy gyerek, sem az idő. Senki és semmi nem állhat közénk.

Az életünk újra normálissá válik és minden rendben lesz. Érzem, hogy innentől már csak jó dolgok következnek az életünkben. Megszenvedtünk azért, hogy itt lehessünk ma és láthassuk a családunkat végre egészben. Mindenki itt van. Végre együtt a Cullen család. Örökké.

 Sziasztok!

Hát elérkeztünk az utolsó fejezethez. Remélem tetszett a történet. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki olvasta részről részre olvasta az összes fejezetet. Akik komiztak, nekik nagyon szépen köszönöm. Hálás vagyok érte. Köszönöm nektek. 
Puszi:Rosalice